https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • József Attila – A szív s a szem

    A szív érez, a szem kutat,
    Szép lány szerelméhez utat.
    A szív dobog, a szív sóhajt
    Ha a lány távol nincsen,
    A szem ellesi az óhajt:
    – Mit kívánsz édes kincsem?

    Ha eltűnik a szerelem,
    A szív kérdi: – Mi lesz velem?
    Önzö szív! magára gondol
    S csakhamar életre kel.
    S nem gyötrődik semmi gondtól,
    Hisz gond nélkül válik el.

    A szem, ha nincs vis-a-vis-ja,
    Rejtett kincsét előhívja,
    S mosogatja gyötört lényét,

    De ez már mit sem segít,
    Vissza nem kapja a fényét,
    Ha elsírta könnyeit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – A rejtett igazi

    Sokszor, mikor a napba nézek,
    már-már azt hiszem:
    ő az igazi.

    S elfelejtem, hogy minden látható,
    tapintható és megcsókolható:
    a rejtett igazinak
    árnyéka csupán.

    Valahol bennünk van az élet,
    melynek árnyékát éljük,
    valahol bennünk van a ház,
    melynek árnyékát lakjuk,
    valahol bennünk van a kenyér,
    melynek édes árnyékát
    megszegjük estelente.

    Vagy valami irgalmatlan kék tó
    mérföldes fenekén,
    vagy felhőkbe gomolyítva úsznak
    és távoznak tőlünk az égen –
    messziről, messziről visszakiáltva:
    Poéták, bolondok,
    meg tudtok-e fogni?

    Én nem tehetek róla,
    megejtett ez a nyilvánvaló igézet.
    Ha kedvesem hófehér vállára nézek,
    ha mélységes, barna szemébe nézek,
    remegve dobom felé a kérdést:
    Milyen lehet a Gyönyörű,
    kinek árnyéka vagy?

    1928

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Hatos Márta – Őrzöm

    Őrzöm az arcod lelkembe zárva,
    Mint kalitkában fogoly madarat,

    Őrzöm vidám nevetésed,
    Mint telihold a sugarat.

    Őrzöm szemeid csillanását,
    Mint kelő napfényt a reggel,

    Őrzöm egy bús tekinteted,
    Mint csillagokat az éjjel.

    Őrzöm elveszett szerelmedet,
    Mint kőtáblák az ősi jeleket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály – Szebb öröm

    Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje
    remeg az ablakon. Érzed? Ez itt
    a szív állandóan üres edénye,
    pedig örökké csak merít, merít.

    Mondhatnám ezt is még: ó, harmatos
    alma a tested, s rá a fény havaz!
    De szebb öröm, hogy friss, kemény, piros,
    s hogy női test, izgató és igaz.

    És nem hasonlítlak az angyalokhoz:
    asszony vagy, nő vagy, ezért áldalak,
    mert úgy szorítasz forrón, sírva, magadhoz,
    hogy embernél több leszek általad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Ha megérintlek

    Mért írjak verset,
    ha veled lehetek?
    Csak azért,
    hogy az időt kicifrázzam
    és szaporítsam a szót?
    Kézbe kapom inkább a Napot,
    mint a kugligolyót
    s a láthatár erdeit
    döntögetem a kedvedért
    halomba,
    egy rakásra.

    Mért írjak verset,
    ha veled lehetek?
    Szebb a te melled, mint a legváratlanabb hasonlatok
    és a szád, mint a legmeztelenebb rím.
    Nyár van,
    kézfejed éget, mint a nagyítóüveg,
    a hasadtól meg átforrósodik
    a tóparti homok.

    Madarak járnak feléd
    s vonatok.
    Egy-egy pillanatra, ha fölöltöztet a füst,
    szemem kapkodva levetkőztet –
    Nem is tudom, mért akarlak folyton látni?
    Ha nádas volnál: a nádast nézném
    s ha föld: a földet.

    Mért írjak verset,
    ha veled lehetek?
    A szavak kiüresednek, mint ősszel a nyaralók,
    meghalnak, mint az emberek,
    de ha megérintlek,
    az érintés halhatatlan marad:
    nem akar jövővé változni,
    se emlékezetté –

    Mért írjak verset,
    ha mindenestül a tied lehetek?
    A lábadé,
    a kezedé,
    a leheletedé!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Ez a nap

    Egy nap veled,
    egy nap megint az őrület:
    szobád és tested félhomálya,
    csöndje és határtalansága.

    Kitakart szád és semmi más –
    ott kint vadszőlő villogás:
    az égen véraláfutás.

    Vakmerő remény így szeretni,
    melledért, szádért megszületni,
    földdel, egekkel keveredni.

    A nyár, mint a vér, megalvad,
    összeomlik, mint birodalmak:
    virág-romok,
    levél-halottak
    gyűlnek körénk gyöngéd mocsoknak.

    Ne félj, nem félek, ez a nap
    bebalzsamozza ágyadat,
    kezedet, hallgatásodat
    s fekszem melletted akkor is,
    mikor az álom hazavisz,
    mikor már nem lesz több szavam,
    csak ennyi:
    szél van,
    este van.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza – Lelkek cseréje

    Egész lelkem kapod a dalban:
    Megalázott s királyi gőgös,
    Vérig kínzott és mégis szánó,
    Magasirató, mást dajkáló,
    Hívő s pogány egy pillanatban,
    Vétkes, vágyas és szűzártatlan
    Egész lelkem kapod a dalban.

    Egész lelkedet add cserébe:
    Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
    Csak a szemed s az ajkad látom.
    Szemedre és ajkadra szálljon
    Titok, kívánság, öröm, álom
    S amit csak rejt a lelked mélye:
    Soktitkú fátylad lebbentsd félre!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit – Tánc

    Teliholdból süt a végzet,
    csillag markol vérkörökbe,
    halálforgás minden óra,
    jőjj szeretni mindörökre.

    Zöld szoknyám a fiatal nyár,
    csókra vágyom, nem kalácsra,
    jeges bárcák hadi-útján
    vagyok izzó Máriácska.

    Rézveretű a derekam,
    vörösréz-kupa a mellem,
    meghasonlás éjszakáin
    tedd, hogy szívünk összecsengjen.

    A gyehennás vágy-lovakat
    üdvözítő útra oldom,
    a gyehennás vágy-lovakat
    hajtom a viharos mennybolton!

    Teliholdból süt a végzet,
    csillag markol vérkörökbe,
    halálforgás minden óra,
    jőjj szeretni mindörökre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor – Csak szó vagyok

    Ha csak rád gondolok, megáll a szívem,
    de nem ver soha nélküled;
    előttem csillogsz, fülemhez szavad van
    és szavamhoz füled.

    Csak szó vagyok. Hol is nyílhatna lényem
    létre, ha nem Benned, te szép?
    Éled a réten a vándor, ki naptól
    föl nem perzselt földre csak néha lép.

    Csak szó. De annak is tartalma tőled
    árad belém. Nem érvel, csak ragyog,
    csak létezik. Rád nézek és beszéd nem,
    csak hang vagyok. Csak hallgatás vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heinrich Heine – Szent szövetségre lépett

    Szent szövetségre lépett
    szíveddel az én szívem;
    erősen összesimultak,
    mindenben egy hiten.

    Jaj, csak a gyenge rózsát,
    kebled virágdíszét,
    csak ezt a szegény barátnőt
    lapítottuk mi szét.

    Forrás: Lélektől lélekig