https://verskucko.com

Címke: magyarság

  • Ady Endre: Sípja régi babonának

    (Bujdosó magyar énekli)
    Kernstok Károlynak, baráti szeretettel

    Csak magamban sírom sorsod,
    Vérem népe, magyar népem,
    Sátor-sarkon bort nyakalva
    Koldus-vásár közepében,
    Már menőben bús világgá,
    Fáradt lábbal útrakészen.

    Körös-körül kavarognak
    Béna árnyak, rongyos árnyak,
    Nótát sipol a fülembe
    Sípja régi babonának,
    Édes népem, szól a sípszó,
    Sohse lesz jól, sohse látlak.

    Szól a sípszó: átkozott nép,
    Ne hagyja az Úr veretlen,
    Uralkodást magán nem tűr
    S szabadságra érdemetlen,
    Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
    S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.

    Üzenhettek már utánam
    Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
    Határ-szélén botot vágok,
    Vérem többé sohse issza
    Veszett népem veszett földje:
    Sohse nézek többet vissza.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Hunn, új legenda

    Hatvany Lajosnak küldöm szeretettel
    és hálával azért, mert szeret, bánt és félt.

    Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?:
    Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak
    S életemnek csak nézői a maiak.
    Messziről és messzire megy ez élet
    S csak: élet ez, summája ezrekének,
    Örök, magyar határ-pör, meg nem szakadott.
    S életük ez a mérsékelt csodáknak,
    Mikben mégis ős állandóság vágtat,
    Hunn, új legenda, mely zsarnokin életik.
    Másolja ám el életét a gyönge,
    Fúrja magát elélten a göröngybe,
    Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály.
    Ha ki király, Sorsának a királya,
    Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja,
    Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül.
    Nekem beszédes költő-példák némák,
    Sem a betelt s kikerített poémák,
    Sem a mutatványos fátum nem kenyerem.
    Bennem a szándék sok százados szándék,
    Magyar bevárás, Úrverte ajándék
    S lelkem: példázat, dac-fajok úri daca.
    Zsinatokat doboltam, hogyha tetszett
    S parancsoltam élükre seregeknek
    Hangos Dózsát s szapora Jacques Bonhomme-ot.
    Százféle bajnok mássá sohse váltan,
    Ütő legény, aki az ütést álltam:
    Így állva, várva vagyok egészen magyar.
    Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó,
    Protestáló hit s küldetéses vétó:
    Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.
    Ki voltam öreg grammás-diák korban,
    Égnek lendülten s százszor megbotoltan,
    Külön jussom: vénen is diák lehetek.
    Kalapom, szűröm, szivem förgetegben,
    Nézik a vihart, hogy ki bírja szebben
    S visszapattog róluk jég, vád és szidalom.
    Külön alkuja lehet a Halállal,
    Akit, amikor milliókat vállal,
    Nem bámitott az Élet sok, új kapuja.
    A tolakodó Gráciát ellöktem,
    Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
    A Minden kellett s megillet a Semmisem.
    Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,
    Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
    Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Küldöm a frigy-ládát

    Szívem küldöm, ez ó frigy-ládát
    S kívánok harcos, jó napot.
    Véreim, ti dübörgő ezrek,
    Tagadjatok meg, mégis-mégis
    Én a tiétek vagyok.

    Kötésünket a Sors akarta,
    Nem érdem, nem bűn, nem erény,
    Nem szükség, de nem is ravaszság:
    Helóta nép, helóta költő,
    Találkoztunk, ti meg én.

    Bennünk nagyságos erők várnak,
    Hogy életre ébredjenek,
    Bennünk egy szép ország rejtőzik,
    Mint gím a fekete csalitban
    S leskődnek a vérebek.

    Ha nem láttok testvéreteknek,
    Megsokasodnak a redők
    Bús homlokomon és lelkem táján,
    De még mindig ifjan állok meg
    Bősz Júdásaim előtt.

    Még csak mártír-fényt sem akartam,
    Csak amiről a Sors tehet:
    Odaadni magamtól, szépen,
    Ezt a nem kért, kicsúfolt semmit,
    Forradalmas lelkemet.

    Tietek vagyok, mindegy most már,
    Hogy nem kellek, vagy kellek-e.
    Egy a Napunk gyönyörű égen.
    Jaj, hogy elfed e Naptól néha
    A gonoszság fellege.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A föl-földobott kő

    Föl-földobott kő, földedre hullva,
    Kicsi országom, újra meg újra
    Hazajön a fiad.

    Messze tornyokat látogat sorba,
    Szédül, elbusong s lehull a porba,
    Amelyből vétetett.

    Mindig elvágyik s nem menekülhet,
    Magyar vágyakkal, melyek elülnek
    S fölhorgadnak megint.

    Tied vagyok én nagy haragomban,
    Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
    Szomorúan magyar.

    Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
    Kicsi országom, példás alakban
    Te orcádra ütök.

    És, jaj, hiába, mindenha szándék,
    Százszor földobnál, én visszaszállnék,
    Százszor is, végül is.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Bujdosó kuruc rigmusa

    Tíz jó évig a halálban,
    Egy rossz karddal száz csatában,
    Soha-soha hites vágyban,
    Soha-soha vetett ágyban.

    Kergettem a labanc-hordát,
    Sirattam a szívem sorsát,
    Mégsem fordult felém orcád,
    Rossz csillagú Magyarország.

