Fölém borul a lisztes ég
pokróca, hallgatom az estet,
s a lassú hóhullás neszét.
Kabátom, gőgöm szertefeslett.
Üzend, dal, dúdold szenvedés,
bukfencet hányó gyermekeknek;
jaj annak, aki szeret, és
jaj annak, aki nem szerethet.
Forrás: Szívzuhogás
Címke: elmúlás
-
Székely János: Dal
-
Juhász Gyula: Temető
A hervadás bús pompájában áll most
a temető. Ó, mennyi szín, derű,
fehér és lila őszi rózsatenger,
mely hullámzik az enyészet szelére.Egy alacsony pad vár rám pihenőül,
előtte zöld deszkából ácsolt apró
sírdomb szelíden mosolyog a fényben.
Fölöttem magyar égnek végtelenje,
előttem a határtalan magyar táj.E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad,
mint elhervadt virág az ősi kertben.
Köröttem mindenütt békés keresztek
s mély nyugalom beszédes csöndje hallgat,
mely minden bölcsességnél igazabb.E kicsi hant előtt, e nagy magányban
megölelem az édes életet,
mely ragyogást küld jeltelen sírokra
s virágözönt az ódon temetőkbe,
s az őszi nap csókjával arcomon
megindulok rózsásan, dalosan,
a boldog elmúlás víg vőlegénye.Forrás: MEK
-
Jékely Zoltán: Az alkonyat
Az alkonyat a legtisztább zene,
az alkonyat a legszebb épület;
meghallhatod, ha nincsen is füled,
megfoghatod, ha nincsen is kezed.Az alkonyat a legszebb költemény,
ködtemplomon a legszebb falikép;
ha ilyet alkotnék valamikép,
halhatatlanságom nem félteném.Az alkonyat a lelkemnek tava,
melyen hattyú módjára útrakél
s csak hagyja, hagyja, hogy ide s tova
ringassa rajta az esteli szél.Forrás: –
-
Szilágyi Domokos: Észrevétlenül
Látod, már nem is veszlek észre,
úgy jársz-kelsz csendesen –
nem csábítasz a széptevésre:
épp csak vagy, kedvesem.Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
test álma, lélek pihenése:
vagy hő nyaram és hű telem,
úgyhogy már nem is veszlek észre.Hiányozz, mint ha álmom, étkem
cserbenhagy csendesen –
hogy ne maradjál észrevétlen,
szakadj el tőlem, kedvesem.És kóboroljak és vacogjak,
mint egy gazdátlan háziállat,
ki nem vár mást, egy falatot csak –
és hadd higgyük, hogy megtalállak.Forrás: Szívzuhogás
-
Szilágyi Domokos: Észrevétlenül
Látod, már nem is veszlek észre,
úgy jársz-kelsz csendesen –
nem csábítasz a széptevésre:
épp csak vagy, kedvesem.Épp csak vagy, s mert egy vagy velem,
test álma, lélek pihenése:
vagy hő nyaram és hű telem,
úgyhogy már nem is veszlek észre.Hiányozz, mint ha álmom, étkem
cserbenhagy csendesen –
hogy ne maradjál észrevétlen,
szakadj el tőlem, kedvesem.És kóboroljak és vacogjak,
mint egy gazdátlan háziállat,
ki nem vár mást, egy falatot csak –
és hadd higgyük, hogy megtalállak.Forrás: Szívzuhogás
-
Illyés Gyula: Kapcsok
A szenvedély, mely a mulandó izmot
vaspántként kapcsolta csontunk köré,
hogy megízlelvén őrizzük a titkot:
egy pillanatra sorsunk istené,a szenvedély majd elmúlik. A boldog percek,
az éj, a kéj már senkié.
Heverünk torzan, mint a páros szobrok,
ha tömbjüket az idő széttöré.De jönnek majd új közös kapcsok, láncok,
megtartóbbak, mint minden karolás:
futnak arcomon, arcodon a ráncok,s majd fonalai őszülő hajaknak
tanítják, mi az összetartozás,
amelyet ketté Isten nem szakaszthat.Forrás: Szívzuhogás
-
Babits Mihály: A szökevény szerelem
Annyi év, annyi év:
a szerelem tart-e még?
