https://verskucko.com

Címke: elmélkedés

  • Várnai Zseni: Egyszerű-különös

    Mily egyszerű az élet,
    mily egyszerű a halál.

    Mily rejtelmes az élet,
    mily rejtelmes a halál.

    Fordítom színére,
    fordítom visszájára:

    egyszerű… különös
    értelmét nem találom,

    örvényes, mint az álom,
    napfényes, mint az álom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Csöndes minden

    Lám, lám itt csöndes minden,
    egyszerű szobában lakom, fehérre
    meszelt falak közt, még a falutól
    is távol. Itt nincsenek dübörgő
    rotációsok, nincsenek zakatoló
    festékszagú, piszkos hétköznapok,
    örökös itt a csend és a vasárnap.

    Az ablakom a mély fenyvesre nyílik,
    mozdulatlanok az örökzöld lombok,
    lehet nagyokat, tisztákat lélegzeni,
    a felhők is hallgatagok, szinte
    odafagytak a tiszta égre.

    És valahogy ez mégsem a feloldott
    bánat, a méltóságos nyugalom;
    ez csak a kimaradt szívdobbanás
    különös csendje, csak beletörődés,
    fenségessé dermedt nyugtalanság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Tavon

    Hány fodra van a tónak,
    Ha rajta ring a csónak?
    Szívemnek hány redője:
    Hány fodra rossznak-jónak?
    Hány álomgyűrű tágul,
    Vesz végbúcsút a mátul,
    Oszlik és alakul meg újra,
    Viharszárnytól hány örvény támad
    Tölcsérit a fenékbe fúrva?

    Az én tavam most tükörsima,
    Oly csendes, mintha halni hína,
    Nem zúg a nádas, áll a szél,
    A véghetetlen magasságból,
    Valami égi rózsafáról
    A holt tükörre libben egy levél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Sajó

    Ketten ülünk a parti köveken
    Édes napfényen, a Sajó meg én.
    Gügyög a Balaton gyermetegen.

    Elmondhatatlan mély mosoly az égen,
    És édes-kéken tükrözik a tóban,
    És bennem, és az állat mély szemében.

    Halk szellő rebben, néma felhők szállnak.
    Árnyak a vízen. Lelkem megremeg,
    Riadtan lobban szeme a kutyának.

    És gondolatom Istenhez suhan.
    Nagyságos csendben ünnepel a tó,
    S a kutya rámnéz, hosszan, komolyan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor: Csak

    Ha csak egy szőlőlevelet
    sikerül megörökítened,

    ha egyetlen sorod is odaérez
    a feszes fürtszemek fényköréhez,

    vagy ha csak vágyad támad a délutáni
    tóra tekintve, hozzá szót is találni,

    vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
    semmit sem áhítsz, csak belémerülni

    mint lelked otthonába:
    már nem éltél hiába.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Szürke délután

    A ködök napja. Ólmos szürke ég.
    Az ősz sír ma az álmos ködön át.
    Lelkembe lopja fájó dallamát,
    És rám borul lankasztó szürkeség.
    Ma fáj kinézni. Köd az ablakon.
    A szó nekem ma durva, színtelen.
    Karomra hajtom álmodó fejem,
    S a némaság meséit hallgatom.

    Lehúnyt szemem lát rezgő képeket.
    Elém lebeg sok imbolygó alak,
    (Megéledt parázs hűlt hamu alatt),
    S hallok halk, elmosódó éneket.

    Ott kint a ködben valaki zokog.
    Neked is fáj az élet, bús rokon?
    – szótlan benéz az ősz az ablakon
    S halványan, könnyesen rám mosolyog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A visszanézésről

    És ne engedd, hogy visszanézzek.
    Csak azt, csak azt ne engedd,
    Hogy visszanézzek.

    Az én parázsló pártos két szememnek
    Én törvényt tettem.
    És két kőtáblát, hideget,
    Kemény kezembe vettem.
    És szóltam: A hegyek megett
    Énekek zúgnak, szárnyasok, nagyok,
    S én nézni akarom a hegyeket,
    És énekelni akarok
    Harsanó hegyi éneket,
    És magamnak örök dallá idézni,
    Hogy én legyek a Te dalod.
    És nem akarok visszanézni.

    Te láttál, mikor lemerültem
    A zúgó vízbe, ama szent habokba,
    S a tüzes vízben elmerülten
    Te láttál ott dalolva és zokogva.
    És hétszer csaptak rajtam át
    A szentséges habok
    És hétszer mostak végig-végig,
    S Te tudod, hogy rólam minden levált,
    Hogy most már énekes vagyok,
    Hogy most már mind a dalok a tiéid.

    Én így születtem: vízben s tűzben.
    S most már itt voltam az innenső parton.
    Odaát éppen sírt az álmos alkony,
    De itt a hajnal fénye égett.
    És én kemény mellemre tűztem
    A két kőtáblát, (én kincsem és pajzsom)
    És elindultam a hajnali tűzben.

    És Te tudod, hogy megláttam az útat:
    Azóta járom.
    Hogy eldobtam a bimbós koszorúkat,
    Csak egy vesszőm maradt,
    Keményen és kopáron,
    És most esengve várom, egyre várom,
    Hogy vesszőmön virág fakad.

    És eleitől fogva tudtam,
    Hogy visszanézni nem szabad.

    Pedig látod, a két kőtábla
    Már olyan sokszor megrepedt.
    Mert tétován sokszor megállva
    Elernyedtek e bús kezek,
    S lecsúszva föld fakó porába
    A két szent tábla könnyezett.
    És olyan sokszor zúg a szélben
    Valami fáradt félelem.

    Azért ne engedj visszanéznem,
    És lásd, azért maradj velem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Boldog

    Boldog a levegő, e híg kő,
    mikor elvegyül
    az élő ember-lehelettel,

    boldog a csönd,
    ha meghalhat az emberi daltól,

    boldog, boldog a víz sodra,
    amint az emberi szívdobogás
    elevensége telíti,

    és boldog a szín, évszakonként
    változva az emberi arcon,

    ó, boldog a sok dajkáló elem,
    csak ember kivánna
    önmagának örülni
    és boldogtalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Fura elszámolás

    Néha rajtakapom magamat, hogy
    fukar s irigy vagyok, mint a vének,
    dühödten tékozolva mutatok fityiszt
    ilyenkor a vénség kísértetének.

    S belegabalyodom e fura elszámolásba,
    mintha tartoznék, s aki leszek, követelhetne!
    Szinte látom leforrázva, hogy néz minket
    a kölyök, aki voltam, gúnyosan nevetve.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Mi mit nyom?

    Mostanában
    ha balra fordulok az ágyban
    derekán az éjszakának,
    nem tudom, mi mit nyom jobban:
    a szívemet az ágy – vagy
    a szívem az ágyat?

    Forrás: Lélektől lélekig