https://verskucko.com

Címke: jövő

  • Ady Endre: Véresre zúzott homlokkal

    A Mában élni a Jövőért,
    Az Újnak tenni hitet:
    Valamikor csináltam én ezt?
    Mintha valami baj ért volna,
    Dobása valakinek,
    Homlokomon éles, nagy kő ért.

    Harcos valómból kiszakadtam?
    Véres-e a homlokom?
    Igaz-e csúf menekülésem,
    Vagy csak véres ésszel, homlokkal
    Álmodom és gondolom?
    Jaj, be szörnyűen megriadtam.

    S mégis most már váltott a kedvem:
    Régieket keresek.
    Pedig, ugy-e, nem történt nagy baj?
    Tán egy kicsit megzavarodtam
    És a szavam kevesebb
    S csak még hitből van kevesebbem.

    Ugye, azért tartnak a harcok
    S nem változott a világ?
    Csak az én vén homlokom vérzik?
    A Jövőt is el csak én dobtam
    S tagadom a mai Mát?
    Én, jaj, a régiekkel tartok.

    Drága Tegnap, sebetlen homlok,
    Hajh, nagyon szeressetek,
    Nagyon szeress, éltem leéltje,
    Hátha mégis baj van a Földön
    És igazak a sebek
    S minden Leendő összeomlott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Ballag már

    Ballag már az esztendő,
    vissza-visszanézve,
    nyomában az öccse jő,
    vígan fütyörészve.

    Beéri az öreget
    s válláról a terhet
    legényesen leveszi,
    pedig még csak gyermek.

    Lépegetnek szótlanul
    s mikor éjfél eljő,
    férfiasan kezet fog
    Múlttal a Jövendő.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Fölötted egy csillag

    Mert nem egyszerre járja át
    a boldogság a testet:
    előbb csak a tekinteted
    száll a tárgyakra vissza,
    s derengő emlékeidet
    kezded megint szeretni.

    Aztán a puszta levegőt
    zamatosabbnak érzed,
    s hosszan, türelmesen figyelsz
    mások nehéz szavára;
    utóbb, ha egymagad vagy is,
    nemcsak magadra gondolsz,
    s rövidülnek bár napjaid –
    a jövővel beszélgetsz.

    S lassan otthon érzed magad
    szerveid vadonában,
    felejted beteg csontjaid –
    életed végtelenség.
    Megállsz a földön, rengeted –
    nem fordul ki alólad;
    és egy jószóra fölrepülsz
    a villogó egekbe.

    Pedig nem történt semmi más,
    csak a rend helyrezökkent:
    kerengtél árván, céltalan
    a gomolygó sötétben,

    s fölötted egy csillag kigyúlt –
    nyíló arany pupilla –,
    beragyogta a létezés
    megtestesült csodáit;

    lombokból lugast kerített
    a füstös városoknak,
    kicsalt egy röppenő mosolyt
    a csüggedt emberekből;

    elhívta tévelygő szíved
    az úttalan utakról,
    testvéreire mutatott
    a vad testvértelennek;

    s mert másban lelsz magadra csak
    – értette ő a titkod –,
    most benned él, s te benne élsz,
    egybe-szőtt csillag-ábra;

    s tudod, már többé nem hagy el
    tündöklő tisztasága.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kiss Kálmán: Szonett ballagóknak

    Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep,
    a szó, a könny, a mosoly s a virág.
    Körétek gyűlik szinte a világ,
    s mi néktek adjuk búcsúzó szívünket.

    Az életet, mely jutalmaz és büntet,
    s melyben az ember örökké diák,
    most jelképezi zöld májusi ág,
    s halljuk: reménytől szívetek hogy lüktet.

    Szép lassúsággal, búsan szól az ének,
    föl-fölrepülne, leszáll, tétováz,
    a sok kopott pad integet felétek,

    tán könny is csordul, nem tudni okát.
    Elsápadva a messzeségbe néztek,
    s a szívetekben fölzeng, hogy: tovább!

    Forrás: ballagas.info.hu

  • Szuhanics Albert: A tanítás utolsó napján

    Mi elmegyünk, a tanításnak vége,
    vakációnk már több nem lesz nekünk.
    Elhagyjuk az iskolánk kapuját,
    így fut majdan tovább a mi életünk.

