Sirály vízre csapódó
szerelmem kötő-oldó
hurcolász színed elébe
hurcolász három holló
Elmerül libeg felszáll
vízgyöngyös liliomszál
tejfehér ködök takarnak
hét kócsag körbe kószál
Álmom öblén kutatlak
a nap rád nyíló ablak
a hold az aranyszárcsa
száll keletről nyugatnak
Bukdos zöld békalencse
buzogány-tengerben fel-le
szélvetés hóaratás
árnyéka borul fejemre
Sulyom sás szittyó káka
mohafalak homálya
dobok vad buffogása
szívem harangozása
Forrás: Szívzuhogás
Monika Bayernek
kapcsold
ki
melltartód
szépem
hadd
ússzanak
a
szerelmes
medúzák
heverjenek
a
homokra
kéken
tudja
meg
mindenki
reggelig
holdfényes
bólyák
a
melleid
Forrás: Szívzuhogás
Három napja szívemen
hintázik a szerelem,
hintázik a szerelem
három napja szívemen.
Hintán piros szoknya ül,
piros szoknya elrepül,
fehér pendely penderül,
fehér pendely elrepül.
Száll a hinta, föl-le száll,
meztelen lány rúgkapál,
keze, lába, haja száll,
nevem után kiabál.
Három napja szívemen
hintázik a szerelem,
hintázik a szerelem
három napja szívemen.
Forrás: Szívzuhogás
Miként szélcsendben a hajó
lelkem ma veszteg úgy lebeg
vitorla nélkül! – Ah be jó,
hogy most melletted ülhetek!
Talán megállt a vén Idő
s mi ketten élünk már csupán –
ó milyen édes lanyha hő,
mily édes lanyha délután.
Most messze földön senki sincs,
fénylik az ajtón a kilincs:
ajtó előtt a macska ül,
hátát gubbasztva gömbölyül.
Kertben tüzel a tulipán
fejét megadva csüggeteg:
most minden édesen beteg.
A tornácon az oszlopárny
a napsütött fal oldalán
ledől, mint tejben a kalán.
Nincs a világon semmi vér,
tejjel és mézzel foly az ér,
a vékony ér a hús alatt:
azért vagy, édes, oly fehér,
s nézed a fehér bús falat.
Elalszik minden – mily varázs!
Már alig zümmög a darázs.
Vállad vonala betegen
omlik el kebled vánkosán
s úgy csüggök fényes szemeden,
mint hipnotizált orvosán.
Altass el, édes, engemet,
s álom hajóján messze vígy,
ah ez az álom – eltemet –
és ah! maradna mindig így!
maradna mindig így…
így…
mindig így…
Forrás: Szívzuhogás
Mennyi ég! Mennyi kék! Zöld! Mennyi
Balaton, tavasz, hegyorom!
Alig tudom magamba szedni.
S egyszerre – sok nagyon!
Szeretném – azért, hogy te is nézd
szemembe tenni szemedet.
Magányba zár, fojt, fáj a szépség,
ha nem együtt látom veled.
Nem érzed, amit én, – ez is fáj;
semmi se jó már nélküled.
Szeretném a szívembe tenni
lüktető, élő szivedet.
Mennyi szín! Nem tudok betelni.
Mekkora távlat! Mennyi fény!
Szeretném, szeretném, ha lennél
tetőtől talpig én!
Forrás: Szívzuhogás
Mint római kút szobra, tenyered
magasra tartod mozdulatlanul,
a tenyeredből zuhatag ered,
ezüst sugárral a válladra hull.
Aztán melledre hull. Aztán aláfoly.
Izgalmasan, áttetszőn, mint a fátyol.
Aztán térdedre hull. Szikrázva hull.
És egyre hull, hull, nappal, éjszaka.
Szépség és szerelem zuhataga.
És te mosolyogsz. Mozdulatlanul.
Forrás: Szívzuhogás
Hát még lehet? Mégis lehet?
Lehet?
Virágos isten küldött tégedet!
Megint veled? veled, veled, veled?
