https://verskucko.com

Címke: önismeret

  • Orson Welles: Idézetek

    „Nem teheted maradéktalanul boldoggá azt, akit szeretsz, akár ha minden kívánságát teljesíted is, ha magad nem vagy boldog.”

    Forrás: Orson Welles idézetei

  • Mahatma Gandhi: Idézetek

    „Fájdalmasan tudatában vagyok tökéletlenségeimnek, s ebben a megismerésben rejlik minden erőm.”

    Forrás: Mahatma Gandhi idézetei

  • William Shakespeare: X. szonett

    Szégyen! Mondd, hogy nincs nő, akit szeretnél,
    Te, ki magadhoz oly könnyelmű vagy;
    Vagy valld be, sokak bálványa lehetnél:
    Annyi szent, hogy a lelked csupa fagy.

    Mert úgy megszállt a gyilkos gyűlölet,
    Hogy folyton lázadsz magad ellen is,
    Csak rombolod a szép épületet,
    Bár fő-tiszted az volna, hogy javítsd.

    Óh, változz, s lelkem veled változik!
    Szeretetnél szebben lakjék a düh?
    Légy, mint a külsőd, szíves és szelíd,
    Vagy legalább magadhoz jószívű:

    Nemzz utódot, szívem is kér, – hadd éljen
    Szépséged tovább benned s a tiédben.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Árnyékok

    Kérdezhetnétek:
    Mit akarsz ezzel a torz,
    félig megvakult tükörrel?
    S én vándorútamban mégis felmutatom,
    ősbizalommal mégis dadogom:
    Íme én, íme te!

    Lássátok, leméritek a hold hegyeit.
    S mert messze vannak, mérföldekre nyúló
    árnyékairól méritek.
    Így mutatom én nektek a dolgok
    másvilágra nyúló árnyékait:
    Hegyek árnyékát,
    házak árnyékát,
    városok árnyékát,
    magatok árnyékát.

    Valaha, mikor Hóreb hegyén jártam,
    előttem is égig csapott
    a csipkebokor lángja
    s azóta borzongó mellemben lakik
    a Kimondhatatlan Nevű.

    Rendeltetésem még titok.
    Járok a kiterített lapon,
    a világ mezeje szélén
    s elfog a félelem reszketése,
    mikor süvöltő éjszakán
    ott nyitom fel az ócska bibliát:
    És lőn Salamon: király
    az egész Izrael fölött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Toronyalja

    Kijönni minden kőtoronyból
    megérezni az omlást
    földre szorított füllel tudni
    évtizedes bolyongást

    mint földrengést az indiánok
    szigetlakók a tájfunt
    gyökér jósolja így a tűzvészt
    mely a fatörzsön átfut

    végigrohan a szél a parton
    a szél a láthatatlan
    a kapitánynak tatvitorla
    bőg fenn a szélviharban

    mert jel s jelzett feszülni vágyik
    mint vad ha utolérték
    de kijönni a kőtoronyból
    csak ez lehet a mérték

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tatiosz: Idézetek

    „Légy tudatában esendő pillanataidnak, hiszen ember vagy. Ne ítéld el mások gyöngeségét, hiszen már tudod, hogy ember vagy. Aki ember, az szeret és megbocsát. A szeretet: megbocsátás.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Akikről azt hiszik, hogy én vagyok

    Sokszor van úgy, hogy mindent értek.
    Ilyenkor a szemébe bámulok
    Annak, aki csak árnyék és kísértet,
    Aki az én helyemen áll.
    Akiről azt hiszik, hogy én vagyok,
    És aki idegen, mint a halál.

    Ó áldott, áldott ködsüveg!
    Mosolygó maszkom, víg búvóhelyem.
    Milyen halott vagy, milyen jéghideg!
    Szúró szemedből olyan fény rezeg,
    Mint egy csikorgó téli éjjelen
    Felhők mögött halódó holdsugáron.

    De én szeretlek, én mégis szeretlek,
    Szegény bolondos árnyék, néma párom,
    Bús álcám. Hisz csak te vagy az enyém.
    Enyém az arcod és enyém a lelked,
    Álomkóros, fehérlő, furcsa lelked,
    És nekik mégis te vagy én.

    Mert sokszor oly jó megbújni mögéd
    És érezni, hogy eltakarsz,
    És úgy nézni a nagy világba szét,
    És mosolyogni nagy-nagy szeretettel,
    Megbékélt, boldog remeteszemekkel
    Mindent, ami zsivajgás és mindent, ami harc.

