Címke: magyarság

  • Wass Albert

    Ébredj magyar!

    Nemzetemet dúlta már tatár,
    harácsolta török,
    uralkodott fölötte osztrák,
    lopta oláh, rabolta cseh.
    Minden szomszédja irigyelte mégis,
    mert keserű sorsa
    istenfélő nemzetté kovácsolta.
    Becsület, tisztesség, emberszeretet
    példaképe volt egy céda
    Európa közepén!
    Mivé lett most?
    Koldussá vált felszabadult honában,
    züllött idegen eszmék napszámosa!
    Megtagadva dicső őseit,
    idegen rongyokba öltözve
    árulja magát minden utcasarkon
    dollárért, frankért, márkáért,
    amit idegen gazdái odalöknek neki!
    Hát magyar földön már nem maradt magyar
    ki ráncba szedné
    ezt az ősi portán tobzódó
    sok-száz idegent?
    Ébredj magyar!
    Termőfölded másoknak terem!
    Gonosz irányba sodor
    ez a megveszekedett új történelem!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Végvári (Reményik Sándor): Gyűrűt készíttetek…

    Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
    Acélból, – dísztelent, keményet,
    És a dátumot belevésetem,
    Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
    S jusson eszembe, hogy az életem
    Egy kockára tettem föl mindenestől!

    Június 4. 1920.:
    Én megállok e sírkő-dátumon.
    Én nem megyek egy lépést se tovább.

    Eszembe jutnak Nyugat népei,
    A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
    A társtalanság komor bélyege
    A megalázott, széttépett hazán,
    Mohács, Majtény és Világos után:
    Neuilly és Versailles és a Trianon!

    Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
    Csak gyűlölni és megvetni tudom.
    A dalai, a csipkés-finomak,
    Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
    Nekem: káromló, rút rikácsolás,
    S én visszavetem néki, mint a rongyot!
    Remete-nemzet lesz a magyar nép,
    Mintha magányos szirten állana,
    Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
    S csak Istene lesz véle, s bánata.
    Eszembe jut a kettétörött kard,
    És lobogóink tépett erdeje,
    És néma, fagyott öblű kürtjeink, –
    A némaságuk mintha zengene!

    Eszembe jutnak elnyomóink itt:
    És árva testvéreink odakint;
    Június 4. 1920:
    E dátum lázít, fenyeget és int.

    Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
    Acélból, – dísztelent, keményet,
    És a dátumot belevésetem,
    Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
    S jusson eszembe, hogy az életem
    Egy kockára tettem föl mindenestől!

    1. június 8.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Trianon

    Nem kell beszélni róla sohasem,
    De mindig, mindig gondoljunk reá.
    Mert nem lehet feledni, nem, soha,
    Amíg magyar lesz és emlékezet,
    Jog és igazság, becsület, remény,
    Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
    Melyet magyar erő szerzett vitézül,
    S magyar szív és ész tartott meg bizony.

    Egy ezer évnek vére, könnye és
    Verejtékes munkája adta meg
    Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
    És nem lehet feledni, nem, soha,
    Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
    Hol királyokat koronáztak egykor,
    S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
    Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!

    És nem lehet feledni, nem, soha,
    Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
    Európának, a Kárpátok éke,
    És mienk volt a legszebb kék szalag,
    Az Adriának gyöngyös pártadísze!

    És nem lehet feledni, nem, soha,
    Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
    Ferenczy festett, mestereknek álma
    Napfényes műveken föltündökölt,
    S egész világra árasztott derűt.

    És nem lehet feledni, nem soha,
    Hogy Váradon egy Ady énekelt,
    És holnapot hirdettek magyarok.

    És nem lehet feledni, nem, soha
    A bölcsőket és sírokat nekünk,
    Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
    Dicsőség és gyász örök fészkeit.

    Mert ki feledné, hogy Verecke útján
    Jött e hazába a honfoglaló nép,
    És ki feledné, hogy erdélyi síkon
    Tűnt a dicsőség nem múló egébe
    Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!

    Ő egymaga a diadalmas élet,
    Út és igazság csillaga nekünk,
    Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
    Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
    A pokol kapuin is győzni fogsz,
    S a földön föltalálod már a mennyet!

    S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
    Hol Arany Jánost ringatá a dajka?
    Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
    Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
    Bírnád feledni Kassa szent halottját?

    S lehet feledni az aradi őskert
    Tizenhárom magasztos álmodóját,
    Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

    Trianon gyászos napján, magyarok,
    Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
    Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
    Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
    S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
    Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
    Némán, csupán a szív veréseivel
    S a jövendő hitével egy nagy esküt,
    Mely az örök életre kötelez,
    A munkát és a küzdést hirdeti,
    És elvisz a boldog föltámadásra.

    Nem kell beszélni róla sohasem,
    De mindig, mindig gondoljunk reá.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Sík Sándor: Karácsonyi álom

    Magyar karácsony fekete-fakója
    És minden, ami mostani, múljon,
    Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon,
    Csillagos álom pelyhes takarója.
    Álom, álom karácsonyi álom!

