https://verskucko.com

Címke: remény

  • Marion Zimmer Bradley: Idézetek

    „Soha nem volt és nem lesz könnyű dolgunk!
    De a reményekkel kikövezett út kellemesebb az utazónak,
    mint a kétségbeeséssel teli, bár mindkettő ugyanoda vezet.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Jönnek jobb napok

    Jönnek majd jobb napok is
    S egyszer
    (Be jó lesz, ki megéri)
    Torkig a förtelemmel
    S emlékezve
    Megállítjuk
    A gonosz szédítőket,
    A tegnapi időket.

    És csöndesen megkérdjük:
    Milyen halált akartok,
    Buta és elnyűtt
    Régi, ostoba kardok?

    Egyszer,
    Tele emlékezettel
    Még kérdezni is merünk:
    Jönnek még jobb napok is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jan Goldstein: Idézet

    „Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Egyszer majd szép lesz minden

    Egyszer majd szép lesz minden,
    a telet s az őszi
    félelmet, hidd el,
    szerelmünk levetkőzi.

    Úgy állunk majd a fényben,
    mint a virágzó ágak,
    büszkén viseljük szégyen
    nélküli koronánkat.

    Sötétben sem kell félnünk,
    útjaink beragyogja
    hajdani szenvedésünk
    virrasztó teleholdja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kristina Calu: Szélnek eresztem

    Szélnek eresztem a gondot,
    hadd menjen világgá;
    magamban azért imádkozom:
    váljon otthontalanná…

    Szélnek eresztem a könnyet,
    túl soká lakott nálam,
    majd meglátogathat örömömben,
    de ez az én házam, s váram.

    Szélnek eresztem a félelmet,
    messzire kergetem,
    legyen lelkem újra gyermek,
    érzem: ez kell nekem.

    Szélnek eresztem a bánatot,
    ne terheljen tovább;
    holnaptól – ígérem – elhiszem,
    hogy igenis léteznek csodák…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szabó Lőrinc: Vak voltam

    Vak voltam már és dermedt zűrzavar,
    s falba léptem, – s ajtót nyitott a fal!
    S láttam, történnek néha jó csodák,
    amikért élni érdemes, tovább
    botladozni máson s magamon át,
    egyszerre sírva s egyszerre kacagva,
    emberi sorsom hálásan fogadva,
    mint égi kedvest, aki ha kiválaszt,
    akkor szeret igazán, ha kifáraszt,
    Vak voltam már, hitetlen zűrzavar,
    s falba léptem s ajtót nyitott a fal,
    nyílt az ajtó és nyíltak jó csodák
    s én boldogan botladoztam tovább
    idegen romokon s magamon át
    s nem félek már, hogy újból elveszítsen:
    két kezével egyszerre tart az isten
    s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet,

    jobbja emel, és fölragyog az ünnep.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Hajnali vers kedvesemnek

    A csöndes hajnali égről szeliden száll szét a Holdsugára;
    mintha valami eltévedt, kósza lélek küldené sóhaját ismeretlen
    útja felé.

    A rózsásujjú Hajnal istenasszony előbbre lépeget, amerre
    csak feltünik csudálatos nagyszerüsége, daloló kedvvel a
    madarak köszöntik.

    Ám Holdsugára a szinek e fönséges fakadásában is némán,
    halványan ballag, mint éjjeli munkás, ki az átvirrasztott
    éjszaka után otthona felé ügyekezik, szerettei körébe.

    Az istenes Napfény viruló orcája boldog mosollyal
    üdvözli Holdsugára szőke fürteit; éppen most lépett ki
    hajnali fürdőjéből, mert aranyos alakját még fátyol födi.

    • Ime, fátylát ledobja és pajkos örömmel futkároz a mennyei
      pázsiton meg Földanyánk életreébredt virágos kertjében.

    Most összeölelkeznek: Napfény meg Holdsugára. Szerelmük
    boldogsága itt motoz nyugtalan szivem körül – mily furcsa,
    hogy a két égi vándor az élet ébredésén így egymásra talált!

    De nézd csak – Holdsugára ajka még vértelenebb lett,
    Napfény meg felölti kápráztató öltözékét, még egyszer
    megcsókolják egymást és búcsút intenek, mert utaik elválnak:

    Sorsuk akarta így.

