Sok embert ismerek,
Ki önmagát legjobban szereti;
De másnak ismét vannak kedvesi,
Kiket magánál forróbban szeret,
S ezeket sokszor mégis megbántja.
Aztán megbánja,
Hogy könnyeket facsart szeméből,
Kinek egy vidám pillantatáért,
Kinek egy mosolyáért
A legszebb részt od’adná életéből.
Ilyenkor tudja csak: mi a gyötrelem?
Mik a keservek?
És kéri szivét: repedj meg, oh szivem!
És ez – büntetésül – nem reped meg.
Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt
Forrás: Lélektől lélekig
—adni és kapni tudásról
A világ legegyszerűbb dolga, mondhatnánk, és ha belegondolunk, az is. A boldogság egyik titka is lehetne, ez esetben azonban már eltűnődhetnénk, biztos, hogy ez ilyen egyszerű?
Adni és kapni.
Aki erre a kettőre képes, az soha nem marad egyedül a világban, mondta egy kedves barátom. Csak az van magányra kárhoztatva, aki nem túl már adni, kapni akar csupán, és gyűlölködik, mert nem kap semmit. Aki adni akar, az mindig talál valakit, akinek adhat.
Sokunknak meg van tiltva, hogy kapjunk, hogy elfogadjunk. Vannak, akik büszkék arra, hogy soha nem kérnek senkitől semmit.
Bizonyára ez a jelmondata a hajléktalanok többségének. Mert akit már nem fogad be senki, az végleg elrontott valamit az életében. És aki nem akarja, hogy befogadják, aki nem fogadja el a feléje nyújtott kezet, annak is ideje elgondolkodni, hogy bevált-e az ezeréves recept, miszerint nem szabad megbízni senkiben, és az emberek rosszindulatúak. Segítséget kérni pedig nem szégyen, nem tesz kisebbé, sem gyengébbé.
Kapni a világ legkönnyebb dolga, vélhetnénk, pedig dehogyis az. Csak azt fogadjuk el, ami tetszik, holott a világ minden percben megajándékoz minket valamivel, csak éppen ajándékainak csomagolása nem mindig tetszetős. A sors megrázza létünk alapjait, kimozdít vélt biztonságunkból, letaszít a szakadék mélyére, hogy aztán megerősödve főnixmadárként emelkedjünk fel, és váljunk új emberré.
Ajándék ez valóban az, de könnyű mindezt tudomásul venni egy kényelmes fotelben ülve. Sokkal nehezebb őszinte köszönetet mondani, amikor csőstül szakad ránk a baj, a nem várt események, és csak kapkodjuk fejünket, ez most miért? Mi tanulnivalóm van ebből, és vajon hová vezet ez a katasztrófa? Pedig minden út csak egyfelé vezethet: a bölcsesség felé, mondta egy mai tanító. Mégsem olyan könnyű elfogadni.
Adni még nehezebb.
Bezárkózunk, óvjuk értékeinket, szeretteinket, pedig csupán azt veszíthetjük el, amire már nincs is szükségünk. Lehet ez a vagyonunk, szeretteink, és igen, akár az életünk is.
A sors visszaveszi azt, ami már csak teher, akár bevalljuk magunknak, akár nem.
Az sem elhanyagolandó törvénye az univerzumnak, hogy azt kapod, amit adsz. Ha az adásra állítod be az életed, észre fogod venni, hogy a világnak, az embereknek szüksége van rád, az adományaidra.
Veled teljes a kép, te illeszted az utolsó darabkát az Egyetemes Rendbe.
Ezt ne felejtsd el!
Forrás: Lélektől lélekig
A sötétben
megütsz valakit, aki szeret,
megüt valaki, akit szeretsz.
Talán nincs is egyéb, csak ez.
Nem folytatás, nem vég, se kezdet,
csak ez a puha sötétség, ez a kemény
ütés. A szeretet.
Forrás: Lélektől lélekig
Nem így kellene hűvös, árnyas
szobából, kényelmes íróasztal
mellől szólani hozzátok, jól
tudom.
Menni kellene házról
házra, városról városra, mint
egy izzadt, fáradt, fanatikus
csavargó.
Csak két égő szememet,
szakadozott ruhámat, porlepett
bocskoromat hívni bizonyságul
a szeretet nagy igazsága mellé.
És rekedt hangon, félig sírva,
kiabálni minden ablak alatt:
Szakadt lelket foltozni, foltozni!
tört szíveket drótozni, drótozni!
Forrás: Szeretem a verseket
Mikor születtél, pici csomagként
féltőn mindig magammal vittelek.
Csak addig voltál egészen az enyém
míg megtetted az első lépteket.
