https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Ady Endre: Beszélgetés a boszorkánnyal

    I.
    (Édes boszorkányom,
    Láttál angyalt holtan?)
    »Láttam szép magamat,
    Mikor még nem voltam.«

    (A Holdat a Nappal
    Láttad összebujni?)
    »Láttam fehér szivet
    Pirosra fakulni.«

    (Láttál napnyugatról
    Napot kelni este?)
    »Láttam Ujév napját
    Szilvesztert keresve.«

    (Leszitálni láttál
    Égből eső-márványt?)
    »Láttam az egeken
    Fekete szivárványt.«

    (Láttál már busongást
    Csali, büszke kedvvel?)
    »Láttam már sírgödröt
    Tele szerelemmel.«

    (Láttál visszafordult
    Óramutatókat?)
    »Láttam perzselését
    Sohse-kapott csóknak.«

    (Láttál már tengeren
    Fogant őserdőket?)
    »Láttam, ki sohse lesz,
    A holnapi nődet.«

    (És bolondot láttál,
    Ki szerethet téged?)
    »Láttam a szivedet,
    Szivemen van s véged.«

    II.
    (Édes boszorkányom
    Szivemre be ráhullsz)
    »El foglak árulni,
    Mert te is elárulsz.«

    (Telve van a kedvem
    A te szép valóddal)
    »Kedvetlenségemet
    Űzöm unott csókkal.«

    (Szép asszonyságodban
    Megmaradok szépen)
    »Megakadt a szemem
    Egy külömb legényen.«

    (Egek csillagához
    Nem hasonlitnálak)
    »Jaj, be rossz a Földön,
    Jaj, be rossz itt nálad.«

    (Légy az én hűséges,
    Drága feleségem)
    »Feleséged vagyok
    S elhagytalak régen.«

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Rövid, kis búcsúzó

    Vége: gát-verseny volt ez egy kicsit
    S töretlen nyakkal másztam ki belőle,
    Holott magamra bíztam a lovam
    S magamat pedig egy idegen nőre,
    Aki Te vagy, egykor-test Margita,
    Egy éjszakám és minden órám vágya,
    Kit ha látnál, hogy bennem hogy megszépült,
    Elfáradnál a nagy dicsekedéstül.

    Be megnőttél útközben, Margita:
    Hozzád szegődött mindene egy kornak,
    Tenger, tömeg-sors, bérc, csók és titok,
    Mit nagy fantaszták kínnal ostromolnak
    S vitted magaddal asszony-társidat
    S minden strófában a Minden Te voltál
    S lévén e furcsa, kusza ének őre,
    Mikor már untam, Te mondtad: előre.

    Be szép is ez a nagy szerettetés,
    Holott esetleg tudni se kell róla,
    Egy régi, rövid vágynak tengerén
    Megtrónoltál, mint örök Auróra.
    Hajh, hajh, sok minden nem akarta úgy,
    Hogy külről is egész legyen ez ének,
    Siettetett vád, új vágy, vén betegség
    S nem akartam, hogy Te versed ne tessék.

    Mert Te vagy az én minden asszonyom,
    Azaz Te vagy az asszony, aki nincsen,
    Kit pótolni próbál nekünk ezer:
    Ölelésben, álomban, tettben, rímben.
    Akarom, ha a dal végére járt,
    Akarom, hogy légy, ha nem is vagy lévő
    S vedd magadra én zilált hivőségem
    Egy mindent betelítő csak-egy nőben.

    Mivel tehetném forróbbá a szám,
    Telibbé szívem, e kórral dobbantót,
    Karolóbbá, ki átölelhető
    S ihatóbbá az édes mámor-kancsót?
    Valami szépet egy tán-senkinek,
    Szerelmeset, jót üzenni szeretnék,
    Csak hálából, mert Érted vagyok kedves,
    Csalárdul is hű, csókhoz, szerelemhez.

    Köszöntöm benned minden asszonyom,
    Akik voltak s kik valaha lehetnek,
    Köszöntöm fél, de nagy bátorságomat
    S ez énekét százféle szerelemnek
    És magamtól távozó önmagam
    S Beléd-álmodt szerelmeimnek lázát,
    Köszöntöm és köszönöm, mert nem árva,
    Ki csak egy éjen vágyott Margitára.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Áldásadás a vonaton

    A tengerbe most hanyatlik a Nap,
    Most fut leggyorsabban a vonatunk,
    Most jön a legtöbb, nagy emlékezés:
    Megáldalak.

    »Áldjon meg az Isten
    Minden jóságodért,
    Sok hallgatásodért
    És gonoszságodért.

    Sok rossz, bántó szódért
    Áldassál melegen,
    Sok hidegségedért
    Hevülj a szívemen,

    Úgy is vége most már,
    Úgy is ezer bajom,
    Oktalanság árán
    Kész a ravatalom.

