Címke: házasság

  • Kaffka Margit: TALÁLKOZÁS

    Az asszony víg, dalos volt, – kacaja,
    Mint hajnalidőn gerlice szava,
    Felhangzott szüntelen.
    A férfi nézte és ámulva szólt:
    – Lám! Azelőtt ilyen szép sose volt, –
    Én így nem ismerem!

    Továbbment. S hogy talált egy szőke lányra,
    Leült mellé és súgva magyarázta,
    Hogy “mi a szerelem?”
    Mikor füléhez hajlott mosolyogva,
    Az asszony ránézett, féltőn, titokba:
    – Igy sose bánt velem!

    Nemrég, – szerelmük végső idejébe, –
    Hogy együtt ültek, csendben, tépelődve
    Magányos estvelen, – – –
    Egyik se tudta még, hogy mi a gyásza, –
    Akartak még, – s már nem tudtak egymásra
    Rámosolyogni sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Burns: Egy mauchline-i jómadár sírverse

    Sirassátok, ti férjek, azt,
    ki nektek gyakran bésegített;
    mert azt, ki hetekig elmaradt,
    nem hiányolták nejeitek.
    Ti meg, mauchline-i kicsikék,
    ha iskolába mentek,
    ne tapossátok sírja füvét,
    mert ő volt tán, titeket ki nemzett.

    Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Israel Efraim)

    Robert Burns, Egy mauchline-i jómadár sírverse, humor, irónia, házasság, csibészség, skót költő

    Kattints a címre a teljes vershez!


    Robert Burns: Egy mauchlinei pernahajder sírverse

    Mauchlinei férjek keseregjetek,
    segítőtök buzgó volt, nem titok;
    míg ti heteken át távol keltetek,
    nem búslakodtak asszonyaitok.

    Mauchlinei lurkók, ha tudtok,
    iskolába jövet-menet közös tisztelettel
    füvön át könnyedén járjatok,
    tán apátok az itt fekvő pernahajder.

    Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Répás Norbert)


    Megjegyzés:
    A „pernahajder” a német Bärenhäuter (medvebőrös) szóból ered, amely az „auf der Bärenhaut liegen” (lustálkodik) kifejezésből vált ki. A szó története egészen Tacitus Germania című művéig vezethető vissza, ahol a germánok békeidőbeli henyélését írja le.

  • Kamarás Klára: Három özvegy balladája

    Három özvegy áll a sarkon,
    isten tudja, mit fecsegnek,
    órák óta tart a pletyka,
    megszólása embereknek.

    Három özvegy. Víg beszédnek
    nincs közöttük vége-hossza,
    aki elment, siránkozás
    többé vissza úgyse hozza!

    Ha nagy-néha szóba kerül?
    Szebb az emlék, mint az élet.
    Maga festi mind a három,
    magának a vágyott képet.

    – Milyen is volt? Minden éjjel
    ölelése hozott álmot –
    így dicsekszik, kit az ura
    nap-nap után ütött-vágott.

    – Hű voltam, mint szent az égben –
    szól a másik, az a beste,
    kit a szomszéd ölelt, ha az
    ura nem volt otthon este.

    – Más asszonyra rá se nézett,
    engem végig úgy imádott…
    (Hej, pedig sok bokor alja
    mesélhetne, hogy mit látott!)

    Már csak ez maradt, csak ennyi,
    ábrándok és festett képek.
    A könnyek rég felszáradtak.
    Három özvegy, három élet…

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kaffka Margit: Vallomás

    Habos párnákon vívódik egy asszony.
    Szemére halkan, reszketőn suhan
    A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
    Virraszt a férfi sápadt komoran.

