Felséges Úr!
Ha kis szolgája fehérbe öltöz,
szabad-e néki bemenni Önhöz?
Felséges Úr!
Fáradt vagyok már, sajog a lábam
állni e fényes előszobában.
Felséges Úr!
Lássa, szívemben a reménység jó,
de Önt meglátni nem vagyok méltó…
Felséges Úr!
E házon kívül mindent az ár mos:
messziről jöttem, s köntösöm sáros,
Felséges Úr!
Lázadó vérem jaj, lecsitult rég:
ottbent csak sírnék, elébehullnék! –
Felséges Úr!
Ha kis szolgája fehérbe öltöz,
szabad-e néki bemenni Önhöz?
Forrás: Lélektől lélekig
Olyan szépen cseng a harang,
Mintha nem is harang volna,
hanem ezer harangvirág
Imádságos szava szólna.
Piros pünkösd vasárnapján
Piros rózsa nyíl a kertben,
Kis szívünkben tiszta öröm
Imádsága énekeljen.
Forrás: internet
Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.
Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába’ támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed’
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe’, homályba’:
Világitó sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!
Forrás: internet
Csendesen, botfülű vonat!
A szakrális lepel alatt
Piheg a téli Balaton.
Fehér áhitattal köszöntsük,
Mint a csilingelő ezüst kösöntyűk
A felnyújtott jegenyegallyakon.
Csak ez, csak ez van, – nincs se vér, se bomba,
Nincs katakomba,
Csak a szépség van, ez a hófehér.
Vonat, egy percre tűrtőztesd a lángod,
Hadd sírok el egy sajgó Miatyánkot
A szépséggyilkos emberért!
Forrás: Lélektől lélekig
Ne fájjon a lelkem,
ne fájjon a testem,
legyen, ki felemel,
amikor elestem.
Amit méznek érzek,
epévé ne váljék,
kövessen a béke,
mint jóságos árnyék.
S ha majd jő a halál,
szóljon hozzám szépen,
s ne a hátán vigyen,
hanem az ölében.
Forrás: Magyarul Bábelben
Szent Mária, Szűz leány,
Jézus anyja!
Júdások között,
jászolnyi csillag kíséretében.
Pilátus előtt,
maroknyi feszületszeggel,
arcodról szökő fényben állok,
egyszál magam,
egyszál magam,
mint Jézus a kereszten.
Hontalan lelkem kér bebocsátást hazádba,
könyörülj rajtam,
Jézus anyja!
Sugaraiddal tisztíts meg,
add rám áldásodat.
Ámen.
Forrás: Magyarul Bábelben
Segítsd, Isten a cigányt,
Lelhesse meg a hazát.
Segítsd meg a nemzetét,
Amíg a világon él.
Bejárta a világot,
Nem talált csak bánatot.
Az élete csak a gyász,
Segítsd, Isten, a cigányt.
Bejárta a világot,
Hosszú út volt, meg átok.
Hosszú út volt, hideg sár,
A szívében csak a gyász.
A bűn, ha elkövette,
Azt már rég megfizette.
Megfizette szívével,
Tiszta piros vérével.
Gyertek, gyertek cigányok,
Leljük meg az országot.
Leljük meg azt a helyet,
Ahol nem hullnak fejek.
Segítsd, Isten, a cigányt,
Békét leljen és hazát.
Segítsd meg a gyermekét,
Lelje meg a nemzetét.
Forrás: Magyarul Bábelben
Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb,
Mint a miénk most? – kínok imája! –
Nyisd meg, Nagyúr, a fellegek kárpitját,
S irgalmas szívvel figyelmezz rája.
Nincs annyi fűszál libanoni lejtőn,
Mint ahány könnycsepp bús magyar szemekben,
Hallgass meg, kérünk, jaj, most az egyszer,
Miatyánk, ki vagy a mennyekben!
Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet,
Hogy síró szóval pusztába kiáltsunk!
Sok volt a vétkünk – nagy büszkeségünk,
Felhőkig járt az álmodásunk –
De most bánattól gyötrötten mondjuk:
Szenteltessék meg a te neved!
Végigvertél a borzalommal,
És mégis, most is széthúzunk, látod.
Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
Jöjjön el végre a te országod…
Ugye nem szórod szét ezt a népet,
Bujdosónak a nagy világba,
Hiszen te hoztad Ázsiából
S verted, de védted a pusztulástól
Ezer évig! Mondd csak: hiába…?!
Voltunk a véres védőbástyád,
S voltunk villámló ostorod,
Tégy velünk, ahogy megérdemeljük,
Legyen meg a te akaratod!
Küldjed szívünkbe a szerelmes békét,
S küldd az erőt a rossz karunkba!
Küldj halk esőt a földjeinkre,
S legyen gondod a barmainkra…!
Önts enyhülést a lelkek tüzére,
S tudsz: szeress! ha kell: fenyíts!
Csak legyen béke, boldog megértés,
Miképpen mennyben, úgy a földön is.
Nézd: éhezünk, rongyokba járunk,
Nincsen koldusabb néped minálunk.
Nézzed a gyermek éhező száját,
Asszonyainknak bús Kálváriáját,
Ha te nem segítesz: elveszünk!
Ó, add meg hát a napi kenyerünk…!
Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk,
Gőgösek közt bizony elsők voltunk,
De most a házunk hamva van fejünkön,
S a bűnbánat megtépte köntösünket,
Isten! istenes szerelemmel
Bocsásd meg a mi vétkeinket!
Minket megvertél, magyar Isten,
És megverted az őseinket.
De fiainknak minden más nép
Felejtse el apái vétkét –
Sok számolatlan számadásunk –
Miképpen mi is megbocsátunk
A mi ellenünk vétkezőknek…
Torkunk rekedt a rimánkodástól…
Az ős magyar föld: merülő gálya.
Jaj! Tedd a szent kezed föléje,
Oltalmazd meg, vigyázz rája,
És ne vígy minket a kísértésbe!
A tenyereden, Isten-apánk,
Hordod az ember-milliókat.
Mi is elférünk békében ottan,
Csak vesd ki köztünk az árulókat!
Nem kell minékünk más hódolása,
És nem vágyik a magyar sehová sem,
Csak engedj élni, tüzekbe nézni…
Tilinkószónál… mesét mesélni…
És szabadíts meg a gonosztól! – Ámen.
Forrás: Vitéz Somogyváry Gyula: Magyar Miatyánk 1919-ben
[jegyzet]
Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd…!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.
De mire jó
Egy lámpástalan rádió?
Hogyan szólítsam az ég Urát
Egy siketnéma Miatyánkon át,
Ha szói közül minden második
Alattomosan elrejtőzködik!
Bénult napokon, izzadt éjeken
Az értelem is értelemtelen,
Értelemtelen és imátalan, –
Magam vagyok, egészen egymagam.
De talán mégis volna valami
Helyettem hinni, vallani,
Nevemben felimádkozó
Karikás kis szentolvasó,
Egyetlen társam aki vagy,
Karikagyűrűm, el ne hagyj!
De nem hagytalak-e Téged el én,
Szómmal, amelyből kialudt a fény?
Szívemmel, amely csupa seb,
Elmémmel, amely űrnél üresebb?
S nem hagytam-e el Veled együtt Azt,
Aki az űr fölött virraszt?
Mit felelek, hisz nem tudok felelni:
Mit felelhet a Mindennek a semmi!
Akarom élni az egész hitet,
Szeretni, ahogy Isten szeret,
És bízni, bízni akarok,
Abban, amit a Krisztus hozott.
Nem érzem, nem is gondolom,
De akarom, akarom, akarom.
Forrás: Lélektől lélekig
Én Istenem, legyek vidám,
házamat vidítni tudjam.
Mosolyogjak, ha bántanak
és senkire se haragudjam.
Arcom ne lássa senki sem
bánkódni gondon és hiányon.
Legyen szelíd vasárnapom,
ha mosolyog a kisleányom.
Én Istenem, legyek vidám,
ma minden gondot tűzre vessek.
Nyújtsam ki kincstelen kezem
s szegényen is nagyon szeressek.
Tudom, sokat bűvölt a gyász,
a hollós téli bút daloltam.
A bátrakkal hadd mondom el:
panaszkodtam, mert balga voltam.
Én Istenem, legyek vidám,
ujjongjon újra puszta lelkem,
mint rég, mikor falum felett
az első forrásvízre leltem.
Ködökbe csillanó sugár,
víg fecskeszó bolond viharban,
tudatlan gyermekhang legyek
a jajgató világzavarban.
Forrás: Lélektől lélekig
