Címke: hazaszeretet

  • Arany János: ÉL-E MÉG AZ ISTEN

    Él-e még az Isten… magyarok Istene?
    Vagy haragra gerjedt népének ellene,
    És elhagyta végkép,
    Hogy rabló, zsivány had, bérbeszedett csorda
    Égesse, pusztítsa, öldökölje sorba
    Régi kedves népét?

    Él-e még az Isten – az az Isten él-e,
    Ki e dús Kanaán országba vezérle
    Mint Izráelt hajdan,
    Hozván őseinket füstnek fellegében,
    Égre felpirosló tűz-oszlop képében,
    Véres viadalban?

    Él-e még az Isten, – az erős, hatalmas,
    Aki elleninken adott diadalmat
    Száz-meg-száz csatákon?
    Aki ujjainkat kardhoz egyengette,
    Nevünket dicsővé, félelmessé tette
    Széles e világon?

    Él-e még az Isten, ki erős karjával
    Megtartott, megőrzött ezer éven által
    Egész mostanáig?
    Ki annyi veszély közt nem hagyá elveszni,
    Töröknek, tatárnak martalékul esni
    Árpád unokáit?

    Él még, él az Isten… magyarok Istene!
    Elfordítva sincsen még e népről szeme,
    S az még, aki régen:
    Harcra hát, magyar nép! Isten a vezéred:
    Diadalmat szerez a te hulló véred
    Minden ellenségen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Czuczor Gergely: Ítélőszék előtt

    Hogy hazámat ne szeressem,
    A bitorlót meg ne vessem:
    Hatalom nem teheti!

    Hogy hazámat megtagadjam,
    Megvetés jelét hogy adjam:
    Azt se követelheti!

    Főbe lőhet, nyakaztathat,
    Bitófára fölakaszthat,
    Most erősebb, tegye meg!

    De az érzelem honában,
    Keblem titkos templomában:
    Én urat nem ismerek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: SZOMORÚ ÉJ

    Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,
    Mert gondomat el nem altathatom.
    Mi fog történni vélem s a hazával?
    E kettős kérdés tépi lelkemet.
    Ah, nem érem be a magam bajával,
    Még te is gyötresz, hazaszeretet!
    Ez hát a költő sorsa, mindig ez,
    Hogy örök vészű tengeren evez?
    S mit ér, ha őt a haragos habokból
    Mentő sajkával partra is tevék,
    Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból,
    Kik ott maradtak a hajóba’ még?

    Apám, apám, mért is taníttatál,
    Miért az eke mellett nem hagyál?
    A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
    Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
    És fölvisz a legragyogóbb csillagra,
    De le nem hoz… a magasból levet.
    Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
    A napvilágtól szemed fénye vész.
    Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,
    Mely erősíti még szemeidet,
    S közel hoz mindent… s minden vajmi szebben
    Tünik föl, hogyha távol nézheted.
    Miért tanultam? mért nem maradék
    Földmívelő, aminek szánt az ég?

    Nem tölteném most kínos virrasztással
    A végtelenbe nyúló éjszakát;
    Lelkem fölött az álom víg dallással
    Madár módjára ringatná magát.
    Volnék földmíves, vagy volnék juhász!
    Ki messze, kint a pusztákon tanyáz,
    S mig ellegelget kolompolva nyája,
    Ő hűs bokorba vészi bé magát,
    S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja
    Saját kedvéért a kis furulyát.
    Vasárnap tisztát venni hazajár,
    Hol a szerelmes lyányka várja már.
    A lyányka jó, friss, szereti a dolgot,
    S oly szép, mint a megszületett tavasz;
    Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog,
    Hiszi tehát, hogy a világ is az.

    Pest, 1847. január

    Forrás: internet

  • Petőfi Zoltán: Búdal

    De meguntam már e hitvány életet!
    Hiszen nekem nincs is senkim ki szeret;
    Te vagy kis lány, te vagy magad egyedül,
    Kinek szivén, sorsom miatt bánat ül.

    De nincsen is a világon senki sem,
    Kiért olyan hőn dobogna fel szivem,
    Mint dobog fel az teérted szép leány,
    Akinél nincs kedvesebbem, csak hazám!

    És még te vagy, hü barátom, ki szeret,
    Ki fönntartja én bennem még a hitet;
    Ne volnátok, ma megásnám síromat,
    Eltemetném velem együtt kínomat.

    Csákó, 1864. november 28.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Vörösmarty Mihály: Tartson meg az Isten

    Tartson meg az Isten
    Minden magyar embert,
    Azután a többit,
    Ha rosszban nem hevert.

    Mert a gazemberért
    Még vizet sem adok,
    Gazt még földemben is
    Tőből kiszaggatok.

    Végre tartson Isten
    Épségben bennünket.
    Mert sok terhes munka
    Kívánja kezünket.

    Kezünk után legyen
    Mezőnk virágzásban,
    Büszkén mutathassuk,
    Hogy szabad földünk van.

    Jusson és maradjon
    Termésünk díjából;
    Így osztozunk meg jól
    Isten áldásából.

    Forrás: Vörösmarty Mihály versei

  • Petőfi Sándor – Hazámban

    Arany kalásszal ékes rónaság,
    Melynek fölötte lenge délibáb
    Enyelgve űz tündér játékokat,
    Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad!

