Címke: társadalomkritika

  • Baranyi Ferenc: Telekosár

    A kommentátor mondja, mondja
    s ő sem hiszi, amit papol.
    (Akkor is nektárt szavatol, ha
    megpimpósodott rég a bor.)
    Alrebellis és főeretnek
    mosolyog, mintha mosolya
    mögött a kellő tiszteletnek
    nem lenne látható nyoma.

    Futásban jártas sportriporter
    jég hátán is riszálni kész,
    fejre is áll, akármikor kell,
    de fel csak önmagára néz.

    Megannyi fürge kecskebéka
    úgy ugrabugrál, mintha csak
    fűzfára mászni volna célja
    vágyott uborkafák alatt.

    Több rámenős play boy agyában
    csak műveltség nem kap helyet,
    buta lúd, szédült tyúk, ahány van
    csakis előttük illeget.

    Fontos fajankók ivadéka
    zápolja unos-untalan
    azt a tojást is, melynek héja
    a fenekén még rajta van.

    Fusizó, félkontár középszer
    babrálja a közvéleményt,
    ágál, minősít, cáfol, érvel,
    saját paródiájaként,

    hol szentbeszéd zubog belőle,
    hol meg Marx Károly tanai –

    mindig tömött a képernyő, de
    alig van rajta valaki …

  • Baranyi Ferenc: Versmagyarázat

    1. A VERS:

    Most minden hörcsög és pocok
    – amely az egybeszántott
    földeken garázdálkodott –
    együtt fújja az átkot

    a pórral, ki megint pöröl
    az egybeszántás végett…
    Jászlánál bambul az ökör –
    nem érti az egészet.

    2. A MAGYARÁZAT:

    Most minden tolvaj s lusta dög
    nemzeti hőssé válik,
    nem tagadja, hogy bűnözött,
    de hajtogatja váltig,

    hogy azért lógott és lopott,
    mert gyengíteni kellett
    a tankokkal reánk hozott
    poszt-sztálinista rendet.

    3. A KONKLÚZIÓ:

    Esélyeit elveszti az,
    kihez ezek szegődnek,
    hitelük egy lyukas garast
    érhet hozzávetőleg.

  • Baranyi Ferenc: Negyvennyolcas kérdések

    Hivatkozhat-e
    a Tizenkét pontra az a tucatember,
    aki pontban tizenkettőkor
    csak a saját ebédjével törődött mindig?

    Illetékes-e
    Gábor Áron rézágyújáról énekelni az,
    aki nemhogy harminc ezüst pénzért,
    de már harminc rézgarasért is
    hajlandó bajtársai felé forgatni
    a mindenkori ágyúk irányzékát?

    Lehet-e
    a márciusi ifjak örököse az,
    akinek szemében
    Petőfi piros zászlói
    jelentik a vörös posztót?

    Miért öröm az,
    hogy nem az utolsókból lesznek elsők,
    hanem az elsőkből utolsók?

  • Baranyi Ferenc: A király meztelen

    Ocsúdjatok: a király meztelen!
    A sárkány hét fejében hét deka agyvelő sincs,
    s a csattogó fogak szuvasak egytől egyig.

    Ocsúdjatok, térjetek magatokhoz!
    Nem bölcsebbek, nem tehetségesebbek,
    és főképpen nem tisztességesebbek
    nálunk a minket halkra szégyenítők,
    kiknek szavától úgy megcsöndesedtünk,
    mint őseink ispánok vesszejétől.

    Ocsúdjatok. E kígyó-bűvöletben
    nagystílű blöffölök sok zagyvaságát
    saját mércénkké kezdtük tenni titkon
    s közepes glosszáit a Főítésznek
    lassan mi is tanulmány-számba vettük …

    Higgyétek el, sosem anakronizmus,
    ha a költő az egyenes kaszák
    igazával suhint: kifent, egy-élű szóval.

    Ocsúdjatok! A király meztelen!
    A sárkány hét fejében hét deka agyvelő sincs,
    s a fogai? Szúvasak egytől egyig!

    Szent György lovagra várnunk fölösleges, hiszen
    mi is elbírunk vele puszta kézzel,
    csupán a ráülepedett ércpor-legendát
    kellene még letüsszenteni róla
    egészséges, már jó paraszttüdővel.

