https://verskucko.com

Címke: jövő

  • Ady Endre: A lelkem Kánaáni-magvai

    Majd elmulnak ezek a remegések,
    Lesz az Életnek cukros bora,
    Majd zúgni fog kis templomban az ének,
    Havas karácsony s Úr-vacsora
    És rigmusos gyermekek jönnek.

    S tán árka lesz ennek a vád-özönnek,
    Győztesre szárad ázott szárnyam
    S eljön, hogy majd csak azt kivánjam,
    Ami beteljesedhetik
    S hogy újból és fentujjongva akarjak.

    Majd galambok lesznek a lomha varjak,
    Finom nő-testek, remegősek
    Várják vágyón, hogy lepleiktől
    Szabadítsam meg őket
    És nagyon sokan szeretnek ismét
    S én sokakat fogok nagyon szeretni.

    Szent szántásba akkor fogom majd vetni
    Lelkem Kánaán-magvait,
    Melyek ma még, jaj jaj, rohadnak.
    Dicső leszek s örülni fogok
    Mindennek és magamnak
    S a földnek, melybe áldott, bő markom
    Hitet, jövendőt, örömet hintett:

    De ha nem így lesz, az is mindegy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Jövendő napok

    A történelmet nem tudni előre.
    A leányok a múltnál sokkal szebbek,
    a fiúk sportolók, vidámak,
    és egyre műveletlenebbek.

    Hét nemzet gyárt atombombákat,
    mint régen gépfegyvert meg ágyút.
    Ha kérdezed megvígasztalnak:
    Azért gyártjuk, hogy ne használjuk.

    Egymilliárdnál jóval többek
    a kínaiak. Mi nem törődünk
    velük. Dolgoznak s hallgatnak.
    Mi lesz, ha egyszer kérnek tőlünk?

    A sarki tenger roppant jégtáblája
    kiolvad a jegesmedvék alatt.
    Elég-e a növekvő tenger ellen
    imákból szőni védfalat?

    A Nagyalföld sivatag lesz,
    porfelhő, szikkadt, piszkosszürke.
    Csak az Úr hangja segíthetne,
    de Isten sosem fú a kürtbe.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Ady Endre: Jönnek jobb napok

    Jönnek majd jobb napok is
    S egyszer
    (Be jó lesz, ki megéri)
    Torkig a förtelemmel
    S emlékezve
    Megállítjuk
    A gonosz szédítőket,
    A tegnapi időket.

    És csöndesen megkérdjük:
    Milyen halált akartok,
    Buta és elnyűtt
    Régi, ostoba kardok?

    Egyszer,
    Tele emlékezettel
    Még kérdezni is merünk:
    Jönnek még jobb napok is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Káli László – Tudod, kedves

    Tudod, kedves, az éjszaka nem attól szép,
    hogy kigyúlnak a fények, és mégis a sötét
    telepszik meg halkan a fák sűrű lombjain,
    utcák kövén, letűnt hű szerelmek romjain.
    Hanem hogy előtte még sugárzó vérvörösbe
    öltözik az ég, s a Napot magába ölelve,
    mint szerető a kedvesét, a Föld nyugodni tér.
    Előtte lángcsókkal elköszön, s milliónyi fehér
    csillaglámpást varázsol az égbolt köpenyére.
    Tudod, kedves, nem attól lesz szép az élet,
    hogy: mi volt. Hanem hogy ami jön, hogyan
    éled. Az idő-vonat úgyis gyorsan elrohan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – Öröknaptár

    Küszöbön már az újév.
    Topog. Csizmájáról havat ráz.
    Arcát csuklyája rejti el,
    nem látni, zord-e vagy mosolygós,
    nem tudni, mit hoz most és soha többé,
    nem vélni, mit visz mindörökre,
    kérdéseimre nem felel.

    Ilyenkor kissé jelen a jövendő,
    bár jóslat még, nem megvalósulás,
    nem értjük, csuklyájába mit motyog.
    De minden év fagyban kezdődik el
    s indúl a forró nyár felé,
    hogy végül dérben, jégben, zuzmarában
    hátát felénk fordítva eldöcögjön,
    már ismert arccal, ismét arctalan.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kerecsényi Éva – Kívánj hármat

    Kívánok neked véget nem érő álmot,
    mostoha múlt után boldog valóságot,
    kívánok szenvedélyt, mely eléri a partot,
    a megszokás hajóján ne játssz gályarabot.

    Kívánok örömöt, nagy zsákkal belőle,
    bú messze kerüljön, szabadulj meg tőle,
    adjon az ég időt, ne szűkölködj benne,
    áldozhasd magadra s minden szerettedre.