Oly hamar megnőttél, vállamig érsz,
belém karolsz ha melletted megyek.
De egyre kevesebbet vagy velem,
már elvisznek tőlem a reggelek.
Iskolás vagy, „olyan sok a gondod”.
Esténként, ha visszatérsz karomba,
s beszélgetünk, fontoskodva mondod:
„holnap írás, énekkar meg torna,
és képzeld el, tízpercben mi történt:
találtunk egy törtszárnyú verebet,
és elcseréltem az uzsonna körtém
szalvétáért. Szép? Odadom neked.”
Beszélsz, beszélsz. Nézlek, gondolkodom,
úgy megfognám a röppenő Időt.
Hová lett már a csöpp pólyásbaba?
De rég kinőtted első kiscipőd.
Tegnap még engem dajkált Nagyanyád,
ma én vezetlek az úttesten át.
Holnap féltőn tán Te ölelsz körül,
s ringatod – mint gyermeket – megfáradt anyád.
Forrás: Lélektől lélekig
Megy az őszi ég megy keletnek
Köd is fakítja már zöldjét a leveleknek
Megy az őszi ég üresen
Nem kuszálja madarak röpte sem
A fa is a fű is költözik
kéreg mögé föld alá rejtezik
Nem messzebb-e mint a madár?
És visszatalál-e ha jönne már?
Kályhát készítsz begyújtsz bölcsen tudod te:
szüksége van a testnek a melegre
s a léleknek hisz rémült éjszakákon
ott ülsz mellettem ülsz az ágyon
ódivatú orvos aki
meleggel vágysz mindent gyógyítani
de akinél bármely bajomban
jobb orvosra eddig még nem akadtam
ki az őszt is csak látvánnyá teszed
ahogy viszi a bodros-kék eget.
Forrás: Lélektől lélekig
Minden elmúlik egyszer.
Elfogy a könny, kiszárad a tenger.
Elfogy a szó és elfogynak a hangok,
némán konganak súlyos harangok.
Elfogyunk lassan, mint füst a szélben.
Elfogy aki bántott és elfogy aki vétlen.
Elmossa talpunk nyomát az eső,
nem találja helyét a sírva kereső.
Elfogynak vicceink és mind a nevetések,
elfogynak egyszerű, tiszta szeretések.
Elfogynak vitáink, elfogynak a csendek,
akik elfáradtak, mind hazamennek.
Elfogy a rossz és elfogy a jóság.
Elfogynak védett kertünkből a rózsák.
Elfogynak reggelek, elfogynak az esték,
elfogy palettánkról mind a színes festék.
Elfogynak a csillagok és elfogy miben hittünk,
kiürül a szép kosár, mit közösen vittünk.
Elfogy összes vágyunk és végül csak az marad,
hogy elengedjük lelkünkből a reszkető madarat.
Forrás: A vers internetes irodalmi gyűjteményekben és közösségi megosztásokban több helyen is megtalálható.
A FÖLDRŐL, TŰZRŐL, VÍZRŐL, LEVEGŐRŐL
Föld az, ami föld alakját ölti,
és a föld rendjéhez igazodik a mindenségben, tűz az, ami a tűz alakját ölti,
és a tűz rendjéhez igazodik a mindenségben, víz az, ami a víz alakját ölti,
és a víz rendjéhez igazodik a mindenségben, levegő az, ami a levegő alakját ölti,
és a levegő rendjéhez igazodik a mindenségben.
AZ ELSŐ VILÁG TEREMTÉSE
És elhatározásra jut Taiova,
és parancsot ad helytartójának, Szotuknangnak,
és földet vesz ki Szotuknang a mindenségből,
és a földből megteremti az első világot,
és törvényeket ültet az első világba,
és nevet ad az első világnak, és a mindenségbe helyezi,
és földet vesz ki Szotuknang az első világból,
és a földből megteremti a növényeket,
és szívósságot ültet a növényekbe,
és nevet ad a növényeknek,
és az első világba helyezi őket,
és földet vesz ki Szotuknang az első világból,
és a földből megteremti az állatokat,
és alázatot ültet az állatokba,
és nevet ad az állatoknak,
és az első világba helyezi őket,
és földet vesz ki Szotuknang az első világból
és a földből megteremti az embereket,
és bölcsességet ültet az emberekbe,
és nevet ad az embereknek,
és az első világba helyezi őket
és szemügyre veszi Szotuknang az első világot,
szemügyre veszi
az első világ törvényeit,
az első világ növényeit,
az első világ állatait,
az első világ embereit,
és a törvények közül kiválasztja a megértést,
és megteszi az első világ törvényének,
és a növények közül kiválasztja a négylevelet,
és megteszi az első világ növényének,
és az állatók közül kiválasztja a kígyót,
és megteszi az első világ állatának,
és az emberek közül kiválasztja a halászt,
és megteszi az első világ emberének.