    Lásd, én álarcom, én azért szeretlek.
    És néha, álmok árnyas estelén:
    Úgy tűnik idegen arcod elém,
    Mint azok elé, akik rádnevetnek,
    S az én nevemet nevezik nevednek,
    És azt hiszik, hogy te vagy én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret

    Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
    Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
    Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
    Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
    Van, akinek számára a szerelem határos a gyűlölettel.
    Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
    De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
    Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
    Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
    Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
    Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők útját vezeti a levegőben.
    Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhező kisgyerek.
    Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelő amőba.
    Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
    Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
    Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Könyvek

    Rakosgatom, rendezgetem, lapozgatom,
    Simogatom a könyveket:
    Egy emberélet könyveit.
    Egyszerre kicsusszan kezemből
    Amelyet éppen porolok, a könyv
    És felemeli hökkenetes ujját
    A Kérdező, ki lelkemben lakik.
    Megállj! vihogja, nézzünk csak körül:
    Mire is vitted könyvvel, tudománnyal?
    Tudós nem lettél, filozóf se lettél,
    Lettél-e ember legalább?
    Mondd, mire vitted?

    Hát mire vittem?
    Tudós nem lettem, annyi szentigaz,
    És annál is kevésbé filozóf.
    De szent az is, hogy mint a levegőt,
    Úgy szomjúhoztam, nyeltem a tudást.
    Testnek, léleknek minden pórusával,
    Fel-fellobogó makacs szenvedéllyel
    Fúrtam bele – de hányszor! – magamat
    A kásahegybe,
    Hányszor, de hányszor ugrottam fejest
    A tények és az eszmék és a titkok
    Önnönmagukat minden pillanatban
    Megszázszorozva szűlő tengerébe.

    Eltelt az élet, színültig vagyok:
    Tudom immáron ama legtudóbbak
    Tudományát: hogy semmit sem tudunk.
    Ám ez a semmi: homorú fele
    A domború Mindennek. A valóság
    Vízként csorog ki markoló kezemből.
    De minden nappal tisztább és fehérebb
    És érzőbb lesz utána a kezem.
    A valóságot be nem foghatom,
    De megmaradt, enyém az értelem
    És szomjúságom és kíváncsiságom
    És szenvedélyem arra ami van,
    Égőbb mint valaha.

    Mennyivel élőbb ez a szenvedély
    És mennyivel több nekem a Valóság,
    Mint ahogyan a húszéves agyacska
    Képzelte és szomjazta a világot!
    Úgy nézek vissza most az egykori
    Apró világra, oly értő mosollyal,
    Mint kavicsokkal játszó unokáját
    Az eresz alól bölcs nagyapa nézi.

    De visszanézni rá nem érek én,
    Amint nem értem húszéves koromban.
    Engem az tüzel ma is, ami vár még,
    Ami jövendő és elvégezendő:
    Ami feladat, ami küldetés,
    Ami a könyvek élő lapjain
    Szemembe villan annyiszor: az Út,
    Az út a végtelen felé, ahol
    Látássá lesz a vaksi tudomány
    És ahol inaszakadt szellemem
    Ujjal tapintja majd a Létezőt.
    Ó milyen nagy lesz az a pillanat,
    Amikor felszakad a fátyol
    És rám borul a Léttelen Valóság
    És megmutatja mérhetetlen Arcát
    Az Aki Van!
    Mint anyamellre szomjas csecsemő,
    A megmutatkozásnak ünnepére
    Úgy kellene repesnem boldogan –
    De jaj, szemem fényszülte csillagát
    Még tartóztatják kozmikus ködök,
    Éretlen énem, pislogó szemem!
    Hogy láthatnám még én a láthatatlant,
    Ki még oly tenger láthatót se láttam!
    Hogy tárhatnám e két apró szemet
    Oly tágra, hogy elférne benne minden,
    Mikor nem érnek akkorára sem,
    Hogy mákszem énem megvonulna bennük!
    Hol vagy te még, csöpp magzat, árva lelkem,
    Hol vagy te még teljétől tenmagadnak,
    Hol vagy te még magadtól! – és hol Attól,
    Ki magadnál is magadabb!

    Siess, én lelkem, nyisd a könyveket,
    Nyisd fel szemed és nyisd meg ajkadat,
    Nagyot sóhajts és szívd tele a melled
    A szent valóság szelletéből,
    Nézd amit nézhetsz, halljad amit hallhatsz:
    Betűt, igét, embert és életet,
    Csillagokat, világokat.
    Ölelj magadba égen és a földön
    Minden tudhatót és ölelhetőt,
    Mindent ami van: mindent ami elfér
    A szünhetetlen fakadó, szülemlő
    S újjászülemlő belső végtelenben.

    Nem, nincsen késő, nem rövid az élet,
    Nem igaz, hogy a könyvek dohosak
    És nem igaz, hogy lassúdik a véred.
    Egy az igazság: nézni kell,
    Végig, mindvégig nézni kell
    És telni, nőni, nyúlakodni, érni
    És többé lenni tenmagadnál,
    Egésszé lenni a nagy Pillanatra,
    Mikor felpattan benned a Valóság
    És kiviláglik, hogy mi vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária: Titkos kód

    Ruháidat ne szaggasd meg.
    A lehetetlen után ne epekedj.
    Mondj le róla, s egészen a tied.

    Forrás: Lélektől lélekig