a friss ablaküvegek is
saját szobádat tükrözik:
befelé nyílnak, mint az álmok
– mutatva, mekkora a világod
Forrás: Lélektől lélekig
a friss ablaküvegek is
saját szobádat tükrözik:
befelé nyílnak, mint az álmok
– mutatva, mekkora a világod
Forrás: Lélektől lélekig
Nincs miért sajnálnom magam.
Nem üldöz és nem áld a sors.
Se jobb, se rosszabb, mint a többi,
épp annyi járt, amennyi volt.
Csak elmém torz sugara kábít,
a tárgyakat haránt szegi,
s a hosszú árnyék szörnyeket szül,
mint Caravaggio fényei.
Köszönöm, hogy velem maradtál,
hogy nem riaszt a ferde árny,
s felvont ujjad mutatja egyre,
hogy meddig ér a mért arány.
1946. március 22.
Forrás: Lélektől lélekig
Van határ, ami attól van,
hogy meghúzzák, kijelölik.
Van természetes határ
— még az sem
változhatatlan.
És van, ami csak akkor és attól,
de attól fogva mindörökre létezik,
hogy megsértettük:
magunkban.
Forrás: Lélektől lélekig
Akkor lettem kíváncsi. Mire? A
mindenség tündöklő titkaira,
arra, ami adat és gondolat
s ami csak villózik e név alatt,
a képre kint, a tükörképre bent,
s amit a tükör önmaga teremt.
A valóság üres kereteit
építgettem, mint méh a sejtjeit,
s vártam, amit majd a tapasztalat
gyűjt bele, a mézet, az igazat.
És gyúltak bennem álmok és csaták,
hitek próbái, pörök, kritikák,
szedtem magamban, okkal, oktalan,
ami jött, por, mag, pelyva, színarany:
száz éden zárult, nyílt száz új szezám,
s csak én maradtam igazi hazám,
én, a néző… Azt adja a világ,
amit belelát a kíváncsiság.
Forrás: Lélektől lélekig
„Egyetlen pillanata a magánynak, az önismeretnek, mikor legyőzted a hiúságot, többet adott neked is, az emberi világnak is, mint minden mutatvány, mellyel a világ előtt illegetted magad.”
Márai Sándor
Forrás: Lélektől lélekig
Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma, –
tudom: fáj, hogy neked jutott
szavaim maradéka.
Én már a földnél is mélyebbre hulltam,
nyirok s penész ölelget;
nem csillagokat üldözök, –
kis emberi türelmet.
A gyengéimmel sétálok előtted,
már-már magam kínozva, –
ha rám gondolsz, a jó helyett
gondolj inkább a rosszra.
Hiszen becsaplak: önzésből szeretlek,
– embertől más se telhet, –
önnön szívemre készítem
e gyógyító szerelmet. –
Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma,
de minden szépnél szebb lehet
szavai omladéka.
Úgy szeretlek, mint botjukat a vének,
ahogy a víz a gödröt,
a napnyugtát az aratók,
az istállót az ökrök.
Forrás: Lélektől lélekig
egykor vétkeimet
takargattam őket akár valami kincset
többet értek nékem mint a feloldozás
hozzám tartoztak akár csuporhoz a máz
úgy fájt volna a lelkem nélkülük
mint zenésznek a hangtalan hegedűk
száraz némasága
van az úgy
hogy téved az ember
csak bevallani
ne lenne olyan
nehéz
feldobtam egy almát
hogy lássam
leesik-e
leesett
Forrás: Lélektől lélekig
…Hogy nem születtem nagy fenyőnek,
nem nyújtok sárguló kalászt,
hogy friss gyümölccsel nem lepem meg
a szomjan ballagó vadászt:
ki bűnös érte?
…Hogy nem lettem oltárra rózsa,
sem árnyaslombú, bölcs dió,
hogy méz belőlem nem fakadhat,
termésem senkinek se jó:
ki bűnös érte?
…Hogy árok partján nőtt a száram,
szívemhez járt út nem vezet,
ki simogatna, szánva-szánna,
megszúrom, jaj, a lágy kezet:
ki bűnös érte?
…Hát nézd meg jól e szent bogáncsot,
s taposd el tüskés ágait!
Gyűlölhet ő, vagy tán szerethet:
csak szúrni tudja karjaid!
…Ki bűnös érte?
Forrás: Lélektől lélekig
Cserélnél-e sorsot valakivel?
Szeretnél gazdag lenni? A milliárdossal elcserélnéd vagyonodat, de nem a sorsodat. Szeretnél népboldogító lenni? A királlyal vagy népvezérrel elcserélnéd hatalmadat, de nem a sorsodat. Szeretnél szent lenni? A szenttel elcserélnéd fejlettségi állapotodat, de nem a sorsodat.
Mindenki csak a saját sorsát bírja elviselni; a másé alatt összeesne. A sors mindenkinek az egyedül megfelelő táplálékot nyújtja; de aki nem tud minden zamatot egyformán kedvelni, az egyik ételt elégedetten csámcsogja, másiktól émelyeg; s egyik ételt azért emészti nehezen, mert mohón habzsolja, másikat azért, mert kiköpni kívánná.
Forrás: Lélektől lélekig