  • Baranyi Ferenc: Hegyibeszéd

    Boldogok a nyílt szívűek,
    akik – bár overál alá rejtették sokáig a szmokingjukat –
    ma már taktikából sem hódolnak a simléderes eleganciának,
    szinte hivalkodva mutatják ki a foguk fehérjét
    s a hitük fehérjét is,
    nemhogy vörösre, de még rózsaszínűre sem igyekeznek dukkóztatni immár,
    bátran, képmutatás nélkül keresztülnéznek a vízvezeték-szerelőn
    s kikérik maguknak az „elvtárs” megszólítást,
    mert az úr – ugye – a pokolban is úr.

    És boldogok a felszegett fejűek,
    akik már azt is megtanulták,
    hogy az úr nem a pokolban,
    de a poklokon diadalmaskodók között lehet csak igazán úr,
    annyira úr,
    hogy még a feltétlenül szükséges heti három szót sem
    veti oda a gépkocsivezetőjének,
    pedig ennyit még a tanácsos úr sem sajnált
    annak idején a parádés kocsisától.

    Boldogok a békességesek, az otthonuknak élők,
    akik csak cipőtalpukra ragadt sár gyanánt
    hordják be a hazájukat kiporszívózott életükbe,
    de – hallván asszonyuk szidalmait –
    legközelebb kint, a lábtörlőn hagyják a talpnyi hazát is.

    És boldogok a széplelkű lelki szegények,
    akik a közösségért kiáltott szót
    pusztába igyekeznek a közöny kábelein elvezetni,
    pisszegésük fújja el a meleget adó költők rőzselángját
    s forró lihegésük szítja azokat,
    akik az individualizmus görögtüzekkel égő csipkebokrában
    mindenhatóan megjelennek önmaguk színe előtt.

    E boldogok miatt
    a közösségi (idegen szóval: kommunista) költő
    olykor egy kicsit boldogtalan.

  • Baranyi Ferenc: Metamorfózis

    Kézfogásának keménysége kiszökött a tenyeréből
    és a szívéig meg sem állt,
    ott első dolga volt durván becsapni
    a kitárt pitvarok megannyi kapuját,

    homlokáról a töprengés barázdái
    ajka tövébe húzódtak s kemény föl-
    íveléssel tudatják: nem nemes gond,
    de gőg hasad a penge-száj hegyétől,

    csermely-szemében a bizalom áttetsző tisztasága
    gyanakvás iszapjától lett zavaros,
    s a derű fényesen cikkanó halacskái is
    kipusztultak szeméből hamarost,

    apját, anyját csak életrajzban áldja
    és – mint a szolgabíró – vadászni jár,
    ha szónokol: már rég nem indulatban,
    csupán csak hangerőben proletár,

    vígan burjánzik népe televényén,
    mindent magának szív, akár a gyom,
    így ingerli a tábla nagy hatalmát
    maga körül egy csöppnyi hatalom,

    s az emberek értetlenek: paréj is
    terem lucernamagból? Oly fura!
    Kutyából nem lesz szalonna – ez így van.
    De a szalonnából lehet kutya…

  • Heltai Jenő: Karácsony

    A szeretet nagy ünnepén,
    Amikor minden csupa fény,
    Amikor minden csupa pompa
    És csillogó a karácsonyfa,
    Mikor az angyal szárnya lebben
    És békesség van szívekben,
    Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
    Amikor gazdag és szegény örül,

    A szeretet nagy ünnepén,
    Mikor kiújul a remény,
    Amikor testvér minden ember
    És egy a másnak könnyes szemmel
    Bocsátja meg sok vétkeit,
    A dús a kolduson segít,
    Mikor fehéren száll a béke árnya
    Minden kunyhóra, minden palotára,

    A szeretet nagy ünnepén,
    Amikor annyi költemény
    Hirdeti ékes mondatokban,
    Hogy végre ismét karácsony van,
    Mikor övéihez rohan
    Mindenki meghatottan, boldogan,
    Mikor mindenki egyetért,
    Mindenki egyért, egy mindenkiért.