A TEREMTÉSRŐL
A Teremtés ajtó;
amely a semmiből a valamibe nyílik,
és sarokpántján öröktől fogva jár.
SZILIOMOMO ÉS PALAOMAUKI II
Mint hónapok óta minden este,
Sziliomomo kint áll az ablak előtt,
és Palaomaukit nézi,
Palaomauki bent ül a házban,
és őrlőkővel kukoricát őröl,
éppen kedvenc virágukról
a sündisznókaktusz kehelyalakú
virágáról beszélgetnek,
Palaomauki úgy találja, hogy cinóberpiros,
Sziliomomo úgy véli, hogy inkább karmazsinpiros,
ezen elvitatkoznak egy darabig,
Sziliomomo már éppen
vissza akarja vonni a véleményét,
amikor Palaomauki váratlanul
abbahagyja a kukoricaőrlést,
kezét ölébe teszi,
és igazat ad Sziliomomónak,
Sziliomomo majd ki ugrik a bőréből örömében,
mert Palaomauki ölbe tett kezével végre azt jelzi,
hogy figyelmét teljesen neki szenteli,
és hajlandó hozzá menni feleségül,
a sündisznókaktusz kehelyalakú virága kinyílott.
A NYÁRI TÖLGYERDÖ HAJNALI LEHELETE
“(Kojavesima, Sziliomomo testvérbátyja beszéli aki járt messze északon)“
Mihelyt megpillantod a nyári tölgyerdőt, és mondjuk, egy elvirágzott csipkebokrokkal teli füves tisztást keresztezve vagy egy kiszáradt patak medrében felfelé kapaszkodva közeledsz feléje, először szárazságot érzel a levegőben, ha nem látnád, hogy mindent belepett a harmat, azt hihetnéd, dél van, aztán minden átmenet nélkül melegbe ütközöl, fel vagy öltözve, mégis, mint az öledben alvó macska testének hője, áthatol a ruhádon, majd pár lépés megtétele után hirtelen illatok tódulnak az orrodba, száraz avar, harangvirág, vadlucerna, fürtös zanót, rókagomba, meténg, szamóca, és még ki tudja, minek az illata, egyetlen hasonlíthatatlan illatot alkotva, és egyszeriben rájössz, hogy ez a szárazság, ez a meleg, ez az illat együtt a nyári tölgyerdő lehelete, és a felfedezés feletti örömödben a csábításnak engedve, a kötelező óvatosságról megfeledkezve, feszes bőrrel és remegő orrcimpákkal egyre beljebb hatolsz ebbe a leheletbe, egészen addig, amíg a nyári tölgyerdőhöz nem érsz, és az űzött vad nyomát szem elől vesztve magad is leheletté nem válsz.
EOTOTO ÉS AHOLI AZOKRÓL, AKIK ÉRTIK A TEREMTŐ TERVÉT, ÉS AZOKRÓL, AKIK NEM ÉRTIK A TEREMTŐ TERVÉT
Akik szívükben érzik az élet jóságát és céljának komolyságát,
és egymás iránt nemes érzelmeket táplálnak,
és elvetik a nemtelen érzelmeket,
azok értik a Teremtő tervét,
akik szívükben nem érzik az élet jóságát és céljának komolyságát,
és egymás iránt nem táplálnak nemes érzelmeket,
és nem vetik el a nemtelen érzelmeket,
azok nem értik a Teremtő tervét.
EOTOTO ÉS AHOLI A SZERETETRŐL I.
A szeretet a Teremtő szándékának megértése,
a szeretet színhelye a Földtest,
a szeretet kezdete a világosság,
a szeretet módja az odaadás,
a szeretet eszköze az alázat,
a szeretet útja a követés,
a szeretet iránya a közeledés,
a szeretet jelentése a bizonyosság,
a szeretet célja a tökéletesedés,
a szeretet minden ember kötelessége.
SZILIOMOMO ÉS PALAOMAUKI KÉRÉSE TAIOVÁHOZ
Ó,
urunk,
add,
hogy legyen még gyerekünk, add,
hogy legyen még legalább öt gyerekünk, még öt gyerek elég lenne,
mondjuk,
még négy fiú
meg még egy lány,
persze,
lehet több is,
de ha egy mód van rá,
kevesebb ne legyen,
arra kérünk,
nem mintha nem szeretnénk azt a kettőt,
Polipkoimát meg Hopaqát,
aki van,
szeretjük mi őket,
nagyon is szeretjük,
csak hát olyan nagy bennünk a szeretet,
hogy úgy érezzük,
túl sok két gyerekre,
még legalább ötre futná belőle,
olyan nagy,
kérünk,
teljesítsd a kérésünket,
hidd el,
mindnyájan jól járunk,
nekünk nagyobb lesz az örömünk,
neked meg nagyobb lesz a dicsőséged.
