https://verskucko.com

Címke: gyermekkor

  • Dsida Jenő: Vendéglő havas hegyek között

    Kis vendéglő a nagy hegyek között.
    Minden békesség ideköltözött.

    A kályha vasán párologva forr
    a fűszeres és cukros, sárga bor.

    Az asztalon sült. Ízletes falat.
    Míg falatozom, nézem a falat:

    a falusias, vén, meszelt, meleg
    falon két ócska festmény díszeleg.

    Két furcsa kép. Gyerekes, primitív,
    kúszán felmázolt. De van benne szív.

    Az egyiken két ferde ház előtt,
    napfényes, zöld, májusi délelőtt

    pocsolyán uszkál négy fehér kacsa,
    arannyal éke tolluk pamacsa.

    A másik képen tágas hómező,
    a hó kavargó, sűrűn pelyhező

    s két tömzsi állat nyargalászva von
    egy karcsú szánt a süppedő havon,

    – a két ficamlott, kedvesen suta
    állat félig ló, félig őz-suta.

    Míg a vaskályhán gőzölve forr
    a fűszeres-illatú, sárga bor

    s a macska nesztelenül lépeget,
    nézegetem a csacsi képeket.

    S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek
    koromban, künt az égszínkék, kerek

    pocsolyában, májusi délelőtt
    négy kacsa uszkált a házunk előtt,

    én hevertem a pázsiton hanyatt
    és bámultam a festett aranyat

    új meséskönyvem színes födelén,
    egy kishercegnő koronás fején,

    ki szánkán szállt a hómezőn haránt,
    – két rénszarvas röpítette a szánt.

    …Esik a hó. A kocsmáros köhög.
    Poharamban forró bor gőzölög,

    az óra lassan üti a hatot
    s álmos vagyok és roppant meghatott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Búcsúfia

    A tanyáról jött Tandari Valér
    Öreg szülékkel a nagy búcsúra.
    A pöttöm szöszke lány most lát először
    Világi vásárt és templomi oltárt.
    Künn a tanyán csak Isten napja süt
    S Isten szegénye őrzi a libát.
    Egy léggömböt vett az egész rokonság
    A kis Valérnak, szép piros szinűt,
    Mely ott lebeg a szöszke fej fölött.
    A vén templomba is bevitte persze
    Az új jószágot a boldog gyerek
    S amíg ő némán, tátott szájjal ámult
    A túlvilági tündöklő csodákra,
    Az arany és ezüst barokk mennyország
    Szentjeire és angyalaira
    S amíg hallgatta repeső szívével
    A magasságok orgonaszavát,
    A búcsúfia léggömb hirtelen csak
    Elszállt kezéből és repült vígan,
    Pirosan, mint az élet és öröm
    A mennyezet felé, hol régi mester
    Remekén hódolnak három királyok
    A betlehemi gyermek jászolánál.
    Öreg szülék és Tandari Valér
    Ijedten látták szállani a gömböt.

    • Istentelen! – csattant föl egy mogorva
      Templompribék. Vörös! – zúgott a másik.
      Valér szepegve és szipogva állott
      És kicsi szíve riadót dobolt.
      A piros üdvözlet pedig mosolygón
      Suhant, suhant a hívő nyáj fölött
      S a kis Jézuska ölében pihent meg.
      A kis Jézuska áldást adva nézte
      És úgy tetszett, hogy néki kedvesebb
      Ez áldozat, mint arany, mirrha, tömjén
      És szinte mintha szólott volna ajka:
    • Ne félj, kis hívem, Tandari Valér!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: ÁLMOK UTÁN

    Gyermek vagyok. Temetőben
    Tarka szárnyú pillangókat kergetek,
    Átrohanok könnyű szívvel
    Sok besüppedt, elfelejtett sír felett.

    Gyermek vagyok. Megfürösztöm
    A ragyogó napsugárban lelkemet,
    Nem látom a hervasztó őszt,
    Csak a fényes, napsugáros életet.

    Gyermek vagyok, kinek lelkén
    Minden napfény, minden sugár átragyog,
    Eltemetek, elfelejtek
    Minden sebet, minden régi bánatot.

    Gyermek-szívvel elfelejtem,
    Hogy csalóka, ámító az őszi fény
    És hogy engem megcsalt eddig
    Minden álom, minden tündöklő remény.

