https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • William Shakespeare – 116. szonett

    (Arany János fordítása)

    Hogy két hű szívet bármi elszakaszthat:
    Ne hidd! A szerelem nem szerelem,
    Mit változás valaha megváltoztat,
    A mely a hűtelenhez hűtelen.

    Nem! örök pont az, mint a sarki csillag:
    Fújjon vihar bár, olthatlan lobog;
    Örök vezére hányt-vetett ladiknak;
    Helyét kimérhet’d, árát nem szabod.

    A szerelem nem rabja az időnek,
    Bár sarlajától arcz-rózsája hull,
    Múló hatalmát mégsem érzi ő meg,
    Mert az ítélet-nap sem éli túl.

    Ha áltan ez, s rajtam annak tűn ki:
    Sohsem írtam, sohsem szeretett senki!

    Forrás: Arcanum – Shakespeare szonettek, Arany János fordítása

  • Garai Gábor – Mint kisgyermek

    Mint kisgyermek egy nagy pohár tejet
    úgy iszom tápláló szerelmedet
    és szétterjedsz bennem, Te hófehér:
    Te leszel már ereimben a vér
    s Te az eszmélet, Te a kábulat
    Te a világot rendező tudat
    míg lassan végleg átalakulok
    és élni már csak általad tudok:

    járni csak úgy, ha Te is lépsz velem
    szólni, ha Te szólítasz nevemen
    látni, ha két szemed el nem bocsát
    s kibírni ezt az örvénylő csodát
    csak úgy, ha sodrását Te csitítod
    Te bizonyos cél, Te tömény titok.

    Forrás: internetes verskép / Garai Gábor verse

  • Madách Imre – Emlékszel-é?

    Emlékszel-é a szép napokra,
    Midőn oly boldogak valánk,
    És minden oly szép összhangzással
    Mosolyga ránk,
    Emlékszel-é?

    Hallgattuk a pacsirta dalát
    S midőn eltűnt felhők megett,
    Lelkünkben halkan folytatók a
    Lágy éneket.
    Emlékszel-é?

    Akkor szívünkben is tavasz volt,
    Szerelmem a pacsirtaszó.
    Felhő borít most engem is, de
    A dalra óh
    Emlékszel-é?

    Folytatja-é azt, lány, szíved még,
    Mit csak neked danoltam én?
    Ha nem, – dalával e szegény szív
    Is halni mén,
    Ha feledél.

    Nem zeng fel újra, mint pacsirta,
    A szívre nem jő két tavasz,
    S számomra benned, oh leányka,
    Már veszve az,
    Ha feledél.

    S ha mondok is dalt, őszi szél az,
    Mely hord hervadt virágokat,
    Miket a dús tavasz feledve
    Az őszre hagy,
    Mint feledél. – –

    Forrás: MEK – Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Olavo Bilac – A pók szerelme

    Nézd, bársonyos busa potroha hogy remeg,
    nyolc csillogó szemében parázsló furcsa láz,
    lustán sütkérezik a nyári nap meleg
    fényén, és leng mögötte az ingó kusza ház.

    Nyugodtan szállhatok, ne féljetek, legyek!
    A vágytól elbutítva elpetyhüdt a vadász.
    Állkapcsa lóg, s mohón várja a szörnyeteg,
    hogy gerjedő hevét már lehűtse kurta nász.

    Jön már a hím. Nézd, hogy fut, hogy rohan a falánk!
    Dalként felzeng a perc, sajgó gyönyöre mély;
    egy napsugár tüzében a háló csupa láng.

    A nőstény jóllakott s holtan hull le a férj…
    Boldog, kit akkor szúrt át az orgyilkos fulánk,
    mikor a vég öröm és gyötrelem a kéj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo – Mert minden földi lélek

    Szabó Lőrinc fordításában

    Mert minden földi lélek
    valakibe
    átszáll, mint illat, ének,
    láng vagy zene;

    mert minden élet annak,
    amit szeret,
    rózsákat mindig ad vagy
    töviseket;

    mert április a lombnak
    víg zajokat
    s az alvó éj a gondnak
    nyugalmat ad;

    mert vizet a virágnak
    az ébredő
    hajnal, a cinkét a fáknak
    a levegő,

    s mert a keserű hullám
    ha partra hág,
    a földnek, rásimulván,
    csókokat ád:

    én, csüggve karjaidban
    az ajkadon,
    a legjobbat, amin van,
    neked adom!

    Gondolatom fogadd hát:
    csak sírni tud,
    ha nincs veled, s tehozzád
    zokogva fut!

    Vágyaim vándorolnak
    mindig feléd!
    Fogadd minden napomnak
    árnyát, tüzét!