Az ócska sláger-dallam is nevet,
sajnos, a vénkisasszony is nevet,
mi tagadás, a bácsi is nevet,
nevet, nevet, hogy lehet,
hogy veled,
megint veled, hogy azértis, lehet,
hogy tiporjuk vakon az éveket,
külön-külön, mégis veled, veled,
a metrólépcsőn ifjú szédület
röpít és részegít, s az is nevet
és csúfolódón nyelvet öltöget,
azt mondja mégis, hogy lehet, lehet,
bócorgok majd, vénasszony, nélküled,
és zörgő szíved is szeret, szeret,
s már nem számoljuk rég az éveket,
már rég nem tudjuk, mi is lehetett,
kicsoda játszott velem és veled,
csak azt tudjuk, hogy lehet még, lehet –
sors ez? vagy harc? szerelem? szeretet?
Majd vénülök magamban, nem veled,
mint olvasón, morzsolok éveket,
pereg a múlt, a majdnem-lehetett,
és minden éjszakám veled, neked,
és minden reggelem neked, veled,
és mindig nélküled és nélküled,
halálos ágyamon, ott is veled.
Lehet, lehet, lehet? Már nem lehet.
Amire nem jutott szavam neked,
elmondja majd istenem-istened.
Forrás: Szívzuhogás
feleségemnek
Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még felőled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom, hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom,
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.
Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem, s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtűz elől;
és kunyhóm összedől,
ha benne otthonod meg nem találtad.
Forrás: Szívzuhogás
Szerelmedért
feldúlnám eszemet
és annak minden gondolatját,
s képzelmim édes tartományát;
eltépném lelkemet
szerelmedért.
Szerelmedért
fa lennék bérc fején,
felölteném zöld lombozatját,
eltűrném villám s vész haragját,
s meghalnék minden év telén
szerelmedért.
Szerelmedért
lennék bérc-nyomta kő,
ott égnék földalatti lánggal,
kihalhatatlan fájdalommal,
és némán szenvedő,
szerelmedért.
Szerelmedért
eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
dicsőbb erénnyel ékesítném,
s örömmel nyújtanám neked
szerelmedért!
1843. március előtt
Forrás: Szívzuhogás
Szeretlek, kedvesem,
szeretlek tégedet,
szeretem azt a kis
könnyű termetedet,
fekete hajadat,
fehér homlokodat,
sötét szemeidet,
piros orcáidat,
azt az édes ajkat,
azt a lágy kis kezet,
melynek érintése
magában élvezet,
szeretem lelkednek
magas röpülését,
szeretem szívednek
tengerszem-mélységét,
szeretlek, ha örülsz
és ha búbánat bánt,
szeretem mosolyod
s könnyeid egyaránt,
szeretem erényeid
tiszta sugárzását,
szeretem hibáid
napfogyatkozását.
Szeretlek, kedvesem,
szeretlek tégedet,
amint embernek csak
szeretnie lehet.
Kivűled rám nézve
nincs élet, nincs világ,
te szövődöl minden
gondolatomon át,
te vagy érzeményem
mind alva, mind ébren,
te hangzol szívemnek
minden verésében.
Lemondanék minden
dicsőségről érted,
s megszereznék érted
minden dicsőséget.
Nekem nincsen vágyam,
nincsen akaratom,
mert amit te akarsz,
én is azt akarom.
Nincs az az áldozat,
mely kicsiny ne lenne
éretted, hogyha te
örömet lelsz benne;
s nincs csekélység, ami
gyötrelmesen nem sért,
hogyha te fájlalod
annak veszteségét.
Szeretlek, kedvesem,
szeretlek tégedet,
mint ember még soha,
sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek,
hogy majd belehalok,
egy személyben minden,
de mindened vagyok:
aki csak szerethet,
aki csak él érted,
férjed, fiad, atyád,
szeretőd, testvéred.
És egy személyben te
vagy mindenem nekem:
lyányom, anyám, húgom,
szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szívemmel,
szeretlek lelkemmel,
szeretlek ábrándos,
őrült szerelemmel!…
És ha mindezért jár
díj avvagy dicséret,
nem engem illet az,
egyedül csak téged;
a dicséretet és
díjat te érdemled –
mert tőled tanultam
én e nagy szerelmet!
Forrás: Szívzuhogás
