https://verskucko.com

Címke: remény

  • Makay Ida: Mintha sohasem

    Lombkoronákon átszűrt fényben,
    nyárég alatt, sugárzó kékben,
    míg pilleszárnyú szél emel.
    Verset, zsolozsmát zsong a tenger.
    Mintha most, itt kezdődne minden.
    Mintha semmi nem múlna el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szép Ernő: Hét szín

    Felém távol szivárvány látszik,
    Szivárványom hét színe játszik:
    Rózsa remény, viola gyásza,
    Hervadt levélszínű lemondás,
    Kék honvágy, fájdalom bíborja
    És jégszínű reménytelenség
    És lelkem álmának fehérje.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Egy kismadárnak

    Olyan szép, olyan egyszerű,
    Olyan áttetszően tiszta,
    Szemében ott a létezés
    Megfejthetetlen titka.

    Most nem tudom, hogy mit tegyek,
    Csak állok, mint egy bálvány,
    Mert félek, hogyha mozdulnék,
    Eltűnne, s nem találnám.

    És siratnám, mert elveszett,
    Míg élek… ezt a percet,
    De adtál nekem szavakat,
    Hogy én is szárnyra keljek!

    Hogy elrepülhessek veled,
    (Mert létezik varázslat!)
    S te visszajössz, mert elhiszed,
    – Hogy én is visszavárlak!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Frajlich: Eurüdiké megtalált levele

    Hát mégis megvagy
    a láb belesüpped
    a magra kész nedves talajba
    gyengéd vagy és jó
    nem vártalak
    ebben a városban, mely oly dermedt, mint kezed
    amit szeretetlen emelsz imára
    de itt vagy mégis
    arcom belefürösztöm
    a virágzó meggyfa zsenge ágabogába
    fénnyel öntöd el homályos testemet
    az izzadságcsöppek sósak, mint az óceán
    lélegzeteddel számolod a forró időt
    a vér csendünket, mint kendőt tépi szét
    de megvagy mégis
    hisz megtaláltalak ebben a hidak
    karjaitól leláncolt városban
    ne tarts fájdalomtól
    amit belém vetettél
    maradjon csak néma a völgy
    s a lombtalan, a mozdulatlan fák
    a titkos fészkek, melyekben nincs madár
    se fájdalom
    ne félj
    valamit hozok
    amitől felzengenek majd
    mind a tél dérlepte húrjai

    Fordította Gömöri György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ladányi Mihály: Téli vers

    Fagyott tócsák között bukdácsol január
    rossz autóbusza. Harmincegy ablakán túl
    az év hadifoglyai, a csüggeteg fák
    borotválatlanul, soványan ácsorognak.

    Köztük énekem is madártalan. Ziháló
    lélegzetem páráiból a rosszkedv varja száll föl.
    Kétszerkettőnégy király fázó hadában
    gondok deres vasát cipeli a hátam.

    Tavasz, találj rám!
    Legyen földszag a szélben,
    vakondtúrás a fűben,

    rügyezzenek ki ujjaimból
    az elfagyott cirógatások!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jevgenyij Jevtusenko

    Köszönöm

    Mondd: „köszönöm”, a szivárgó könnynek,
    s ne töröld sietve a szemed.
    Hogyha sírva is – létezni könnyebb.
    Halott, aki meg sem született.

    Ha törten, ha verten is – ki élő,
    plazma-éjszakában nem maradt.
    Léte a teremtés szekeréről
    ellopott zöld fűszál-pillanat.

    Nevess nagyot, fogd marokra késed,
    harapd, mint retket, az örömöt.
    Rosszabb volna meg-nem születésed,
    életed akárhogyan nyögöd.

    Fagyalszirom-zuhatagban járva,
    semmitől s mindentől részegen,
    eszméltessen a világ csodája,
    ámulj önnön létezéseden.

    Az égboltról ne hidd, hogy mennyország,
    de váddal se bántsd az életet.
    Nem köszönt be még egy élet hozzád,
    ez az egy is – véletlen tied.

