https://verskucko.com

Címke: remény

  • József Attila: (ŐS PATKÁNY TERJESZT KÓRT…)

    Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
    a meg nem gondolt gondolat,
    belezabál, amit kifőztünk,
    s emberből emberbe szalad.

    Miatta nem tudja a részeg,
    ha kedvét pezsgőbe öli,
    hogy iszonyodó kis szegények
    üres levesét hörpöli.

    S mert a nemzetekből a szellem
    nem facsar nedves jajokat,
    hát új gyalázat egymás ellen
    serkenti föl a fajokat.
    Az elnyomás csapatban károg,
    élő szívre mint dögre száll –
    s a földgolyón nyomor szivárog,
    mint hülyék orcáján a nyál.

    Lógatják szárnyuk az ínségnek
    gombostűjére szúrt nyarak.
    Bemásszák lelkünket a gépek,
    mint aluvót a bogarak.
    Belsőnk odvába bútt a hálás
    hűség, a könny lángba pereg –
    űzi egymást a bosszuállás
    vágya s a lelkiismeret.

    S mint a sakál, mely csillagoknak
    fordul kihányni hangjait,
    egünkre, hol kínok ragyognak,
    a költő hasztalan vonít…
    Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva
    vastőrökül köröskörül
    hányszor lelkembe vagytok szúrva –
    (itt csak meghalni sikerül.)

    S mégis bízom. Könnyezve intlek,
    szép jövőnk, ne légy ily sivár!…
    Bízom, hisz mint elődeinket,
    karóba nem húznak ma már.

    Majd a szabadság békessége
    is eljön, finomúl a kín –
    s minket is elfelednek végre
    lugasok csendes árnyain.

    1937. jan.

  • József Attila: IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK

    Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
    Gyerekeink sem azért vannak,
    Hogy tiszteljenek bennünket
    S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
    Hiszünk az erő jószándokában.
    Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
    Akár az égben laksz, akár a tejben,
    A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
    Te is tudod, hogyha mi sírunk,
    Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
    Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
    De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
    Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
    Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
    Most mégis, megfáradván,
    Dicséreteddel keresünk új erőt
    S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
    Szabadits meg a gonosztól.
    Akarom.

    1924 nyara

  • Garai Gábor: Jókedvet adj

    Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
    A többivel megbirkózom magam.
    Akkor a többi nem is érdekel,
    szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
    Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
    nem kell más, csak ez az egy oltalom,
    még magányom kiváltsága se kell,
    sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
    ha jókedvemből, önként tehetem;
    s fölszabadít újra a fegyelem,
    ha értelmét tudom és vállalom,
    s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
    S hogy a holnap se legyen csupa gond,
    de kezdődő és folytatódó bolond
    kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
    ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  • Petőfi Sándor: Anyám, anyám…

    Anyám, anyám, oh
    Legjobb s legboldogtalanabb anya!
    Nincs hát reményed,
    Mit a fösvény való beváltana?

    Kiküldözéd, mint
    Galambját Nóé, a reményeket;
    De teljesülés
    Zöld ágával meg egy sem érkezett.

    Végső reményed:
    Ha majd halálod meg fog hűteni,
    Fölmelegítnek
    Még egyszer gyermeked hő könnyei.

    Szegény anyám te!
    Ez a vigasztalás sem jut neked;
    Elsírta könnyeit
    Szerelmesének sírján gyermeked.