    Tovarobog, mint gyorsvonat az éjben,
    mi csak sejtjük, milyen kinn a táj.
    Megszerzett tudásunk poggyászként cipeljük,
    nagy szükségünk lesz rá, mert haladni muszáj.

    Mi búcsúzunk –, osztályunk küszöbét
    nem lépjük át soha már talán.
    És nem fogunk többé együtt lenni,
    mint ifjú diákok, sok fiú s leány.

    Emlékeink is halványodnak majdan,
    mint ahogyan ablakra pára száll.
    Az iskolánk kapuján kilépve,
    megmarad mibennünk egy örök hiány.

    A búcsú mindig veszteséget érzet,
    elhagyjuk egymást, mint vonat állomást.
    Gyertek tehát, vígadjunk utoljára,
    igyunk meg hát egy végső áldomást!

    Poharaink emeljük jövőnkre,
    és hogy ne feledjük egymást el soha!
    Csillag, mely mutatja utunkat az éjben,
    olyan lesz számunkra ez az iskola!

    Forrás: ballagas.info.hu

  • Dsida Jenő: Közeleg az emberfia

    Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia,
    aki nem tőlem és nem tőled kap életet.

    Néhány pásztornak, akik sohasem öltek
    nyulat, nem hordoznak emberölő
    szerszámot, megjelenik az angyal és
    megjelenik a csillag és tele lesz dallal
    a decemberi hegyoldal.

    Csak ránézünk a kisdedre
    és tudni fogjuk, hogy Ő az.

    Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,
    a petroleumbányák frakkos császárai
    s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

    Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,
    legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog
    az örök épitők acélos vidámsága.

    Ő megmutatja minden vándornak az útat,
    minden töprengőnek az igazságot, minden
    haldoklónak az életet.

    Ő megmagyarázza
    nekünk a gépek dalának igazi értelmét,
    megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt
    legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék
    fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől.

    Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,
    nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

    Ma még sirunk,
    mert a mosolygás nem én vagyok.

    Ma még sötét
    van, mert nem jöttem világosságnak,
    hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról.

    Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.
    Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Somlyó György: Ahhoz aki jönni fog

    1
    Hogyan képzeljem el őt
    aki óriás marokkal fogja össze
    azt ami széthullt
    s egyetlen mozdulattal széthasítja
    ami recseg de nem akar engedni

    Hogyan merjem felidézni őt
    aki most már mindent mer ami van

    2

    Kitörjük a konok és ragyogó
    tornyok kapuit miket magunkra zártunk
    még mielőtt ránkomlanának

    És feltépjük a nyomor
    mind szélesedő karámjait
    még mielőtt barommá hajszolnának

    És széthajigáljuk
    a vállunkon hegyekbe rakott pénzt
    még mielőtt eltemetne

    Nem csodáljuk többé a hercegek
    csillogó térdszalagján a gyöngyöt
    nem remegünk kerekkalapú papok
    szentsége előtt a zsámolyon
    nem perdülünk parfőm és vér
    szagától szédelgő katonák
    gáláns és állati szavára
    és nem maradunk meg a csendes megvetésnél
    kalmárok nagyképü üzelmei előtt

    De még nem hánytunk le magunkról mindent

    Úgy állunk itt mint a vetkőző nő
    egy perccel a gyönyörűség előtt

    3

    Csak dal vagyunk mely a jövőből csendül

    4

    Hogy énekeljelek ki engem énekelsz

    Dadogva próbálom a zengő
    dalt mely elárad rajtam mint a tenger
    és mint a tenger otthagy hirtelen

    Mondd meg ki vagyok
    hogy megmondhassam én is
    rákiálthassam
    mint egy képet a felmeredő falakra
    kirakhassam
    a levegő ropogó vásznára tömör betűkből
    hogy te ki vagy

    5

    Vedd óriás ónodat
    s rajzolj meg engem megyek az utcán
    folyton készülve az elmondandó szavakra
    egy idegen város bűvös útjain
    hol nem ismerek senkit nincs semmi dolgom
    mégis érzem mindenki rámnéz
    egy pillantással az enyémbe
    kötözi sorsát
    és várja hogy elmondjam neki
    mi lesz velünk

