Címke: szépség

  • Lelkes Miklós: Tavaszi csengő

    A téli árnyak
    alatt rejtőző kristálydal-varázslat,
    tavasz-varázslat, fehér hóvarázslat,
    s a messzeségben szélfeszítő szárnyak.

    A téli csöndben
    jó menni tavaszt megsejtő örömben,
    sejtő örömben, fehér hóörömben,
    s gyöngyöt nézni cseppenő tündérkönnyben.

    A téli erdő
    útja már mind új csillagért esengő,
    csillagtavaszért, új égért esengő,
    és cseng a szívben szépséghangú csengő.

    A téli varjak,
    tudom, kísérnek és velem maradnak,
    át-átszállnak egén egy régvolt dalnak,
    múlt tavaszán bolondkék pillanatnak.

    Tündérkönny cseppen
    ágak közé lopakodó melegben,
    tavaszmelegben, ébresztő melegben
    – és szól a csengő, egyre bűvösebben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Csoda

    A zingarói kék öbölben
    sokáig nézte arca mását,
    az elképesztő fényözön sem
    győzhette le a ragyogását.

    Megállt egy izzó sziklaszirten,
    tenger előtte és mögötte.
    Tetszéssel nézte őt az Isten –
    büszkébb volt rá, mint az öbölre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Szédület

    Hogy is volt csak? A fáradt, bús öt érzék,
    Öt halk rabszolgám, ernyedten pihent,
    A színek selymét és a hangok ércét
    Elejtették. Sötét volt. Tiszta csend.

    Homályosan, mint félálom lidércét,
    Még sejtettem a süllyedő jelent,
    Egy kósza inger jött, de már nem érzék,
    Felfogták még, s nem tudták, mit jelent.

    Egy csöndes park előtt zsibbadtan álltam:
    Szelíd csoportban tündérképre váltan
    Leányok néztek rám – vagy rózsatők?

    Úgy éreztem, az ég vállamra reszket,
    S körültem csöndesen táncolni kezdtek
    Nőszagú rózsák s rózsaszagú nők.

    1915

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Devecseri Gábor: Minden, ami van

    Minden, ami van, versre méltó
    és ami nincs, az is.
    Az esti szélben fodrozódó kék tó,
    a lányok ajka is,
    a köd, a kés, az alma is,
    a dombok halma is;
    s mi meg sem álmodottként száll az éjben,
    mind úgy eseng, hogy édes dalba térjen,
    ha belehalna is!

    A föld beszéde zúg az árban,
    ez szól a dalban is.
    Szívünk egy kis szívet visel magában,
    mely hű, ha ő hamis,
    vigyáz a fényre alva is,
    zenél hallgatva is,
    csak őt sebzi meg a szerelmes ének;
    minden, ami van, fáj a szív szívének
    és ami nincs, az is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézet

    „A szépség és a csúnyaság mibenléte kivonja magát az emberi ítélkezés alól, holott ezeken alapszik a tetszés, mely a lehető legvégletesebb és változtathatatlan ítélet. Viszonyunk éppoly aránytalan ezekhez, miként a sorsunk se a mi arányossági igényeink szerint adja vagy nem adja; illetve adja az egyiket, de nem adja a másikat, vagy valamicskét ad az egyikből, ám hozzátesz a másikból is.”

    Nádas Péter

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Asszonyarcok

    Tanácstalan az asszonyok arca,
    mert egyre kevésbé értik
    az amúgy is megfejthetetlent.

    Félénk az asszonyok arca,
    mert magabiztosságuk jogosságát
    már nem vitatja senki.

    Kietlen az asszonyok arca,
    mert csörgedező mosolyuk medreit
    még sziklákkal tömíti
    hegyomlása megkövült vágyaiknak.

    Ám az asszonyi arcok
    gyönyörűségesek mégis,
    mert tükröződik rajtuk
    az embertelen világegyetem
    gondosan titkolt humánuma
    és az Utolsó Ítélet
    felszabadult vidámsága szintúgy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ronsard: Szonett, Heléna számára

    Ha már öreg lesz Ön, s este, gyertyája égvén,
    tűz mellett űl, sodorva meg bontva a fonalt,
    dudolva verseim, mélázón mondja majd:
    Ronsard dicsért így egykor, mikor még szép valék én…

    S ha hallja ezt cselédje, kit már a munka végén
    el-elnyom a buzgóság, s főt bóbiskolva hajt,
    nevemre fölneszel, s Önre áldást sohajt,
    akinek munkálkodtam örökös dicsőségén.

    Én föld alatt leszek már s merő árny, csonttalan,
    mirtusok árnya közt nyujtózom gondtalan,
    Ön meg anyóka lesz, tűzhelynél görnyedő,

    s majd bánja már szerelmem, s lenéző gőgje olvad, –
    ó, higgyen hát nekem, tán késő lesz már holnap,
    éljen, tépje a rózsát, ma még van rá idő!

    (Tóth Árpád fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézetek

    „Szép az, amit szeretni lehet. Ami megérinti lelkünket.
    Ami gondolatokat ébreszt. Megfog és felemel.

    Minden szép, ami úgy emberi, hogy közben nincs benne ártó szándék. Hat, de nem telepedik ránk. Irányt mutat, ám nem kényszerít. Megmosolyogtat, megnevettet, de nem tesz köznevetség tárgyává senkit.

    S miért szép? Mert örömöt ad, nyugalmat sugároz, vagy éppen felajz, munkára, jó cselekedetekre ösztönöz.”

    Szemán Ferenc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • John Skelton: Margaret Hussey-hez

    Margit, te édes,
    szép, büszke sólyom,
    bő nyár virága,
    vagy ölyv, ott a tornyon:
    ki fény és vigasság
    és nincs benne gazság,
    csak szív és igazság;
    oly ügyes ő,
    oly szüzes ő,
    oly üde, üde nő,
    szava, szeme,
    szíve, kegye –
    tollam hegye
    bármily hevet szít,
    véle nem vetekszik,
    mert Margit édes,
    szép, büszke sólyom,
    bő nyár virága,
    vagy ölyv, ott a tornyon;
    erényes ritkaképp,
    s oly szende, zsönge épp,
    mint Isaphil, a szép,
    édes fűszerecske,
    illatos üvegcse,
    nem jobb Cassandra, szebb se;
    hű gondolatja szikla,
    remek formája ritka,
    s hiába jársz be száz helyet,
    nem lelsz ily kedveset
    és illedelmeset,
    mint Margit, az édes,
    szép, büszke sólyom,
    bő nyár virága,
    vagy ölyv, ott a tornyon.

    Fordította Nemes Nagy Ágnes

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Hold, erdő, vízesés

    Szatén kabát a széken.
    A hold frissen vert érem.
    Csak holnap lesz kerek.
    A kobalt fény az égen
    elfedte a hegyek
    csúcsát a messzeségben.

    A rétre társzekérrel
    hozzák most a homályt.
    A fenyők közt az éjben
    az út opál fonál,
    de elszakadt a vége.

    A vízesés fehéren
    lóg. Azt hiszem, hogy áll.
    Szatén kabát a széken.

    Forrás: Meglepetésvers.hu