    Gyermek vagyok: temetőben
    Tarka szárnyu pillangókat kergetek
    S álmaimnak temetőjén
    Csalogató álmok után sietek…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Meseváros

    Járatlan úton, fényen, árnyon át,
    Keresem én a mesék városát,
    Hol régen éltem, szépen, boldogan,
    A várost, amely az álmokba van.

    Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
    Erről a helyről annyi jót regél,
    Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
    Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?

    De ha gyermekszemekbe nézhetek,
    Melyek reményt és békét fénylenek,
    Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
    Megvan az út, mely oda vezet el…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Este jó, este jó

    Este jó, este jó,
    este mégis jó.
    Apa mosdik, anya főz,
    együtt lenni jó.

    Ég a tűz, a fazék
    víznótát fütyül,
    bogárkarika forog
    a lámpa körül.

    A táncuk karikás,
    mint a koszorú,
    meg is hal egy kis bogár:
    mégse szomorú.

    Lassu tánc, lassu tánc,
    táncol a plafon,
    el is érem már talán,
    olyan alacsony.

    De az ágy, meg a szék
    messzire szalad,
    mint a füst, elszállnak a
    fekete falak.

    Nem félek, de azért
    sírni akarok,
    szállok én is, mint a füst,
    mert könnyű vagyok…

    Ki emel, ki emel
    ringat engemet?
    Kinyitnám még a szemem,
    de már nem lehet…

    Elolvadt a világ,
    de a közepén
    anya ül és ott ülök
    az ölében én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Fától fáig

    Fától fáig a sűrűsödő alkonyatban
    fától fáig lopja magát a gyermek
    Én istenem csak vissza ne
    csak ne gyalog kellene
    csak le ne menjen a nap a tisztásról
    legalább a csengettyűt hallanám

    Meg-megtorpan futásra készen
    kis szíve mint a mókus szökne bújna
    borzongó nyárfalevelek közé de
    hol vannak már a nyárfák hűtlenül
    ott maradtak a tenyérnyi tallérnyi
    fillérnyi tisztáson
    Visszafelé majd
    sörényébe markolok Vágtába jövök
    csak addig a vastag bükkig ha még
    az innen számított ötödik fáig

    Őznek rókának farkasnak lenni
    bokornak ágnak avarnak lenni
    madárfészeknek lenni
    madártojásnak lenni
    nyárfalevélnek lenni
    kakukkhangnak lenni
    csak lovait kereső kisfiúnak
    ne lenni

    Még két fáig három fáig
    Hallom Nem hallom Hallom
    Ha eljutok addig a gyertyánig
    katona leszek hajóskapitány leszek
    fölfedezem Amerikát Amerika is
    elveszhet de én megtalálom

    Sörényébe markolok
    Még egy Még három
    Próféta leszek betegeket gyógyítok
    Jézus leszek
    föltámasztom édesanyámat
    Tovább tovább most már hallom
    “Áprilisnak bolondja
    fölmászott a toronyba
    megkérdezte hány óra
    Fél tizenkettő
    Fölmászott a toronyba”

    Most nem hallom biztos állnak
    jóllaktak már bóbiskolnak
    Hogy a kutyák ennék ki a bendőjüket
    hogy a farkas
    Sírni kéne énekelni
    éjnek lenni
    nem is lenni
    csak ne kéne beljebb menni

    Jól eljöttem Hol a tisztás
    Még csak öt fát megyek s akkor
    “Ördögborda ördögborda
    mézes lett a mackó orra”

    Szól a csengő most is hallom
    Jól eljöttem Hol a tisztás
    Innen még visszatalálok
    Morzsát hintek
    gallyat török
    nevemet a fába vésem

    Szól a csengő most is hallom
    folyton hallom hallom régen
    Hallottam az anyaméhben

    Megvár a nap
    meg a nyárfák
    Róka-alkony farkas-éj
    haladj tovább fától fáig
    biztasd magad kislegény

    Rég nem hallod mégis hallod
    Hold világol a tisztáson
    Már a hold is lemenőbe
    Morzsáid felcsipegették
    gallyaid a fák kinőtték

    Neved heges hieroglif
    Száraz ágon csüng a csengő
    lovad farkas tépte széjjel
    Dzsungel már az erdő
    Anyatej
    Hangyatej
    Tovább tovább fától fáig
    “Mézes lett a mackó orra
    rá is szálltak a legyek”