    Már alighogy zihál,
    A szívverése halkabb lesz, eláll.
    A végső percben megmozdul az ajka,
    Vonagló szókban, töredezve, rajta
    Egy élet kínja, vádja ott remeg:
    „Hazugság volt! Soh’sem szerettelek!
    Valaki egyszer szívem összetörte,
    Elhagyva, árván jártam a világon.
    Te akkor boldogságot kértél tőlem,
    Én hittem, hogy a békét megtalálom…”

    De ezt a hangot fül nem hallja már,
    Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
    A szók értelme elhal születetlen…
    S hűlő kezére ráborul a férj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János – Életfogytiglan

    Az ágy közös.
    A párna nem.

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Kun Magdolna: Az utolsó keringő

    Csak még egy utolsó keringőt táncolj velem,
    hadd érezzem azt, az öregség nem fáj,
    hadd higgyem csak, hogy az elmúlás is barát,
    s valahol még ránk nyitja az élet kapuját.
    Csak lágyan suhanjunk az éji csillagfényben.
    Könnyedén lebegve, mint az első randevún,
    mikor kezem kezedbe rejtetted, és annyit mondtunk,
    most már mindörökre egymáshoz tartozunk.
    Ebben a keringőben minden álmunk ott lesz,
    benne lesz az ifjúság, könny, mosoly, bánat,
    minden-minden benne lesz, ami csak a miénk,
    amit nem vett el tőlünk, sem törvény, sem gyalázat,
    mert egy utolsó tánc mindenkinek jár,
    hisz ott teljesül majd az a nem sikerült tervünk,
    amit sokszor szerettünk volna megtörténtté tenni,
    de a sors elvette a hozzá való merszünk.

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)

  • Barina Vendel – Hogy lehet az!?

    Hogy lehet az, hogy az ember
    Mindent megehet,
    A mit csak a szája kíván,
    A mit csak szeret?

    És mégis a feleségét
    Meg nem eheti,
    Pedig sok, mily rettenetes
    Nagyon szereti?

    Forrás: www.eternus.hu – Barina Vendel versei

  • Csokonai Vitéz Mihály: Izenget már…

    Izenget már valahára
    A párosság istene,
    Hogy már az ember ágyára
    Egy emberné illene.
    Nem soká él a halandó,
    A jó szerencse múlandó,
    Házasodni kellene.

    Már a nádat elvetettem,
    Melyen véled, hajdani
    Gyermekkorunkban, szerettem
    Fel s alá lovaglani.
    Alkudni kén a lyányokkal,
    Akik szótalan bábjokkal
    Elúntak már játszani.

    Érzem, hogy egy nagy hízakja
    Van szívemnek félfelől;
    De ki lesz, aki bérakja
    Azt a hízakot belől?
    Több leány van, mint pillangó,
    Válogathatni, de bangó,
    Aki nézgél csak elől.

    Egynek tetszik szép formája,
    Másnak deli termete,
    Annak mézes-mázos szája,
    Ennek jó természete.
    Én is közlöm hát, barátom,
    Milyen lesz az én sajátom
    Erkőlcse s tekintete.

    Forrás: Arcanum

  • Kaffka Margit: Leánykérés

    Fehérzimankós téli éjszaka
    Éjféli miséről mentünk haza,
    S járt legelül, csuda hallgatagon,
    A jegyző úrral Mária hugom.

    A férfi szólt az erdő szélinél:
    – Hallotta-é, kisasszony, mit beszél
    Kettőnkről együtt a falu? – Tudom!
    Sietve mondta Mária hugom.

    A rozsvetés dűlőjin szólt megint:
    – A szóbeszéd igaz lehetne mind,
    Ha jönne vélem, – mindig egy úton…
    – Igen! – felelte Mária hugom.

    Mégegyszer szólt a szérüskert megett:
    – Édes kis madaram! Fáradt lehet!
    Adja a karját! – S ment hallgatagon,
    Hozzásimulva Mária hugom.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Barina Vendel: Hogy lehet az!?

    Hogy lehet az, hogy az ember
    Mindent megehet,
    A mit csak a szája kíván,
    A mit csak szeret?
    És mégis a feleségét
    Meg nem eheti,
    Pedig sok mily rettenetes
    Nagyon szereti?

    Forrás: Versek mindenkinek