https://verskucko.com

Címke: Szerelem

  • Őri István: Boldogság

    Mi van a csillagokon túl
    tudod-e, Kedvesem?

    Szeretnél elmenni oda
    s elbújni szerelmesen?

    Csak szólj, elviszlek, hova akarod,
    mert erőm s hatalmam végtelen,
    hiszen itt vagy, s én boldog vagyok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János: …a neveddel alszom el

    amikor fáradt utam
    Napot kísérve véget ér
    párnámba rejtem
    elgyötört arcomat
    karjaim a semmit ölelik
    csendben ringatom el
    árva magamat és
    …a neveddel alszom el

    üres utcákon bolyonganak
    elárvult érzéseim
    minden kapu zárva
    hiába dörömböl
    magára maradt szívem
    csak a kongó visszhang
    felel és végül
    …a neveddel alszom el

    havas hegycsúcsokon
    gyönyörű szikrák csillannak
    a fény hideg táncot jár
    mindent elborít
    a hófehér magány
    épp ilyen üres a szobám
    ahol egyedül kuporgok és
    …a neveddel alszom el

    zárt szemhéjak mögött
    a csend ül ünnepet
    szivárvány-köröket ír
    a sötétbe az álom
    nappali szavaim az imént
    itt zsongtak még
    de most egyiket sem találom és
    …a neveddel alszom el

    csodás képek billennek át
    az érzékelés peremén
    még éber létem dobog bennem
    való világom még fogva tart
    de enged már a rációból font kötél
    oszlik már a lehet, a nem lehet
    tudatom függ egy pókhálófonálon és
    …a neveddel alszom el

    az éjszaka tengere ringat,
    ölel, átkarol, hajamba túr
    fülembe súgja
    lágyan csobbanó vágy-dalát
    csókokat küldenek álmaim
    már messze visznek nyugtalan útjaim
    még hangtalan motyogok és
    …a neveddel alszom el

    hányszor lesz még, hogy
    furcsa-holdas éjszakán
    ajkamon sóvár szavak fakadnak
    sóhajaim nekiütődnek a falaknak
    és a takaró alatt vacogó testtel
    önmagamba görbült szeretettel
    magányos éjjel, helyetted
    …a neveddel alszom el

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Muhammad ibn Hazm al-Andaluszi: Szerelmes versek

    Ismerősöm a tél derét
    vizsgálta halántékomon
    s megkérdezett: — „Hány éves vagy?”
    Mire én: — „Életem nem volt
    sokkal több mint egy pillanat.
    Ez jól átgondolt válaszom.”
    — „Hogy-hogy?” — szólt ő. — „Nem értelek.
    Magyarázd meg e keserű
    szokatlan információt.”
    — „Nagyon szerettem egy leány” —
    mondtam —, „s egy őszi délután
    arcon csókoltam hirtelen.
    Ahányszor visszagondolok
    a csókra, azt érzem, hogy e
    kis, gyors csók volt az életem.”

    Forrás: Lélektől lélekig — Faludy György fordítása

  • Kassák Lajos: Veled vagyok

    Előtted megyek
    te én előttem
    a koranap aranylánca
    csilingel kezemen.

    Hová mégy — kérdezem
    feleled — nem tudom.

    Siettetném lépteim
    de te jobban sietsz.

    Előtted én
    te én előttem.

    Egy kapu előtt mégis megállunk.

    Megcsókollak
    te nekem adsz csókot
    aztán elindulsz szótlanul
    és magaddal viszed életem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Őri István: Rodrigo: Concierto de Aranjuez – Adagio

    Én most elmegyek
    mert időm lejárt
    ne tarts vissza
    kedvesem
    mert veled maradnom
    nem lehet
    mennem kell
    bármennyire fáj
    utamon
    vissza nem fordulhatok
    hogy lássalak
    s te is láss megint…
    nem térhetek vissza hozzád
    nem repülhetek karjaidba
    mint régen annyiszor
    s te sem szaladhatsz felém

    hogy felkapjál
    mint a forró parti szél
    a könnyű homokot
    s visszavigyél oda
    hol boldogság lakoz
    nem nyújthatom kezem
    hogy erősen fogj
    s ne adj oda senkinek…
    elmegyek
    mert mennem kell
    kedvesem
    ne szólj
    ne nézz
    ne mozdulj
    mert meghalok
    s velem te is…
    elmegyek
    mert időm lejárt
    s amíg a távolba lépkedek
    integess felém
    zengjél búcsú-éneket
    mert elmegyek
    s többé vissza nem jöhetek

