https://verskucko.com

Címke: Rab Zsuzsa

  • Rab Zsuzsa: Csavargóének

    Csak az, aki…
    senkié sem,
    az hihet még a
    mesében,
    az hihet még
    a csodában,
    mindhalálig
    virulásban.

    Az, akit
    sehol se várnak,
    annak mindig
    ajtót tárnak.

    Aki üres már
    egészen,
    az hihet még
    a mesében,
    mehet fényben,
    lángzó szélben,
    didereghet
    napsütésben,
    az, aki már senkié sem.

    Annak könnyű
    lépte alatt
    minden ösvény
    összeszalad,
    minden ösvény
    szerteszalad.

    Szélnek háttal
    erre indul,
    megy egy kicsit,
    arra fordul.
    Az, akit
    sehol se várnak,
    annak
    mindig ajtót tárnak.

    Lépdel
    könnyű szédülettel.
    Bámulnak rá
    rémülettel
    lehorganyzott,
    földbe ásott
    házak,
    vasketrec-lakások,
    ólom-arcra
    húzott zsákok,
    ól-melegű
    szuszogások.

    Aki üres már
    egészen,
    az hihet még
    a mesében,
    indulásban,
    érkezésben.
    Csak az, aki
    senkié sem.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Számadás

    Falaim egyre vastagabbak.
    Éveim egyre vékonyabbak.
    Évszakokat villant az ablak.
    Vicsorgó tükrök megharapnak.

    Aszály mögöttem, üszkös évek.
    Lapály előttem, tüskös évek.
    Amennyit magam, annyit érek.
    Egyedül semmitől se félek.

    Csak senkit többé meg ne szánjak.
    Maradjak ég-föld vándorának,
    magam-leverő lázadásnak,
    magam vétkéről számadásnak.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Fütyörésző

    Ha ki gyáva
    engem merni,
    jobb lesz annak
    továbbmenni.

    Köd mögöttem,
    fény előttem.
    Lelek utat.
    Ahogy jöttem.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Dúdoló

    Felhővé foszlott az erdő,
    söprik nyers szelek.
    Heggyé tornyosult a felhő.
    Hol keresselek?

    Korhadt tönkön üldögélek,
    nyirkos fák alatt.
    Nem tudom már, merre térjek,
    honnan várjalak.

    Virrasztom a fák tövében
    szunnyadó telet.
    Éneklek a vaksötétben
    lámpásul neked.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Három alakban

    VOLTAM –
    már csupa titok vesz körül.
    Arcom fölött regényes fűzfa bókol.
    Foszló nyakkendőm lóg ki egy fiókból,
    és özvegyem arcára gyász kövül.

    LESZEK –
    még csupa titok vesz körül.
    Ész tisztelet pátyolja megszülőmet.
    Leszek – még nem ígértem semmi többet.
    De elég ennyi. Mindenki örül.

    VAGYOK –
    csak közöny vesz körül,
    és mindenkinek a könyökén jönnek ki
    szavaim és mozdulataim –
    én vagyok a fölösleges, ha már megtelt
    a villamos,
    én vagyok a sorban előtted álló,
    én vagyok, akitől
    szürkék a hétfő reggelek,
    én vagyok, ki folyton az életével traktálna téged.

    Fölkelek és lefekszem, ásítok és eszem, titkom nincs.
    Kiszámítható vagyok és fölmérhető,
    robotgépbe táplált adataimból megszületnék újra,
    ugyanilyennek.
    Viselj el mégis, mert ennyi adott –
    vagyok.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár

  • Rab Zsuzsa: Fény a parton

    Messziről nézem a vizet.
    Hullámok játszanak a széllel,
    a parton gyerekek nevetnek,
    és a nap egyre mélyebbre hajol.

    Valahol túl a látóhatáron
    valaki szintén nézi ezt a fényt.
    Talán nem is tud rólam,
    mégis összeköt bennünket a víz,
    a csend,
    meg az, hogy mindketten várunk valamire.

    A nap már a vízbe csúszik,
    de a hullámok aranyba borulnak.
    Így búcsúzik a világ,
    amikor élni akar.

  • Rab Zsuzsa: Visszhang

    Szóltál egyszer,
    s azóta visszhangzik bennem minden.
    A csend is.

    Nem tudom, mit mondtál –
    már rég elmosta az idő.
    Csak a hang maradt,
    mint üres kagylóban a tenger zúgása.

    Néha még fölriad bennem,
    amikor elhiszem,
    hogy végre elfelejtettelek.

    És olyankor újra kezdem:
    hallgatni a semmit,
    amiben te szólalsz meg újra.

  • Rab Zsuzsa: Kora reggel

    A város még álmos,
    az utcák közt párák keringenek,
    mint gondolatok a félálom és az ébredés között.

    A pék már dolgozik,
    a villamos csikorogva próbálja
    összerakni a napot.

    Én kávét főzök,
    és hallgatom, hogyan ver az óra:
    minden kattanás egy újabb lehetőség,
    hogy ma ne legyek közönyös.

    A fény lassan benéz az ablakon,
    megcirógatja az asztalon a morzsákat,
    és hirtelen minden kicsit elviselhetőbb lesz.

  • Rab Zsuzsa: Emlékezés

    Nem őrzöm a szavaidat,
    mégis itt vannak bennem,
    mint a tenger sós illata
    a sziklákban.

    Nem őrzöm az arcod,
    mégis látlak,
    ha lehunyom a szemem,
    s átsüt rajtam a fény,
    amit te hagytál bennem.

    Nem őrzöm a kezed,
    mégis érzem,
    ahogy valahonnan messziről
    megérint,
    mikor fázni kezd a szívem.

    Mert ami elmúlt,
    az nem tűnik el,
    csak megtanul bennünk
    csendben maradni.

  • Rab Zsuzsa: Tél előtt

    Már csak a fény maradt,
    s az is fakulni kezd.
    A fákon nincsen levél,
    csak a madár maradt vendégnek.

    A szél már hideg, mint a hallgatás,
    s a felhők alatt
    a város reszket,
    mint egy elhagyott gyermek.

    De bennem még meleg van.
    Nem tűz, nem láng –
    csak a szívem halk izzása,
    amit senki sem lát.