https://verskucko.com

Címke: gyermeki nézőpont

  • Bella István: Ádvent, 1948.

    Apám s anyámmal szeretnék lenni újból,
    meg nagypapával és nagymamával!
    … A három cédrus fölött fölsüt az új hold.
    Szívemben is jótékony félhomály van.

    A kis vaskályha dolgozik veszettül:
    úgy meg van tömve szénporral, majd szétdurran.
    Tűzgyíkok futkorásznak az oldalán keresztül,
    születnek s meg is halnak azon nyomban.

    A nagyanyámék ágya előtt keresztben
    álló díványon fekszem a jó melegben,
    azt figyelem, a fény az árnyakat hogy űzi.

    Csak hadiözvegy anyám alszik jégveremben,
    a nagyszobában, amit most nincs pénzünk fűteni.
    Fekszik, mint üres ágy, vagy sír eldőlt keresztje.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: A játék

    Az különös.
    Gömbölyű és gyönyörű,
    csodaszép és csodajó,
    nyitható és csukható,
    gomb és gömb és gyöngy, gyűrű.
    Bűvös kulcs és gyertya lángja,
    színes árnyék, ördöglámpa.

    Játszom ennen-életemmel,
    búvócskázom minden árnnyal,
    a padlással, a szobákkal,
    a fénnyel, mely tovaszárnyal,
    a tükörrel fényt hajítok,
    a homoknak, a bokornak,
    s a nap – óriás aranypénz –
    hirtelen ölembe roskad.

    Játszom két színes szememmel,
    a két kedves, pici kézzel,
    játszom játszó önmagammal,
    a kisgyermek is játékszer.

    Játszom én és táncolok,
    látszom én, mint sok dolog.
    Látszom fénybe és tükörbe,
    játszom egyre, körbe-körbe.

    Játszom én és néha este
    fölkelek
    s játszom, hogy akik alusznak,
    gyerekek.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Szabó Magda: Fű

    Oly kis lelkem van, hogy ilyen parányi
    nincs senkinek talán.
    Beszélek én, de hangom is pici,
    hát nem figyelsz reám,
    azt sem tudod,
    hogy katona vagyok,
    mert én nagyon kis katona vagyok,
    engem nem is látsz, csak a kardomat;
    van ám sok kardom, forgatom,
    villogtatom, suhogtatom,
    még tisztelgésre is kirántom,
    szigorú az én kapitányom,
    nem szól, de süvölt cudarul,
    fél ám a bokor, lelapul.
    S tudod,
    én olyan katona vagyok,
    hogy nem magam ülöm meg a lovat,
    hanem a lovam engem:
    csiga meg lepke meg esőcsepp
    meg szöcske ül a nyeregben,
    de nem haragszom, oly piciny szívem van,
    nem fér abba harag,
    ha indulok, megyek gyalog,
    viszem a lovamat,
    s ha fáradok
    se búsulok,
    inkább dúdolgatok,
    este, ha feljön a csillag,
    elhallgatok.

    Hajolj felém, tanulj meg engem,
    próbáld meghallani csepp hangomat,
    hogy rám ismerj, ne légy olyan magad,
    olyan tökéletesen egymagad,
    ha egyszer neveden szólítalak
    a föld alatt,
    s feléd fordítom sose látott,
    igazi arcomat.

    Forrás: Lélektől lélekig