AMIT SZILIOMOMO MONDOTT PAVATINAK, MIKOR ELHIBÁZTA AZ ŐZET
Ma elhibáztam az őzet,
de nem szidott össze érte
otthon a feleségem, Palaomauki,
és nem mondta,
hogy ez annak a jele,
hogy öregszem,
szerintem ez annak a jele,
hogy ő is öregszik,
és egyre jobban megérti,
hogy öregszem.
SZILIOMOMO ÖREGKORÁBAN
Itt ülök kint, a ház előtt,
a nagy, viharverte,
töredezett szélű, lapos homokkövön,
amelyet még néhai apai nagyapám,
Maszaviszteva görgetett fel ide
a völgyből ülőkének,
és amely része a földnek,
itt ülök,
és néhai apai nagyapámra,
Maszavisztevára gondolok,
aki után csak ez a nagy, viharverte,
töredezett szélű, lapos homokkő maradt,
amikor maga is része lett a földnek.
Búcsú az ifjúságtól
Jó volt az izmok rugalmassága,
a feszülés
és ernyedés,
búcsúzom tőled, ifjúság,
jó volt a csontok szilárdsága,
a tartás
és keménység,
búcsúzom tőled, ifjúság,
jó volt a láb fáradhatatlansága,
a könnyűség
és fürgeség,
búcsúzom tőled, ifjúság,
jó volt a kéz biztossága,
a nyugalom
és rezzenetlenség,
búcsúzom tőled, ifjúság,
jó volt a szem élessége,
a megpillantás
és felismerés,
búcsúzom tőled, ifjúság,
jó volt az elme fogékonysága,
a kíváncsiság
és merészség,
búcsúzom tőled, ifjúság,
jó volt a gondolatok szárnyalása,
a magasság
és mélység,
búcsúzom tőled, ifjúság,
jó volt a szív tisztasága,
a gyanútlanság
és őszinteség,
búcsúzom tőled, ifjúság,
jó volt az érzések izzása,
az öröm
és elragadtatás,
búcsúzom tőled, ifjúság,
Haldokló dala I.
Éltem,
nem bánom hát,
hogy meghalok.
Haldokló dala II
Hosszú utat kell megtennem a haláltól a születésig.
De nem félek, mert megint lesz erőm.
SZILIOMOMO ÉNEKEIBŐL
Tavaszi ének
A sárga Nap-házban meleg-gyermek ül és játszik,
a fehér felhő-házban eső-gyermek ül és játszik,
a kék levegő-házban szél-gyermek ül és játszik,
a fekete Föld-házban csíra-gyermek ül és játszik,
a piros szív-házban öröm-gyermek ül és játszik.
Böjti ének
Uram, könyörülj rajtam,
vedd el éhemet,
vedd el szomjamat,
hogy minden gondolatomat
neked szentelhessem.
Ének legénykorából
Csosovi hegyén felhő ül,
az oldalban süt a Nap,
de a csúcs felett borult az ég,
ma nem láttam Palaomaukit,
az arcom mosolyog,
de a lelkem bánatos,
Csosovi hegyén felhő ül.
Forrás:
(én csak akkor ettem-ittam valamit is,
ha tányérom, poharam el is mostam)
(én csak akkor voltam valahol is,
ha már haza is érkeztem onnan)
(én csak akkor éltem majd valaha is,
ha már halálomat is letudtam)
Csak a szeretet v a n. Csak a Rózsa:
nem “ha”, nem “már”. – Föltétlen. Bonthatatlan.
Forrás: Lélektől lélekig
Senkiért vagyok és mégis valakiért.
Annyira szeretném, ha szeretnél bármiért!
Ha megcsodálnál, ahogy a csillagot…
Az messze van! Messze!
De én most itt vagyok!
Fonj be a csendeddel, mint őszi délután
lehulló levelek a földet kicsit bután.
Legyél rajtam szín, legyél harmatfogó
legéltetőbb kincsem, a legszentebb takaró!
Bújjúnk a melegbe, míg megdermed a világ!
Meneküljünk mélyre! Így vigyázzak rád!
És tavasszal, ha megint roppannak az egek,
akkor engedj csak el!
Akkor majd elmegyek.
Mert senkiért vagyok itt és mégis valakiért.
És annyira szeretném, ha szeretnél bármiért!
Forrás: Lélektől lélekig
