Én ittam borát már a hatalomnak,
Amit a lélek ad.
Élveztem magamat
Hegyen, tömeg felett.
A rámszegezett izzó szemeket
Láttam.
Láttam a népet megremegni láztól,
S várni, hogy lelkem bús csipkebokrából
Mikor csap ki a láng?
Tapsolt, zúgott az emberáradat, –
S én hálátlan, ezalatt felfedeztem
Egyetlen arcot, mely hideg maradt.
Forrás: Lélektől lélekig
Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért még egyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.
Forrás: Lélektől lélekig
Kései szerelem… Fűlik a kályha
pirosra.
Valami szigorú kéz állítja a váltót
tilosra…
Szél űzi az illatot… Szemembe könny lila
fátyla.
Szégyenbe szakad, ki a csókot, a késeit
vágyja!
Kezedre vérfoltot rajzol a bűnnek
ecsetje.
Te vagy a mardosó vád! Te a sorsod
esettje!
Ezerszer átkos a vágy, ha a vér szele
megvert!
Kései szerelem koldússá teszi az
embert…
Forrás: magyar-versek.hu
Szeretlek halálos szerelemmel,
Te hű, te jó, te boldogtalan,
Te elhagyott, te szép, béna ember,
Te: Én, szegény Magam.
Senkid sincs e bús, pucér világon.
Sorvasztó, álmatlan éjjelek
Holdfényénél fölujjongva látom:
Csak én szerettelek.
Te: Én, aki királynőket vártál
S bölcs királyok hódolásait,
Nézd, szivekben hogyan be nem váltál:
Csak én vagyok ma itt.
Szeretlek, mert a keserűségnek
Ártatlan és áldott fia vagy,
Mert minden egynek, búsnak és szépnek
Tömjénezni szabad.
Téged elhagyott már minden, minden,
Durván, meg-nem-értőn és gazul.
Nincs szépség, melynek hívője nincsen:
Most én vagyok az úr.
Az egész világ helyett imádlak,
Te hű, te jó, te boldogtalan,
Te szép, kit a buták meg nem láttak:
Te: Én, szegény Magam.
Forrás: MEK
