Siessünk szeretni az embereket,
olyan gyorsan mennek el,
cipő marad utánuk meg süket telefon,
csak ami nem fontos, az cammog, mint a tehén,
ami igazán fontos, oly gyors hirtelen történik,
utána a csend normális, egészen kibírhatatlan,
mint a tisztaság, amely legegyszerűbben
a kétségbeeséstől születik,
amikor valakire gondolunk nélküle maradván.
Ne légy nyugodt, hogy van időd,
mert a bizonyosság bizonytalan,
elveszi érzékenységünket, mint minden szerencse,
úgy jár egyszerre a kettő, mint a pátosz és a humor,
mint két szenvedély,
mely egynél mindig gyengébb,
oly hamar mennek el,
mint júliusban elhallgató sárgarigó,
mint egy esetlen hang,
vagy egy ügyetlen meghajlás,
becsukják szemüket, hogy lássanak igazán,
nagyobb kockázat egyébként megszületni,
mint meghalni,
mindig túl keveset és túl későn szeretünk.
Ne írj róla túl gyakran,
de írj egyszer s mindenkorra,
és olyan leszel, mint a delfin szelíd erős.
Siessünk szeretni az embereket,
oly gyorsan mennek el,
és azok meg, akik nem mennek el,
nem mindig térnek vissza,
hisz soha nem tudni a szerelemről,
hogy az első az utolsó,
vagy hogy az utolsó – első.
Sajgó Szabolcs fordítása
Ne nézd, hová vezet, s mi fájdalomba visz
szeretni bárkit is, kivel
e földi körhintán csak úgy véletlenül,
s oly szükségképpen találkozol!
Te állsz, ő szembejön, röpíti őt a gép,
arcodba néz, kapaszkodik,
és jól tudom: rémítő gyorsan elforog
– de hát nem ő akarja így!
A kaktusz négy-öt évben nyitja szirmait,
s négy-öt nap teltén hervad el,
de mondanád-e: akkor kár is nyílnia,
ha ily rövid szépségre jó?
Hogy ki meddig miénk, az nem ránk tartozik,
a mi dolgunk szeretni őt.
Ha félsz, ne nézd a körhintát reménykedőn,
tudod, hogy úgyis elforog!
Ajándék légy, aki ön-sorsáról mit se tud,
ki örömöt nem vár, csak ad,
s akkor talán a hinta egyszer csak megáll,
s a kaktusz nyitja szirmait.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy napon felébredtem…
és mosolyogtam.
Már nem fájt semmi.
És egyszerre értettem,
hogy nincsen igazi.
Sem a földön, sem az égben.
Nincs ő sehol, az a bizonyos.
Csak emberek vannak,
s minden emberben van egy szemernyi
az igaziból,
s egyikben sincs meg az,
amit a másiktól várunk, remélünk.
Nincs teljes ember,
és nincs az a bizonyos,
az az egyetlen,
az a csodálatos,
boldogító és egyedülvaló.
Csak emberek vannak,
s egy emberben minden benne van,
salak és sugár, minden.
…mert igazi nincs,
mert a téveszmék elmúlnak,
de én őt szeretem, és ez más.
Ha az ember szeret valakit,
mindig megdobog később a szíve,
mikor hall róla, vagy látja…
Azt hiszem, minden elmúlik,
de a szeretet nem múlik el.
Forrás: Lélektől lélekig
Hol ringott bölcsőd: palotában,
vagy kis kunyhóban, sose kérdem,
itt vagy ott, egy az valójában,
ez nem szégyen, az meg nem érdem.
Más, amit kérdek tőled, gyermek,
nézz a szemembe s úgy felelj meg:
van-e szívedben szeretet?
Köztünk barátság így lehet.
Igaz szívvel ha tudsz szeretni,
jöhetsz velem kéz-kézbe térve,
csöpp szeretetért én tengernyi
szeretetet adok cserébe.
Nincs gyűlölség, ahol én járok,
be van temetve minden árok,
mely embert s embert valaha
egymástól elválaszt vala.
Ahol én járok, gazdag ember
nincs, ámde szegényt sem találtok;
kedve és tudás kit hova rendel,
ott dolgozik, s nem hallasz átkot.
Erős a gyengét gyámolítja,
senki a másét nem áhítja:
kinek munkán a tenyere,
mindég puha a kenyere.
Ahol én járok, teste, lelke
tiszta öregnek s ifjú népnek;
nagy és kicsiny versenyre kelve
munkára minden jónak s szépnek.
Gyűlölség szennyét kisöpörvén,
szeretet itt a legfőbb törvény:
egyetlen lánc, mely megmaradt –
nyomán egy csöpp vér sem fakadt.
Szeretet lánca! Kössed egybe
szívét nagyoknak s gyermekeknek!
Gyűlölség! Légy úgy eltemetve,
hírét se halljuk létednek!
Ez országnak minden lakója
egymást szeresse, védje, ójja:
naggyá ország csak így lehet –
csudát művel a szeretet.
Forrás: Lélektől lélekig
Körbejár az éjszaka,
elringat majd minden álmos fát.
Jó barát az éjszaka,
csodaszép álmok várnak rád.
Egy kicsit még a lámpa is ég,
maradjon kinn a sötét.
Aludj hát, jó éjszakát,
ne félj, ne félj, vigyázok rád.
Körbejár az éjszaka,
minden fényes könnyet összegyűjt,
égre szórja gyöngyeit,
s bánatod, mint lepke, elrepült.
Kicsi vagy még, senki sem bánt,
paplanod csupa virág.
Aludj hát, jó éjszakát,
ne félj, ne félj, vigyázok rád.
A csillagfényes ég vigyáz rád,
az áttetsző sötét vigyáz rád.
Még minden mozdulat rád vigyáz,
még minden gondolat rád vigyáz,
még álmatlan szemem rád vigyáz,
még egész életem rád vigyáz.
Forrás: Lélektől lélekig
„Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék.
Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk.”
Gary Chapman:
Forrás: Lélektől lélekig
„Minden szeretet ősképe a golgotai áldozat: önmagamat maradéktalanul odadni.”
Hamvas Béla
Forrás: Lélektől lélekig
sohasem voltam
csillag a nyári égen
sohasem leszek
árnyék vaksötét éjben
sohasem sírtam
ha mások is látták
sohasem nyestem
szabad lelkek szárnyát
nem vártam csodára
nem éltem vadul
féltem, vigyáztam,
vétkeztem konokul
sohasem csillogott
fényesen a szemem
nem várt rám
többnyire senki sem
nem kísérte léptem
más lépés zaja
nem tudtam mikor
és miért megyek haza
sírtam, kiabáltam
szaladtam csak egyre
sikítottam, üvöltöttem
de mindig csak a csendbe
sohasem hittem,
hogy lehetek önmagam
sohasem mertem
kimondani szavam
sohasem álmodtam
csak azt, amit lehetett
sohasem kaptam
nem várt szeretetet
Forrás: Lélektől lélekig
