Anyám a föld alatt van
vigyázok, rá ne lépjek.
Nem tudom, mily alakban,
költi föl őt az élet.
Könnyű, soványka teste
nem tudom, hogy mivé lett.
Bogárka, búza lett-e –
vigyázok, rá ne lépjek.
Forrás: Szeretem a verseket


Anyám a föld alatt van
vigyázok, rá ne lépjek.
Nem tudom, mily alakban,
költi föl őt az élet.
Könnyű, soványka teste
nem tudom, hogy mivé lett.
Bogárka, búza lett-e –
vigyázok, rá ne lépjek.
Forrás: Szeretem a verseket


A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.
Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,
az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,
a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,
csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.
Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,
vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.
Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.
Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.
Forrás: Szeretem a verseket
Ha egy napon eljössz,
megkínállak kandírozott szeretettel
és borsmentateával.
Ha eljössz,
és ha lesz teám.
Forrás: Lélektől lélekig
„Ahogyan a görögök mondják, egy ház nem otthon addig, míg fecske nem fészkel az eresz alá, ugyanúgy azt tartom, hogy egy ház attól lesz otthon, ha van benne kutya.”
„Mi emberek, olyan angyal-jelöltek vagyunk, akik dühösek is tudnak lenni. Nem baj az. De ha észnél vagy, indulatod habját gyorsan lesöpröd, az erejét pedig a munkádba öntöd. És az ölelésedbe. Amennyiben képes vagy erre, máris többet tudsz az angyalnál. S ha időnként mégis elbuksz, jusson eszedbe, hogy csak ember vagy te is. Éppúgy, mint aki megbántott. Bukásainkban félelmetesen hasonlítunk egymásra, és csak győzelmeinkben emlékeztetünk jövendő önmagunkra.”
Ne gondolkozz a szíveddel,
Mert úgy ezer tüske vár;
És ne szeress az eszeddel,
Mert az élet úgy sivár.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha megpillantsz hazafele
egy ajtót éppen rádtekint
s egy gyík üvegroncsolta teste
a felforrósult országútra esve
ha mormolva a sövény levele
feléd mutat
én vagyok aki vár reád
Ha suttog nyári délben
az árnyék füledbe
ha a méhek ezüst függönye szemedet
befedte
ha felhősarkain az égbolt kapuja
csikorogva kifordul
én vagyok aki vár reád
Én vetésemet életednek
minden percébe tettem
és már csupán az ismeretlen
ki rajzolja kalitkád rácsait
Szemem nyitva szemem lezárva
a rózsában vagy a búzában
minden dalodban évszakodban
minden éved szögezve át
én ott leszek várok reád.
(Rába György fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Mikor úgy érzem nincs tovább,
utolsót lobbant már a láng,
egy furcsa árnyék hívogat,
hiába minden áldozat…,
valaki mindig visszahív…
Valaki mindig visszahív,
mikor zokogva fáj a szív,
mikor a kétség és tudás
egymásra ront, s a pusztulás
szegény, bolond fejemre száll…
Szegény bolond fejemre száll
a sűrű éj s a rút halál,
és megfogják a vállamat,
már csak egy végső pillanat,
de mindig van egy fénysugár…
…de mindig van egy fénysugár,
vagy egy parányi fénybogár,
mely megmutatja mennyit ér
az élet, s újra jót ígér,
mikor úgy érzem, nincs tovább.
Forrás: Lélektől lélekig
Mert nem csak magadnak születtél
Ünnep lett születésnapod
Kerestelek, mint őszidőben
didergő csillag a napot.
Nem tudtam, te is arra vártál
(állig begombolt egymagad),
hogy felfedezd a sivatagban
vándorló szomjas társakat.
Nem mondtad, alig mosolyogtál,
csak égig érő vágyaid
csapkodtak hűvösen, kimérten
őrizve szíved álmait.
Valamit mégis megtanultam
már akkor: születő világ
jövőt ígérő zálogát: a
féltő szeretet szigorát.
S hogy tenni kell, nem csak beszélni,
ha megtaláltad már a hit
ösvényeit, keresd az Isten
benned örvénylő fényeit.
Forrás: Lélektől lélekig
„A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.”
Forrás: Lélektől lélekig