    Rég volt, igaz, midőn e jegenyék
    Árnyékain utószor pihenék,
    Fejem fölött míg őszi légen át
    Vándor darúid V betűje szállt;

    Midőn az ősi háznak küszöbén
    A búcsu tördelt hangját rebegém;
    S a jó anyának áldó végszavát
    A szellők már régen széthordozák.

    Azóta hosszu évsor született,
    És hosszu évsor veszte életet,
    S a változó szerencse szekerén
    A nagyvilágot összejártam én.

    A nagyvilág az életiskola;
    Verítékemből ott sok elfolya,
    Mert oly göröngyös, oly kemény az ut,
    Az ember annyi sivatagra jut.

    Ezt én tudom – mikép nem tudja más –
    Kit ürömével a tapasztalás
    Sötét pohárból annyiszor kinált,
    Hogy ittam volna inkább a halált!

    De most a bút, a hosszu kínokat,
    Melyektől szívem oly gyakran dagadt,
    És minden szenvedés emlékzetét
    Egy szent öröm könyűje mossa szét:

    Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén
    Az anyatejnek mézét ízlelém:
    Vidám napod mosolyg ismét reám,
    Hű gyermekedre, édes szép hazám!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jókai Mór: A magyar nyelv ismét itthon

    Hozott az ég! keblünkbe zárt
    Rég várt vendég, magyar nyelv!
    Lelkünk lelke, szívünk vére,
    Velünk maradj, ne tűnj el.
    Ülj a székbe, mely megillet,
    Tedd fel babér-koronád,
    Erősödjék meg hatalmad
    Hosszú századokon át,
    Hogy e honban ne mondhassa
    Senki többé ezután:

    „Nem tudom a magyar nyelvet,
    Mivel nem tanulhatám.”

    Szálld meg költő s tudós lelkét,
    Hogy írjanak magyarán.
    Tisztaságban, helyességben
    Tündökölve egyaránt.
    Idegen szót, eszmejárást
    Ne hagyj többé mondani.
    Van mi nekünk annál jobb, szebb,
    Csak ki kell választani.
    Hogy e honban ne mondhassa
    Költő, tudós ezután:

    „Nem tudom a magyar nyelvet,
    Mivel nem tanulhatám.”

    Szállj az úri teremekbe:
    Hol eddig más volt divat.
    Tudjon veled elmulatni
    Nagyságos lányod, fiad.
    Casinóban, versenytéren,
    Páholyban, vigalmakon,
    Minden nagy úr tudjon szólni
    A hazai hangokon.
    Hogy e honban ne mondhassa
    Gróf és grófné ezután:

    „Nem tudom a magyar nyelvet,
    Mivel nem tanulhatám.”

    Szállj a jó táblabíróra,
    A ki azzal kérkedik,
    Hogy más nyelven, mint magyarul
    Nem is hallott még eddig.
    S mondd meg néki, hogy nem elég
    Téged viselni szájban,
    Hanem olvasgatni is kell
    Könyvekben és újságban,
    Hogy e honban ne mondhassa
    Senki többé ezután:

    „Beszéltem a magyar nyelvet,
    De b’z én nem olvasgatám.”

    (1859)

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Garay János: Harczban haldokló magyar

    Folyj ki, folyj ki vérem,
    Múlj el életem!
    A hazáért halni
    Szép halál nekem!

    Nagy s kemény volt a harcz,
    Vért kívánt s halált,
    Vérre, áldozatra
    Engemet talált;

    Ah, de édes a vér
    S e halál nekem:
    A magyar hazáé
    Lett a győzelem!

    Győzedelme magvat
    Fog teremni még,
    Téged, szent szabadság
    S boldog egyesség!

    Legdicsőbb jutalmam
    Ez lesz énnekem,
    Folyj ki hát, folyj vérem,
    S múlj el életem!

    Forrás: Arcanum

  • Reményik Sándor: Benéz a havas

    Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
    A nagypiacról tisztán látható,
    Amint a Monostor-utat bezárja.
    Most úgy érzem: ott vége a világnak.
    Azokra, kik rám túl a hegyen várnak,
    Úgy gondolok, mint mesés más-világra.

    Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
    Öreg fején már megmozdult a hó,
    Tövében vadul árad a Szamos
    A Szamos, ez az egyetlen folyó.
    A Szamos, ez a megfordított Léthe…
    Mondják, ki belekóstolt a vizébe,
    Az felejteni nem tud sohasem.

    Túl a gyalui havas hegyeken
    Hiszen – kékek a budai hegyek,
    Kékek, s lilák is tán, ha jő az alkony,
    De nincsen mégsem olyan alkonyat
    Sehol a földön, mint a Szamosparton.
    S ez nem elég, hogy idehaza tartson?!

    Forrás: Minden napra 1vers

  • Juhász GyulaEz a föld…

    Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz.
    E föld örökre altatón maraszt.
    E föld, amelyből nincsen egy rögöd,
    Csak gúny és vád, örökös örököd.
    Itt bújdokoltál hosszú éveken
    Nehéz robotban, messze végeken,
    Tanítva és tanulva éjt, napot,
    Megsüvegelve urat és papot.
    És álmodoztál Párizsról, a vak
    Végvári éjben, őszi ég alatt
    És Pestig sem jutottál el, szegény,
    Fáradt, kopott, dalos vándorlegény.
    Már itt maradsz e földön, föld alatt!
    Még könnyed és pár versed megmaradt,
    Ha sanda szem rád görbén néz talán,
    Megbékél pár szív a szíved dalán.


    Forrás: FB Szeretem a verseket