https://verskucko.com

Címke: önazonosság

  • Móricz Zsigmond: Magyar fa

    A rámcsodáló arcok szembefordúltak,
    a hódoló szemek fejszét meredeznek,
    a szavazó szájak pereatot üvöltenek.

    Magyarságom életalmájáról,
    le akarják hámozni a magyart.
    Magyarnak: alma, embernek: gyümölcs;
    szabjátok; vágjátok, zúzzátok,
    minél mélyebbre juttok, annál almább:
    a legmélyén, a kis barna magban,
    az egész terebély almafa ott van s
    ágadzik, bogadzik, leveledzik s
    gyümölcsöz nektek.

    Nyugalmukban megzavart boldogok
    az Igazság tömérdeksége tövén
    galyakra, levelekre, a harasztra esküsznek.
    Igazság mind: igen,
    de az Igazság hulló törmelékei,
    árnyékában tengődő igenek.

    A fa enyém, az egeket verő,
    melynek ágain madarak fészkelnek
    s gyümölcsén élnek. A fa enyém
    s ti mindenek, övéi és evői,
    én vagyok a Fa.

    És létem kiterítem, jöjjetek,
    gyönyörködjetek, vígadjatok,
    lakmározzatok rajtam!

    1. február

    Forrás: magyar-versek.hu

    * A „pereat” latinul annyit jelent: „vesszen!”, „pusztuljon!”, „haljon meg!”

  • Székely János: Várakozás

    (1960)

    Éppoly szorongva várlak, mint először.
    Rendet rakok, virágot szerzek, és
    úgy érzem ismét: szenvedés a válás,
    s beteljesülés minden érkezés.

    Egy idegen lény mozdulását érzem
    izmomban, amint rendezem hajam.
    Ugyan ki az? – Elönt a sejtelem, hogy
    hat év előtti, mélyebb önmagam.

    Feltámad mély és büszke ifjúságom,
    szilaj vagyok, és szinte reszketek.
    Elég aggódva gondolnom reád, hogy
    a hajdani kevély kamasz legyek.

    Egyként lebír időt és megszokást a
    sóvárgó vágy, a messzeség varázsa.

    Forrás: Index Fórum – Kedvesch versek

  • Csorba Győző: Neked

    Ez már nem szerelem többé, nem két ember
    kötése, keringő tánca egymás ellen,
    kemény harc, ölbeli elnyugvás cseréje
    s változó viszonylat: tőle vagy feléje.
    Magány és párosság itt üres szavak csak,
    itt már az érzékek csak befele hatnak,
    egymást ha kívánjuk látni: elégséges
    állítani tükröt a magunk szeméhez.
    Aki rádnéz, rajtad engem is fölismer,
    s érzékeljük egymást érzékszerveinkben.
    Kettőnkkel lehet csak dolga a halálnak:
    egyőnkre se támad, egyőnkre ha támad.
    Ellened hibázom? Magam ellen vétek!
    Így tekintsd, ha olykor félre-útra lépek.
    S aki magát rontja, pusztul igazán csak,
    s a fő-fő lázadó maga ellen lázad. –
    Ez már nem szerelem: sors ez, születetté,
    aki kettős vágyból válik maga-eggyé,
    aki kettőt hordoz, s őket ha nem őrzi,
    mindenképp a saját bajait tetézi.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Buda Ferenc: Nem vagyok…

    Nem vagyok senki rabja,
    csak önmagam darabja,
    s hogy más meg ne kötözzön,
    magamat kell kötöznöm
    magamhoz, mint a fészek.
    Így fonódom hát össze
    egésznek.


    Forrás: PIM

  • Ady Endre: Mag hó alatt

    Gyötrött és tépett magamat
    Régi hiteiben fürösztve
    Vérből, jajból és lángból
    Szedegetem össze
    S elteszem, mint életes holtat.

    Kell még Tegnapról hív tanú
    S kell talán az én hadisarcom,
    Hogy drága mementóként
    Fölemeljem arcom
    Egy új emberű, új világra.

    Vád nélkül széttekintgetek
    Majd vertségek és diadalmak
    Földjén, hogy a káoszból
    Harsos igét halljak,
    Vagy harsos igét én hallassak.

    Hős emberségem, várakozz,
    Szép álmokat aludj, lefénylett
    Jós és jó magyarságom,
    Hívni fog az Élet
    S föltámadások örök Rendje.

    Most tél van, s szegény mag-magam
    Megnémítva és behavazva
    Rendeltetés hitével
    Őrzöm meg tavaszra,
    Igazimnak sarjadásáig.

  • Ady Endre: Új vizeken járok

    Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse,
    Röhögjenek a részeg evezősre.
    Röpülj, hajóm,
    Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse.

    Szállani, szállani, szállani egyre,
    Új, új Vizekre, nagy szűzi Vizekre,
    Röpülj, hajóm,
    Szállani, szállani, szállani egyre.

