Ó, Istenem, az emberszívet
Milyen erősnek alkotád:
Mily könnyen el tudjuk viselni
A mások bánatát!
Forrás: Lélektől lélekig
Ó, Istenem, az emberszívet
Milyen erősnek alkotád:
Mily könnyen el tudjuk viselni
A mások bánatát!
Forrás: Lélektől lélekig
Hiába is dicséritek
A szép természetet!
Az tart legföljebb veletek,
Ki rosz gombát evett.
Szegény, szegény falusiak!
S kisvárosbéliek!
Mi élünk csak valódilag,
Mi boldog pestiek!
Lakásunk fényes palota;
Mindent találni benn,
Mit a mesterség adhata,
Hogy légyen kényelem.
Selyem, rugalmas pamlagunk
Lágy hintaként remeg;
Egész török basák vagyunk
Mi boldog pestiek!
És mindennap véghezviszünk
Nagy epikuri tort,
Hol étket és italt nekünk
Sok cifra szolga hord;
Míg a zenének hangjai
Vígan fölzengenek,
Lelkünk elandalítani. –
Mi boldog pestiek!
Hát a színház? a táncterem
És több efféle hely?
Kapunk alatt hintó terem,
S mint a villám visz el.
Igy múlik éjünk és napunk,
Nincs híja semminek,
Míg végre csődöt nem kapunk
Mi boldog pestiek!
Pest, 1844. július
Forrás: Vers mindenkinek
Szíves utazó, ki áthaladsz e tájon,
gondolj rám szeretettel, ha látván fejfámat
eszedbe jut: ama években megőszült, derűs
kedvű vándor hortyog emitt mélyen, ki
az örökkévaló fiatalság énekese volt
egykor, s nem volt rest soha pajzán örömében
nagyokat ölelni, míg kedvire éhetett-ihatott
e bitang világban, mely nem keserítheti, se nem
vidíthatja őt többé sokfajta mulatságaival.
Azért hirdessétek csak poraim: nem tudott ő
megöregedni soha; legény volt ám a talpán,
ki, ha meghalt is, él még irgalmatlanul,
s mintha félálomban volna, – úgy hallgatja most
alulról, mint zengenek néki hangversenyt a madarak
odafönn, míg meghatottan egyre várja a vígasztaló napot,
mikor fiatal lábak meleg tapadása alatt
dicsőségesen feltámad majd halottaiból.
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.
Forrás: Lélektől lélekig
Izlett a tea, s vitatárgynak
csemegéjük is, a szerelem.
Az urak vadul esztetizáltak,
a nők finoman, kecsesen.
„Plátói legyen!” – követelte
a tanácsos úr, a szikár.
Nejének epe a lelke,
de nyögell, hogy: „Holdsugár!”
Kanonok-száj bömböli: „Nem kell
túlnyersnek lennie,
máskép belerokkan az ember.”
„Hogyhogy?” – bámul Licike.
„Szeretni szomoru és szép” –
a hangja remeg belé:
grófnőnk épp nyújtja a csészét
a báró úr felé.
Lett volna még a szalonban
egy hely: a tiéd, szivem.
Pedig te tudtad volna,
hogy mi a szerelem!
Fordította: Szabó Lőrinc
Forrás: Lélektől lélekig
A műveletlen Afrikában,
Hol sivatag van és vadon,
E jubiláris alkalomból
Eszmét cserél két vén majom.
– „Mester, ma ünnepelni illik,
Darwin barátunk napja van.
Ő mondta ki, hogy minden ember
Olyan majom, akár magam!”
– „Na hallja, elvtárs, hogyha önnek
Ez hízeleg, úgy mondhatom,
Hogy szerfölött tévedni tetszik,
Sőt, ami több, ön nagy majom!”
Forrás: Lélektől lélekig
J
“Ha majd öreg leszel…” Ronsard… agyon-
csépelt szöveg mint Villoné is: “Adnád
szívesen majd de koldusnak se kell
amit most megtagadsz”
Lágy vagy kemény
fenyegetések s roppant ostobák
ne hallgass rájuk -: önvigasztalások
Légy kíméletlen s önző gyűjtsd a mézet
ne nézd hogy az a másik… Rágja szét
párnáját kínjában a szerelem
nem irgalmasság rakd tele a mézes
bödönt s ha majd keserű lesz a szád…
Mert Ronsard Villon… az nem érdekes
de keserű lesz mindenképp a szád
ha majd öreg leszel ha az leszel
és hogyha már a koldusnak se kell
amit most (mondjuk tőlem) megtagadsz
Forrás: Lélektől lélekig
Ideges az idő: szelesen kapkod;
szemet szúr, majd felhőket csap a naphoz;
esőt gondol, de már közben elunja,
inkább ködöt gurít a fák közül az útra.
Böffent s havat hány. Törli hirtelen.
Sietve ácsorog; ha megáll, sem pihen.
— Tettei láttán ingerülten ásít,
ám izmai feszülnek közben, pattanásig.
Már szánom csak, mint a többi ostobát.
Nem is időznék vele most tovább.
Forrás: Lélektől lélekig
„Szerelem nélkül nem lehet élni, de az oxigén fontosabb!”
Forrás: Lélektől lélekig
Tökéletesen mindegy, ki hozza a rossz hírt,
csak az a fontos, hogy ne közölje.
Forrás: Lélektől lélekig