    Hát én megáldalak,
    De amíg áldalak,
    Csókolj, de ne nagyon.

    Áldva, csöndben, békén,
    Emlékkel és csókkal
    Akarlak elhagyni,
    Meleg után fagyni,
    Egyedül maradni,
    Egyedül érezni,
    Egyedül meghalni,
    Áldjon meg az Isten.«

    A tengerbe most hanyatlik a Nap,
    Most fut leggyorsabban a vonatunk,
    Most jön a legtöbb, nagy emlékezés:
    Megáldalak.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Nem adom vissza

    Visszaadok én mindent,
    Ha visszaadni lehet,
    De nem adom vissza
    A szemed.

    Belőlem fognak nézni
    Téged és egy kék tavat
    S mit e földön nézni
    Még szabad.

    Visszaadok én mindent,
    Ha visszaadni lehet,
    De nem adom vissza
    A szemed.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Így szaladsz karjaimba

    Két szegény karomat kinyújtom
    Száz mértföldre. Hat éve
    Már, hogy először elért
    S meghalnék, ha most,
    Először, el nem érne.

    Megint megvertek, kirúgtak,
    Megint nem vagyok senki,
    Megint fogd meg a kezem,
    Hívj, akarj megint
    Másoktól elszeretni.

    Karjaimhoz nincs joga másnak,
    Űzhetnek bajba, kínba
    S áldottak, kik ezt teszik,
    Mert te, asszonyom,
    Így szaladsz karjaimba.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Elfogyni az ölelésben

    Szájon, mellen, karban, kézben,
    Csókban tapadva, átkosan
    Elfogyni az ölelésben:
    Ezt akarom.

    Epében, könnyben és mézben,
    Halálosan, tudatosan
    Elfogyni az ölelésben:
    Ezt akarom.

    Ilyen nagy, halk, lelki vészben
    Legyek majd csontváz, víg halott.
    Elfogyni az ölelésben:
    Ezt akarom.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Híven sohase szerettem

    Csókjaimat szedtem, vettem,
    Híven sohase szerettem.
    Ha esküdtem s majd meghaltam:
    Legjobb asszonyom megcsaltam.

    Ha akartam, ha ígértem,
    Gonosz voltam tervben, vérben.
    Ha öleltem, ha csókoltam,
    Borús komédiás voltam.

    Ha gondoltam a halálra,
    Csalfán tettem, állva, várva.
    Ha valakinek esküdtem,
    Esküszóból mit se hittem.

    Ha tébolyban elájultam,
    Új nőben ébredtem, újban.
    Ha od’adtam testem, lelkem,
    Kerestem és mit se leltem.

    Csókjaimat szedtem, vettem,
    Híven sohase szerettem.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A lelkeddel hálni

    Mit sarjú-hajak csiklandozva fednek,
    Szeretném megcsókolni
    Két vakszemed, a halványt,
    Két kies völgyét a te szép fejednek.

    Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni,
    Belopózni fejedbe,
    Szűz szeretnék maradni
    S valami újat lelni, kitalálni.

    Most én a Halál szárítóján lengek
    Tele gondolatokkal.
    Óh, talán testem sincs már.
    De test nélkül is vágyok és esengek.

    Csókosan s szűzen akarnék én válni
    A fejedet csókolván,
    Azt a két kies völgyet:
    Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az asszony jussa

    Bíbor-vágyaiból a Múlt­nak
    Obeliszkként te megmaradtál:
    Mályva-színű, bús asszony-sírkő
    A síromnál.

    Tudom én, hogy magad őrzöd csak,
    Mikor az én síromat őrzöd,
    De a Halált s ami több nála,
    Megelőzöd.

    Ott fogsz pompázni tompa fénnyel
    S mikor síromhoz latrok jőnek,
    Hirdetni fogod szent, nagy jussát
    A volt nőnek.

    Hirdetni fogod: te akartad
    S mindent, mi történt, te akartál
    S hogy nálam is hatalmasabb vagy
    S a Halálnál.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Lédával a tavaszban

    Az ő testét s az enyémet is,
    Óh, tavasznak sokfajta nedve,
    Száguldjátok be vetekedve.

    Kicserélődve, fiatalon,
    Szomorú kedvvel, víg haraggal
    Legyünk mi két kárhozott angyal.

    Legyünk a Tavasz gyermekei,
    Kik arcukat vetik az Égnek,
    Kik nedvesek s mégis elégnek.

    Csönd legyen akkor az Ég alatt,
    Bomolva, szökve, válva rügybe
    Mi leszünk a Tavasznak üdve.

    Mi legyünk akkor az Ég alatt
    A legszebb két tavaszi jószág,
    Túlzás, betegség, de valóság.

    Forrás: MEK