    Új horizontok libegnek elébed,
    Minden percben új, félelmes az Élet,
    Röpülj, hajóm,
    Új horizontok libegnek elébed.

    Nem kellenek a megálmodott álmok,
    Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
    Röpülj, hajóm,
    Nem kellenek a megálmodott álmok.

    Én nem leszek a szürkék hegedőse,
    Hajtson Szentlélek vagy a korcsma gőze:
    Röpülj, hajóm,
    Én nem leszek a szürkék hegedőse.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Krisztusok mártírja

    Vad, nagyszerű rajongást oltott
    Az Érnek partja énbelém,
    Csupa pogányság volt a lelkem,
    Gondtalan vágy és vak remény.
    Forgott körültem zagyva módon
    Lármával, vadul a világ
    És én kerestem egyre-egyre
    Valami nagy Harmóniát.

    Paraszt Apollónak termettem,
    Ki dalos, erős és pogány,
    Ki szeretkezve és dalolva
    Dől el az élet alkonyán.
    Pogány erőtől, daltól, vágytól
    A lelkem immár nem buzog,
    Megöltek az evangélisták,
    Az életbölcsek, krisztusok.

    Forrás: MEK

  • Heltai Jenő: Ars poetica

    Költő, ne légy szemérmes!
    Az első sorba állj.
    Ne várj, míg valaki kérdez.
    Ordítsd ki, hogy mi fáj.

    A szíved tedd tenyeredre
    S akárhogy bánt a fagy,
    Pőrére meztelenedj le,
    Mutasd meg, hogy ki vagy.

    Ne várj, míg valaki kérdez.
    S torkodba fojtja a szót.
    Azért se fogd be a szádat,
    Üvöltsd, mint tíz Behemót.

    Ne törődj a ronda tömeggel,
    Ha mérge szívenharap,
    Éjből fakad a reggel,
    Homályból kel föl a nap.

    Keményen állj, sose dőlj meg,
    S bármily keserű a kehely,
    Fenékig ürítsd ki, dögölj meg,
    De holtig énekelj!

  • „Az időd véges, ne pazarold mások életének élésére.”


  • Sík Sándor: Ember

    Embernek lenni!
    Csak-embernek, semmi egyébnek,
    De annak egésznek, épnek,
    Föld-szülte földnek
    És Isten-lehelte szépnek!

    Lerázom magamról a port,
    Amit a századok ajka rámlehelt,
    Ledobom a palástot,
    Amit a Hivatal rámtekert,
    És az apostol köntösét is szétnyitom,
    Amit szent ujjak fűztek össze vállamon:
    Nézzétek, itt vagyok.

    Lepletlenül, akár egy fiatal fűz a márciusi szélben,
    Amit a földanya megformált a mélyben,
    Amint elgondolt az Isten öröktől való villanatában,
    Fogantatásom titokzatos pillanatában:
    Én, ember, egy a millióból.

    Ne várjatok éntőlem prédikációt
    És ódát és okoskodást ne várjatok:
    Én azt beszélem, ami vagyok.
    Apró vagyok, és nincsen bennem semmi jó:
    És mégis, a gondolat, amely tagjaimat összetartja,
    Öröktől való.
    Nyomorult vagyok: nincs magamtól semmim
    Ami több lenne a pornál,
    És mégis, úgy akarta az, aki formált:
    Ami vagyok, örökkévaló.

    Semmi vagyok, egy milliomod,
    De minden, mert mindnyájatok.
    Nézzétek, ezek az erek milyen kékek:
    Akár a ti eretek!
    És piros bennük és meleg a vér,
    Mint bennetek.
    Nézzétek ezt a szájat:
    Kenyérre és csókra és szóra született,
    Mint a tietek.

    Ez a két szem nézni és nevetni szeret,
    És látni tanult és sírni szokott,
    Mint a ti szemetek,
    És álmélkodik reggeltől estig,
    Mint ti és Plátó és a kisgyerekek.

    Halljátok, a szívem hogy piheg?
    Hallgassátok és megértitek,
    Hiszen ő is, mint a ti szivetek,
    Kilenc hónapon át pihegett
    Egy édes anyának szíve megett,
    És visszatér, mint ti visszatértek,
    A földbe, amelyből vétetett.

    És ez a lélek, érzitek-é,
    Hogy lüktet és ölel a lelketek felé?
    Ó nézzetek belé!
    Magát mutatja, egyet mutat:
    De ebben az egyben a ti arcotokat.
    Tükör módjára tükrözi hűn:
    Benne az erény és benne a bűn,
    És minden érzés benne van,
    Ami csak bennetek megfogan,
    S kimerhetetlen mélyébe lenn
    Piheg a mindennapi rejtelem:
    A közös, a közös Végtelen.