az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon
Forrás: Lélektől lélekig
az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon
Forrás: Lélektől lélekig
Uram, ma lettem nyolcvanéves
Túl gyorsan múltak el az évek.
Még oly sokat szeretnék tenni,
Úgy szeretnék nyolcvanegy lenni.
A pár kis tervem, mi még lenne,
Ha tán több időt igényelne,
S egy év nem lenne elegendő,
Add, hogy hadd legyek nyolcvankettő.
Jó lenne még sokat utazni,
Újabb helyeket látogatni,
Halálom perce még tán várhat,
Megérhetném a nyolcvanhármat?
Uram, Te látod a világot,
Gyorsan jönnek a változások.
Ha nem sürgős, hogy magadhoz végy,
Esetleg lehetnék nyolcvannégy.
És ahogy a technika halad,
Sok újat lát, ki élve marad,
Még oly sok minden ideköthet,
Úgy örülnék a nyolcvanötnek!
Az emberiség sokat tehet,
A világ oly csodás hely lehet,
Jó annak, aki itt maradhat,
Nem olyan sok az a nyolcvanhat!
Tudom, Uram, hogy sokat kértem,
Hisz oly szép lehet fenn az égben.
S én mégis arról tervezgetek,
Hogy érjem meg a nyolcvanhetet.
Elfáradok a hosszú úton,
El is kések majd sokszor – tudom.
Tudasd velem, ha meggondoltad,
Betöltöm-é a nyolcvannyolcat.
Addigra már oly sokat láttam,
Emlékeimet regisztráltam.
Mily nagy kár lenne, ha elmennék,
Mielőtt nyolcvankilenc lennék.
Már igazán csak egyet kérek,
Uram, ne vedd szemtelenségnek,
Éveim száma kerek lehet,
Ha meglátnám a kilencvenet.
És hogyha ezt már megengedted,
S ezt a lépést értem megtetted,
Neked már úgyis mind egyre megy,
Könnyen lehetnék kilencvenegy.
Minden szemérmet félreteszek,
Hogyha még egyet kérhetek,
Tudom, ez a kor hajmeresztő,
De hadd legyek kilencvenkettő.
Úgy megszoktam az életemet,
És hátha lesz még, ki megszeret,
Ki pótolná elvesztett párom,
Ha lehetnék kilencvenhárom.
Addigra már reszket a kezem,
De ha még helyén lesz az eszem,
A magas kortól én nem félek,
Megadod a kilencvennégyet?
A korra nincsen szabadalom,
Számításom megtalálhatom.
Ha őrködsz egészségem fölött,
Akkor lehetnék kilencvenöt.
Manapság már hallani olyat,
Emberekről készül másolat,
Ezt talán én is megvárhatom,
Segíts át a kilencvenhaton.
Ha még hirtelen meg nem halok,
Kis vagyonkámmal rendben vagyok,
Elég lesz talán még egy évig,
Kihúzhatnám kilencvenhétig?
Hála Neked, nagy a családunk,
Még pár dédunokát is várunk.
Láthatnám őket? – ugye azt mondtad
Megadod a kilencvennyolcat.
Sok évet kaptam, nem egy-kettőt,
Megköszönöm a sok esztendőt.
És még kérem, tán el sem hiszed,
A kilencvenkilencediket.
Még egy év és akkor valóban
A népek azt mondhatják rólam:
„Ez aztán igen szép kort ért meg,
Hisz tegnapelőtt volt száz éves!”
Uram, az életet Te adod,
Úgy veszed el, amint akarod.
Nem is zavarlak többet Téged,
Ne vedd komolyan, amit kérek –
Csak beszélgetni vágytam véled.
Forrás: Szeretem a verseket
Imádkozom, halkan, szomorúan.
A szó megtorpan, mire odaér:
A mi mindennapi… Rég nincs, Uram,
az asztalunkon egy falat kenyér.
Forrás: Lélektől lélekig
„Isten azért teremtette a zenét,
hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.”
Forrás: John Lennon – idézet
t
az a sírás várjon. Várnia kell.
Sokáig, akármeddig, nem tudom.
Az isten verje meg lépteid
nyomát. Lábaidra,
lábaidra vigyázzon
Forrás: Szeretem a verseket
Istenem ezen a hajnali órán
amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
bárhol vagy is
talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
bárhol vagy is Te Láthatatlan
Te Ismeretlen
mutasd meg magad
kereslek kerestelek
ám a neved harsogók üresen kongó
kiáltozása elől
bedugtam s bedugom fülem
nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
csökönyös bitang juhod-é avagy
elkóborolt kihűlt ebed
aki orrát s riadt tekintetét földnek
szegezve lohol egy idegen nyomon
nem tudom magam sem tudom
kérlek hát fogadj el kételyeimmel
vakon botladozó beszédemmel
s ha nem akarod úgy akár
választ se adj
csak engedd hogy megszólítsalak
kakas szól kiált a kakas
emlékezem: mint vallattalak
vallottalak és tagadtalak
mert nehéz igen nehéz megértenem
hogy Te a Gonoszt is virulni
vigadni hagyod
s mert nem tudom ki vagy
s hogy én ki vagyok
már azt sem tudom
világosságra szomjazom
nincs egyebem
csak magam
oldozd fel kérlek szorongásomat
oltalmazd szeretteimet
fékezd meg indulataimat
pásztorom őrizőm ha vagy
veszni ne hagyj
Ámen
Ne hagyd hogy ne így legyen
Forrás: Lélektől lélekig
Ó Uram, te mindent megbocsátó!
Tudom, vétkem égbekiáltó,
mert élek bűnök közt, eltemetve,
de nézz le gyarló gyermekedre!
Csak a jóra és szépre vágyok,
és lásd, Uram, most hozzád kiáltok.
A szerelmemre nincsen mentség,
de Tőled kaptam ezt a szerencsét,
hogy rám talált, akinek rabja lettem.
Ne ítélj hát szigorún felettem!
Csak szeretet a bűnöm, semmi más.
Csak a tőled kapott kívánás,
a boldogságra vágyó női lélek,
csak a szép, szerelmes remények.
Csupán az, hogy lelkem feléledt,
és testem szívemmel együtt övé lett…
Hogy szeretem őszintén, önfeledten,
szent tűzben égő, tiszta hevületben.
Soha nem nézek jobbra-balra,
nem vágyom csalóka diadalra,
sem öncélú gyönyörökre, kéjre,
csak őt boldoggá tevő szenvedélyre.
Csak adni, és nem kapni vágyok,
de lásd, megbocsátásért kiáltok.
Uram, Te adtál női lelket,
ami szomjazza a szerelmet,
s vele testet, örömre készet,
amíg el nem veszi az enyészet.
Akaratot is, hogy ellenálljak
száz kísértésnek, ezernyi vágynak,
de képességet is, hogy szeressek,
s miatta – látod – bűnbe essek…
Uram, segíts, hogy amíg élek
ne ejtsenek rabul más szenvedélyek,
de őt, engedd boldoggá tennem!
Aztán helyette is ítélj felettem
Forrás: Lélektől lélekig
Mi ez? Hol vagyok én?
Hogy kerültem ide
Megint?
Falak, falak:
Égigérő falak
Vesznek körül
Elrendelés szerint.
Kéz nem nyúl rajtuk át.
Hang nem hat rajtuk át.
Egy csillag sem üzen.
Tán vétkeimből nőttek e falak –
Köztük vakon vergődöm,
Némán és süketen.
Tűrnék, Uram, tudod
Békességgel más, nagy fájdalmakat –
Csak ezeket elvennéd,
Csak ezeket elvennéd!
E vastagodó kripta-falakat.
Adnál erőt elveszteni magam –
Vagy szabadulni: erőt a karomba.
Voltam szabad,
Most újra rab –
Élhetek-e tovább
Így, befalazva önmagamba?
Voltam szabad –
Az egészség mámorát kortyolgattam,
Szürcsölgettem a munka gyönyörét,
A szeretet ős-ózonát.
S falak, falak…
Valakinek, aki szeret,
Aki tiszta, aki szabad
És aki lát:
Add kezébe a jerikói trombitát
Forrás: Lélektől lélekig
Tudom, Uram, hogy rettentő pimaszság
rád gondolnom is, nemhogy szólni hozzád,
s azt képzelnem: pont én kellek neked.
Nem is oly rég úgy jártam még az utcán,
hogy elfogadtam volna, hogy lesújts rám –
most meg a cinkosommá tettelek.
Eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem:
találsz-e te gyönyörűséget bennem –
úgy elfoglal, hogy megtaláltalak.
Önző vagyok, mohó, s főleg pojáca,
de te járattál olyan iskolába,
ahol ilyesmiket tanítanak.
Nem jövök közelebb. Inkább ne lássam
arcod sosem, mint hogy magam kivágjam
s gyökértelenül sodródjam feléd;
énnekem fáznom kell és epekednem,
nem úgy, mint aki ül a tenyeredben
s megszokta szépen markod melegét.
Én szolgáltalak volna áhítattal,
melletted álltam volna éjjel-nappal:
nem ment. S ha bőröm féli is fegyelmed,
a kíséreted nagyon kell szavamhoz.
Szemem téged keres, ha elkalandoz;
a vállam szárnyakat; kezem kegyelmet.
Forrás: Lélektől lélekig
Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!
Forrás: Lélektől lélekig