Bár egykor mást ígért a múltam,
Irtóztatóan elbutultam,
Lepattant lantomról a húr.
Vagyok ma majdnem doktor úr.
Mindig vidám és nyájas arcú,
Immár a termetem se karcsú,
Kocsin járok ma, nem gyalog,
S megnősülök vagy meghalok.
Az ifjúság, hogy hosszan éljen,
Nagyrabecsüli tekintélyem,
De minden mindegy énnekem,
És károgás az énekem.
Oh, bár eljönne még a múzsa,
Gyér fürteim, hogy koszorúzza,
És megcsókolja homlokom!…
De már nem tudja, hol lakom.
