Folyj ki, folyj ki vérem,
Múlj el életem!
A hazáért halni
Szép halál nekem!
Nagy s kemény volt a harcz,
Vért kívánt s halált,
Vérre, áldozatra
Engemet talált;
Ah, de édes a vér
S e halál nekem:
A magyar hazáé
Lett a győzelem!
Győzedelme magvat
Fog teremni még,
Téged, szent szabadság
S boldog egyesség!
Legdicsőbb jutalmam
Ez lesz énnekem,
Folyj ki hát, folyj vérem,
S múlj el életem!
Forrás: Arcanum
Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
A nagypiacról tisztán látható,
Amint a Monostor-utat bezárja.
Most úgy érzem: ott vége a világnak.
Azokra, kik rám túl a hegyen várnak,
Úgy gondolok, mint mesés más-világra.
Benéz a havas kéken, Kolozsvárra.
Öreg fején már megmozdult a hó,
Tövében vadul árad a Szamos
A Szamos, ez az egyetlen folyó.
A Szamos, ez a megfordított Léthe…
Mondják, ki belekóstolt a vizébe,
Az felejteni nem tud sohasem.
Túl a gyalui havas hegyeken
Hiszen – kékek a budai hegyek,
Kékek, s lilák is tán, ha jő az alkony,
De nincsen mégsem olyan alkonyat
Sehol a földön, mint a Szamosparton.
S ez nem elég, hogy idehaza tartson?!
Forrás: Minden napra 1vers
Koldus vagy és paraszt vagy: itt maradsz.
E föld örökre altatón maraszt.
E föld, amelyből nincsen egy rögöd,
Csak gúny és vád, örökös örököd.
Itt bújdokoltál hosszú éveken
Nehéz robotban, messze végeken,
Tanítva és tanulva éjt, napot,
Megsüvegelve urat és papot.
És álmodoztál Párizsról, a vak
Végvári éjben, őszi ég alatt
És Pestig sem jutottál el, szegény,
Fáradt, kopott, dalos vándorlegény.
Már itt maradsz e földön, föld alatt!
Még könnyed és pár versed megmaradt,
Ha sanda szem rád görbén néz talán,
Megbékél pár szív a szíved dalán.
Forrás: FB Szeretem a verseket
Férfi szívvel, férfi karral
Megküzdünk mi száz viharral,
Mely hazánkra támad.
Régi hittel, régi dallal,
Új erővel, diadallal,
Védjük szép hazánkat.
„Küzdj és bízva bízzál,”
Ez költőnk szava.
Nem csügged magyar dal
S magyar kar soha!
Valahány csapás jött,
Valahány bukás ért,
Megfizettünk mindig
A pártoskodásért.
Minden vészből, gyászból,
Új életre keltünk,
S a föltámadásról
Hymnust énekeltünk.
Férfi hittel, férfi tettel
Lesz még ünnep itten egyszer,
Győzni fog mi népünk,
Hogyha eddig nem veszett el,
Szembe néz új évezerrel,
Istenünk mivélünk!
„Küzdj és bízva bízzál”,
Ez költőnk szava,
S élni fogsz örökké,
Nagy magyar haza!
1923
Forrás: MEK
Kedves Közönség, kis jóindulattal
És biztatással vedd, amit hozunk,
Kik lelkes hittel, ifjú akarattal
Művészetünk oltárán áldozunk.
Még fiatal e gárda, ó de nékünk
A fiatalság ritka, drága kincs,
Mely beragyogja minden küzködésünk
S a rögös útra rózsát áldva hint.
Lehet, hogy gyenge néha még a hangunk,
Lehet, hogy léptünk még bizonytalan,
De indulunk: a szépet, jót akarjuk
S érezzük, hogy hitünknek szárnya van!
S ha egy akad köztünk, ki a dicsőség
Fénylő egébe fölszáll, már elég;
Mi többiek majd, ó kedves Közönség,
Küzdünk tovább, míg szent tüzünk elég.
Mert érted játszunk és érted csatázunk,
Boldog magyarság, mely nem volt, de lesz,
Ha tetszik néked a mi áldozásunk,
Kedves Közönség, tapsolj és szeress!
