https://verskucko.com

Címke: jövő

  • Dsida Jenő: Közeleg az emberfia

    Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
    aki nem tőlem és nem tőled kap életet.

    Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
    nyulat, nem hordoznak emberölő
    szerszámot, megjelenik az angyal és
    megjelenik a csillag és tele lesz dallal
    a decemberi hegyoldal.

    Csak ránézünk a kisdedre
    és tudni fogjuk, hogy Ő az.

    Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
    a petroleumbányák frakkos császárai
    s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

    Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
    legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog
    az örök épitők acélos vidámsága.

    Ő megmutatja minden vándornak az útat,
    minden töprengőnek az igazságot, minden
    haldoklónak az életet.

    Ő megmagyarázza
    nekünk a gépek dalának igazi értelmét,
    megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt
    legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék
    fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.

    Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,
    nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

    Ma még sirunk,
    mert a mosolygás nem én vagyok.

    Ma még sötét
    van, mert nem jöttem világosságnak,
    hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.

    Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
    Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Somlyó György: Ahhoz aki jönni fog

    1
    Hogyan képzeljem el őt
    aki óriás marokkal fogja össze
    azt ami széthullt
    s egyetlen mozdulattal széthasítja
    ami recseg de nem akar engedni

    Hogyan merjem felidézni őt
    aki most már mindent mer ami van

    2

    Kitörjük a konok és ragyogó
    tornyok kapuit miket magunkra zártunk
    még mielőtt ránkomlanának

    És feltépjük a nyomor
    mind szélesedő karámjait
    még mielőtt barommá hajszolnának

    És széthajigáljuk
    a vállunkon hegyekbe rakott pénzt
    még mielőtt eltemetne

    Nem csodáljuk többé a hercegek
    csillogó térdszalagján a gyöngyöt
    nem remegünk kerekkalapú papok
    szentsége előtt a zsámolyon
    nem perdülünk parfőm és vér
    szagától szédelgő katonák
    gáláns és állati szavára
    és nem maradunk meg a csendes megvetésnél
    kalmárok nagyképü üzelmei előtt

    De még nem hánytunk le magunkról mindent

    Úgy állunk itt mint a vetkőző nő
    egy perccel a gyönyörűség előtt

    3

    Csak dal vagyunk mely a jövőből csendül

    4

    Hogy énekeljelek ki engem énekelsz

    Dadogva próbálom a zengő
    dalt mely elárad rajtam mint a tenger
    és mint a tenger otthagy hirtelen

    Mondd meg ki vagyok
    hogy megmondhassam én is
    rákiálthassam
    mint egy képet a felmeredő falakra
    kirakhassam
    a levegő ropogó vásznára tömör betűkből
    hogy te ki vagy

    5

    Vedd óriás ónodat
    s rajzolj meg engem megyek az utcán
    folyton készülve az elmondandó szavakra
    egy idegen város bűvös útjain
    hol nem ismerek senkit nincs semmi dolgom
    mégis érzem mindenki rámnéz
    egy pillantással az enyémbe
    kötözi sorsát
    és várja hogy elmondjam neki
    mi lesz velünk

     
    7

    És rajzold fel a roppant ünnepélyeket
    hová majd elmegyünk vele
    a többiek közé
    ahol mindenki felmutatja majd mit mívelt
    mivé formálta a mindig megújulni áhító
    anyagot a kimeríthetetlen évszakokban
    nyár forró kelméit téli szikrázó
    érceket az ősz sugárzó áramait
    s a földet forgató tavaszt
    mivé a nappalok kinyíló végtelenét
    s a mélységbe záruló éjeket
    Hol könnyű táncok vonalain
    rajzolódik ki az újuló évre a terv
    mely síma betonba rohanó vasba feszül majd
    és énekben fogan a törvény

