https://verskucko.com

Címke: lelkiismeret

  • Reviczky Gyula – Bűnhődés

    A szenvedélyre jött a szenvedés.
    Színes kéjhabra gond, sötét, nehéz.
    Mámor ködére tiszta öntudat,
    Amelynek kése szívünkben kutat.

    Ó, mindenért fizettem kamatot,
    Mi köznapénál több gyönyört adott.
    Emésztő életvágy szorult belém,
    Szívemet lángján összeperzselém.

    Nem voltam mértéktartó semmiben,
    Nem volt elég, amíg telt, semmi sem,
    Mohón élveztem, kábultan, vakon,
    Akármivel kínált az alkalom.

    Gaz uzsorás volt. Ó, milyen nehéz,
    Keserves most a visszafizetés!
    Amíg egyszer majd kénytelen leszek
    Így szólni: Nincs több; nem fizethetek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ágai Ágnes: Lelkiismeret

    Gyönge pillanataidban légy erős,
    erős óráidban gyöngülj el,
    valld be, ha reszketsz,
    és szívedben lüktet a vér,
    ha szemhéjadat könnyek feszítik,
    sírj, kiálts, panaszkodj,
    ne zárd palackba a fájdalmadat.

    Szenvedj hangosan, dörömbölj,
    a néma kín méregként megöl,
    ne játszd a bátrat,
    ess el, ha löknek,
    és ha feltápászkodsz,
    ne mondd, hogy semmiség!
    A fegyelem rabruháját vesd le,
    légy anyaszült,
    vállald csapzott, megroggyant magad,
    és üvölts, ahogy a torkodon kifér!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Intelem vezeklésre

    Mivel e földön jónak lenni oly nehéz
    erényeid elhagynak mint az ifjuság,
    de bűneid utánadjönnek, mint a hű kutyák
    s ha netán elfáradva az uton leülsz,
    mind köribéd telepszik és arcodba néz
    nyugodtan, mintha mondanák: »Nem menekülsz!« –
    s ha néha egyet bottal elkergetsz és messzeversz,
    kicsit hátrábbhuzódik, és ha nem figyelsz,
    megint előjön, kezed nyalja, s mintha már
    lelked belső helyein és zugaiban
    kotorna nyelve ragadósan, sikosan,
    és érzed már hogy többé nem kergetheted
    s nem verheted hacsak magadat nem vered
    verd! verd! ezer bűn nyelve lobog benned mint a tűz
    és lelked már nem is egyéb mint ez a tűz:
    te csak a bűnök teste vagy, mely lábon jár
    s viszi és rejti mint legmélyebb lényegét
    s önbelsejét, az önzést és rossz vágyakat,
    mint a bélpoklos poklát mely benne rohad
    és őt is elrohasztja viszi mint az őrület
    vak égését, ezt a sivár belső tüzet
    amelyben minden bölcs erő és fiatal
    erény ugy illan el, mint tűzben az olaj,
    légbe leng fel és híg egek felé enyész –
    mivel e földön jónak lenni oly nehéz!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska – A negatív önértékelés dicsérete

    Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
    Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
    A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
    A csörgőkígyó simán elfogadja magát.

    Önkritikus sakál nem létezik.
    A sáska, alligátor, trichina és bögöly
    úgy él, ahogy él, és örül neki.

    A bálna szíve száz kiló, ám
    egyébként könnyű, akár a pehely.

    Semmi sem állatibb
    a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •     Szabó Lőrinc

        A LÉGY


        Az ablaknál volt Lóci, nézte,
        hogy mászkál egy légy föl s alá;
        szerette volna agyonütni,
        de a lelke nem vitte rá.

        Én olvastam, Lóci feszengett,
        a légy dúdolta énekét.
        — Mondd, apu, — szólt a gyerek végre —
        nem zavar téged ez a légy?

        — Nem engem — mondtam. Lóci elment
        s egy ceruzával visszajött,
        és sóváran nézett a légyre,
        mely az üvegen zümmögött.

        Sóváran és dühösen nézte,
        mint vesztett zsákmányt a vadász:
        szörnyen bántotta, hogy felébredt
        szívében a sajnálkozás.

