https://verskucko.com

Címke: elmúlás

  • Viktor Szosznora: Könnycsepp az erdőben

    Fészkéből földre hullt
    a szárnyatlan madárfióka.

    De lábra állt, csőrével csipegetve útnak indult.

    Táplálta földi féreg. Torkába repült a szúnyog.

    Erősek lesznek csontjaid, madárka. Fölszállsz,

    piciny, tollaska lélek, a magasba.

    Holnap: szerelmi viadal vár, morzsa-harcok,

    hófúvás, nap verése – egyszóval az élet…

    Júniusvég. Tücsöklovasság

    topog a fűben. Halovány még a szamóca.

    A földi éjben gombák fészkelődnek.

    Leveleket lapoz az ágak ujja.

    A harmat holdasan ragyog. A békák

    a pókokat ugatják mohapárnán…

    S a légy? Surrogva száll, akár a labda.

    Hová tart? Hol merészen a zenit felé,

    hol meg hajszálrugóként visszapattan.

    Min tépelődik? Hogy – még fészke sincs?

    Hogy – mindig egyedül van? Hogy – csak állva alszik?

    Én sem tudom. De csitt, ti Földnek, Égnek

    teremtményei… Ott valaki jő…

    Úgy láttam, könnycsepp bandukolt a fák közt.

    De ki hullatta el? Az erdőbe ki küldte?

    Mint meztelen nő, csupaszon ment és mezítláb.

    S úgy fénylett, mint a szem. De hova párolgott az arc?

    Borzadva görnyedett a teste – itt a vég.

    Valaki elejtette őt, de ő maga

    könnyet hogy ejt? Hisz nincsen néki másik

    könnycseppje, hogy az ösvényre peregjen!…

    Mire nyomába értem, eltűnt. Én pedig

    fejem csóválva ballagtam tovább:

    miért a tűző napra ment? Hiszen a nap halál.

    ***

    Forrás: Lélektől lélekig

    orosz, világlíra

  • Szergej Jeszenyin: A farkas halála

    Múltam csodás birodalma,
    elülsz, mint sors szele,
    a falut nyakon ragadta
    a város kőkeze.

    Rémült, hófödte határon
    felcsap a kongó iszonyat.
    Jöjj hát, fekete halálom,
    már néked adom magamat.

    A város, a szörnyű minket
    elitélt, mint múlt szemetét.
    A mező bánatba dermedt,
    nyög póznáktól a vidék.

    Ránk ült erezett-kezü ördög,
    rokona ez a durva vasút.
    Minket nem először döntött
    le a földre, veszejtve falut.

    A szivemnek, akár a kés most,
    állati jogok dala –
    a vadász így űzi a farkast,
    beszorítva szűk satuba.

    A vad megingott… fák komorultak…
    Kezek fegyver ravaszán…
    Ugrom s kétlábú támadómat
    darabokra tépi pofám.

    Drága vadállat, üdv tenéked,
    küzdesz, míg kés leterít,
    hiszen engem is űz, aki téged:
    vas-ellenség bekerít.

    Miként te, vagyok ugrásra készen,
    győztes füttyét fülelem:
    bevérzem ellenségem
    s magam is halálba vetem.

    S ha majd a hóra zuhantam,
    mely betemet, eltakar,
    bosszúból értem harsan
    a túlsó parton a dal.

    Erdődi Gábor fordítása

  • Kosztolányi Dezső: Ábrándjaim, ti…

    Ábrándjaim, ti lángoló rakéták,
    repüljetek az éjszakába szét
    és húzzatok fénysávot gyászmezén át!

    Hisz oly sötét, kietlen így a lét,
    és más világosság nem kell ma nékem –
    cikázzatok, mint hajdanába, rég.

    A hír fagyos sugárát összetépem,
    derítsd te föl, borongó éjszakám:
    szétpattanó tűzbimbóm, fényes ékem!

    Gyöngyös sugárzást ontsatok ma rám,
    ragyogjatok, mint száz izzó csodás nap,
    s szikrás korommal bukjatok alám.

    Míg vázatok tünékeny lángolást ad,
    csak álmodom, és nem törődöm én,
    hogy ott hevertek majd a porba másnap…

    Sötét az éj, de lángár gyúl fölém,
    foszoljatok pompásan semmivé hát
    a végtelen sötétség zord ölén,

    Ábrándjaim, ti lángszínű rakéták!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Reményik Sándor: Láthatlan íjász

    A fantáziám madaraira
    Lappangva les egy láthatlan íjász,
    Hervadó lelkem ős-bozótja közt
    Áll, térdel, fekszik, de alig hibáz:
    A sápadt égből kék vér harmatoz.

    És hullanak az ős-bozótba vissza
    Átszegzett szívvel a gyors madarak,
    Csak a nyílvessző még sebesebb szárnya
    Mutatja fölmeredve hallgatag,
    Megtört pályán az induló irányt.