    A szeretet nagy ünnepén…
    Tovább miért is fűzzem én?
    Mikor az angyal szárnya lebben,
    Sok-sok minden van a szivekben,
    Irigység, méreg, epe mennyi!
    Csak szeretet nincsen egy szemernyi.
    De mindegy! Minden csupa pompa,
    Csillog, ragyog a karácsonyfa,
    Telizsúfolva minden ág,
    Lóg rajta sok cifraság,
    Hány ember sóhajt most nagyot:
    „Bár X. Y. lógna ott
    A karácsonyi dísz helyén…”
    A szeretet nagy ünnepén.

  • Heltai Jenő: A meztelen táncosnő

    Van táncosnő nagyon sokféle,
    Van spanyol, angol és orosz,
    Van olyan is, ki pénztárcát oroz,
    S van, kinek mindegy, nyár-e, tél-e,
    Bátran,
    Fesztelenül,
    Meztelenül
    A színpadon átcikázik,
    És sohase fázik.

    Amikor kering,
    Nem kell neki ing,
    Se harisnya, se fűző,
    Egy ógörög szűz ő,
    Kívül csupa márvány,
    A meztelen táncosnő
    Ma járvány.

    Színpadrul színpadra járván
    Ilyen módon
    Sem a modern, sem az ódon
    Tánc-művészet nem marad árván,
    Ápolják és el nem takarják,
    Mindegyik megmutatja karját,
    Vállát, térdét,
    S mindazt, ami érték
    Még bőven
    Akad a nőben.

    Mi évek óta nézzük türelemmel,
    De lassan-lassan elfásul az ember,
    Az eszes éppúgy, mint az esztelen,
    És unni kezdi azt a sok-sok
    Táncosnőt, aki meztelen.

    Akárhogyan fokozzák
    Ezen a téren,
    Kérem,
    Kevés a változatosság.
    Szép az egyik láb, szebb a másik,
    Hanem a láb csak láb marad.
    A századiknál egyetértőn ásít
    Budapest, Páris, London és Arad.

    Hol van a száműzött lepel?
    A színpadon a meztelenség
    Ma már az ördögnek se kell,
    Legyen már egyszer máshoz is szerencsénk!

    Például milyen szenzációs volna,
    Ha egy táncosnő állig beburkolva,
    Elfátyolozva, kalappal fején
    A színpadra libbenne könnyedén,
    S ellejtene egy finom pas-de-deuxt,
    Halk muzsikára, némán, nesztelen,
    Olyan közönség előtt,
    Amely tetőtől talpig meztelen!

  • Heltai Jenő: Semlegesség

    A vén anyó, Európa ül
    A vén kemence mellett.
    Ablakban áll a Marika,
    A Maryke, Amerika,
    Az kérdez, ez felelget.

    A vén anyó, Európa szól:
    „Mi újság, nézz ki, lányom?”
    – Jaj, csupa víz és semmi part,
    A háború még egyre tart
    A Csöndes-óceánon!

    A vén anyó, Európa szól:
    „Felül ki van, leányom?”
    – Kilencszáz ember vízbe ful,
    És Makarov van legalul,
    És nem vezet hozzá nyom.

    A vén anyó, Európa szól:
    „De Port-Arthur, az áll még?”
    – Áll még, de rajta annyi lék,
    Hogy egy szitának vón elég,
    Már nem erőd, csak árnyék.

    A vén anyó, Európa szól:
    „A helyzet egyre rosszabb.
    Ki annyi embert eltemet,
    Kifejezem részvétemet
    A cárnak, az orosznak!”

    „Föl fog ragyogni újra majd
    Nevének híre, fénye,
    Ragyogni fog majd, mint a nap…”
    – A béke volna okosabb,
    Tán közbelépni kéne?

    A vén anyó, Európa szól:
    „A sok csapásért szánom,
    Majd jó szerencsét ád az ég,
    De közbelépni kora még,
    Ráérünk arra, lányom!”

    – A szárazföldön dúl a harc,
    Egy ország sírba szálljon? –
    „Honáért hal meg annyi hős,
    A béke nem oly sietős,
    Ráérünk arra, lányom!”

