https://verskucko.com

Címke: nyár

  • Babits Mihály: A kitámasztott esernyő

    Váratlan zápor zengett át a tájon,
    mint szeretők között a hirtelen
    pörpatvar, mely csak arra jó hogy fájjon
    és még forróbb legyen a szerelem.

    Nagy árnyak ingnak s apró tüzek égnek
    a serdülő és könnyes pázsiton.
    Az ördög veri asszonyát, s az égnek
    egyik fele nevet a másikon.

    Tornác kövén egy kitámasztott női
    esernyő guggol, mint barna kutya.
    A kerti lombot látni szinte nőni.
    Megtört fű csúcsán lógáz a csiga.

    Tapadva himbál, lassan nyúl ki szarva
    s az érzékeny világba ágazik.
    Most megrázza magát egy fiatal fa
    s egyszerre szökőkúttá változik.

    Itt is egy, ott is… minden kicsi szélre
    megremeg és könnyekbe öltözik.
    Ideges az egész táj, mintha félne
    a gonosz nyártól amely érkezik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vajda János: Nyári dél

    Fejem fölött a nap, körültem
    oly csöndes, néma rengeteg,
    nem rezg a lomb; ha zöld nem volna,
    azt gondolnám: megdermedett.

    Az erdő mintha hallgatózva
    elfojtaná lélekzetét:
    tán várja, vagy hallgatja épen
    a Teremtő rendeletét?

    Vagy tán az Isten átölelte
    ezt a virágos csillagot,
    s midőn szerelmét rálehelli:
    csupán szeme, a nap ragyog?…

    1853

    Forrás: Vers mindenkinek

  • József Attila: Nyári délután a szobában

    Fuldoklik már a széternyedt szoba.
    A politúros asztal és a székek
    vén arca kéksötét homályba réved.
    Vár rám a lépcső villogó foga.

    De lenn a fürdő-strandon, a Dunán,
    piroscsíkos, vizes trikók feszülnek. –
    Jó ára van a könnyű tüllnek,
    a friss szél futkos fodrai után.

    Nem volna rossz az ódon Óbudába,
    ingujjba lenni, vagy nem is ruhába.
    Kis korcsmában a sört isszák. – Talán,
    ha én is innék, habzana a szám.

    Száradt a számpadlása és a nyelvem.
    Jaj, inni kell, de akkor föl kell kelnem.

    1922

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Somlyó Zoltán: Mivé lett a nyár…

    Ó, boldog, békés, édes pipaszó,
    s te esti csend, te végtelen, te nagy,
    mondd, merre vagy?

    Ti játszadozó bárányfellegek,
    s te nyári hold, te békén ragyogó,
    hol vagytok, ó?…

    S te játszi kedv a pesti flaszteren,
    mely lángoltál kis lábak ütemén:
    hol vagy, szegény?

    S te: holnapunk, te örök-újdió,
    hát elgurultál a föld hajlatán
    örökre tán?

    Se ma, se holnap… Soha, sohasem…
    A tegnap: hát csupán ennyi maradt
    a nyári ég alatt?

    De még ez is, ó, milyen idegen!
    Egy csontos kéz, mit belepett a sár –
    mivé lett a nyár?…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Jászay-Horváth Elemér: Ima Földistenhez

    Napsugaras dombon haladok fölfele
    Elébe a nyárnak,
    Völgyek illatával, mámorával tele,
    Napsugaras dombon víg örömök várnak.

    Aranyba takargat kelő napnak fénye,
    Vágyakkal melenget;
    Rám kacag virágzó szöllőtők reménye.
    Szívemben az élet nászdalokat penget.

    Most látlak, Földisten, mindenütt lakozó
    Vidám, ifju Isten!
    Ott látom a képed mézzel adakozó
    Virágokban, csókban rejtező girizden.

    Most áldlak, Földisten, csókbeteljesítő,
    Bánatot lebíró,
    Teremtő álmokba illattal szédítő,
    Örök törvényeddel élő, büszke bíró.

    Most hívlak, Földisten, hatalmas Istenem,
    Illesd meg a mellem!
    Töltsd meg színeiddel fényt sóvárgó szemem,
    Áldd meg gyermekekkel ébredő szerelmem.

    Ébredő szerelmem álma megfoganjon
    Asszonyom ölében,
    Hadd érjünk örökös, vidám lakodalmon
    Napsugaras dombra, nyárnak idejében.

    Nyugat, 1912/10. szám

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Fodor Ákos: Dallamka

    Őszt ígér a nyár:

    most szeretem.

    Szeretetre vár

    a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Makay Ida: Mintha sohasem

    Lombkoronákon átszűrt fényben,
    nyárég alatt, sugárzó kékben,
    míg pilleszárnyú szél emel.
    Verset, zsolozsmát zsong a tenger.
    Mintha most, itt kezdődne minden.
    Mintha semmi nem múlna el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Perc

    Dalol a madársereg,
    Hogy az erdő zeng belé,
    Maszatos parasztgyerek
    Inal a folyó felé.

    A Nap is süt melegen,
    Tüzesíti a leget,
    Nem is látni az egen
    Pici keskeny felleget.

    A parasztgyerek hevül,
    A folyóparton ledül,
    Homokon gurul tovább,

    Kavicsot fog, jó lapost,
    A folyóba dobja most
    S fütyörészve áll odább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Bordal

    A nyár elé, a kert fölé
    kikötve áll a rózsa,
    és ráhanyatlik szótalan
    a rabtartó karóra.

    A fűzfaág is, levele
    még egy se hullt a porba,
    s tenger szemét örökre már
    szeszélyesen lehunyta.

    Tünődve én is hallgatok,
    sötéten egymagamba,
    mind eltökéltebb bánatot
    löttyintve poharamba!

    Kimondhatatlan egyedül,
    apátlan és anyátlan,
    megannyi tompa áldozat
    hervadozunk a nyárban.

    Forrás: Lélektől lélekig – Pilinszky János versei

  • Weöres Sándor: Déli felhők

    Domb tövén, hol nyúl szalad,
    s lyukat ás a róka:
    nyári fényben, napsütésben
    felhőt les Katóka.

    Zöld fűszál az ajka közt,
    tenyerén az álla…
    A vándorló felhő-népet
    álmosan csodálja.

    Elől úszik Mog király,
    kétágú az orra,
    feje fölött koronája,
    mint a habos torta.

    Fut mögötte a bolond
    szélesen nevetve –
    nagy púpjából szürke kígyó
    nyúlik az egekbe.

    Törött kordén utazik
    egy kopasztott kánya,
    s haját tépve Bogyóvére,
    a király leánya.

    És utánuk cifra ház
    gördül sok keréken,
    benn a cirkusz hercegnője
    öltözködik éppen.

    Száz ruháját, ékszerét
    odaadná szépen,
    csak egy hétig futkoshatna
    lenn a nyári réten.

    Forrás: Lélektől lélekig