    8

    Lássátok
    roskadásig tele voltam mindennel
    oly tele hogy közelíteni se tudtak
    hozzám hogy közelíteni se tudtam
    senkihez
    De most kiloccsantottam a földre mindent
    nem kár érte hagyjátok nem sajnálom
    fényesre csiszolt a várakozás
    és meg-megcsendülve
    csillogó cseppekben hull belém
    a jövendő

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Decemberi vázlat

    Őrízlek már, futhat a vonat messze veled,
    vagy billegve csillagokig vihet fel a repülő!
    Nézem a bontakozó estét, mint régi varázsló,
    aki nyugtalanul érzi, hogy más jelek nőnek,
    más látomások, mint a csillag s mint a telihold;
    mást mutat csontig lehámlott ágak nagy szövevénye,
    mást a cikkanó holdfényben szétburjánzó árnyék –
    tégedet sejt meg először, aki már e világnak
    más formát adsz, ujjadat érzi, tudja a szív,
    s csókodat: bűvös zárként rákapcsolódik a zűrös
    lélekre, hogy zárva maradjon s újra nyitódjon;
    de a szédülő mámorból felocsúdva, a józan
    pillanatokban még nagyobb sejtés bűvköre vonz:
    még csak a rajzolódó, csudaszép jövőt látom!
    Ó, hát légy te velem mindent elrendező szívvel!
    Most csak az este fonja ezüstös láncait érted,
    s ezüst lépteidet imitálja a megcsaló holdfény:
    csillan a tükröket tartó tócsákon, repedésen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A lelkem Kánaáni-magvai

    Majd elmulnak ezek a remegések,
    Lesz az Életnek cukros bora,
    Majd zúgni fog kis templomban az ének,
    Havas karácsony s Úr-vacsora
    És rigmusos gyermekek jönnek.

    S tán árka lesz ennek a vád-özönnek,
    Győztesre szárad ázott szárnyam
    S eljön, hogy majd csak azt kivánjam,
    Ami beteljesedhetik
    S hogy újból és fentujjongva akarjak.

    Majd galambok lesznek a lomha varjak,
    Finom nő-testek, remegősek
    Várják vágyón, hogy lepleiktől
    Szabadítsam meg őket
    És nagyon sokan szeretnek ismét
    S én sokakat fogok nagyon szeretni.

    Szent szántásba akkor fogom majd vetni
    Lelkem Kánaán-magvait,
    Melyek ma még, jaj jaj, rohadnak.
    Dicső leszek s örülni fogok
    Mindennek és magamnak
    S a földnek, melybe áldott, bő markom
    Hitet, jövendőt, örömet hintett:

    De ha nem így lesz, az is mindegy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Jövendő napok

    A történelmet nem tudni előre.
    A leányok a múltnál sokkal szebbek,
    a fiúk sportolók, vidámak,
    és egyre műveletlenebbek.

    Hét nemzet gyárt atombombákat,
    mint régen gépfegyvert meg ágyút.
    Ha kérdezed megvígasztalnak:
    Azért gyártjuk, hogy ne használjuk.

    Egymilliárdnál jóval többek
    a kínaiak. Mi nem törődünk
    velük. Dolgoznak s hallgatnak.
    Mi lesz, ha egyszer kérnek tőlünk?

    A sarki tenger roppant jégtáblája
    kiolvad a jegesmedvék alatt.
    Elég-e a növekvő tenger ellen
    imákból szőni védfalat?

    A Nagyalföld sivatag lesz,
    porfelhő, szikkadt, piszkosszürke.
    Csak az Úr hangja segíthetne,
    de Isten sosem fú a kürtbe.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Ady Endre: Jönnek jobb napok

    Jönnek majd jobb napok is
    S egyszer
    (Be jó lesz, ki megéri)
    Torkig a förtelemmel
    S emlékezve
    Megállítjuk
    A gonosz szédítőket,
    A tegnapi időket.

    És csöndesen megkérdjük:
    Milyen halált akartok,
    Buta és elnyűtt
    Régi, ostoba kardok?