    Napfény az aranyló nyárfák dús lombján keresztül a
    diadalmas élet hozsannáját szűri, Holdsugára pedig sápadt
    homlokkal keresi útját, mely néki rendeltetett.

    Friss hajnali csók után istenhozzádot mondanak, mert
    ösvényük elágazik.

    De ugye kedvesem, mi soha el nem hagyjuk egymást.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márk Miklós: Még

    Még nincs vége a télnek,
    Még nem halkul az ének,
    De már erőlködik a nap,

    Visz a lendület, hajt tovább,
    És ha senki nem hallja meg imád,
    A remény mindig erőt ad.

    Még űzzön a tűz, az örök,
    Hiszen hegyek állnak, a hegyek mögött,
    Lassan felszáll a pára,

    Nem tudod, mit hiszel,
    Mondd a jósnak, mit viszel?
    Boldogságot jósolt mára.

    Szikrázó nő, de hamisan kacag,
    A másnap reggel mindig vacak,
    Kellett ez Neked?

    A hazugság az égbe emel,
    Hát senkinek sem hiszel?
    Hogy más vagy, észre sem veszed.

    Peregnek a percek, még gyorsabban,
    És ha szíved ütemre dobban,
    Még, még énekelj,

    És ha a viharszemű lány sír,
    Lelket facsar, ahogy csak bír,
    Nem tudod, hogy mit felelj.

    Térdig ér a hó, meg a szemét,
    Vedd hangosabbra a zenét,
    Hunyd le két szemed,

    Zuhannak a szemcsék, ürül a homokóra,
    Ki emlékszik még a kimondott szóra,
    Ki tudja majd neved?

    Tengerparti homok ropog halkan,
    Elmerül a nap, az utolsó dalban,
    Még lelkemben élsz,

    Mint ahogy a könnycseppem a vízbe érve,
    Egyszer csak nem veszed észre,
    Ugye már nem félsz…

    Sötét lett, meggyúltak a csillagok,
    Megszokott lesz, hogy nem vagyok,
    A hajó nem vár,

    A szigetről maradt egy kép,
    Bár az egész csak emlék,
    Örökké magába zár.

    Forrás: Lélektől lélekig

    !

  • Herceg Anita Mária: Álarcosan

    Hát ha rossz vagyok, szótlan, borús, hideg,
    Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
    A Világ minden fényét s melegét szórva adnám.
    Kastélyokat, pálmákat, táncokat, ibolyákkal a téli Riviérát,
    Vagy legalább egy egy dús összebújt boldog órát.
    De most oly nehéz. Most egy sugarat se tudok
    Hazudni, se lopni, vergődő és fénytelen harcokon el kell kopni.
    Az Antikrisztus napjai ezek,
    Csillog a világ szörnyű arany-szennye,
    Öhögő senkik, balkörmű gazok szállnak mennybe.
    S én lent vergődöm és nem tudja más,
    Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek,
    De légy türelmes, jön ég ideje szebb zenéknek.
    Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet
    Váró révem, virágos menedékem,
    Most álarc van rajtam zord és rideg, de letépem.
    Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
    Öledbe hajló arcomról lemállik,
    S te ringatsz-ringatsz jó térdeiden mindhalálig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bogdán András: Álmodó

    Amikor lehunyod két csillag -szemed
    Amikor párnádra hajtod a fejed
    Amikor gondod a holnapra hagyod
    Amikor álmodsz – én Veled vagyok

    Amikor lépted rossz útra téved
    Amikor sorsod nehéznek érzed
    Amikor egyedül maradtál végleg
    Amikor nincs más – vezetlek Téged

    Amikor sírnál – de elfogyott könnyed
    Amikor érzed – a szavak is ölnek
    Amikor a sötét elnyelne Téged
    Amikor fény kell – én gyújtok Neked

    Amikor könnyed patakként árad
    Amikor örök vendég a bánat
    Amikor felhők ültek a szemedre
    Amikor sírsz – mosolyogj szemembe…

    Álmodj patakot, virágzó rétet
    Őzet, pacsirtát, fürge menyétet
    Álmodj napot, szellőt – fényeket
    Csillagok vándora – élj életet…

    Forrás: Lélektől lélekig