    Ne a korhadásnak higgy: a lángnak.
    A pitypangos fűbe vesd magad,
    ne könyörögj nagyon a világnak,
    nevess rá és gyorsan döntsd hanyatt!

    Baj ha ér, fejed ne ejtsd a porba.
    Lelkek élnek a romok felett!
    Táncolj, mint a rongy-ruhájú Zorba,
    ünnepelve akár szégyened.

    Köszönd meg a legfeketébb macskát,
    mely előtted keresztbe futott,
    utcán elszórt dinnyehéjak mocskát,
    amelyen a lábad megcsúszott.

    Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak:
    szenvedésed is hasznodra volt.
    Mondd: „köszönöm”, a legárvább sorsnak,
    hiszen az is ember sorsa volt.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella

    Aki az asztalt kigondolta…

    Aki az asztalt kigondolta,
    nemcsak enni akart rajta.

    Nagyon hontalan lehetett,
    egész világnak terített.

    Nem jutott tányér térdire,
    könyökölt hát a semmibe.

    S ahogy a semmibe könyökölt,
    eszébe jutott egy fatönk.

    Gondolatban rákönyökölt,
    alátámasztotta a tönk.

    Megtámasztotta életét,
    teli tányért s asztalt remélt.

    Asztalt, terített szavakat:
    “Ülj le, érezd otthon magad!”

    Egy deszkalap, valami láb,
    ácsolt magának hazát.

    Aki az asztalt kieszelte,
    a világot köré ültette.

    Nagyon messzire láthatott:
    asztalainkra ráhajolt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bognár Barnabás: Az élet szép

    Nyílnak és elhervadnak a virágok,
    épülnek és összedőlnek az álmok,
    elnémul a hang, miután kiáltok;
    zöldellnek a fák és lehullanak a levelek,
    felkerül a vakolat és majd lassan lepereg,
    s a múlt csak a jövőben jelenik majd megint meg;

    De az élet szép,
    mert nyílik a virág
    és épülnek az álmok
    és hangosan kiáltok
    és zöldellnek a fák
    és áll a ház
    és van jelen

    És az élet szép,
    míg fent az ég (s míg fent marad)
    és lent a Föld (s míg lent marad),
    s a kettő között élhetünk,
    és egyszer le-, s majd felmegyünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: HAJADNAK NYÍROTT LOMBJÁT

    Hajadnak nyírott lombját, arcod üdvöz
    rózsaszínjét, szemed acélát
    amit a lélek halk ezüstje ötvöz

    s tested, meleg méhkasát vágyaimnak
    orvosság módra issza színvak
    szemem, amely minden világot
    mindig egy színnel sötétebbre látott.

    Oh jaj minden világ csak bellül ég
    s a testek csunyán elernyőzik,
    de a tied átlátszó, mint az ég
    melyen aki jól átnéz, ott az Isten!

    Igy látom én a szemeidben
    a lélek paradicsomát
    felhőknek és fényeknek otthonát.

    Forrás: Arcanum

  • Babits Mihály: OLYAN-OLYAN GAZDAG VOLTAM

    Olyan-olyan gazdag voltam: gazdagságommal nem törődtem
    Olyan-olyan szomorú voltam: mi hasznom lett volna belőle?
    Elástam minden kincsemet mélyre, s mélyebben a mélynél:
    fölötte föld és kő és víz és évek és álmok és éjfél.

    Elástam minden kincsemet víz alá, könnyek alá,
    s ahonnan hajdan kivájtam, kegyetlen kövek alá,
    kenyértermő mindennapok fösvény, bús földje alá,
    mit csak gyáva eke tár, mely kincset nem talál.

    De most tavasz szelei fújnak, és kedvesem biztat
    és kezek nyúlnak felém, és szivem is izgat.
    Mi lenne ha kincseim újra fölásnám?
    Mert erős vagyok én, és gazdagabb mindenki másnál.

    (Óh jaj vigyázz, a nagy vizeket kiszabadítani vészes!
    Kincsed tán nem is volt arany, csupa rozsdás és penészes
    vagy elrabolták azóta, s ha talán meg is találod,
    tolvajok ujjnyomatával szennyezve máris utálod.)

    Forrás: Arcanum