| Ne hidd, ne hidd, ami igaz, Ami kegyetlen, ami gaz, Mi ocsmány és alávaló Ne hidd, ne hidd, ami való.Hazugság, amit a lap ír, Félrebeszél az a papír, Meredt szemekkel aki sug Az mind gyalázatos hazug.Ugratnak, játszanak veled; Nem lehet az, hogy képzeled! Nem hihetett, ha van hited, Gazember vagy, ha elhiszed.Ne hidd el, ne hidd el, mi gaz, Ordítsd az égre: nem igaz! Szeme közé kacagj neki, Ki a borzasztót hirdeti.Hátrálj, zárkózz el, menekülj, Vigyázz, ne süllyedj, el ne züllj, Vigyázz, a szenny meg ne egyen, Ne rothadj itt elevenen.Hallod, ne hidd, mi rút, mi vad, Mi undort és gyötrelmet ad, A fényképed, meg a tavasz, S az Igazság, az igaz.Csak ami szép, jó, mindig az, Mit álmodtál, az igaz, Mi nem divat, mi nem haló, Az, ami örökkévaló.Csak a kedvesség, az öröm, A pardon, meg a köszönöm, A gyöngédség, a figyelem, Csak az igaz idelenn.Csak a segítség, a vigasz, A barátság, az igaz. Csak az a gyémánt-szeretet, Mi a szívekre veretett.Beléd döfték a kést: nem hidd, Kiszaggathatják beleid, Míg lélegzel s eszmél agyad, A bűnt tagadd, tagadd, tagadd.Megmarkolom két válladat, Szemembe nézz, ne hadd magad, Tiszta maradj, maradj szabad, Ne bukj el, meg ne add magad.Légy tiszta, hős légy, légy erős, Holtrészeg légy, légy eszelős, A Földre felhőkből tekints. Te légy az isten, hogyha nincs. |
Címke: szeretet
-
Illyés Gyula: Jó érezni
Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk.Forrás: Meglepetésvers.hu
-
Móricz Eszter: Hiányzik az életből valami
A napok rohannak, futnak,
céltalan bolyongunk a szürkeségben.
Mindenki siet valahová.
Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
Hiányzik valami az életünkből.
Nem látjuk a tarka virágok színét,
nem érezzük a napfény melegét.Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
elmúlt nyarak igézete,
ringó kalászos, erdők illata.
Hiányzik az életből valami…
Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.Egész életünkben szakadatlanul,
fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre,
és csak reménykedünk hiába.
Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
egy kézfogásban, egy mosolyban.Hiányzik az életből valami…
Hiányzik a jó, hiányzik
a napfény mosolya, az éjszaka
vaksi pislogása, a hajnalok
ébredő ölelése. Hiányzik
a nappalok hangos nevetése.A nappalok rohannak, futnak,
mindenki siet valahová.
De egyszer, valahol meg kellene
állni egy mosolyra, egy
ölelésre, egy igaz szóra.
Valahol meg kellene állni,
segíteni azon, aki elesett.
Meg kellene tanulni újra
mosolyogni, kezet nyújtani!Hiányzik a világunkból
a nagy világ…
Hiányzik az életünkből
az életünk, – a szeretet.Forrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő: Mindent neked adok
Tied ez a márciusi hóvirág
az asztalodon.
S az a lángbaszökkenő vörös ház
a láthatáron, az élet fölött.Tied az a fekete tó,
a fákkal szegélyezett,
hová a bolyongások erdejéből
egy titkos éjjel eljutunk.Tied a törpék hosszú menete
s az az elnyugodott óriás,
akit letakart arccal, csöndesen
magamban cipelek.Forrás: Lélektől lélekig
-
Márai Sándor: Mindenfélét ígér
Ha majd szeretlek, vásárlok neked
Teknőc-fésűt, ezüst karperecet
Fecskefészket hozok, ezüst papírban
S a verseim, kék s zöld tussal leírva –Így élünk majd. De ez mind semmiség lesz
Ha jő az éj, s fohászkodunk az éjhez
Átkarollak, mint gyermeket a felnőtt
Szájamba veszlek, mint gyermek az emlőt
S így állongunk – két őrült, kéz a kézben! –
Megizzadunk a borzas szenvedélybenForrás: Lélektől lélekig
-
Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek…
Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.Forrás: Lélektől lélekig
-
Ágh István: A magány közhelyeiből
Akkor sem vagyok egyedül, ha elmész
pár napra, mindig az jár az eszemben,
hogy nem vagy itt, s mint egy hívatlan vendég,
formát öltött hiányod költözik be
hozzám, és nem hagy békén megnyugodni,
pedig e kurta árvaság csak annyi
együttlétünkhöz képest, mintha boltba
szaladtál volna, én meg délben itthon
fölmelegítem főztödet, szorongva,
hátha özvegyi ebédem fogyasztom
kihűlőben, s akár az élet vége
kifárad lassan ételeid íze
számban, s már nemcsak téged nélkülözlek,
az egész lakást, a házat, a várost,
ahogy az egyetemes kényszerképzet
kibírhatatlan alakít magához
pár napra, közben az jár az eszemben,
mivé lennék, ha nem szeretnél engem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Bella István: Megtalált dal, 1959-ből
Egy este csak úgy leheveredtem
egy lánnyal a csillagokkal szemben,
s csak úgy magamtól, kibetűztem
szeméből, szájából a világ,
a madarak ákom-bákomát.Most jó lenne mindezt elfeledni,
és egész analfabéta lenni,
és újra legelőször szeretni,S mint csodálatos ábécés könyvet
felütni minden mosolyod, könnyed,
és szótagolva az eget, a földet
betűzgetni így: “tö…e…te.”És rádismerni: “te, te, te!”
Forrás: Lélektől lélekig