Azt hiszem, kedvesem,
ez már rég nem szerelem.
A szerelem meggyújtott,
meggyújtott és elfutott,
itthagyott,
itthagyott.Mintha két szép fa ég
puszta környék közepén
és a lángjuk összecsap,
s most a két fa egy fa csak:
pirosak,
pirosak.Nem is két fa, két olajkút
és a lángjuk összecsap –
mélyek, el nem alszanak.
A szerelem messze van már
és kacag,
és kacag.Mit kell itt még szerelem,
kedvesem?
Úgy tudlak már csak szeretni,
mint magamat szeretem,
égve s égetve, kegyetlen,
s érzem, hogy kacag mögöttem
a szökevény szerelem.Forrás: Szívzuhogás
-
Reményik Sándor: Add a kezed…
Add a kezed, így szépen, csöndesen,
Nyugodtan add.
Síma, ragyogó tükör a szívünk,
Nem vet hullámokat.
Add a kezed, ilyen jó hűvösen.
A csóknak édes mérge
Megmérgezné a nyugodalmunkat,
Ha hozzánk érne.Add a kezed, nincsen vágy a szívünkbe’,
Innen hova hághatna még a láb?
E csönd, e béke: ez itten a csúcs —
És nincs tovább.Add a kezed; lenn lakodalmas nép,
Mirtusz menyasszonyfőn;
A mirtuszt édes, irigyled-e még
Itt, e kopár tetőn?Add a kezed, itt fenn, hol semmi sincs,
S a zuzmó tengve él,
A lelkünket a nagy csend összehajtja,
Mint két ágat a szél.Add a kezed, látod lemegy a nap;
A nappal szembe
Nézzünk így, győzelmesen, szomorún,
Kezed kezembe.Add a kezed, egy percig tart csupán
Ez az igézet —
Ó de ez mélyebb, mint a szerelem,
S több, mint az élet! -
Reményik Sándor: Össze ne tévesszetek véle
Sík Sándornak
A verspillangó felrepült.
Tágul a kék ég körülötte.
Mint a báb: bámulok utána –
Báb-életét szétfeszítette.A verspillangó felrepült,
Engem üresen hagyott s holtan.
Meg kell nyugodnom: nem szülője,
Csak eszköze és burka voltam.Össze ne tévesszetek véle:
Ő immáron a napsugáré.
Hernyóformában, báb-alakban
Én maradok a föld poráé.Misztikus vándor: megszáll engem,
Csal, mintha magzatommá válna,
Aztán gőggel lendíti szárnyát
Egy fölényesebb, más világba.És mégis jó, hogy háza voltam,
Egy darabig eszköze, őre –
S jó a bábnak, ha néha-néha
Hall egy virágtól hírt felőle.1936
-
Rab Zsuzsa – Lehet
Hát még lehet? Mégis lehet?
Lehet?
Virágos isten küldött tégedet!
Megint veled? veled, veled, veled?
Az ócska sláger-dallam is nevet,
sajnos, a vénkisasszony is nevet,
mi tagadás, a bácsi is nevet,
nevet, nevet, hogy lehet,
hogy veled,
megint veled, hogy azértis, lehet,
hogy tiporjuk vakon az éveket,
külön-külön, mégis veled, veled,
a metrólépcsőn ifjú szédület
röpít és részegít, s az is nevet
és csúfolódón nyelvet öltöget,
azt mondja mégis, hogy lehet, lehet,
bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
és zörgő szíved is szeret, szeret,
s már nem számoljuk rég az éveket,
már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
kicsoda játszott velem és veled,
csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet –
sors ez? vagy harc? szerelem? szeretet?Majd vénülök magamban, nem veled,
mint olvasón, morzsolok éveket,
pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
és minden éjszakám veled, neked,
és minden reggelem neked, veled,
és mindig nélküled és nélküled,
halálos ágyamon, ott is veled.
Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet.
Amire nem jutott szavam neked,
elmondja majd istenem-istened.Forrás: Szívzuhogás