    hozzád
    ide…
    nézd, már hív az út
    lidércek tánca bíztatóan int
    ígérnek csalfa szépet
    (téged)
    csak menjek már
    — ó, a hangjuk hogy éget!
    védjél meg, kedvesem
    ne engedj közéjük
    szerelmesem
    mert félek
    tőlük
    magamtól
    félek… —
    lidércek tánca
    megbűvöl
    mint szerelmed egykor
    s most
    de ők erősebbek
    nálunk
    a világnál
    Istennél
    erősebbek
    hát mennem kell
    s te nem jöhetsz velem
    kedvesem…
    most — nem
    de
    ha majd az árnyak elnyelnek teljesen
    s szíved már nem érez semmit sem
    ha hiába nyúlsz felém
    s már csak emlék leszek
    lelked rejtekén
    ha letelt a te időd is
    kedvesem
    jer vissza ide
    hol most a búcsú helye van

    s indulj utánam
    gyorsan
    erővel
    szívvel
    szerelemmel
    mert elérsz!…
    várok rád
    kedvesem
    szerelmesem
    életem
    várok rád örökké
    mert ahova én megyek
    az élet ott örök
    s a szerelem is…
    indulj el akkor, ne késlekedj
    lépj át az árnyakon
    repülj világokon át
    selyem szárnyakon
    s meglásd
    Fényt találsz
    hova érkezel
    s engem
    szerelmemet
    Életet
    hol a kettő egybe lett
    akkor
    örökké…

    számold a perceket
    kedvesem
    számold szíved hangjait
    s ha kitelt a bűvös mennyiség
    ha azt hallod
    mélyről
    messziről:
    „ne tovább, itt már elég!”

    akkor
    lépj az útra

    kövesd lábam nyomát
    s ha őket csókkal illeted
    — tudom, majd ezt teszed —

    látni fogsz engem is
    és az utat
    mi hozzám elvezet
    s ha lábaim nyomát
    könnyeiddel töltöd meg
    abból tiszta forrás fakad
    mi táplálni fog
    míg járod utadat
    felém
    nem kell erő
    nem lesz küzdelem
    nem lassít kétség, félelem
    mert fényes lesz az út
    puha
    meleg
    egyenes
    — mint én —
    felém
    mikor most elmegyek
    egy-egy kis Fény-magot
    utamon elvetek
    mik fákká nőnek fel
    hogy utadon ne tévedj el
    amikor elindulsz
    felém
    arcod ragyogni fog
    a kisarjadt gyémánt-csillagok
    mesélnek neked szépeket
    rólam
    s ha kérded őket
    mindegyik felel
    mert erre jártam
    egyszer, régen
    — mennem kellett
    mert elraboltak
    mint a mesékben
    ugye, emlékszel
    kedvesem? —
    és táncolni is fognak
    a csillagok
    és szemük boldogan ragyog
    — majd meglátod, kedvesem —
    mert ők már tudják
    hol vagyok
    s hamarosan te is megtudod —
    ahol a Fény a legnagyobb
    ott vagyok
    s ott leszel te is hamar
    csak ne térj le az útról
    s kérdezd őket
    mindegyik boldogan felel
    s válaszuk édes lesz neked

    mert szavaik remény — felém
    s szíved könnyű dalt énekel:
    „enyém… enyém…”

    indulj
    kedvesem
    várlak
    szerelmesem
    életem…

    Forrás: YouTube – megadott videó alapján

  • Heinrich Heine: Bánat

    Tudod mi a bánat?
    Várni valakit ki nem jön el többé.
    Eljönni onnan, hol boldog voltál,
    S otthagyni szívedet örökké!
    Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
    Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
    Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
    Csalódott szívvel mindig csak remélni!
    Megalázva írni egy könyörgő levelet,
    Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
    Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,
    Rózsákat őrizni, mik elfakultak.
    Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
    Mással látni meg őt és utána fordulni.
    Kacagni hamis lemondással,
    Hazamenni, sírni könnyes zokogással.
    Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
    S imádkozni,
    Hogy sose tudja meg
    Mi is az a bánat.

    A szív gyorsan elárulja önmagát,
    De mást lát a két szemem,
    Messze túl a könnyeken,
    Hogy még mindig te vagy a mindenem.
    Ha az kérdezné tőlem most valaki,
    Mondjam meg mit jelentesz nekem?
    Tán büszkeségből azt felelném,
    Semmit, csak múló szerelem.

