Címke: társadalomkritika

  • Tóth Árpád: Visszhang

    Mi az, mi szerte a hazában
    Üres hordónál különb módra pang?
    A (bank).

    Mi az, mit összeszedni nem tudok,
    Bár falba verjem a homlokomat?
    A (kamat).

    Mi az, mi délibáb gyanánt övez,
    És nincs isteni hatalom,
    Amelynek segélyével testet öltsön?
    A (kölcsön).

    Hová küldöm az uzsorást,
    Míg vigaszt keresek dalba, zenébe?
    (Fenébe.)

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: A műbaba

    Van már műláb, van már műfog,
    És vannak már műszerek,
    Van műfül, műorr, műgége,
    Mindmegannyi műremek!…

    Van vízmű, és van mű víz is,
    Példa rá a köntösgát,
    Ott a vízmű úgy szuperál,
    Hogy direkt művizet ád!…

    Van azután egy színmű is,
    Gyan Thuláé e remek,
    Ezt a színműt egy szép műszín:
    A frész fene ette meg!…

    Van aztán még egyéb mű is,
    Például egy elmemű:
    Szávi tata távirata:
    Talpnyaláshoz elve hű!…

    Mind e műveket azonban
    Lefőzi egy műremek.
    Dőderlein professzor műve,
    Amely mű egy műgyerek!

    Műbabát hoz a műgólya,
    Így lesz eztán a divat,
    S ez, úgy mondják, a jövőben
    Szerelmünkre is kihat.

    Műszerelem, műölelés,
    Műcsókokból műnemű,
    S régimódra születendő
    Gyermekünk lesz – parvenű!

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: Áprilisi capriccio

    Az útszél: csupa pitypang,
    A bokrok: csupa füttyhang.
    Rigó fuvoláz; rája tíz
    Zugból is felcsivog a csíz.

    Hallgatja még a rest éj
    Félálmában a kastély,
    Emelve tornyát álmatag,
    Mint nyújtózó kart, bár a nap
    Elönti friss arannyal.

    A parkban – rőt aranyhal –
    Kövér úr sétál lebegő
    Hassal az édes levegő
    Árjában, sportruhája
    Most szelídség csuhája,
    Mert még nem kezdi üzletét,
    És tőzsdetippektől setét
    Agyában a mohóság
    Helyett valami jóság
    Zsendül, mint egy kis korai
    Tavaszi virág szirmai,
    Melyek, sajnos, lehullnak,
    Ha majd e drága úrnak
    Súlya alatt új és remek
    Autója bőgve megremeg…

    Ó, áprilisi út-szél,
    Tréfás, arcomba fútt szél,
    Rügyecskék, zöldacél-rugók,
    Ó, fuvolás aranyrigók,
    Ó, csermelyhangu csízek,
    Illatos, édes ízek,
    De jó most elfeledni, hogy
    Az élet rút és vad dolog,
    Hogy itt, amennyi arc van,
    Megannyi csúnya harc van,

    S hogy botrány lenne, ajajaj,
    Micsoda cifra, szörnyü baj,
    Ha most, annak jeléül,
    Hogy tavasszal megbékül
    Szegénység, bánat, szenvedés,
    Belépnék e szép kertbe, és
    – Áprilisi merénylő –
    A hájas úrnak fénylő
    Búbjára rábökném szelíd
    Öklöm vidám barackjait.

    Forrás: MEK

  • Váci Mihály: Interpelláció

    Kérdezem a kartársat:
    – mit kíván tenni…
    Helyesbítek – mit tud tenni, ha kíván valamit tenni?
    Helyesbítek – mit tehet, ha kívánna valamit tenni?
    Helyesbítek – mit tenne, ha tehetne valamit?
    Helyesbítek – mit tehetne, ha tennie kellene valamit?
    Helyesbítek – ha tennie kellene – tehetne-e valamit?
    S ha egyszer végre tehetne valamit, tenne-e valamit?
    Helyesbítek – tudja-e, mit kellene tennie, ha tennie kell majd valamit?
    Helyesbítek – akar-e tenni valamit?
    Helyesbítek – létezik-e az, aki nem tesz valamit?
    Helyesbítek – létezik itt, aki kíván tenni valamit?
    Helyesbítek – léteznek, akik kívánnak tenni valamit?

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Ady Endre: A ló kérdez

    Nagy Endrének: a magyar Parlamentnek

    Lovamra patkót senki nem veret,
    Be szerencse, hogy senki sem szeret:
    Kocogok, lógok követlen uton
    S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
    S a rossz uton, mert minden ellovan,
    Felüti néha fejét a lovam
    És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
    Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?


