Van határ, ami attól van,
hogy meghúzzák, kijelölik.
Van természetes határ
— még az sem
változhatatlan.
És van, ami csak akkor és attól,
de attól fogva mindörökre létezik,
hogy megsértettük:
magunkban.
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: lelkiismeret
-
Fodor Ákos: Határok
-
Reményik Sándor: Pilatus
A pörnek vége.
Elvégeztetett…Véres a kereszt tövében a fű.
A helytartóban forr a néma düh,
S egy gondolat tépi a másikat.„Rongy csőcselék, én unlak titeket,
Unom a vágyatok, a hitetek,
A papjaitok ragyogó ruháját,
A mellükverő messiásokat,
A nap hevét ez átkos ég alatt,
A zagyva szókat, buja színeket,
És magamat és uramat, a császárt,
Ki bíróvá tett ilyen nép felett.»Feszítsd meg!« üvöltötték a fülembe.
Amíg unottan odalöktem nékik.
Szegény bolond! Pedig csak álmodott,
Csak álmodott egy létráról az égig.
Csak álmodott, de ezeknél tán szebben.
Már szürkül fenn a Koponyák hegye –
Vajjon álmodik-e még a kereszten?Valamit szólt nekem az igazságról,
Azután némán vérzett, ragyogott.
Gúnnyal kérdém: az igazság micsoda?
Felelé: »én vagyok«.Eh, hát kicsoda nékem ez az ember?!
A csőcselék morajlott, mint a tenger,
Én untam, untam amazokat, ezt is.
Egy messiással több vagy kevesebb,
Pilatus lelke nem lesz nehezebb,
És könnyebb tán ez istenverte föld,
Untam a dolgot. Odalöktem. Vége.
De jaj! vajjon kire szállott a vére?!”Az alkony megy, az est, az éj leszáll,
De a helytartó nyugtot nem talál.„»Feszítsd meg!« üvöltötték a fülembe,
És nekem nem volt elég fegyverem,
Nem volt elég lándzsásom odakünn,
Vagy – vagy üres volt talán a szívem?
Eh, mit bánom én, a bölcs szív üres,
Bús madarak, el a szívről, hess!»Feszítsd meg!« üvöltötték a fülembe.
Mi közöm hozzá? feszítsétek hát,
Te véres kezű, szennyes csőcselék,
Feszítsd, feszítsd meg hát a Messiást!
Él-e, meghal-e, egy marad az átok,
Isten se váltja meg ezt a világot.
Mi közöm hozzá? Feszítsétek hát!
Vigyétek! – Vitték. A kereszten holt.
Ki tudja, talán mégis király volt!”Csend most. De hallga! most az éj kopog,
Pilatus pitvarában a papok.„Uram, mi véled egyet így nem értünk,
Ahogyan írtad, botránkozás nékünk,
Rexnek, Uram, csak ő mondta magát,
Nem készítetted jól a Golgothát!”Ni, milyen furcsa rőt láng a szemén!
Ím kővé vált a nádszál: oly kemény.
(Odafenn csendbe hallgat a kereszt.)
Pilatus nő, ahogy beszélni kezd:„A Messiástok megmenteni késtem,
De négy betűt a keresztjébe véstem,
E négy betű az én becsületem,
Hajótöröttségem utolsó roncsa,
Hitetlen hitem, büszke makacsságom,
Egy akarat az akaratlanságon.
E négy betű az én becsületem.Hadesre! ez a négy betű marad!
Ha alá kéne temetnem e várost,
Rómát, az Imperatort, magamat:
E négy betű az én becsületem!!Papok, zsidók, hozzátok szólok nyiltan,
Halljátok: amit megírtam, megírtam.”Benn csönd, de künn az éj zsoltárba kezd,
S áll a zsoltáros éjben a kereszt.Forrás: Lélektől lélekig
-
Márai Sándor: Idézet a Füves könyvből
„Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: »Vétkeztél.« Vagy: »Jól van.« A többi köd, füst, semmiség.”
Forrás: Márai Sándor: Füves könyv; Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő: A gyávaság szonettje
Nincs engedelmességem, nincs parancsom. Egyként eldobtam már
a kéjt s a kínt. Órákig is elbámulom, amint sugár szikrázik át egy
tiszta kancsón.A fán rekedten rikkant fel a páva, a nap melenget és a föld
forog. Áldott, kiben nem fáj a tört horog s a küldetésben néha-néha
gyáva.Szívem e békés lustaságban oly dús!
A gazdag úton szembe jön velem vasakkal verten egy csapatnyi
koldus, s amíg a parkon át lassan halad ki, a módot kutatom és nem
lelem: mint tudnám őket végre megtagadni?Forrás: Lélektől lélekig
-
József Attila: A bűn
Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog.Mint fösvény eltünt aranyát,
e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szivem nem kemény.És meg is lelem egy napon
az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
meg ismerőseim.Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám –
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.Késsel szúrtam. Nem szinezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
ki retteg boldogan.És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen…Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.- augusztus
Forrás: Szeretem a verseket
-
Pilinszky János: Egy titok margójára
Takard le jól, mit elkövettél,
és élj utána szabadon, akár
egy sikeres merénylő. Tetted
kendő alatt, nélküled is megél,
majd túlnő rajtad, meghalad,
alig először, később azután
gyereksirásként, mint a végitélet,
mikor a bárány elkiáltja magát.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reviczky Gyula: Két útitárs
A bölcsőtől egész a sírig
Két útitárs megyén velünk:
Démon, világi gyönyörökben
És angyal, hogyha szenvedünk.A démon örökös kacajjal,
Csábítva, nyeglén jár elől.
Nézése inger, szava bűbáj
És ölelése majd megöl.Bor, zene közt, vad orgiákban
Ott lebeg láthatatlanul;
Ott esik legjobb múlatása,
A hol a szív mámorba fúl.S mikor a rosszat elkövettük,
S megbánjuk, gúnyosan nevet.
Szívek vérzése, jajgatása
Neki a legfőbb élvezet.Az angyal némán jár utánunk;
Őrjöngve nem halljuk szavát.
Siratja tévedt útitársát,
És ajakán nincs durva vád,Mosolya bánat, hű szemében
Nagy, mennyei malaszt ragyog.
Megsimogatja homlokunkat,
Mikor mindenki elhagyott.Nála az irgalom, bocsánat.
Ő szánakozva ránk tekint;
Keblére zár, csitít, vigasztal
S lecsókolgatja könnyeink’.Forrás: Magyarul Bábelben
