Címke: Szerelem

  • Nagy János: Kiáltás…

    gyújtsuk fel a sötétet, ezt
    a mellbevágó, csendes éjszakát,
    hogy ágyvászonra festhessük
    a szerelem jelét –

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Mezítláb

    Lehúztuk a cipőt is,
    úgy mentünk, kéz a kézben.
    Ázott hajad esővíz-
    illatát most is érzem.

    Tapicskoltunk a sárban;
    sikolyaidtól bokrosodva
    futott a sáncban
    a sárga patakocska.

    – Gyermekkoroddá lennék
    érted, te kedves.
    – Te jó, te drága.

    Társtalan lép az emlék
    a kármin-köröm pettyes
    tavaszi sárba.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szijártó Péter: Ág tetején

    Ág tetején ül a hold
    mondd a titkod gyorsan mondd
    mert ha lehullik a hold
    kiderül hogy ott se volt
    a szívemben szerelem
    akartam hogy így legyen
    túl nehéz és ha viszem
    megszakadhat a szívem

    Árok partján kóbor eb
    lettem szerencsétlenebb
    gulya, raj, és egyebek
    elbujdosok veletek
    rámtalál majd a halál
    s fia leszek, meg se vár
    se a hold, se csillagok
    s ha elmúltam: nem vagyok

    Ami marad, fenyőág
    megtelt szív, de tudd meg hát
    én hozok majd álmot rád
    szép éjszakát, jó éjszakát
    az álmodban odafenn
    közös lesz a szerelem
    s csak annyit érzel, istenem
    ezt a verset ismerem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kartal Zsuzsa: Töredékeim

    te vagy nekem a krumplihéj
    hogy, kibírhassam holnapig
    hóban egy bögre forró tea
    hogy ne fagyjak meg reggelig
    te vagy az ember, hogy megbocsássak
    mindenkinek, önmagamnak is

    amíg a válladon elsírhatom
    hogy megbántottak és hogy rettegek
    néha azt hiszem halott vagyok
    s már oszlom
    neked tiszta a szemed
    és van remény hiszen szeretlek
    meggyalázva is holtomig
    téged ölnélek meg, ha magamat

    és néha elmosolyodsz bennem
    s én tovább hordalak

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: Stancák

    Láttátok, mily gyengéd a rózsa,
    e szép nap bájos gyermeke,
    amikor szirmait kibontva
    a Szerelmet másolja le?

    Szemünk előtt zsendül csodássá,
    olyan, mint Eudoxia,
    tavasz múltán se vár halál rá –
    sokáig kell virulnia.

    De sajna, szél s orkán cibálja!
    A tél e durva kölykei
    fölöttünk zúgnak nemsokára –
    víz, föld, lég őket rettegi.

    S nincs már virág, meghalt a rózsa!
    A szerelmek szép gyermeke
    hervadt-fakultan hull a porba –
    s minden boldog napunk vele.

    Eudoxia! Jöjj, ne lény rest,
    használd ki minden szép napod!
    Megöregszünk – s szívünk nem érez
    szerelmi lángot, csak fagyot.

    (Baranyi Ferenc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Álmodom

    Ezüst holdfényben,
    ha kék árnyak ölelnek
    rólad álmodom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Falu Tamás: Szavam…

    Szavam selyemmé lágyul,
    Hogy válladat befedje.
    Szavam csónakká mélyül,
    Hogy ringatózhass benne.

    Szavam virággá nyílik,
    Hogy szíved fölé tűzzed
    És legyezővé hajlik,
    Hogy unalmad elűzzed.

    Szavam balzsammá olvad,
    Hogy ami fáj, ne fájjon,
    S mint hintó áll elébed,
    Hogy lelked beleszálljon.

    Szavam keleten jő fel,
    Hogy álmod elorozza,
    Szavam nyugaton száll le,
    Hogy álmod visszahozza.

    Szavam csókká parázsul,
    Hogy végigfusson rajtad,
    S a szavam szó lesz újra,
    Ha akarod, hogy halljad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: (Szeretem önt: szívemnek tiszta mélyén)

    Szeretem önt: szívemnek tiszta mélyén
    parázslik még a régi tűz talán,
    de ne bánkódjon híve szenvedésén –
    úgy bántana, ha szomorítanám!
    Szerettem szótlanul, semmit se várva,
    S most bennem félénk, féltő óhaj ég:
    ily gyengéd s tiszta légyen lángolása
    annak, ki önt szeretni fogja még.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: A nő

    A nő: tetőtől talpig élet.
    A férfi: nagyképű kísértet.
    A nőé: mind, mely élő és halott,
    úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
    a férfié; minderről egy csomó
    kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
    A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
    a világot dolgokká széthabarja
    s míg zúg körötte az egy-örök áram,
    címkék között jár, mint egy patikában.
    Hiába száll be földet és eget,
    mindég semmiségen át üget,
    mert hol egység van, részeket teremt,
    és névvel illeti a végtelent.
    Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
    alkot s rombol, de igazán nem él
    s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
    ha nők szeméből rá élet sugárzik.
    A nő: mindennel pajtás, eleven
    csak az aprózó észnek idegen.
    A tétlen vizsgálótól összefagy;
    mozogj és mozgasd s már királya vagy:
    ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
    oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
    Alakja, bőre hívást énekel,
    minden hajlása életet lehel,
    mint menny a záport, bőven osztogatva;
    de hogyha bárki kétkedően fogadja,
    tovább-libeg s a legény vérig-sértve
    letottyan címkéinek bűvkörébe.
    Valóság, eszme, álom és mese
    úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;
    mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
    ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
    A világot, mely észnek idegenség,
    bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
    és végső, királynői díszruhája
    a meztelenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: [talán sosem]

    ha aznap én nem arra…
    és te nem pont akkor…
    ha én nem éppen jobbra…
    s te nem este hattól…

    ha én nem leszek olyan…
    s te épp nem egészen…
    ha én nem túl komolyan…
    s te csak a szeszélyem…

    ha nem úgy és nem annyi…
    ha helyettem egy más…
    ha neked az a randi…
    s ha nekem felemás…

    ha aznap az éjszaka…
    ha a csillagok nem…
    s ha nem kószál arra a
    sors nevű véletlen…

    talán sosem…

    Forrás: Lélektől lélekig