    Találj igaz társat, a legjobb barátot,
    kinek mosolyában önmagadat látod,
    találkozzon lelked a másik lelkével,
    s érintsék meg egymást meghitt békességgel.

    Kívánj ma magadnak bármit, mit szeretnél,
    s lépj, hogy azzá válhass, akivé lehetnél,
    ne sírasd a múltat, keseregj, sajnálkozz,
    menj, és váltsd valóra az álomvilágod.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csoóri Sándor – Karácsonyi készülődés

    Azt mondják holnap lesz karácsony –
    Tornyos fenyőfám fölcicomázom
    csillaggal angyalhaj-felhőkkel,
    tulipán-szívű csengőkkel
    s alárakom a kerék Földet,
    ajándékként ígért jövőnket,
    kicsomagolt vad álmainkat,
    értünk vérző halottainkat,
    lemondásaink jaj-nyugalmát,
    mint horpadt, sápadt aranyalmát.
    Aztán majd én is alá állok
    és míg a Borzas fényesség lobog,
    gajdolgatok, mint kancsal pásztorok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Jogos István: Helyzetkép

    A harmatcsepp, amit a párkányon
    találtam: a múlt.
    A horizonton tomboló vihar: a jövő.
    Most épp a szelet várom.

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: Mit akartam?

    Kifelé ballag már a vén diák
    Az életből és a melódiák
    Gyéren zendülnek ajkán s csendesen,
    De azért még pár nóta megterem.

    De azért én panasszal nem vagyok,
    Az Isten napja néha rám ragyog,
    A csillagok a régi szelidek
    S hozzám hajolnak lassan a szívek.

    Mást nem akartam, Isten a tanúm,
    Elhallgat immár a vád és a gúny,
    Mivel az értetlenség illetett,
    Mert úgy szerettem a szegényeket.

    Magyar szegénység hű költője, én,
    Kitartok véled, régi jó remény,
    Hogy a jövendő csak nekünk terem
    S hogy e jövőt építi énekem!

    Magyar szegénység: véget ér e tél,
    Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér,
    Az igazság lesz úr e föld felett
    És az se fáj, hogy én már nem leszek!

    Forrás: MEK

  • Váci Mihály: Mondd, Kedvesem, milyen a tenger?

    Mondd, Kedvesem, milyen,
    milyen a tenger?
    E parttalan zokogás, mely térdet,
    ölet sosem lel.
    Milyen a part, hol most lábnyomod
    kagylóhéj-sora mélyed,
    ha elindulsz a végtelenbe, mely lassan
    megtelik már Tevéled.

    Mondd, Kedvesem, milyen a tenger,
    és milyen ott a szél
    hízelgése, milyen ott a magány:
    szomorú ott az éj,
    ha egyedül fuldokolsz a szíveddel,
    és milyen ott a sírás?
    Vágyik-e, ó, hova vágyik onnan az ember,
    s ha jön, honnan jön érte hívás?

    A szomorúság szalmavirága milyen, s a bánat
    lőttszárnyú madarának
    milyen idomító nevet s milyen hessentő
    kereplőket találtak?
    Hogy mondják ott, ha fáj, – hogy panaszolják
    a karba-ölbe bújva: – félek!
    Milyen igazolvánnyal bújkál ott a magány, ahol
    oly szorosak az ölelések?

    Mondd, Kedvesem, ahol a tengernek, a fénynek,
    a hitnek nincs határa,
    a végtelen partjain gondolnak-e a bennük fogant,
    félve kihordott halálra?
    Nem atomrobajok dühére, csak az észrevétlen
    kis fulladásra, mely magányos,
    botló szívünket felveszi ölébe egy éjjel, a közösség
    hiába ölel szerelmesen magához.

    Ne hozz nekem képet a kombinátok
    csodálatos lélegzetéről,
    ne hozz statisztikát! s ne részegedj a kibernetikus
    szörnyek vibráló ihletétől!
    A tenger partjaira menj: – a fény, idő,
    az emberi lélek
    ostromló háborgásaiban fuldokolva a jövő
    eszméletére ébredj:
    milyen lesz gyönyörű léptű utódunk, ha majd
    falánk éheit legyőzi rendre,
    milyen csillagokra néz, milyen halált fél,
    mi bontja küzdelemre
    kitárult szárnyait, – ha nem köti gyáva kín,
    sok állati szükséglet,
    – milyen szél emeli, s merre emelkedik
    a súlytalanság állapotában a lélek?!

    Forrás: Magyarul Bábelben
    .