https://verskucko.com

Címke: társadalomkritika

  • Tóth Árpád: A műbaba

    Van már műláb, van már műfog,
    És vannak már műszerek,
    Van műfül, műorr, műgége,
    Mindmegannyi műremek!…

    Van vízmű, és van mű víz is,
    Példa rá a köntösgát,
    Ott a vízmű úgy szuperál,
    Hogy direkt művizet ád!…

    Van azután egy színmű is,
    Gyan Thuláé e remek,
    Ezt a színműt egy szép műszín:
    A frész fene ette meg!…

    Van aztán még egyéb mű is,
    Például egy elmemű:
    Szávi tata távirata:
    Talpnyaláshoz elve hű!…

    Mind e műveket azonban
    Lefőzi egy műremek.
    Dőderlein professzor műve,
    Amely mű egy műgyerek!

    Műbabát hoz a műgólya,
    Így lesz eztán a divat,
    S ez, úgy mondják, a jövőben
    Szerelmünkre is kihat.

    Műszerelem, műölelés,
    Műcsókokból műnemű,
    S régimódra születendő
    Gyermekünk lesz – parvenű!

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: Áprilisi capriccio

    Az útszél: csupa pitypang,
    A bokrok: csupa füttyhang.
    Rigó fuvoláz; rája tíz
    Zugból is felcsivog a csíz.

    Hallgatja még a rest éj
    Félálmában a kastély,
    Emelve tornyát álmatag,
    Mint nyújtózó kart, bár a nap
    Elönti friss arannyal.

    A parkban – rőt aranyhal –
    Kövér úr sétál lebegő
    Hassal az édes levegő
    Árjában, sportruhája
    Most szelídség csuhája,
    Mert még nem kezdi üzletét,
    És tőzsdetippektől setét
    Agyában a mohóság
    Helyett valami jóság
    Zsendül, mint egy kis korai
    Tavaszi virág szirmai,
    Melyek, sajnos, lehullnak,
    Ha majd e drága úrnak
    Súlya alatt új és remek
    Autója bőgve megremeg…

    Ó, áprilisi út-szél,
    Tréfás, arcomba fútt szél,
    Rügyecskék, zöldacél-rugók,
    Ó, fuvolás aranyrigók,
    Ó, csermelyhangu csízek,
    Illatos, édes ízek,
    De jó most elfeledni, hogy
    Az élet rút és vad dolog,
    Hogy itt, amennyi arc van,
    Megannyi csúnya harc van,

    S hogy botrány lenne, ajajaj,
    Micsoda cifra, szörnyü baj,
    Ha most, annak jeléül,
    Hogy tavasszal megbékül
    Szegénység, bánat, szenvedés,
    Belépnék e szép kertbe, és
    – Áprilisi merénylő –
    A hájas úrnak fénylő
    Búbjára rábökném szelíd
    Öklöm vidám barackjait.

    Forrás: MEK

  • Váci Mihály: Interpelláció

    Kérdezem a kartársat:
    – mit kíván tenni…
    Helyesbítek – mit tud tenni, ha kíván valamit tenni?
    Helyesbítek – mit tehet, ha kívánna valamit tenni?
    Helyesbítek – mit tenne, ha tehetne valamit?
    Helyesbítek – mit tehetne, ha tennie kellene valamit?
    Helyesbítek – ha tennie kellene – tehetne-e valamit?
    S ha egyszer végre tehetne valamit, tenne-e valamit?
    Helyesbítek – tudja-e, mit kellene tennie, ha tennie kell majd valamit?
    Helyesbítek – akar-e tenni valamit?
    Helyesbítek – létezik-e az, aki nem tesz valamit?
    Helyesbítek – létezik itt, aki kíván tenni valamit?
    Helyesbítek – léteznek, akik kívánnak tenni valamit?

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Ady Endre: A ló kérdez

    Nagy Endrének: a magyar Parlamentnek

    Lovamra patkót senki nem veret,
    Be szerencse, hogy senki sem szeret:
    Kocogok, lógok követlen uton
    S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
    S a rossz uton, mert minden ellovan,
    Felüti néha fejét a lovam
    És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
    Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Kató a misén

    Pompás, fehér Karácsony-éjen
    Kidobta a szikrázó hóba,
    Kidobta a havas semmibe
    Magzatját a papék Katója.

    Aztán Kató, a kis cseléd-lány,
    Szédülve, tántorogva, félve,
    Ahogy illik, elment maga is
    Éjféli, szent, vidám misére.

    Kató gazdája, az izmos pap
    S falusi nyája énekelnek:
    »Dicsértessék az egek ura,
    Hogy megszületett az a gyermek,
    Az a gyermek, ott Betlehemben.«

    Kató fölsír a papi szóra
    S az a gyermek, a betlehemi,
    Könnyezve tekint le Katóra.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György unokája

    Dózsa György unokája vagyok én,
    Népért síró, bús, bocskoros nemes.
    Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
    Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.
    A Nyár heves s a kasza egyenes.

    Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
    Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
    Rettenetes, nagy dühvel özönöl?
    Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
    Rabló váraitokból merre fut
    Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
    Lecsukjuk a kaput?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A grófi szérűn

    Nyár-éjszakán a grófi szérűn
    Reccsen a deszka-palánk
    S asztag-városban pirosan
    Mordul az égre a láng.

    Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
    Nincs párja, napja, neve.
    Fut, reszket a riadt mezőn
    Az égő élet heve.

    Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
    Lompos, bús kutya csahol.
    Az egész táj vad fájdalom
    S a gróf mulat valahol.

    Szenes kalászok énekelnek
    Gonosz, csúfos éneket:
    »Korgó gyomrú magyar paraszt,
    Hát mi vagyok én neked?«

    »Mért fáj neked az égő élet?
    Nincs benne részed soha.
    Ne sírj, grófodnak lesz azért
    Leánya, pénze, bora.«

    »Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
    Mint máskor, hogyha akar.
    Élethez, szemhez nincs közöd,
    Grófi föld ez és magyar.«

    S mégis, amikor jön a reggel
    S pernyét fújnak a szelek,
    A grófi szérűn ott zokog
    Egy egész koldus-sereg.

    Siratják a semmit, a másét,
    – A gróf tán épp agarász –
    Érzik titkon, hogy az övék
    E bús élet s a kalász.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Csák Máté földjén

    Nyakatokon vad, úri tatárok,
    S mégis büszke a ti fejetek.
    Frissek a vérben, nagyok a hitben;
    Csák Máté földjén ti vagytok az Isten.
    Előre, magyar proletárok.

    Ami csak szépség s ami reménység,
    Mind ti vagytok a Tisza körül.
    Nincs a világon még annyi bánat
    S annyi láncosa nincs még a világnak,
    Mint itt és nincs annyi nagy éhség.

    Éhe kenyérnek, éhe a Szónak,
    Éhe a Szépnek hajt titeket.
    Nagyobb igaza sohse volt népnek,
    Hitványabb Nérók még sehol se éltek.
    Vagytok: a Ma; vagytok: a Holnap.

    Én, beteg ember, csupáncsak várok,
    Vitézlő harcos nem lehetek.
    De szíveteket megérdemeltem,
    Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem:
    Véreim, magyar proletárok.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György lakomáján

    Sebő pajtás, mit szól a gyomrod?
    Pajtás, ebeké a vérünk:
    Fejünk fölött varjak kárognak.
    Pajtás, meghalt a vezérünk.

    Különb volt, mint nyolcvan apátúr,
    Szentebb úr nem vala itten,
    Úgy trónolt ott, a tüzes trónon,
    Mint az egekben az Isten.

    Tréfás gyilkosok csiklandozták
    S meghalt komoly, büszke fővel.
    Háta mögött egy püspök állott
    Szentelt vízzel és füstölővel.

    Sebő pajtás, jóllaktunk egyszer,
    Holt ember varjaknak étkük.
    Pajtás, mi voltunk a rossz varjak.
    Mi éhesen széjjeltéptük.

    Gyomrunkban az élet s az átok,
    Hajh, gyomor, haj, kutya bendő,
    Ti vagytok Magyarország sírja
    S ti lesztek majd a jövendő.

    Lesz bőjtje a nagy lakomának,
    Lesz új vezér és új Dózsa,
    Sebő pajtás, ne köpködj: megvált
    Bennünket a Dózsa trónja.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Harc a Nagyúrral

    Megöl a disznófejű Nagyúr,
    Éreztem, megöl, ha hagyom,
    Vigyorgott rám és ült meredten:
    Az aranyon ült, az aranyon,
    Éreztem, megöl, ha hagyom.

    Sertés testét, az undokot, én
    Simogattam. Ő remegett.
    »Nézd meg, ki vagyok« (súgtam néki)
    S meglékeltem a fejemet,
    Agyamba nézett s nevetett.

    (Vad vágyak vad kalandorának
    Tart talán?) S térdre hulltam ott.
    A zúgó Élet partján voltunk,
    Ketten voltunk, alkonyodott:
    »Add az aranyod, aranyod.«

    »Engem egy pillanat megölhet,
    Nekem már várni nem szabad,
    Engem szólítnak útra, kéjre
    Titokzatos hívó szavak,
    Nekem már várni nem szabad.«

    »A te szívedet serte védi,
    Az én belsőm fekély, galád.
    Az én szívem mégis az áldott:
    Az Élet marta fel, a Vágy.
    Arany kell. Mennem kell tovább.«

    »Az én jachtomra vár a tenger,
    Ezer sátor vár énreám,
    Idegen nap, idegen balzsam,
    Idegen mámor, új leány,
    Mind énreám vár, énreám.«

    »Az egész élet bennem zihál,
    Minden, mi új, felém üget,
    Szent zűrzavar az én sok álmom,
    Neked minden álmod süket,
    Hasítsd ki hát aranyszügyed.«

    Már ránk szakadt a bús, vak este.
    Én nyöszörögtem. A habok
    Az üzenetet egyre hozták:
    Várunk. Van-e már aranyod?
    Zúgtak a habok, a habok.

    És összecsaptunk. Rengett a part,
    Husába vájtam kezemet,
    Téptem, cibáltam. Mindhiába.
    Aranya csörgött. Nevetett.
    Nem mehetek, nem mehetek.

    Ezer este múlt ezer estre,
    A vérem hull, hull, egyre hull,
    Messziről hívnak, szólongatnak
    És mi csak csatázunk vadul:
    Én s a disznófejű Nagyúr.

    Forrás: MEK