Forrás: MEK
Ó régi szép est… tündöklő siker,
Mikor jön egyszer hozzád fogható,
Dicsőséged az egekig ível,
A deszkáidon tetté vált a szó.
Igen, az Ige testté lett, derék
És lelkes nézők tapsoltak neked,
Színházi est, melyen – ó büszkeség! –
A gondolatszabadság született.
Aktoraid: Petőfi, Jókai,
Vasvári, Táncsics és a korai
Tavaszi mámor sok nagy ifja még,
Színésznőd Laborfalvy Róza volt,
Ki Jókainak szívére hajolt…
Ó régi szép est: jössz-e vissza még?
Forrás: MEK
A lóca végén, óbor mellett,
Nagy, barna legény énekelget,
Egy szál cigány ugyan cifrázza,
Ujjong, zokog az ő nótája.
Az ő nótája az a nóta,
Mely egyre járja még azóta,
Hogy magyar álmok visszaszállnak
Tavaszába egy szebb világnak.
A gyertya fogy, tüzel az óbor,
Elég is volna már a jóból,
De a legény büszkén, merengve
Bámul egy álomregimentre!
Más nóták jöttek, hej, azóta,
Hogy megszületett az a nóta,
De rendületlenül, kevélyen,
Nem tudsz felőlük, jó legényem.
…Mint hogyha magyar fajtám lelke,
Ujjongna, sírna, énekelne.
Árva legény, szép, konok bánat,
Ó be szeretlek, be sajnállak!
Forrás: MEK
Magyar Tiborc, világ árvája, pórja,
Nézz sírva és kacagva a nagyokra,
Kik becstelen kötéssel hámba fognak,
Hogy tested, lelked add el a pokolnak!
De azután töröld le könnyedet
És kacagásod jobb időkre tedd,
Úgy állj eléjük, mint a végitélet
Bús angyala, ki e világba tévedt:
– Urak, világnak gőgös urai,
Nem gyásznak napja nékem e mai,
Emlék, remény lelkemben úgy remeg,
Mint villámos viharban az egek!
Kardom letettem, várok, dacolok,
Az Isten él és a vén föld forog,
Mene, Tekel, Fáresz: fölírva van
Bitang hódítók palotáiban.
Már reng a föld, már villámlik az ég,
Lesz itt ítélet, harag napja még,
S világok romján, tűnt gazok felett
Én még hozsánnát énekelhetek!
Hozsánnát néked Istenem, te nagy,
Szabadság, aki lelkem lelke vagy,
S magyarként és emberként – Üdv Neked! –
Élem tovább az örök életet!
Forrás: MEK
Nem voltam itt, de a rozsdás avarban
Lelkem bejárta százszor a helyet,
Hol Zrínyi élt, ki a búsult magyarba
Tüzes igével hitet égetett.
Az erdő áll még, ősi koronáján
Hárfáz a szél és vihar orgonál,
De földdel egyek már az ősi bástyák
S reményeinknek földje oly kopár.
Ma már düledék vára lőn Szigetnek
Egész hazánk s a késő énekesnek
Bús lelke sírva járja az avart
És néma daccal, fojtott fájdalommal
Idézi ősét, aki porba rogyva
Vérével írta: Ne bántsd a magyart!
Forrás: MEK
Öreg fiúk, a régi iskolában
Álljunk meg csöndben ez emlék előtt
Idézve eltűnt arcokat, merengőn
Járjon be lelkünk távol temetőt.
Ó emlékezzünk az elment fiúkra,
Kik innen együtt indultak velünk,
De ők a kora sír ölébe hulltak,
Hogy megmaradjon a mi életünk.
Öreg fiúk, zárjuk szívünkbe őket
S a zászlót, mely kezükből porba hullt,
Emeljük újfent tündöklő magasra,
Legyen jövőnk szép, mint a drága múlt!
A szörnyű leckét ne feledje senki,
Nem hullhat meddőn annyi büszke vér,
Mutassuk meg, hogy újra nagy, egész lesz
Magyarország, az áldott, szent kenyér!
Öreg fiúk, fogadjuk meg ma nékik,
Hogy folytatódik a történelem
S találkozunk megváltott lelkeikkel
Egy boldogságos magyar ünnepen!
Forrás: MEK