    Álom, álom… Betlehemben
    Kicsike Jézus megszületett.
    Szép Szűz Mária, egek ékessége,
    Mi bűnös lelkünk egy édessége
    Csókkal hajol a jászolka tövébe,
    Kicsi Jézuskára rájanevet.
    Édes kicsi Jézus, mindenlátó Jézus,
    Ügyefogyott népre, ránk mosolyog
    Csilló levegő-égben, boldog fényességben
    Nekünk dalolnak angyali karok.

    „Dicsőség, dicsőség mennyben az Istennek,
    Békesség, békesség földön az embernek!”

    Álom, álom… Kegyes kicsi Jézus,
    Panaszkodjunk-e teneked?
    Okos kicsi Jézus, igazlátó Jézus,
    Hiszen te jól tudsz mindeneket!

    S te, fényes szép angyalsereg,
    A békességet is ismered!
    A békesség – te jól tudod, – meleg cipő:
    És édesanyja a bánsági búza.
    A békesség a nagy hegyek nyugalma:
    És homlokukat a Tátra koszorúzza.

    A békesség egy csendes kicsi napsugár talán,
    Amely a mély komoly vizek tükrén remeg:
    De máshol még nem látják szegény magyar szemek,
    Csak Pozsony ős Dunáján és Szent Anna taván,
    A békesség a kassai harangszó,
    S a székely falukon a pásztorok miséje
    Kétszerte szent!…
    Dicsőség a magasban… Kicsi Jézus,
    Tedd, hogy legyen békesség idelent!

    Dicsőség, dicsőség a magasságoknak,
    Békesség a földön, békesség, békesség
    Szegény magyaroknak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Heten

    Egy bükki kirándulás emlékére

    Egy szénaboglya tövén heverésztünk:
    Kicsiny társaság, heten, magyarok,
    Nők, férfiak – s a csillagokba néztünk,
    Néztük: a Göncölszekér hogy ragyog.
    Szállt, szállongott a sarjú friss szaga,
    S a lelkeink úgy összehangolódtak
    Mint a Göncölszekér hét csillaga.

    Derült este volt. Búját, baját, gondját
    Egy pillanatra ki-ki levetette,
    Becsomagolta töprengéseit,
    S hátizsákjában feje alá tette.
    Ott fenn fénylett a nagy Harmónia,
    Egy csöpp belőle szíveinkbe tévedt,
    S szívünk betelt – nem volt több óhaja.

    Elfeledtük, hogy innen menni kell,
    A következő perc már szétszakít,
    Eltörik a csillagtelt csend-tükör,
    S mi kereshetjük tört darabjait.
    Hét csillag-hajó összehangolódhat
    Egy ezüstfényű örök béke-útra, –
    De más az útja hét magyar hajónak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A magyar tanítókhoz

    Itt volna hát a szent, a várt Szélvész,
    Tespedt tavat mely fenékig zavar?
    Alázását ki oly bűnösen tűrte,
    Lázad hát már az Élet alágyűrtje,
    A tanító, a legrababb magyar?

    Gyújtatott lelkek víg mécsesének,
    Ott, hol Sötét ül várost és falut
    S hol eped fényért cellák milliója,
    Magyar sivatag magyar tanítója
    Rabok között rabként senyvedt, aludt.

    Bús ébredők! a naphoz az arccal,
    Pusztul ez ország s az idő repül
    S kik hívatttatok vezérül a népnek,
    Ne maradjatok gyáva csőcseléknek:
    Úri gazságok jobbágy őreül.

    Ha itt a Szélvész, szívet elébe,
    Ha itt az óra, verjen hangosan:
    Szélvész verte, szép, nagy szívekre vár itt
    Egy sötét ország, melynek páriáit
    Nem mentheti már, csak szélvész-roham.

    S ha itt van már a szent, a várt Szélvész,
    Köszöntjük ezt a zárka-nyitót.
    Lelkünknek fényét ezer éve orzák,
    Kapja meg végtén szegény Magyarország
    A szabadító magyar tanítót.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Kiss Judit Ágnes: Szó

    Hazádból, hogyha még bírod,
    Ne menj el, ó, magyar.
    Hogy menekülj, lesz mindig ok,
    És mindig, hogy maradj.
    Itt áldozat, s vajon mi ott?
    Bevándorló lehetsz,
    Nem tudhatod, végül melyik
    A súlyosabb kereszt.

    Ez a föld régóta ugar,
    Terméketlen, sivár,
    De van még, ki zenét szerez,
    És színházat csinál,
    Szeret és harcol semmiért,
    Mert másként nem tehet.
    Hogy itt vagy, erőt ad nekik,
    S ők itt vannak veled.

    Lehet, hogy nem jön jobb soha,
    Ki itt él, mélyrepül.
    Megúszhatják a vétkesek,
    S te bűnhődsz vétlenül,
    Míg annyi jóval van tele
    A másik serpenyő,
    Ha baj van, ki ne mentené,
    Ami még menthető?