    – Bosszút áll, gyilkos-véreset
    Az orosz a japánon,
    És mindakettő fogyni kezd,
    Ez azt gyilkolja, az meg ezt…
    „Csak hadd gyilkolja, lányom!”

    – Mi nézzük szótlan, tétlenül? –
    „Dehogy! Mi tépést tépünk.
    Hogy ölik egymást a fajok,
    Ezért szivünk fáj, sőt sajog,
    De közbe mégse lépünk.”

    – Már csillapul a harci zaj,
    A föld, a tenger csendes…
    Elvétve szól az ágyú csak… –
    „Várjunk, leányom, hallgatag,
    Mig síri, síri csend lesz.”

    – Csend van, anyó, földön, vizen,
    Sehol egy árva lélek,
    Minden hajó a vízbe lent
    És mindenütt csend, szörnyü csend
    És sehol semmi élet… –

    A vén anyó, Európa szól:
    „Még egyszer nézz ki, lányom!”
    – Mely csupa csont és csupa vér,
    Hallgat a szörnyü csatatér
    És néma, mint az álom! –

    A vén anyó, Európa szól:
    „Béke a nyugovókra!
    Hogy elpusztult két büszke had,
    Most vár reánk nagy föladat,
    Most, most ütött az óra.”

    „A pusztulás helyére most
    Röpüljünk könnyü szárnyon…
    Ott a mi gazdag szüretünk,
    Most végre közbeléphetünk,
    Csak el ne késsünk, lányom!”

    „Most béke lesz – most béke van
    A csendes mandzsu tájon,
    És te meg én, két jó rokon,
    Megosztozunk a csontokon:
    Oroszon és japánon…
    Így kell csinálni, lányom!”

    1904

  • Heltai Jenő: Dal a lovastisztekről

    Egy hír jelent meg a lapokban,
    Mely lantomon bús dalt fakaszt,
    Mert nálam senki, senki jobban
    Nem tudja méltányolni azt.
    Arról beszél a hír, a röpke,
    Hogy nagy a kétségbeesés
    A felsőbb, intéző körökbe,
    Mert a lovastiszt oly kevés.

    Oh, sok dolog van a világon,
    Amibül sok van, szörnyü sok,
    Teszem: tavasszal rügy az ágon
    És fönn az égen csillagok.
    És fönn az égen sok a felhő
    S a földön lenn a szenvedés,
    A Váci-utcán sok a delnő…
    Csak a lovastiszt oly kevés.

    És sok a bú egy kurta dalban,
    Sok a színész s az eszkimó,
    Protekció a hivatalban,
    Kalabriászban ultimó.
    Sok a kegyetlen drámaíró,
    Az uzsorás, az árverés,
    És sok a váltó, sok a zsíró…
    Csak a lovastiszt oly kevés!

    Viszont még annyi sok dolog van,
    Miből kevés van, ah, nagyon!
    Kevés – megvallhatom titokban –
    Egyáltalában a vagyon.
    Kevés az én családi kincsem,
    A fóka és elismerés,
    De semmi, semmi, semmi nincsen,
    Mint a lovastiszt oly kevés!

    Igen kevés! S e nagy csapáson
    Hamar segítni kell ezért,
    Az ember egy huszárt se lásson,
    Csak bakatisztet vagy tüzért?
    Az mind megél a gázsijábul,
    Mit gondosan szivébe vés,
    De mi lesz az esztétikábul,
    Ha a lovastiszt oly kevés?

    Mi a lovastiszt? Ő közérdek,
    A katonák közt – úri kaszt,
    Központja minden kard-afférnek,
    Legtöbb leányt s pezsgőt fogyaszt.
    S amíg tünődtem eme témán,
    Ah, elfogott a kétkedés:
    Nem volna bölcsebb, tűrni némán,
    Hogy a lovastiszt oly kevés?

    Forr a világ, lázong a muszka,
    Sztrájkol a belga, minden ég,
    Csak összmonarkiánk alussza
    A legszebb álmait ma még.
    Néha felébred s konstatálja,
    Hogy kora még az ébredés,
    S hogy nincs e földnek más hibája,
    Csak a lovastiszt, az kevés.

    1. április hó 20.