https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Fodor Ákos – Love story

    Addig kerestelek,
    míg meg nem találtál

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mikolai Bertics Mihály – Ha eljössz…

    …Hozd magaddal a csendet,
    hajadban
      az erdők illatát,
    homlokodon
      a derűt,
    szemedben
      a csillanást,
    tekintetedben
      a reményt,
    mosolyodban
      a kacajt,
    orcádon
      a pírt,
    kebledben
      a dobogást,
    ölelésedben
      a bilincset,
    köldökcsészédben
      a forróságot,
    lépteidben
      a méltóságod.

    …Ha eljössz,
    te, magad légy
    a semmi, s a mindenség;
    leple az éjnek,
    tüze a napnak,
    ringató ének,
    pirkadó ablak,
    gyöngye a mélynek,
    hullámok habja
    csörgő patakban,
    vágyódás csókja
    ajkakra szórva,
    szivárvány csíkja,
    szemekben szikra.

    …Ha eljössz, hozd magaddal
    másik énemet,
    amit csillaghulláskor
           nálad hagytam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dutka Ákos – Örök óta

    Engedd, hogy vékony, reszkető kezemmel
    Lebontsam hamvas, illatos hajad.
    Ha így ülsz elém, – mintha ezer éve
    Sok ezer meghitt, boldogságos éve
    Ismerném a szemed, puha válladat.

    Száz asszony, kiket őseim szerettek,
    Kikért fellobbant mindig ez a vér,
    Száz ősöm minden szomorú, szent álma,
    Száz ősöm csókot, vágyat osztó párja
    Ma mind benned él, Tebenned él.

    Együtt jövünk már sok száz emberöltőn,
    Száz boldog, száz csókos életen át,
    Ismerem a szemed, ismerem a vállad,
    Az ajkad, a véred, a lelked, a vágyad:
    Örök óta érzem a hajad illatát…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit – Álom

    Fehér karom úgy maradt
    befonva karodba,
    mint a lányok fonatba –
    húzott fehér szalagja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szőcs Kálmán – Te is tudod

    Esik eső,
    szakad, szakad,
    szeretnélek,
    de nem szabad.

    Te is tudod,
    tudom én is,
    nézzük egymást
    mégis, mégis.

    Törvény, szokás,
    szabott szabály,
    ajtó, asztal,
    ház a határ.

    Te is tudod,
    tudom én is,
    várjuk egymást
    mégis, mégis.

    Beborul, és
    kinyíl az ég,
    minden éjjel
    megyek eléd.

    Te is tudod,
    tudom én is,
    messze vagyunk
    mégis, mégis.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Károlyi Amy – Ölelés

    Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
    ez amphorásan finom, ívelt ölelés?
    Sötét és lágy, mint nyári éjszaka,
    s dobognak benne mind a csillagok.

    Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
    ez asszonyosan diadalmas, teljes,
    mint kiszabadult, röppenő madár?

    Micsoda ágban szunnyadt az a rügy,
    miből e nem várt fűzfagally hasadt, –
    mi rugalmas és most született ifjú,
    mint szökőkúton hajnalban a csepp?

    Ki hagyta rám e hajlékony hidat,
    mely magányomból hozzád vezet?
    Egyik pillére az én tenyerem,
    másik pillére a te kezed.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Bella István – Esti ima

    Ha nem alszol velem,
    meghalok, úgy hiszem,
    le se hunyom szemem,
    elfog a félelem,
    oly csönd, oly jégverem –
    nagy csönd lesz hirtelen,
    hogy azt is hihetem,
    megállott a szívem,
    s valaki végtelen
    szem néz rám hidegen
    és rezzenéstelen,
    és csak a Nem, a Nem,
    folyik át hűvösen,
    hidegen eremen,
    a semmit nézdelem,
    nézem a semmiben,
    ahogy valamisen
    néz a valamiben
    valami semmisem,
    hát ne hagyj énvelem,
    aludj mindig velem,
    életem életű
    életem élete,
    Egyetlen Kérelem,
    ébredj mindig velem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Egymás burkai

    S milyenek vagyunk nektek mi? Ha ti
    burkok, mi nyilván fordítottjai,
    feszültség, bélés, töltés, homorú
    tükrötökben tükrözve domború
    párhuzamosság: a vér s hús szeme,
    a tapintás két gömbfelülete
    egymásra zárúl, s ikertükre, vak
    káprázata visszára látja, vagy
    egyszerre úgy is látja – mit? – magát
    s a másikat: villámtükörcsaták
    gyúlnak a belső éjben, s ez az a
    varázslat, az a geometria,
    amely miatt mint felhő boritasz,
    mint szárnyas égbolt, s ugyanakkor az
    én gyönyöröm is mint teljes burok
    borulhat a tiédre: Itt meg Ott
    nincs többé, s mint a világegyetem,
    csap szét bennünk valami végtelen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Johann Wolfgang Goethe – Megbékülés

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    A szenvedély szenvedést hoz! Ki enyhít,
    sajgó szív, ha túlnagy a veszteséged?
    Hol a múlt, s amit túlgyors szárnya elvitt?
    A legszebb is hiába volt a részed!
    Ködös a szellem, a vágy ingva hull szét;
    az érzékekből hogy illan a dús lét!

    De zene zendül, angyalszárnyalással,
    hangját millió hangba szövi bennünk,
    hogy az embert áthassa mély varázzsal,
    s örök szépséggel túlcsordítsa lelkünk:
    szemünk nedves lesz, s felsőbb vágyban érzi,
    hogy kincs a hang s a könny, isteni, égi.

    És könnyül a szív, és hamar belátja,
    hogy él még, dobog, s még vágyik dobogni:
    a túlgazdag ajándékot a hála
    vele szeretné önként viszonozni.
    Így boldogít – bár soha ki ne hűlne! –
    a zene s a szerelem iker üdve!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Kapj el, ha tudsz

    homlokod borult egére
    napfényt csókolok
    friss szélként fújom el
    a felhősereget
    harmat leszek tündöklő
    nyári reggelen
    s fűszálon táncolva
    incselgek veled

    meztelen talpadat
    megcirógatom
    fáradt arcodon
    mosollyá leszek
    mint bohókás lepke
    kezedre szállok
    s mire eszmélnél
    messzire röppenek

    kapj el ha tudsz
    zárj tenyeredbe
    ujjaid közül nézem
    majd a felkelő napot
    s ha eljön az éjjel
    csillagod leszek
    szívedbe mindörökre
    szerelmet álmodok

    Forrás: Lélektől lélekig