        És szólt: — Itt nem lehet olvasni! —
        — Megdögölesszem? — szólt megint.
        — Dögöleszd meg! — mondtam keményen,
        s néztem, a gyerek hogy legyint

        egyet-kettőt a ceruzával —
        És már nem zümmögött a légy,
        és Lóci élvezte a hőstett
        s a bűntelenség örömét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Madarak

    Hogy lármáznak! milyen szemtelenek!
    Tetszenek és megszégyenítenek
    s úgy magyarázzák az igazukat,
    hogy meg kell értenem a szavukat,
    madár-szavukat, hogy ez nem elég
    és adjak, még, és még, és újra még.
    Mit tehetek? Nevetek és adok,
    szalonnabőrt, kölest és tökmagot,
    ami akad… Míg kint teszek-veszek,
    messziről lesik az erkélyemet,
    s alig jövök be, tollas seregük
    rögtön itt van, itt röpdös mindenütt.
    Én meg elnézem az üvegen át
    a szárnyas éhség fázó csapatát,
    a nyüzsgő hadat, a verebekét,
    s a gyáva rigót, ijedt cinegét,
    nézem őket s szégyellem magamat:
    könnyű szeretni a madarakat!
    Könnyű bizony… És elgondolkozom
    ellenségeken és barátokon,
    eszembe jut ez meg az, ami jót
    emberrel tettem: almát és diót
    dugtam itt-ott, tanítást, könyvet és
    orvosságot, néha valami pénzt,
    rossz ruhát, szép szót… s hogy a hátamon
    vittem fel egyszer a hegyoldalon
    egy beteget… És hogy… Összeadok
    sok kis emléket… és elborzadok:
    nekem sok volt, másnak mégis mit ért?
    Mit tehet az ember az emberért?
    Mit tehettem?!… Szégyellem magamat…
    Madarak verik az ablakomat.
    Éheznek, fáznak. Mint az emberek.
    Ne tegyem azt se, amit tehetek?
    Madarak… No, még egy marék magot!
    …És elfüggönyözöm az ablakot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Magadnak felelj

    Az megrontás, ha
    gyönyörre tanítasz, vagy
    ha bűntudatra?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fa Ede – Haiku

    ósdi lélekkel szorongsz:
    bírát képzelsz – s szenveded
    (önmagad) ítéletét:

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Egy hideg arc

    Én ittam borát már a hatalomnak,
    Amit a lélek ad.
    Élveztem magamat
    Hegyen, tömeg felett.
    A rámszegezett izzó szemeket
    Láttam.
    Láttam a népet megremegni láztól,
    S várni, hogy lelkem bús csipkebokrából
    Mikor csap ki a láng?

    Tapsolt, zúgott az emberáradat, –
    S én hálátlan, ezalatt felfedeztem
    Egyetlen arcot, mely hideg maradt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Túrmezei Erzsébet – A harmadik

    Valamit kérnek tőled.
    Megtenni nem kötelesség.
    Mást mond a jog,
    mást súg az ész.
    Valami mégis azt kívánja: Nézd,
    tedd meg, ha teheted!
    Mindig arra a harmadikra hallgass,
    mert az a szeretet.

    Messzire mentél.
    Fáradt vagy. Léptél százat.
    Valakiért még egyet kellene.
    De tested, véred lázad.
    Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
    És a jog józanságra int.
    De egy szelíd hang azt súgja megint:
    Tedd meg, ha teheted!
    Mindig arra a harmadikra hallgass,
    mert az a szeretet.

    Valakin segíthetnél.
    Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
    Tán összetörte a szíved.
    Az ész is azt súgja: Minek?
    De Krisztus nyomorog benne.
    És a szelíd hang halkan újra kérlel:
    Tedd meg, ha teheted!
    Mindig arra a harmadikra hallgass,
    mert az a szeretet!

    Ó, ha a harmadik
    egyszer első lehetne,
    és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
    Lehet, elégnél hamar.
    Valóban esztelenség volna.
    De a szíved békességről dalolna,
    s míg elveszítenéd,
    bizony megtalálnád az életet!
    Bízd rá magad arra a harmadikra!
    Mert az a szeretet.

    Forrás: Lélektől lélekig