    Elszisszent az út alólad
    Nyárfák félelme ülepült
    homlokod pólusaira
    De csak tovább fától fáig
    Nincs az a film az a magnó
    vissza ez már nem játszható

    Kínálkozó ágak
    hurkot himbáló filozófusok
    “C’est la vérité monsieur”
    “Die letzte Lösung mein Herr”
    “Fél tizenkettő
    bolond mind a kettő”

    Tovább tovább fától fáig
    magad lopva
    botladozva
    Anyatej
    Hangyatej
    Ecet

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mikszáth Kálmán: Otthon

    Itthon vagyok újra, újra itthon,
    Ismerősek jönnek velem szembe,
    Kedves arczok, elfeledt vonások;
    Gyermekkorom jut megint eszembe,
    És vele a fényes álmok, tervek…
    Istenem, de boldog is a gyermek!

    Egykedvűen mint a pipás ember,
    Ott gugol a kémény házunk felett;
    Már messziről meglátszik a füst, mit
    Óriási szájából ereget…
    Vidám, csendes az egész ház tája,
    A búcsúzó nap mosolyg le rája.

    A kapuban vén kuvasz nyújtózik,
    Álmosan néz a ki- s bemenőkre,
    Engem látva, haragosan mordul,
    Felszökik, majd egyet ásít s végre
    Farkcsóválva hizeleg körültem,
    Míg én állok némán, elmerülten.

    Forrás: (pl. MEK / Arcanum – attól függ, hova teszed majd be)

  • Kamarás Klára – Félálomban

    hol vannak a régi színek,
    meleg barnák, bíborok,
    gyermekkorunk édes íze,
    mesék, álmok, illatok,
    hol van már a tündérkert, hol
    aranyalma ring a fán,
    hol a mesebeli sárkány,
    aki nem is rossz talán,
    lombok árnyán szép királylány
    csókot várva szendereg,
    álmait rég elrabolták,
    feneketlen kútba dobták
    ködös, álmos reggelek,
    hol vannak a fiúk, lányok,
    a sok földi, égi jó,
    szegény Villon se találta,
    hová tűnt a régi hó

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: A kártyás sír

    Bitang! –– kiáltja a szélvész utánunk,
    zsivány! –– sziszegi és megyünk tovább,
    s mint a gyerek, akit véresre vertek,
    isszuk az undor keserű borát.
    Finom kezünk szelíd arcunkra nyomjuk,
    s az álmok álma csöndbe hull reája,
    és játszani kezd elhagyott szívünkben
    az életünk laterna magicá-ja.

    Látunk mezőt és virgonc, pici bárányt,
    látunk karácsonyt, kávés reggelit,
    és az anyánkat is, kisírt szemekkel,
    és a szemünk könnyekkel megtelik.

    És reszketünk, ha elfújjuk a gyertyát,
    és a sötétség járkál körülünk,
    a paplanunkat is fülünkre húzzuk,
    halálosan magunkba merülünk.
    Ilyenkor az ágy hófehér mezőin
    az életünktől borzadozunk által,
    az egyik sír, a másik átkozódik,
    a költőben fölreszket egy csodás dal,
    és akinek egy pásztor volt az apja,
    az messziről egy pásztorfurulyát hall.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • B. Radó Lili – Fogócska

    Egy pillanatra, Uram, Isten,
    egy pillanatra engedj pihennem!
    Minek e hajszás, szívszorító,
    véres játékban benne lennem?

    Elfáradtam e nagy fogócskán,
    Uram, úgy únok felnőtt lenni,
    engedj egy kicsit visszamenni
    húsz év előttre, kisgyereknek,
    sírni, amin a többi sírhat,
    s nevetni, amin ők nevetnek.

    Uram lásd, sohse voltam boldog,
    nézz le egyszer ezer sebemre,
    amit szívem helyében hordok.
    Simogass engem síma kézzel
    s mert hangom halk s az űrbe vész el,
    Te szólj helyettem a fogóknak:

    ó Kínom, Könnyem, Kétkedésem,
    hajszás Harc és ezernyi Verseny,
    gyötrött Dalom, sok véres Versem,
    Féltés, Gond, ájult Szerelem,
    ne játsszatok többé velem,
    nem ér a nevem.
    Kiállok a sorból.

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu