Címke: irónia

  • Ady Endre: A ló kérdez

    Nagy Endrének: a magyar Parlamentnek

    Lovamra patkót senki nem veret,
    Be szerencse, hogy senki sem szeret:
    Kocogok, lógok követlen uton
    S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
    S a rossz uton, mert minden ellovan,
    Felüti néha fejét a lovam
    És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
    Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?


    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Beszélgetés a boszorkánnyal

    I.
    (Édes boszorkányom,
    Láttál angyalt holtan?)
    »Láttam szép magamat,
    Mikor még nem voltam.«

    (A Holdat a Nappal
    Láttad összebujni?)
    »Láttam fehér szivet
    Pirosra fakulni.«

    (Láttál napnyugatról
    Napot kelni este?)
    »Láttam Ujév napját
    Szilvesztert keresve.«

    (Leszitálni láttál
    Égből eső-márványt?)
    »Láttam az egeken
    Fekete szivárványt.«

    (Láttál már busongást
    Csali, büszke kedvvel?)
    »Láttam már sírgödröt
    Tele szerelemmel.«

    (Láttál visszafordult
    Óramutatókat?)
    »Láttam perzselését
    Sohse-kapott csóknak.«

    (Láttál már tengeren
    Fogant őserdőket?)
    »Láttam, ki sohse lesz,
    A holnapi nődet.«

    (És bolondot láttál,
    Ki szerethet téged?)
    »Láttam a szivedet,
    Szivemen van s véged.«

    II.
    (Édes boszorkányom
    Szivemre be ráhullsz)
    »El foglak árulni,
    Mert te is elárulsz.«

    (Telve van a kedvem
    A te szép valóddal)
    »Kedvetlenségemet
    Űzöm unott csókkal.«

    (Szép asszonyságodban
    Megmaradok szépen)
    »Megakadt a szemem
    Egy külömb legényen.«

    (Egek csillagához
    Nem hasonlitnálak)
    »Jaj, be rossz a Földön,
    Jaj, be rossz itt nálad.«

    (Légy az én hűséges,
    Drága feleségem)
    »Feleséged vagyok
    S elhagytalak régen.«


    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Élni, míg élünk

    Igen: élni, míg élünk,
    Igen: ez a szabály.
    De mit csináljunk az életünkkel,
    Ha fáj?

    Igen: nagyot akarjunk,
    Igen: forrjon agyad,
    Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység
    A Nagy.

    Igen: élj türelemmel,
    Igen: hallgass, ha fáj.
    Várd meg, hogy jöjjön a nagy professzor:
    Halál.

    Igen: élni, míg élünk,
    Igen: ez a szabály.
    De mit csináljunk az életünkkel,
    Ha fáj?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A harcunkat megharcoltuk

    Gyáva kakasként fut az ellen,
    Dúlt bóbitájú, nyomorult,
    Fellegvárába beszorult,
    Szemétdombjára beszorult.

    Mi várhatunk; Tyukodi pajtás.
    Mienk a vár, csak táborozzunk,
    Dalolgassunk, igyunk, együnk.
    Táncolva, vígan felmegyünk,
    Mikor akarjuk, felmegyünk,
    Ne siessünk, Tyukodi pajtás.

    Mi a harcunkat megharcoltuk.
    Hadd várjanak a pipogyák
    Valami nem jövő csodát,
    Vén, szép, történelmi csodát
    S rajtuk ütünk, Tyukodi pajtás.

    Forrás: MEK


  • Ady Endre: Búcsú Siker-asszonytól

    Nem kellek. Jól van. Jöjjön, aki kell.
    Lantot, hitet vígan szegre akasztok.
    Kicsit pirulok. Én és a Siker?
    Jöjjenek a tilinkós álparasztok,
    Jöjjenek a nyafogó ifjú-vének,
    Jöjjenek a finom kultúrlegények.
    Nem is tudom, hogy mi történt velem,
    Hát sokat érne itt a győzelem?
    S én száz arcban is kínáltam magam,
    Vénleánykodtam. Pfuj. Már vége van.
    Ügyes kellner-had famulusa tán?
    Éhes szemben vörös, vadító posztó?
    Legyek neves hős kis kenyércsatán?
    Fussak kegyért én, született kegyosztó?
    Eh, szebb dolog kopott kabátba szokni,
    Úri dölyffel megállni, mosolyogni,
    Míg tovább táncol kacsintva, híva
    A Siker, ez a nagy hisztérika.
    Nyomában cenkek. No, szép kis öröm.
    Ezekkel együtt? Nem, nem. Köszönöm.

    Forrás: MEK

  • Baranyi Ferenc: SZÉP ÚJ VILÁG

    (A „Gyöngyhalászok” – 2021 – című kötetből, Jóna Dáviddal közösen)

    Megértük,
    hogy nem égi manna,
    hanem maga a bemocskolt levegőég
    halálos permete hullik alá
    tátogó reményeinkre.

    Megértük,
    hogy hivatalos
    horgászengedéllyel is
    lehet pecázni a zavarosban.

    Megértük,
    hogy legtöbbet az kaszál,
    aki búzatáblák helyén
    sáskákat legeltet.

    Megértük,
    hogy aki vermet másnak ás,
    biztos lehet abban,
    hogy ő maga
    sosem esik bele.

    Megértük,
    hogy vizet se prédikál már,
    aki bort iszik –
    sajnálja azt is a szomjazóktól.

    Megértük,
    hogy az árvák könnyét
    palackozva árusítják,
    akik felszárítani lennének
    hivatottak.

    Megértük,
    hogy a botok boldogabbik vége
    a boldogtalanokat tanítja újra
    a régi móresre.

    És azt is megértük,
    hogy fűbe-fába,
    agyba-ágyba
    sáros lábbal besurran az állam.

    Szertenézek s nem lelem
    honom a hazában.


    🕊️

  • Baranyi Ferenc: TÓTÁGAS

    (A „Tótágas” – 2018 – című kötetből)

    A baltás gyilkos mennybe megy –
    pokolra nem jutnak ma latrok,
    a sas repesve fog legyet,
    farkasfalkák lakják az aklot,
    szobor szarja le a galambot,
    amely talapzatára szállt,
    babért tövisre vált a bajnok,
    mert itt már minden fejreállt.

    Mohamedhez megy – lám – a hegy,
    s Rómába nem mennek harangok,
    mínusz kettő az egy meg egy –
    a nulla is fölé magaslott,
    az ördög hirdet békeharcot
    s angyalt mímelve szít viszályt,
    ma csicskás is lehet parancsnok,
    mert itt már minden fejreállt.

    Gazdit pórázon tart az eb,
    pásztort terelgetnek a barmok,
    sügér delfinre vet szemet,
    szeleket zörgetnek harasztok,
    bércnek vakondtúrásnyi halmok
    szabnának magasság-határt,
    hogy zerge tiszteljen varangyot,
    mert itt már minden fejreállt.

    Herceg, a harcot jobb feladnod,
    gazokban úgysem tenne kárt…
    Itt élned-halnod, mondd, maradt ok?
    Miután minden fejreállt?


    🕊️

  • Baranyi Ferenc: A XXI. SZÁZAD KÖLTŐI

    („Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetéséhez!” – Petőfi)

    Már könnyelműen se – inkább sehogy.

    A lant húrjai érintetlenek,
    csupán „szent fáján” kopognak az ujjak
    ritmustalanul, reménytelenül,
    a saját fájdalmak és örömök
    zendítésére sem alkalmasan.

    Nem oly pusztában bujdosunk, mint hajdan
    népével Mózes, mert mi berkeinket
    tesszük művelhetetlen pusztasággá,
    amelyből végleg nincsen már kiút.
    Így a lángoszlop, melyet egykor „isten”
    külde s mely mára gomba-formát öltött:
    nem kivezet, hanem beűz a lélek
    odvába – s az sivárabb, mint a puszta.

    Előre hát? S hová előre? Tűzön
    és vízen át a néppel – de hová?
    Nem át a tűzön, ám bele a tűzbe,
    amelyet oltani fogytán a víz, így
    lassan már folyók medrében loboghat.

    Hamis próféták jönnek seregestül
    s ma is Kánaánt hírelnek, holott
    a tej s a méz immáron egyre több
    ember számára lesz elérhetetlen.
    A bőség kosara felül lyukas:
    mit beletesznek, fölfelé potyog ki,
    s a jognak asztalát rossz szellemek
    idézői táncoltatják szeánszon.

    Kérdezhetném, hogy meddig nincs megállás
    a nevetségessé vált küszködésben?
    Munkáinkért az élet semmivel
    fizet ma is – csak ennyi aktuális
    Petőfi verséből, mert a halál sem
    lágy csókkal zárja le a szemeinket,
    hanem kioltja irgalmatlanul
    neonreklámok s atomvillanások
    szemlélődést ölő fényözönével.


    🕊️

  • Baranyi Ferenc: NEMZETI LEGELŐ

    Hamis hangú bádogkolomp
    után kis nyáj fele tolong,
    már terelő puli se kell,
    a kolompszó az Égi Jel:

    mint Mózes a lángoszlopot
    követik bódult állatok,
    úgy követi mindegyikük
    a megkergült vezérürüt,

    hogy vakhite a kényszere.

    Csörtet önként a semmibe.


    🕊️

  • Baranyi Ferenc: MAGYARSÁGVIZSGA

    I.

    Ki itt a jó magyar?
    A szájtépő, a másságot leszóló,
    a mellverő, de vész elől kilógó –
    az lenne jó magyar?

    Ki udvaroncból szökkent népvezérré,
    de „honféltése” népét sem kímélné –
    az lenne jó magyar?

    Ki eladná az országot egy lóért,
    s a lovat, nemzetének, milliókért –
    az lenne jó magyar?

    Ki Európát falná fel, de régi
    ázsiai voltát se jól emészti –
    az lenne jó magyar?

    Kinek az őslakó is rusnya jöttment,
    ha átkokat nem szittya dühhel öklend –
    az lenne jó magyar?


    II.

    Apai ágon áldás eleimre,
    hogy magyar vért pumpáltak ereimbe,
    ezért itt élni s tartozni e néphez
    vérség szerint lehetek illetékes.

    De önmagában ez mit sem határoz,
    csupán elindulás a vállaláshoz,
    ahonnan már csak lélek s ész irányít
    munkálni a világból egy hazányit.

    Anyám ágán is áldom minden ősöm,
    fejfáiknál emlékezőn időzöm,
    mind-mind e hont ápolta tiszta szívvel,
    lett légyen délszláv, felvidéki cipszer.

    Tót sarj Petőfi, német ősű Erkel
    példázza: mitől jó magyar az ember,
    nekik tudom be, nem a vér szavának,
    hogy épeszűen szolgálom hazámat.


    🕊️