     
    7

    És rajzold fel a roppant ünnepélyeket
    hová majd elmegyünk vele
    a többiek közé
    ahol mindenki felmutatja majd mit mívelt
    mivé formálta a mindig megújulni áhító
    anyagot a kimeríthetetlen évszakokban
    nyár forró kelméit téli szikrázó
    érceket az ősz sugárzó áramait
    s a földet forgató tavaszt
    mivé a nappalok kinyíló végtelenét
    s a mélységbe záruló éjeket
    Hol könnyű táncok vonalain
    rajzolódik ki az újuló évre a terv
    mely síma betonba rohanó vasba feszül majd
    és énekben fogan a törvény

    8

    Lássátok
    roskadásig tele voltam mindennel
    oly tele hogy közelíteni se tudtak
    hozzám hogy közelíteni se tudtam
    senkihez
    De most kiloccsantottam a földre mindent
    nem kár érte hagyjátok nem sajnálom
    fényesre csiszolt a várakozás
    és meg-megcsendülve
    csillogó cseppekben hull belém
    a jövendő

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Decemberi vázlat

    Őrízlek már, futhat a vonat messze veled,
    vagy billegve csillagokig vihet fel a repülő!
    Nézem a bontakozó estét, mint régi varázsló,
    aki nyugtalanul érzi, hogy más jelek nőnek,
    más látomások, mint a csillag s mint a telihold;
    mást mutat csontig lehámlott ágak nagy szövevénye,
    mást a cikkanó holdfényben szétburjánzó árnyék –
    tégedet sejt meg először, aki már e világnak
    más formát adsz, ujjadat érzi, tudja a szív,
    s csókodat: bűvös zárként rákapcsolódik a zűrös
    lélekre, hogy zárva maradjon s újra nyitódjon;
    de a szédülő mámorból felocsúdva, a józan
    pillanatokban még nagyobb sejtés bűvköre vonz:
    még csak a rajzolódó, csudaszép jövőt látom!
    Ó, hát légy te velem mindent elrendező szívvel!
    Most csak az este fonja ezüstös láncait érted,
    s ezüst lépteidet imitálja a megcsaló holdfény:
    csillan a tükröket tartó tócsákon, repedésen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A lelkem Kánaáni-magvai

    Majd elmulnak ezek a remegések,
    Lesz az Életnek cukros bora,
    Majd zúgni fog kis templomban az ének,
    Havas karácsony s Úr-vacsora
    És rigmusos gyermekek jönnek.

    S tán árka lesz ennek a vád-özönnek,
    Győztesre szárad ázott szárnyam
    S eljön, hogy majd csak azt kivánjam,
    Ami beteljesedhetik
    S hogy újból és fentujjongva akarjak.

    Majd galambok lesznek a lomha varjak,
    Finom nő-testek, remegősek
    Várják vágyón, hogy lepleiktől
    Szabadítsam meg őket
    És nagyon sokan szeretnek ismét
    S én sokakat fogok nagyon szeretni.

    Szent szántásba akkor fogom majd vetni
    Lelkem Kánaán-magvait,
    Melyek ma még, jaj jaj, rohadnak.
    Dicső leszek s örülni fogok
    Mindennek és magamnak
    S a földnek, melybe áldott, bő markom
    Hitet, jövendőt, örömet hintett:

    De ha nem így lesz, az is mindegy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Jövendő napok

    A történelmet nem tudni előre.
    A leányok a múltnál sokkal szebbek,
    a fiúk sportolók, vidámak,
    és egyre műveletlenebbek.

    Hét nemzet gyárt atombombákat,
    mint régen gépfegyvert meg ágyút.
    Ha kérdezed megvígasztalnak:
    Azért gyártjuk, hogy ne használjuk.

    Egymilliárdnál jóval többek
    a kínaiak. Mi nem törődünk
    velük. Dolgoznak s hallgatnak.
    Mi lesz, ha egyszer kérnek tőlünk?

    A sarki tenger roppant jégtáblája
    kiolvad a jegesmedvék alatt.
    Elég-e a növekvő tenger ellen
    imákból szőni védfalat?

    A Nagyalföld sivatag lesz,
    porfelhő, szikkadt, piszkosszürke.
    Csak az Úr hangja segíthetne,
    de Isten sosem fú a kürtbe.

    Forrás: Magyarul Bábelben