    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Kató a misén

    Pompás, fehér Karácsony-éjen
    Kidobta a szikrázó hóba,
    Kidobta a havas semmibe
    Magzatját a papék Katója.

    Aztán Kató, a kis cseléd-lány,
    Szédülve, tántorogva, félve,
    Ahogy illik, elment maga is
    Éjféli, szent, vidám misére.

    Kató gazdája, az izmos pap
    S falusi nyája énekelnek:
    »Dicsértessék az egek ura,
    Hogy megszületett az a gyermek,
    Az a gyermek, ott Betlehemben.«

    Kató fölsír a papi szóra
    S az a gyermek, a betlehemi,
    Könnyezve tekint le Katóra.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György unokája

    Dózsa György unokája vagyok én,
    Népért síró, bús, bocskoros nemes.
    Hé, nagyurak, jó lesz tán szóba állni
    Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.
    A Nyár heves s a kasza egyenes.

    Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
    Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
    Rettenetes, nagy dühvel özönöl?
    Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
    Rabló váraitokból merre fut
    Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
    Lecsukjuk a kaput?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A grófi szérűn

    Nyár-éjszakán a grófi szérűn
    Reccsen a deszka-palánk
    S asztag-városban pirosan
    Mordul az égre a láng.

    Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
    Nincs párja, napja, neve.
    Fut, reszket a riadt mezőn
    Az égő élet heve.

    Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
    Lompos, bús kutya csahol.
    Az egész táj vad fájdalom
    S a gróf mulat valahol.

    Szenes kalászok énekelnek
    Gonosz, csúfos éneket:
    »Korgó gyomrú magyar paraszt,
    Hát mi vagyok én neked?«

    »Mért fáj neked az égő élet?
    Nincs benne részed soha.
    Ne sírj, grófodnak lesz azért
    Leánya, pénze, bora.«

    »Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
    Mint máskor, hogyha akar.
    Élethez, szemhez nincs közöd,
    Grófi föld ez és magyar.«

    S mégis, amikor jön a reggel
    S pernyét fújnak a szelek,
    A grófi szérűn ott zokog
    Egy egész koldus-sereg.

    Siratják a semmit, a másét,
    – A gróf tán épp agarász –
    Érzik titkon, hogy az övék
    E bús élet s a kalász.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Csák Máté földjén

    Nyakatokon vad, úri tatárok,
    S mégis büszke a ti fejetek.
    Frissek a vérben, nagyok a hitben;
    Csák Máté földjén ti vagytok az Isten.
    Előre, magyar proletárok.

    Ami csak szépség s ami reménység,
    Mind ti vagytok a Tisza körül.
    Nincs a világon még annyi bánat
    S annyi láncosa nincs még a világnak,
    Mint itt és nincs annyi nagy éhség.

    Éhe kenyérnek, éhe a Szónak,
    Éhe a Szépnek hajt titeket.
    Nagyobb igaza sohse volt népnek,
    Hitványabb Nérók még sehol se éltek.
    Vagytok: a Ma; vagytok: a Holnap.

    Én, beteg ember, csupáncsak várok,
    Vitézlő harcos nem lehetek.
    De szíveteket megérdemeltem,
    Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem:
    Véreim, magyar proletárok.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Dózsa György lakomáján

    Sebő pajtás, mit szól a gyomrod?
    Pajtás, ebeké a vérünk:
    Fejünk fölött varjak kárognak.
    Pajtás, meghalt a vezérünk.

    Különb volt, mint nyolcvan apátúr,
    Szentebb úr nem vala itten,
    Úgy trónolt ott, a tüzes trónon,
    Mint az egekben az Isten.

    Tréfás gyilkosok csiklandozták
    S meghalt komoly, büszke fővel.
    Háta mögött egy püspök állott
    Szentelt vízzel és füstölővel.

    Sebő pajtás, jóllaktunk egyszer,
    Holt ember varjaknak étkük.
    Pajtás, mi voltunk a rossz varjak.
    Mi éhesen széjjeltéptük.

    Gyomrunkban az élet s az átok,
    Hajh, gyomor, haj, kutya bendő,
    Ti vagytok Magyarország sírja
    S ti lesztek majd a jövendő.

    Lesz bőjtje a nagy lakomának,
    Lesz új vezér és új Dózsa,
    Sebő pajtás, ne köpködj: megvált
    Bennünket a Dózsa trónja.

    Forrás: MEK