    Elmegyünk majd egymás mellett,
    S a két szemed rám nevet.
    Kacagva köszöntelek én is,
    De hangom kissé megremeg.
    Mosolygok az utcasarokig.
    Aztán, hogy elfordulok,
    Fáradt szememhez nyúlok,
    S egy könnycseppet elmorzsolok.

    A válás mindig nehéz,
    De rosszul ítélsz,
    Nem bántam meg.
    Bárhogy is volt, nem bántam meg.
    Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
    Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
    És csak az maradsz,
    Ki engem boldoggá tett.

    Elmentél tőlem kedves,
    S én hagytam, hogy menj csak el.
    Hiába lett volna minden,
    Ki menni akar, engedni kell.
    Mosolygott hozzá az arcom,
    De mögé, már senki sem néz.
    Játszani a közönyös embert,
    Most látom csak mily nehéz.

    Ha azt kérdezné most tőlem valaki,
    Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
    Egy pillanatra zavarba jönnék,
    S nem tudnék szólni hirtelen!
    S nagysokára mondanám halkan:
    Semmiség, csupán az életem.
    S nem venné észre rajtam senki sem,
    Hogy könnyes lett a szemem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Nyírfa voltam

    Azt álmodtam, hogy nyír vagyok
    s ezüst kéreg borítja testem,
    tövemnél forrás-ér gagyog,
    levelem a fényben feresztem.

    Csúcs-ágamon rigó fütyül,
    erőm feszül a mély gyökérben,
    s finomlombos gallyamba gyűl –
    s kérgem alatt zsong-zsong a vérem.

    Egy karcsú kéz hajlik felém
    s a kérget késsel megcsapolja
    s forrást buggyant a kés helyén,
    minthogyha bor kútfője volna.

    Sebemből friss öröm fogan:
    szép, szomjas száj csókolja nedvem.
    S éjjel suhogok boldogan
    egy vad tavaszi fergetegben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Sziporkázó miértek

    Miért siettem merész álmokat élni,
    Ha ébredéskor már nem lehet remélni?

    Miért bukdácsoltam göröngyökön kábán,
    Mikor szállhattam volna felhőknek szárnyán?

    Miért izzottam vágyban, láztól hevülve,
    Jó már nem lehetek, csak hidegre hűtve?

    Miért oly őrült és ostoba az ember,
    Mikor szerethetne, már szeretni sem mer!?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Valómnál jobbnak

    Valómnál jobbnak, nemesebbnek
    játszom előtted magamat.
    Attól vagyok jobb, mert szeretlek
    s mert felemellek, magasabb.

    Az önzés is önzetlenség lesz
    közöttünk. Ám mint válhatok
    olyanná, amilyennek képzelsz?
    Szerelmed cél s nem állapot.

    Vibráló partok szélén járok
    veled s lesem zárt ajkadat.
    Ingem nyílásában virágot

    viselek s kést az ing alatt,
    és éjjel egy-egy részt kivágok
    magamból, hogy megtartsalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kovács Anikó: Régimódi vers

    (Hozzád…)

    Talán nem is tudod, ha nem vagy itt,
    mennyire hiányzol,
    bár én mindig csendben vagyok,
    csak a nem-léted lángol,
    olykor csak álmaim suttogom magamnak,
    annyira zuhog a szó,
    de déltájban már bennem
    karcsú melankólia barangol;
    az őszi langyos esték már elmaradoznak,
    köd szitál, s mint mindig ilyenkor,
    tompa, sápadt fénye nő a csillagoknak…
    Várlak.
    A tar fenyő ágain felleg foszlik szét,
    – sokszor megállít e megejtő messzeség,
    tudom, Kedves, nem szabad, hogy fájjak,
    de te is tudod, ugye,
    hogy nincsen hozzád joga másnak…?!
    …míg végre öröm lógatja ezüst kis bokáit,
    ha jössz az úton és lépkedsz hazáig,
    ajkadra tűzve halk és néma a mosoly,
    mely csendes, fátylas bece-szót mormol…
    Ez a kék türelmetlenség égig nyújtózó,
    (de szelíd vagyok, – bölcs Ekhnaton korából)
    …saját álmaimban eltévedt csavargó.
    Hiányzol.

    Forrás: Lélektől lélekig