    Kolozsvár, 1928. május 16.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Juhász Gyula: Születésnapom

    Mint nyárfák hárfázása nyári éjen,
    Olyan magányos és olyan talányos
    Elzengő ifjúságom, vert reményem.

    Ma fájón int felém sok régi város
    És távol táj, hol fiatal fehéren
    Az élet kacagó volt és világos.

    S egy húr ezüstje sír, a fája ében,
    A hold ma sírokon jár s hervadásos
    Az éjszaka. Huszonhat éve éppen…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Reményik Sándor: Búzaföldön

    A dűlőúton megyek álmodozva,
    kalászok kétfelől, amerre látok,
    mint tengerből színes kis hajózászlók:
    ki-kivillannak a búzavirágok.

    Ki-kivillannak kéken-pirosan,
    megannyi színes jel a halk hullámon,
    jeladások arról, hogy szép az élet
    és csendes tengeren a csendes álom.

    Kinyújtott kézzel csendesen megyek,
    percig kezem a kalász feje-alja,
    és áldón, mint az elsikló kalászt,
    a tűnő életet is simogatja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Az áloévirág

    A kert ölén sötétlik, mint a bánat
    az áloé, a száz évben nyitó.
    Rejtelmesen csobog a kerti tó,
    tükrén az első csillag fénye bágyad.

    Sötét, magas apáca árnya lebben,
    az angelusztól megcsendül a táj,
    a jázminoknak dús illata fáj,
    porladó álmok nyílnak ki a kertben.

    S a bús klarissza, ráboruló éjben
    elmélázgat az áloélevélen,
    melynek virágát látta még a gyermek.

    S mely egykor – ó, de néki soha, soha! –
    szirmát is bontja, illatát is ontja
    jövendő ifjúságnak, szerelemnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Ikaros

    A gémet láttam, lent, a néma gémet,
    a mély, kavics-tarkázta part felett.
    Fehér kagylók közé bukott fejének
    puha párnát fakó homok vetett.

    Láttam, hűlő nap rá hogyan sugároz
    s hogy éri őszi záporok nyila.
    Tragikusabban nem zuhant Ikaros
    a tenger tajtékos szikláira.

    Hullám hullám után illant az éjbe,
    s rém lett belőle, bántó torzalak.
    És hetyke gúnnyal cirkáltak feléje
    ezüst páncélban csillogó halak.

    A gémet láttam, lent, a néma gémet:
    temetőjére halkan hullt a hó.
    Jégből a szárnya úgy dermedt az égnek,
    mint egy pólusra tűzött lobogó.

    A tél strázsálta győzelmes-kevélyen
    s a szél zúgott zimankós éneket…
    Magasan, büszkén, fényes őszi égen
    láttál-e már vonuló gémeket?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Előttem vannak még

    Előttem vannak – eljönnek bizonnyal –
    előttem vannak még a legnagyobbak
    Kívánságokkal halasztgatom őket
    kívánságaim nem érnek sokat
    én hiszek bennük mégis ostobán
    s egy-egy napért hálát adok nekik –
    Majd a személyes harcok majd azok
    melyekben hasztalan lesz a kiáltás
    a segítség-hívás (nem lesz segítség!)
    majd azok lesznek irgalmatlanok
    Fekszem hanyatt akkor fejemben
    mint olvadt jég kavarganak
    forognak állnak összevissza
    tarka-fekete emlék-gomolyok
    majd gyorsan egybedermednek megint
    megszületik egy kristálytiszta kép
    valahány érzékszervem mozgósítva
    Aztán széthull és másik áll helyére
    s ez ismétlődik mígnem egynemű
    feketeség borul rám mindörökre
    s ez az idő időtlen lesz ha végső
    hosszú lesz hogyha gyötrelmek telítik
    hosszú ha még csak néhány percnyi is

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Menekülök

    Hálóját a pók odahagyja,
    a falon fut tébolyodottan,
    egyszál legyecském menekülne,
    szárnya az ablakon megkoppan.

    Árnyam is úgy forog szobámban,
    miként ketrecében az állat,
    míg künn sürögnek és futkosnak,
    fecsegnek boldog, szabad árnyak.

    Ha hold busong az ablakon be,
    ha elfödik a varjufelhők,
    kapnék utána: lelkem az tán,
    magárahagyta a veszendőt…

    Mert a veszőnek nincsen társa,
    az elhullótól minden elvágy,
    utolsó kuckóm, menedékem:
    a drága értelem is elhágy.

    El vágyaim, szárnyas reményem
    s a testvérként vélük nőtt tervek:
    útra készülő fecskerajként
    immár fejem fölött kerengnek.

    Fut minden fut sorsom teréből.
    Betelt hát? Mindenek elmúlnak?
    Ülök, csak ülök mozdulatlan
    s fogaim egyenként kihullnak

    s karom lehull és porrá mállik
    végzetem vad forgószelében.
    Voltam, de már porként kerengek
    a pornak forgó tengerében.

    Forrás: Lélektől lélekig