    Egyszer,
    Tele emlékezettel
    Még kérdezni is merünk:
    Jönnek még jobb napok is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Káli László – Tudod, kedves

    Tudod, kedves, az éjszaka nem attól szép,
    hogy kigyúlnak a fények, és mégis a sötét
    telepszik meg halkan a fák sűrű lombjain,
    utcák kövén, letűnt hű szerelmek romjain.
    Hanem hogy előtte még sugárzó vérvörösbe
    öltözik az ég, s a Napot magába ölelve,
    mint szerető a kedvesét, a Föld nyugodni tér.
    Előtte lángcsókkal elköszön, s milliónyi fehér
    csillaglámpást varázsol az égbolt köpenyére.
    Tudod, kedves, nem attól lesz szép az élet,
    hogy: mi volt. Hanem hogy ami jön, hogyan
    éled. Az idő-vonat úgyis gyorsan elrohan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – Öröknaptár

    Küszöbön már az újév.
    Topog. Csizmájáról havat ráz.
    Arcát csuklyája rejti el,
    nem látni, zord-e vagy mosolygós,
    nem tudni, mit hoz most és soha többé,
    nem vélni, mit visz mindörökre,
    kérdéseimre nem felel.

    Ilyenkor kissé jelen a jövendő,
    bár jóslat még, nem megvalósulás,
    nem értjük, csuklyájába mit motyog.
    De minden év fagyban kezdődik el
    s indúl a forró nyár felé,
    hogy végül dérben, jégben, zuzmarában
    hátát felénk fordítva eldöcögjön,
    már ismert arccal, ismét arctalan.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kerecsényi Éva – Kívánj hármat

    Kívánok neked véget nem érő álmot,
    mostoha múlt után boldog valóságot,
    kívánok szenvedélyt, mely eléri a partot,
    a megszokás hajóján ne játssz gályarabot.

    Kívánok örömöt, nagy zsákkal belőle,
    bú messze kerüljön, szabadulj meg tőle,
    adjon az ég időt, ne szűkölködj benne,
    áldozhasd magadra s minden szerettedre.

    Találj igaz társat, a legjobb barátot,
    kinek mosolyában önmagadat látod,
    találkozzon lelked a másik lelkével,
    s érintsék meg egymást meghitt békességgel.

    Kívánj ma magadnak bármit, mit szeretnél,
    s lépj, hogy azzá válhass, akivé lehetnél,
    ne sírasd a múltat, keseregj, sajnálkozz,
    menj, és váltsd valóra az álomvilágod.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Radnóti Miklós – Himnusz a békéről

    Te tünde fény! futó reménység vagy te,
    forgó századoknak ritka éke:
    zengő szavakkal s egyre lelkesebben
    szóltam hozzád könnyüléptű béke!
    Szólnék most újra, merre vagy? hová
    tűntél e télből, mely rólad papol
    s acélt fen szívek ellen, – ellened!
    A szőlőszemben alszik így a bor
    ahogy te most mibennünk rejtezel.

    Pattanj ki hát! egy réges-régi kép
    kísért a dalló szájú boldogokról;
    de jaj, tudunk-e énekelni még?
    Ó, jöjj el már te szellős március!
    most még kemény fagyokkal jő a reggel,
    didergő erdők anyja téli nap:
    leheld be zúzos fáidat meleggel,
    s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
    e háborúk perzselte télben itt,
    ahol az ellenállni gyönge lélek
    tanulja már az öklök érveit.

    Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
    majd lombosodnak s bennük járni jó,
    és kertjeinknek sűrű illatában
    fáján akad a hullni kész dió!
    s arany napoknak alján pattanó
    labdák körül gomolygó gombolyag,
    gyereksereg visong; a réteken
    zászlós sörényű, csillogó lovak
    száguldanak a hulló nap felé!
    s fejünk felett majd surrog és csivog
    a fecskefészkektől sötét eresz!
    Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.
    Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

    Forrás: MEK (mek.oszk.hu)