    De itt van szükség rád nagyon,
    Sötétben lenni fény,
    Hogy fölemeld, ki megrogyott,
    És bátorítsd, ki fél.
    Maradj, mert meg kell védeni,
    Kinek nincs is hova,
    Legyen szegény, hajléktalan,
    Zsidó, meleg, roma,

    Vagy bárki más, aki alól
    Kihúzták a talajt.
    Légy fül, ha semmit nem tehetsz,
    Ki hallja még a jajt.
    Ez frontvonal, ez harcmező,
    S még így is otthonod,
    Rád simul minden rég bejárt
    Tered, kamaszkorod.

    Taposhatnak röhögve mind
    Az összes elveden,
    De szétolvadnak a szavak
    Az anyanyelveden.
    Ne hidd, hogy semmi eszközöd,
    Fegyver vagy te magad,
    Mind különleges ügynök az,
    Ki mégis itt marad.

    Maradj tövisnek, bőr alatt,
    Ha bírod még, magyar,
    Légy viszkető seb, mit a kéz
    Álmában is vakar.
    Itt áldás is, másutt csak egy
    Bevándorló lehetsz.
    Ki mondja meg, végül melyik
    A súlyosabb kereszt?

    Forrás:

    s

  • Wass Albert: Hontalanság hitvallása

    Hontalan vagyok,
    mert vallom, hogy a gondolat szabad,
    mert hazám ott van a Kárpátok alatt,
    és népem a magyar.

    Hontalan vagyok,
    mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
    s hogy egymásra kell leljen végre egyszer
    mindenki, aki jót akar.

    Hontalan vagyok,
    mert hiszek jóban, igazban, szépben,
    minden vallásban és minden népben,
    és Istenben, kié a diadal.

    Hontalan vagyok,
    de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
    és maradok ez úton, míg csak élek,
    töretlen hittel ember és magyar.

    Forrás: —

  • Ágai Ágnes: Magyarok

    Magyarország területe 93 031 km².
    Most ennyi.
    Itt az emberek magyarul beszélnek.
    Ők magyarok.
    A magyar nyelvet nehéz megtanulni.
    De lehet.

    A magyarok őshazája bizonytalan.
    A jelenlegi is.
    A magyarok sokat vitatkoznak.
    Például arról, hogy ki a magyar.
    Mitől magyar a magyar?
    Mitől magyarabb az egyik magyar
    a másik magyarnál?

    Két magyar csak külföldön örül egymásnak.
    Néhány óráig.
    A magyarokat általában szeretik külföldön.
    Kivéve, ha nemzetiségek.
    A magyarok nem bántják a nemzetiségieket.
    Most nem.
    Vannak, akiket most is bántanak.

    A nagy országok
    elviselik a különböző népcsoportokat.
    Magyarország nem nagy ország.
    A bajban az emberek összetartanak.
    A nagy bajban.
    Árvíz, földrengés, forradalom, stb.
    Árvíz, földrengés, forradalom stb. ritkán van
    és rövid ideig tart.
    Kis bajban az emberek egymásnak ugranak.
    Kis baj gyakran van, és sokáig tart.

    A magyar ember egyszer születik,
    de többször hal meg.
    Ahányszor eltemetik.
    A magyar ember többnyire
    külföldön lesz naggyá.
    De halottként hazakéredzkedik.

    A magyarok megbecsülik
    nagy magyar halottaikat.
    A nagy magyar halottak
    mindig magyarok.

    A magyarok történelme szomorú.
    A dicsőségek régiek,
    és az éji homályban késnek.
    Sokszor van éji homály.

    A magyarok nem csinálnak történelmet.
    Ők kötnek vagy köttetnek.
    Békét, alkut, kompromisszumot.
    A magyarokat sok minden köti:
    kötél és kötelezettség.
    Aztán egyszercsak eltépik, és felrúgják.
    Később ezekből lesznek a pirosbetűs ünnepek.

    Forrás: —

  • Ratkó József: Tánc

    Fábry Zoltánnak

    Magyarország temetőföld,
    posztumusz humusz.
    Történelme soha el nem
    évülő priusz.

    Bűnjel itt a csillag is,
    mert megragyog s lehull.
    Kard lángol az éjszakában
    attilátlanul.

    Bűnjel itt minden – halotti
    anyakönyv a rög.
    Írva benne jó magyar, vad
    tatár és török,

    írva benne arcról arcra
    minden holtjai;
    följegyezve ázsiai,
    európai.

    Magyarország temetőföld,
    toroz és vigad.
    Holtjaiból kóstolót küld
    szomszédainak.

    Duna-környék szétszóratott,
    éhes népei,
    vagyunk ma is ama székely
    György vendégei.

    Magyar, oláh, szláv – mindigre
    ebhitű pogány,
    csűrdöngölőt járunk ma is
    Ady homlokán.

    Hát mulassunk! – egyiket se
    gyűlölöm, hiszen
    énérettem él az is, ki
    engemet eszen.

    Magyarország temetőföld,
    posztumusz humusz.
    Történelme soha el nem
    évülő priusz.

    Életet aki ha itt vet,
    húsba vet magot.
    Holtból bú elő a kisded,
    jövendő halott.

    Mégis: hogyha szülni már egy
    ringyó sem akad,
    hónom alatt költöm ki a
    fiacskáimat.

    Forrás: verslap.hu