Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak!
Forrás: Lélektől lélekig
Hitetlenségem büntetése vagy.
Nem számítottam rá, hogy közelemben
lehet még jeget olvasztani ember,
pinceablakon beragyogni nap.
Nem tudtam rólad, nem is vártalak.
Nevettem volna, ha mesélnek rólad.
Nem volt már súlya bennem semmi szónak.
És szétgurult rizsszemek: mind a nap.
De most: erdők lépnek velem, ha lépek.
A tenger fáradtan mellém zuhan.
A fájdalmak felragyognak s kiégnek:
hangyabolyvilág nyüzsög boldogan
a mellkasomban, és kapkod az élet:
sorsomnak, veled, újra dolga van.
Forrás: Szeretem a verseket
Szeretlek, szeretlek!
Kimondom, kimondom!
El nem bírhatom már,
oly nehéz lett titkom;
s mint a néma gyermek,
amidőn megszólal,
megteltem csordultig
könnyel, fájdalommal.
Fájdalomnak könnye,
örömnek fájdalma,
szívem hő szerelme,
hűsége, bizalma,
lelkem minden kincse,
és egy egész élet,
utasítsd bár vissza,
örökre tiéd lett.
Forrás: Lélektől lélekig
Már nem tudom, hogy miért szeretlek,
de azt azért tudom: nagyon.
Most hát reád rakom a terhet,
szempilláidra a szerelmet,
a mellkasodra, a szívedre
a vállaidra. S úgy hagyom.
Forrás: Lélektől lélekig
Egyetlen szavad
tüzénél
melengetem
árva szívem:
S bódultan,
mélázva
hallgatom
egyszavas
Szó-szimfóniád!
megtelek vele,
mint mélyen zengő
hegedűhanggal a
koncertterem, s e
szó a szerelem.
Forrás: Lélektől lélekig
Kerülj, miként más sarkát a delej,
Mint szirtet a hajós utában,
Gyűlölj, mint angyal a kárhozatot,
Mint csendes éj a vadzajú napot:
Közömbös csak ne légy irántam!
S ha látom, hogy szívedben szűm iránt
Akárminő, de érzemény van,
Remény táplál mindaddig engemet,
Mert aki gyűlöl, még talán szeret.
Közömbös csak ne légy irántam!
Forrás: Lélektől lélekig
A selyem,
Mit selyemgubóról fejtenek le fénylőn, lágyan,
Nem olyan selymes mint az arcod.
Az ének,
Mit trillázó pacsirta zeng bele a tavaszba,
Nem olyan édes mint a hangod.
A napfény,
Mi nyári reggelen szikrázik végig a mezőkön,
A mosolyodnak halovány árnya,
S a könnycsepp,
Mi végig harmatozza,
Az egek tiszta zokogása.
Forrás: Lélektől lélekig
Szavam selyemmé lágyul,
Hogy válladat befedje.
Szavam csónakká mélyül,
Hogy ringatózhass benne.
Szavam virággá nyílik,
Hogy szíved fölé tűzzed
És legyezővé hajlik,
Hogy unalmad elűzzed.
Szavam balzsammá olvad,
Hogy ami fáj, ne fájjon,
S mint hintó áll elébed,
Hogy lelked beleszálljon.
Szavam keleten jő fel,
Hogy álmod elorozza,
Szavam nyugaton száll le,
Hogy álmod visszahozza.
Szavam csókká parázsul,
Hogy végigfusson rajtad,
S a szavam szó lesz újra,
Ha akarod, hogy halljad.
Forrás: Lélektől lélekig
Szerelmes ifjú, hő szívével
Mindég csak ott, csak „Nála” van,
Bármit tegyen, bárhogy legyen, csak
Az „Édest” látja untalan.
Ha ébred, első gondolatja:
Alszik-e még szép angyalom?
S képzeletét napközben feléje
Űzi, hajtja száz alkalom.
Ha virágot tűz gomblyukába,
Ha számol, ír vagy referál,
A lányka, az az égi tündér
Mindég ott van, előtte áll…
Ha cimborák közé megy este,
Kikkel maholnap már szakít,
Bárkiért ürül a pohár – ő
Koccint és gondol – „Valakit”.
S fejét, szívét az édes mámor
Ringatja, mint sajkát a hab,
S egy kéjes érzés súgja halkan:
– Nem messze már a boldog nap…
S hazatérőben, mikor a hold
Halovány fényét szórja szét,
Kipeseli a szűzi hóba
Imádottja édes nevét.
Forrás: www.eternus.hu – Réthy László versei
Sakk
A sakkhoz logika kell, és ez elvarázsol.
Mit léphet a másik, ha ezt, vagy azt teszem?
Itt, kell jelen lennem, – nem lehetek máshol
– ilyenkor nem járhat máson az eszem.
Ám ez itt csak játék, szép érzelmek nélkül,
hiányzik belőle a jóság, szeretet.
Igaz, aki veszít, majd az is megbékül,
s leveti a mérges, önző szerepet…
Aranyosi Ervin © 2013-09-25.
A vers megosztása, másolása csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva.
