Ölelj meg engem, Istenem,
már föl akarom adni
az örök ellenállást,
már meg akarok halni.
Köszvényben és közönyben
nagyon sokáig éltem,
bódító tisztességben
és tarkó-szenvedésben.
Vadász vadásznak vadra
figyelő úr-cselédje
voltam, miközben kaptak
engem is puskavégre.
A füvön így rohantam,
az erdőn így szaladtam,
kapkodtam lábam, ámde
a hitet megtartottam.
Valahol meg kell állni,
valahol meg kell halni,
valami könnyű réten
akarok elfakadni.
Az izmaim a télben
mint jéghúrok feszülnek,
úgy néznek a szemembe,
ahogy a menekültnek.
Nem félek a haláltól.
Megállok vele szemben.
De mikor lesújt rám,
Isten, ölelj meg engem.
Forrás: szepi.hu – Gyurkovics Tibor versei
