Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár, még egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.
Forrás: Arcanum
Nem értik meg, csak a suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék,
Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
Szüli a perc váratlan, hirtelen,
Midőn egy szikra gyújt két födelen.
Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed;
Édesb a csók, ha durcás ajakat
Megrabolsz csókért, melyet az nem ad.
Legédesb csók, ha minden szomjú fél
a csókot adva, csókot lopni vél,
Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
Csak menni vágy s nem érzi azt, hogy ád.
Ám ilyen csókot is százat terem,
Nem házasság, de édes szerelem;
De ami ennek is még mézet ád:
Ha a világ, az irigy, a mostoha,
Mint őrszem leskelődik rá s reád,
S jön perc, hogy érzed: Mostan vagy soha!
S a karba kar és ajkra ajk repül,
S minden erő és érzés az ajkba gyűl,
Mindenik első, végső mindenik,
Mindenik csókol és csókoltatik;
A vágy, mint búvár, amint vízbe ére,
Leszáll a pillanatnak fenekére –
Óh, egy arasznyi percben mennyi kincs!
Nem is csók az, hidd el, amely tiltva nincs!
Forrás: Lélektől lélekig
Kattints a címre a teljes vershez!
Mert minden lény a földön
Valamit ád,
Lángot, zenét örökkön,
Vagy illatát;
Mert minden földi lélek
Vággyal tele
Rózsát ad kedvesének,
S tövist vele;
Ád április a tölgynek
Lágy susogást,
Az éj a meggyötörtnek
Elnyugovást;
Mert gallynak levegőég
Ád madarat;
Mert lombra szórja gyöngyét
A pirkadat;
Mert ha a felkavart hab
Lecsöndesül,
Friss csókot ád a partnak
Köszönetül;
Azért reád hajolván
Én angyalom,
Mi bennem legkülönb tán
Neked adom.
Vedd hát eszméim árját,
Fájó özön,
Mely harmatként szitál rád,
Hisz csupa könny!
Vedd vágyam, a kivánság
Már elborít,
Vedd minden percem árnyát
És lángjait!
Vedd mámorom, te drága,
Szeplőtelen,
Dalom cirógatása
Tiéd legyen!
Vedd elmém, mely vitorla
Nélkül lebeg,
És más csillag nem óvja,
Csak két szemed!
Múzsám, kit álmodozva
Ringat a nap,
S ki sír, mert bánatodra
Sírva fakad!
És vedd hát, égi kincsem,
Vedd a szivem,
Már benne semmi sincsen,
Csak szerelem!
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Légy csak úgy szerelmem,
ahogy napfény csillan a hallgatag tavon
szikrázón és változón,
borítson fényeddel forrón és vallatón…
Légy olyan mint a hullám,
mely felemel, ölel, majd mélybe ránt,
és meleg fészek, megbújva lombok hajlatán.
Légy nekem árnyak hely a pusztán,
hosszú út után, vagy messze látszó torony
fagyott szirtek fokán…
Légy illatos kávé, egy fáradt reggel,
légy őrjítő vágy s az értelem…
Adj magadból többet, add egész önmagad,
kívánom önzőn:
Ne ölelj többé másokat!
Légy most már vak!
Hisz láttál mezítelen,
agyad hátsó zugában is csak nekem legyen helyem!
Úgy nézz rám, hogy magadat lássad!
Légy árnyék, s én leszek hűen követő társad!
Légy apám, s szeretőm, légy férjem, s fiam,
enyém légy egészen, engedd,
hogy lehessek TE,
s önmagam…
Légy TE, mint én lennék,
s én leszek Te Magad!
Forrás: Lélektől lélekig
Bezártalak
hogy ne lássalak.
Ha látlak
megáll szívverésem
félek hogy a szívedet elérem.
Rózsatőt ültetek
ablakod alá
s ha jönnek a hajnali szelek
leválik rólad
álmod gyönge héja
két nagy szemeddel
láthatod
a rózsa szirma
a hajnal is
én vagyok.
Forrás: Lélektől lélekig
(Neked…)
Fulladásig feszes napsugárban lobban,
fényben mártózik minden, mint az álom,
bús cselló, lágy hegedű, mélykék zongora…
…lehunyt szemmel is látom.
Muzsika, – e tágra nyílt parázsló „szemek”,
melyek hirtelen, egyszerre rámtapadnak:
élvezem, hallom, zuhognak fejem felett,
mintha lángoló tükörben látnám magamat.
A zenével átszületek egy boldogabb világba,
üstökösként hull lelkembe a hang,
olyan minden, akár egy szép varázslat,
vagy bronzból öntött, ódon, szép harang.
Lelkem új ruhába öltözik, a dallam szárnyal,
Akad, mi vad, – és hulláma fodros háttal zenél,
s talán épp ezért: néhány örökre szívemhez nőtt;
van, melyből árad, zúdul felém a szenvedély, –
…tőlük, és derengő másnapomtól remélek új erőt.
Hadd szóljon hát, áradjon, bűvöljön az ének,
s én, ki elhagyom e világot halkan, suhogva,
ámulom nagyságát a muzsika szép szellemének –
és hagyom, hogy becézzen szeptember utója.
Forrás: Lélektől lélekig
Kovács Fannynak
A sokadik. Elfeküdtünk az ágyon
mezítlenül. Átfogtam két karommal
és azt reméltem: nagyon kellemes lesz
egy csipetnyi, szokványos unalommal.
De több volt. Bal melle fölé hajoltam.
Mihez hasonlít, tűnődtem. Talán
korál díszítés, erdei eperszem,
vagy még bimbós, parányi tulipán?
Csupán egy pillanat, s egy új világba
léptem. Elájultam, vagy ébredek?
Köröttünk csend. Kék, őrült vadvirágok
kezdtek forogni homlokom megett.
Nem parfümöd, de bőröd aromája
söpör el mindent. Nem marad velem
se baj, se gond, se félelem, se bánat
se múlt, sem emlék, csak e szerelem.
Egymásba csomagolva csak mi ketten
élünk e Földön. Ősszenő a vállunk,
utat tévesztünk a másik hajában
és egymás köldökénél meditálunk.
Elmehetsz tőlem és itt maradsz nálam
egy szál hajaddal fogaim között.
Árnyékodat használom takarónak.
Egy szót se szólj; minden titkunk közös.
Sokan vannak, kik erről mit se tudnak,
vagy nem akarják hallani, pedig
egyedül ezt nevezem szerelemnek
a lepedőnktől fel az egekig.
2001
Forrás: Magyarul Bábelben
“Ha nem szeret az ember, elég lehet a csók és a gyönyör, ha szeret: nem elég.”
Forrás: Lélektől lélekig
A selyem,
Mit selyemgubóról fejtenek le fénylőn, lágyan,
Nem olyan selymes mint az arcod.
Az ének,
Mit trillázó pacsirta zeng bele a tavaszba,
Nem olyan édes mint a hangod.
A napfény,
Mi nyári reggelen szikrázik végig a mezőkön,
A mosolyodnak halovány árnya,
S a könnycsepp,
Mi végig harmatozza,
Az egek tiszta zokogása.
Forrás: Lélektől lélekig
Hol mint kígyó, lopakodik,
bűvöl-bájol, szívünkbe surran,
hol szelíd galamb, napokig
burukkol fehér ablakunkban,
violaillatként repül,
vagy csillanó szép jégciráda…
De vezet rendületlenül,
egy nyugtalan, nehéz világba.
Hegedű húrján sír-nevet…
S a szíved elszorulva dobban,
ha hirtelen fölismered
egy először látott mosolyban.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
