Címke: házasság

  • Zajzoni Rab István: Tudja a jó Isten…

    Tudja a jó Isten,
    Én megházasodnám,
    Kedves magyar lánynak
    Lelkemet odadnám.

    De mind csak hiába,
    Mert én szerény ember
    Nem kérek, és hozzám
    Jőni senki nem mer.

    Ünnepélyes módra,
    Lánykák, kijelentem:
    Ki hozzám bepillant
    S szép, azt elveendem.

    Szépségéhez illik
    Lelki tisztasága,
    S ehhez még, ha lehet,
    Holmi kis jószága.

    Mint tollrágó írnok
    Mindig nem élhetek,
    Pacsirtákkal lenni
    Sokkal jobb szeretek.

    Ottan a virágok
    Csöndes országában,
    Nem lesz bilincselve
    Az én kezem, lábam.

    Nem zúg ott a gondnak
    Halálmadár-serge,
    Nem marja szívemet
    A búbánat férge.

    Ott feleségemnek
    Százszor lágy kebelén
    Leszen az én fejem
    Legigazabb helyén.

    Ott még a viszály is
    Boldogságból ered,
    Ott ki gyűlöl, az csak
    Túlságosan szeret.

    Ott mi boldog leszek,
    Mindenem már sejti,
    S e sejtelmet erős
    Szívem híven rejti.

    Híven rejti, amíg
    Végre kibocsátja,
    Ha édesanyját: a
    Teljesülést látja.

    Szerelmem szerelme,
    Ragyogó reményem,
    Angyalom, ó, mondd meg,
    Mikor karolsz engem?

    Hol jársz? Hol születtél?
    Meddig lész még távol?
    Mikor hárul üdv rám
    Lelked forrásából?

    Szóval: mikor leszen,
    Mikor leszen nékem
    Lelkem? Kit úgy hívok:
    „Édes feleségem.”

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Madách Imre: Metamorfózis

    Midőn a lányka csak
    menyasszony,

    Még csupa menny az egész asszony,

    Későbben amint lesz menyecske,

    Fogyton fogy a menny s lesz mennyecske,

    Míg végkép el nem fogy a menny lassan

    S csak az asszony marad meg pusztán.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Keresztury Dezső: Mélyülő örvény

    Az évek múlnak, s múlhatatlan
    nyomuk bennünk marad;
    életünk bomlik s bonthatatlan
    örök-egy pillanat.

    Súgta, mondta, zengve dobolta
    a szívünk, hogy szeret;
    mint vad láng lobogtatta volna
    életem életedet;

    S ha egymást meggyötörni vitt a
    dúlt vér, tépett ideg,
    kéz szó fordulva csapott vissza,
    magát sebezve meg.

    Kín, szenvedély kiforr, letisztul,
    elnémul s névtelen
    van, mint a lét, mely létezik, túl
    szavakon, tetteken.

    Az évek múlnak s múlhatatlan
    nyomuk egymásba vész.
    Életünk bomlik s bonthatatlan:
    együtt csonka-egész.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Feleségemnek…

    Megszoktalak, akár a levegőt,
    bármerre nézek, mindenütt te vagy,
    szekrényem alján, a fiókjaimban,
    az agyvelőmben, és nem veszlek észre.

    De múltkor este, amikor bejöttél
    szobámba, s mondtál valamit nekem,
    sok év után egyszerre ráocsudtam,
    hogy itt vagy, és szavadra sem figyelve
    ámulva néztelek. Szemem lehunytam.
    Ezt hajtogattam csöndesen magamban:

    „Megszoktam őt, akár a levegőt,
    Ő adja nékem a lélegezetet.”

    1931

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: TALÁLKOZÁS

    Az asszony víg, dalos volt, – kacaja,
    Mint hajnalidőn gerlice szava,
    Felhangzott szüntelen.
    A férfi nézte és ámulva szólt:
    – Lám! Azelőtt ilyen szép sose volt, –
    Én így nem ismerem!

    Továbbment. S hogy talált egy szőke lányra,
    Leült mellé és súgva magyarázta,
    Hogy “mi a szerelem?”
    Mikor füléhez hajlott mosolyogva,
    Az asszony ránézett, féltőn, titokba:
    – Igy sose bánt velem!

    Nemrég, – szerelmük végső idejébe, –
    Hogy együtt ültek, csendben, tépelődve
    Magányos estvelen, – – –
    Egyik se tudta még, hogy mi a gyásza, –
    Akartak még, – s már nem tudtak egymásra
    Rámosolyogni sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Burns: Egy mauchline-i jómadár sírverse

    Sirassátok, ti férjek, azt,
    ki nektek gyakran bésegített;
    mert azt, ki hetekig elmaradt,
    nem hiányolták nejeitek.
    Ti meg, mauchline-i kicsikék,
    ha iskolába mentek,
    ne tapossátok sírja füvét,
    mert ő volt tán, titeket ki nemzett.

    Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Israel Efraim)

    Robert Burns, Egy mauchline-i jómadár sírverse, humor, irónia, házasság, csibészség, skót költő

    Kattints a címre a teljes vershez!


    Robert Burns: Egy mauchlinei pernahajder sírverse

    Mauchlinei férjek keseregjetek,
    segítőtök buzgó volt, nem titok;
    míg ti heteken át távol keltetek,
    nem búslakodtak asszonyaitok.

    Mauchlinei lurkók, ha tudtok,
    iskolába jövet-menet közös tisztelettel
    füvön át könnyedén járjatok,
    tán apátok az itt fekvő pernahajder.

    Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Répás Norbert)


    Megjegyzés:
    A „pernahajder” a német Bärenhäuter (medvebőrös) szóból ered, amely az „auf der Bärenhaut liegen” (lustálkodik) kifejezésből vált ki. A szó története egészen Tacitus Germania című művéig vezethető vissza, ahol a germánok békeidőbeli henyélését írja le.

  • Kamarás Klára: Három özvegy balladája

    Három özvegy áll a sarkon,
    isten tudja, mit fecsegnek,
    órák óta tart a pletyka,
    megszólása embereknek.

    Három özvegy. Víg beszédnek
    nincs közöttük vége-hossza,
    aki elment, siránkozás
    többé vissza úgyse hozza!

    Ha nagy-néha szóba kerül?
    Szebb az emlék, mint az élet.
    Maga festi mind a három,
    magának a vágyott képet.

    – Milyen is volt? Minden éjjel
    ölelése hozott álmot –
    így dicsekszik, kit az ura
    nap-nap után ütött-vágott.

    – Hű voltam, mint szent az égben –
    szól a másik, az a beste,
    kit a szomszéd ölelt, ha az
    ura nem volt otthon este.

    – Más asszonyra rá se nézett,
    engem végig úgy imádott…
    (Hej, pedig sok bokor alja
    mesélhetne, hogy mit látott!)

    Már csak ez maradt, csak ennyi,
    ábrándok és festett képek.
    A könnyek rég felszáradtak.
    Három özvegy, három élet…

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kaffka Margit: Vallomás

    Habos párnákon vívódik egy asszony.
    Szemére halkan, reszketőn suhan
    A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
    Virraszt a férfi sápadt komoran.

    Már alighogy zihál,
    A szívverése halkabb lesz, eláll.
    A végső percben megmozdul az ajka,
    Vonagló szókban, töredezve, rajta
    Egy élet kínja, vádja ott remeg:
    „Hazugság volt! Soh’sem szerettelek!
    Valaki egyszer szívem összetörte,
    Elhagyva, árván jártam a világon.
    Te akkor boldogságot kértél tőlem,
    Én hittem, hogy a békét megtalálom…”

    De ezt a hangot fül nem hallja már,
    Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
    A szók értelme elhal születetlen…
    S hűlő kezére ráborul a férj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kun Magdolna: Az utolsó keringő

    Csak még egy utolsó keringőt táncolj velem,
    hadd érezzem azt, az öregség nem fáj,
    hadd higgyem csak, hogy az elmúlás is barát,
    s valahol még ránk nyitja az élet kapuját.
    Csak lágyan suhanjunk az éji csillagfényben.
    Könnyedén lebegve, mint az első randevún,
    mikor kezem kezedbe rejtetted, és annyit mondtunk,
    most már mindörökre egymáshoz tartozunk.
    Ebben a keringőben minden álmunk ott lesz,
    benne lesz az ifjúság, könny, mosoly, bánat,
    minden-minden benne lesz, ami csak a miénk,
    amit nem vett el tőlünk, sem törvény, sem gyalázat,
    mert egy utolsó tánc mindenkinek jár,
    hisz ott teljesül majd az a nem sikerült tervünk,
    amit sokszor szerettünk volna megtörténtté tenni,
    de a sors elvette a hozzá való merszünk.

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)

  • Barina Vendel – Hogy lehet az!?

    Hogy lehet az, hogy az ember
    Mindent megehet,
    A mit csak a szája kíván,
    A mit csak szeret?

    És mégis a feleségét
    Meg nem eheti,
    Pedig sok, mily rettenetes
    Nagyon szereti?

    Forrás: www.eternus.hu – Barina Vendel versei