    Üdvöm gyanútlanul és
    mámorosan
    hízelgő dalra gyúl és
    hozzád suhan!

    Lelkem vitorla nélkül
    száll tétova,
    s csak te vagy íme végül
    a csillaga!

    Vedd múzsámat, kit álma
    házadba visz,
    s ki sírni kezd, ha látja,
    hogy sírsz te is!

    S vedd – égi szent varázskincs! –
    vedd a szívem,
    amelyben semmi más nincs,
    csak szerelem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Menotti del Picchia – Szerelem

    Rónai Pál fordításában

    Minden szeret!
    A csillagok, rovarok, gyökerek
    lehiggadt vággyal vagy vad szenvedéllyel,
    az ég, a föld, a nappal és az éjjel,
    minden szeret, minden szeret!

    A szakadékok torka csupa kéj,
    van, kit magához húz a buja mély,
    csókja szédítő, ölelése izmos,
    ölébe láz von s tébolyult szadizmus,
    szólongat folyton és kínálja keblét,
    hol vágyat és lázt csillapít a nemlét.

    Vagy figyeld, hogyan ölel a lián:
    fojtva, szorítva kúszik fel a fán
    s a szálfa kényes, vastag törzse roppan
    – a nő szerelme sem tud ölni jobban –
    felfut egészen a lombokig a
    sajgó erotika,
    mint hogyha csók közt fojt két vad, meleg kar,
    vagy rádtapad egy száj s lihegve megmar.

    A szerelem s a halál násza titkos:
    egy bomlott csókban, két parázna cinkos,
    ha találkoznak, ellobban az élet.
    A kéj – vad szenvedést ígér,
    gyönyör – csak az, ami gyötör,
    és elpusztulsz, ha vágyadat kiéled,

    Ezért látsz mindenütt, bárhova nézel,
    szerelmet, mely öl, életet emészt el,
    mely csellel harcol, akár a gyökér
    s a föld nedvét szívja, ahova ér,
    vagy fáj és szenved, mint a terhes ág,
    mely földre hajlik s tiszta égbe vágy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ecsedi Éva – Szerelmes-szonett

    Kékszemed tükrében elmerülve
    csodás holnapról képet álmodok.
    Ölelő karjaidban szállok a fénybe,
    szádra forró vágyakat csókolok.

    Hallom a dalt, mit nekem énekelsz:
    lágyan száll felém gitárod hangja,
    édes szerelmeddel körülölelsz,
    mint akkor, a legelső éjszaka…

    – Azóta életem megváltozott,
    látom az utat, mi feléd vezet.
    Elviszem hozzád a legszebb titkot,
    jól tudod, ez már nem csak képzelet.

    Szerelmes szavad a szívembe vágy,
    ha nem vagy mellettem, hideg az ágy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna – Álmodtam?

    Álmodtam?
    már előző éjjel is vártál
    valamely parkban valamely fánál:
    a fát a parkot az órát elfeledtem
    de hova lettél? és hova lettem?

    Álmodtam?
    ma éjszaka mellettem álltál
    kettő voltam és kettő voltál
    némán fogtam mind a négy kezedet
    némán fogtad mind a négy kezemet
    hol egyedet hol másikod kérdem:
    hol egyemet hol másikomat kérded:
    melyiked lehetett
    melyikem lehetett
    aki szerettél?
    aki szerettelek?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bajza József – Epedés

    Könyűben, esti fény,
    Mezőmre mért ragyogsz?
    Fáim bús éjjelén
    Oh szellő, mért zokogsz?
    Szántok, hogy itt ülök
    S bú, fájdalom velem,
    Hogy lyányka nem mosolyg
    Szerelmet énnekem?

    Ah lyányka nem mosolyg
    Szerelmet énnekem,
    S epedve, rózsaként
    Elhervad életem.
    Ki gyakran álmaim
    Között enyelg velem,
    Az égi szépet, ah
    Sehol sem lelhetem.

    Hol vagy te, lyányka, hol?
    Kiért e szív hevűl;
    Kit esdve kérek én
    Hajnal s est fényibűl.
    Jer, hozd el énnekem
    A barna fürtöket,
    Felhőtlen arcaid,
    Mosolygó szép szemed.

    E hárs alá ülünk,
    Kéj s béke lesz velem,
    Mosolygó szép szemed
    Szerelmet int nekem;
    S majd fáim éjjelén
    A szellő nem zokog,
    S reám az esti fény
    Örömkönyben ragyog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Elküldöm hozzád…

    Ha ezer színes szárnyat bont a
    vágyam,
    elküldöm hozzád és megérint
    lágyan.
    S ha fáradt éjbe fényt hintett az
    este,
    pilládon alszik, mint virágon
    lepke.

    Forrás: Lélektől lélekig