Minden ütésed, átkod
Hiába ellenem.
Szörnyű a fegyverem:
Megbocsátok.
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: megbocsátás
-
Ábrányi Emil: Kit szeretek?
A gyöngéd lelkű asszonyt,
Csak azt tudom szeretni!A tiszta lelkű asszonyt,
A hűségére büszkét,
Akit pirúlni késztet
A szép, nemes szemérem,
Bár nem tapasztalatlan:
Csak azt tudom szeretni!Csak azt tudom szeretni,
Aki hibámat látja,
És mégis megbocsátja,
Szelíden megbocsátja.
Csak azt tudom szeretni!A gyöngéd női lelket.
Az irgalomra hajlót,
A bájosan türelmest,
A nyájasan mosolygót,
A bajban is vidámat:
Csak azt tudom szeretni!1897.
Forrás: Lélektől lélekig
-
Harsányi Lajos: Nem kötök békét
Nekem nem voltak harcaim az Istennel soha.
(Fiú az apja ellen hogy is fogna fegyvert?)
Kedvence voltam mindig, s akkor is rajongtam érte,
ha rosszaságomért olykor kegyetlen megvert.De minden mással nagy csatákat vívtam én.
Minden barátom s minden ellenségem tudja,
hogy fákba rejtett robbanó bombákkal
volt végig rakva életem kegyetlen útja.A sok-sok harc után rájöttem végre most már:
nem volt ellenségem tulajdonképpen senki,
ajnározott a föld, e mézesmellű barna dajka,
s nem néztek engem még a mennyek pitvarából sem ki.Üzenem hát mindenkinek: a földnek és a fának,
a dörgő napnak és a mályvaszínű holdnak,
békét kötök velük, és szívből megbocsátok
mindenkinek, kik velem egykor harcban voltak.Békét kötök nagy ellenségemmel, a gyors idővel,
ki homlokom virágait kegyetlenül letépte,
ki szeretett, vagy sanda szemmel nézett,
s titkon osont mögöttem könnyű macskalépte.Békét kötök a széllel és a kénszínű viharral,
a pávakék esttel, mely méla csendet mímel,
a jóval, rosszal, minden széppel, rúttal,
békét kötök baráttal és az ellenségeimmel.Csak egy valaki aggaszt most is szüntelen még,
ki néha mint az ördög, néha mint az angyal,
s míg minden fegyverét nem rakja lábaimhoz,
nem kötök addig békét – önmagammal.Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály: A jövő irgalmáért
Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
s kiket a kétség megöl;
kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
aggódásotok felől.Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
gyűlölködve szeretők!
Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
üldözők!Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
ölitek.
Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
lelketek.Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
és istene;
ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
és a Lét ítélete.Szeretek köztetek élni, emberek! –
és azt hiszem,
nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében,
féltében
mint segít magán az ember, s hogy éli át
itt és ott és mindenütt
ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
e szörnyűt és e gyönyörűt.Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
tereli.
Én jövője irgalmába ajánlom, és forrón, szívből
megbocsátok már neki.Éljetek hát boldogan e világon:
– talán lehet.
Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
nincsen semmi nehezebb!Forrás: Lélektől lélekig
-
József Attila: Mámor
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.Szeretném a keblemre ölelni az
Életért küzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.Forrás: Lélektől lélekig
-
Juhász Gyula: Imádság a gyűlölködőkért
Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölködőket és a köpködőket.
Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.
Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet,
És hogy felettünk csak az Úr ítélhet.
Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.
A megbocsátást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.
Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, amely égbe harsan.
A gyilkos ember hangját, aki részeg,
S a szeretet szavát feszítené meg.
Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölködőket és a köpködőket.
Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit is cselekszenek.Forrás: versgyűjtemények
-
Áprily Lajos: Fegyvertelen vadász dala
Völgyek felett hangos torokkal
üzenhet a vadásztülök.
Békét kötök az állatokkal,
az erdővel kibékülök.Rejtőzve már többé nem állok
zsákmánnyal csábító lesen.
Márciusi szalonka párok
suhanjanak szerelmesen.Jöhet a bükkös karcsú vadja,
a lenge-leányos őz-alak,
nem puska-dörrenés fogadja,
csak egy szelíd: „nem bántalak”.Völgyben, vadonban, rónaságon
a békesség bolyong velem.
Csak egy öröm van a világon
s ez az öröm fegyvertelen.S a régi őz, aki annyi vérrel
pirosítva havat, mohát,
s reám nézett rémült szemével,
a régi őz is megbocsát.Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály – A jövő irgalmáért
Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
s kiket a kétség megöl;
kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
aggódásotok felől.
Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
gyűlölködve szeretők!
Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
üldözők!
Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
ölitek.
Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
lelketek.
Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
és istene;
ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
és a Lét ítélete.Szeretek köztetek élni, emberek! –
és azt hiszem,
nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében
féltiben
mint segít magán az ember, s hogy éli át
itt és ott és mindenütt
ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
e szörnyűt és e gyönyörűt.
Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
tereli.
Én jövője irgalmába ajánlom és forrón, szívből
megbocsátok már neki.
Éljetek hát boldogan e világon:
– talán lehet.
Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
nincsen semmi nehezebb! -
Dsida Jenő: Megbocsátod-é?
Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port híntettem égszínkék szemedbe?Nap vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy leperzseltem hófehér karod?Ősz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy ingválladra tört levelet szórtam?Fű vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy megcsiklandtam rámtipró bokádat?Víz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy áztattalak forró könnyesőben?Árny vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy véletlenül arcodra vetődtem?Forrás: Lélektől lélekig
-
Márai Sándor – idézet
„De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív,
mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek.
Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban,
elég, hogy megbocsáss mindazoknak,
kiknek önző és komisz szívét megismerted;
elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.”