    Sirattalak, nem sirattál,
    Pártoltalak, veszni hagytál,
    Mindent adtam, mit sem adtál,
    Ha eldőltem, nem biztattál.

    Hullasztottam meleg vérem,
    Rágódtam dobott kenyéren,
    Se barátom, se testvérem,
    Se bánatom, se reményem.

    Már életem nyugalommal
    Indul és kevéske gonddal,
    Vendégséggel, vigalommal,
    Lengyel borral és asszonnyal.

    Lengyel urak selymes ágya
    Mégis forró, mint a máglya.
    Hajh, még egyszer lennék árva:
    Be jó volna, hogyha fájna.

    Áldott ínség: magyar élet,
    Világon sincs párod néked,
    Nincsen célod, nincsen véged,
    Kínhalál az üdvösséged.

    Elbocsát az anyánk csókja,
    Minden rózsánk véres rózsa,
    Bénán esünk koporsóba,
    De: így éltünk vitézmódra.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György unokája

    Dózsa György unokája vagyok én,
    Népért síró, bús, bocskoros nemes.
    Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
    Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.
    A Nyár heves s a kasza egyenes.

    Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
    Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
    Rettenetes, nagy dühvel özönöl?
    Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
    Rabló váraitokból merre fut
    Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
    Lecsukjuk a kaput?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Hadak Útja

    Vörös jelek a Hadak Útján:
    Hunniában valami készül,
    Rongyos hadak, roppant hadak
    Seregelnek vígan, vitézül.

    Máma Tűz-ország Magyarország,
    Fagyott testét a láng befutja.
    Csoda esett. Földre esett,
    Benépesült a Hadak Útja.

    Százezernyi parittyás Dávid
    Készül bízón, dalolva rátok:
    Ejh, jó urak, dicső urak,
    Ilyen gyávák a Góliátok?

    E roppant nép nem Csaba népe,
    Melyről legenda szólott nektek.
    Más nép e nép, ez csak: a Nép,
    A fölkelt Nép. S ugye, remegtek?

    Dobban a Föld s piros virágos,
    Nagy kedvvel a Napot köszöntjük.
    És láng-folyó, szent láng-folyó
    Minden utca, ha mi elöntjük.

    Új hadsereg a Hadak Útján,
    Új legenda, új harcos ének:
    Ez a jövő, a kész Jövő
    S pirkadása a magyar Égnek.

    Ez az ezer évig nyomorgók
    Százszor lesújtott, bús csapatja,
    De az erő, a friss Erő
    S vígságát a nagy Élet adja.

    Ágyú, gyilok, úri bitangság
    Nem fog a mi dús ereinken:
    Ha meghalunk, hát meghalunk
    S ha meghalunk, meghalt itt minden.

    Mi vagyunk: Jövő és Igazság,
    Engesztelés és nagy Itélet,
    És mi vagyunk, csak mi vagyunk
    Jó Sors, ha kell s ha nem kell: Végzet.

    Minden mienk, csak a tűrés nem
    S nincs hatalom, amely megingat
    És hangosan, nagy-hangosan
    Idézzük meg hóhérainkat.

    Ez az ország a mi országunk,
    Itt most már a mi kezünk épít.
    Tobzódtatok, tobzódtatok,
    Éppen elég volt ezer évig.

    Hír és dal ma riongva vág szét
    Városfalak közt, falvan, pusztán:
    Itt van a nép, megjött a Nép
    Vihar-irammal, Hadak Útján.

    Itt van a nép, trónt ülni fog most
    Ezer évig férge a rögnek,
    Itél a nép, ítélni fog
    S ezerszer jaj a bűnösöknek.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Négy-öt magyar összehajol

    Itt valahol, ott valahol
    Esett, szép, szomorú fejekkel
    Négy-öt magyar összehajol
    S kicsordul gúnyos fájdalmukból
    Egy ifjú-ősi könny, magyar könny:
    Miért is?

    És utána, mint a zápor
    Jön a többi könny:
    Miért is, miért is, miért is?
    S nincs vége könnynek és miértnek.

    Fölöttük hahota köszön,
    Hahotája, akik nem értnek
    S akik sohase kérdik s kérdték:
    Miért is?

    És csöpög a könny:
    Miért is, miért is, miért is?
    És hömpölyög fönt a hahota,
    Hogy soha, soha, soha.

    Ennyi búsulással fényesen
    Nyílnék meg az Ég,
    Ahol csak Ég és okos üdvösség van.
    S itt nem elég.

    Itt nem kell csak a könny
    S itt valahol, ott valahol
    Esett, szép, szomorú fejekkel
    Négy-öt magyar összehajol.
    Miért is, miért is, miért is?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Nekünk Mohács kell

    Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
    Veréshez szokott fajta,
    Cigány-népek langy szívű sihederje,
    Verje csak, verje, verje.

    Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
    Én magyarnak születtem.
    Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
    Üssön csak, ostorozzon.

    Ha van Isten, földtől a fényes égig
    Rángasson minket végig.
    Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
    Mert akkor végünk, végünk.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az Értől az Oceánig

    Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,
    Pocsolyás víz, sás, káka lakják.
    De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna
    Oceánig hordják a habját.

    S ha rám dől a szittya magasság,
    Ha száz átok fogja a vérem,
    Ha gátat túr föl ezer vakond,
    Az Oceánt mégis elérem.

    Akarom, mert ez bús merészség,
    Akarom, mert világ csodája:
    Valaki az Értől indul el
    S befut a szent, nagy Oceánba.

    Forrás: MEK