Címke: tavasz

  • Ady Endre: Lédával a tavaszban

    Az ő testét s az enyémet is,
    Óh, tavasznak sokfajta nedve,
    Száguldjátok be vetekedve.

    Kicserélődve, fiatalon,
    Szomorú kedvvel, víg haraggal
    Legyünk mi két kárhozott angyal.

    Legyünk a Tavasz gyermekei,
    Kik arcukat vetik az Égnek,
    Kik nedvesek s mégis elégnek.

    Csönd legyen akkor az Ég alatt,
    Bomolva, szökve, válva rügybe
    Mi leszünk a Tavasznak üdve.

    Mi legyünk akkor az Ég alatt
    A legszebb két tavaszi jószág,
    Túlzás, betegség, de valóság.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Vén faun üzenete

    Bús maskarája a világnak,
    Apolló, a faun-mezű:
    Üzenek néked, Léda. Várlak.

    Tavasz van itt a Duna-tájon
    És én olykor vért köhögök,
    Szép itt az élet, csupa álom.

    Pán-kereső utamba most már
    Mámor-gályák utasa, én,
    Itt állok a zord Bizonyosnál.

    A lelkem még ronggyá-szedettebb,
    Testem röpítné könnyű szél
    Hádesz felé. És, és: szeretlek.

    Új dalokat nem hallasz tőlem,
    Csókom sincs csókolnivaló,
    De kellesz e tavasz-időben.

    Hogy akkor majd reám hajoljál,
    Fülembe csókold, mit te tudsz:
    „Csúf faunom, Apolló voltál.”

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre – Lédával a tavaszban

    Az ő testét s az enyémet is,
    Óh, tavasznak sokfajta nedve,
    Száguldjátok be vetekedve.

    Kicserélődve, fiatalon,
    Szomorú kedvvel, víg haraggal
    Legyünk mi két kárhozott angyal.

    Legyünk a Tavasz gyermekei,
    Kik arcukat vetik az Égnek,
    Kik nedvesek s mégis elégnek.

    Csönd legyen akkor az Ég alatt,
    Bomolva, szökve, válva rügybe
    Mi leszünk a Tavasznak üdve.

    Mi legyünk akkor az Ég alatt
    A legszebb két tavaszi jószág,
    Túlzás, betegség, de valóság.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Hajnal Anna: Tavasz lesz újra

    Felhők vonulnak,
    de mögöttük ott a nap.
    Csak el kell hinni,
    hogy nem tűnt el.

    A föld mélyén rügyet álmodik a fa,
    a hó alatt már mozdul a zöld.
    Az élet sosem felejt el visszatérni,
    csak néha elbújik,
    amíg mi siratjuk.

    Tavasz lesz újra.
    Nem ugyanaz, mint tavaly,
    de tavasz –
    mert valakinek hinni kell benne.

    És ha nem maradt más,
    legyen az az ember én.


  • Szécsi Margit – Most búcsúzom az ifjúságtól

    Ájtatos madár fütyüli,
    barbár jóság minden hangjegy.
    Jön a tavasz, tündököl,
    csókoltat, de mégis elmegy.

    Négy fogacskám elhagyott
    s az ifjúság bölcs varázsa,
    ó négy márvány liliom,
    négy világtájat pusztulása.

    Bánatos virág-szivem
    fekete almát kuporgat.
    A cigányos alázat
    tündér álmaimra forrad.



  • Heltai Jenő: Március

    A Rózsadombon már tavasz van,
    Dőlnek az édes jó szagok,
    Az új madár a régi ágon
    Nem énekel még, csak dadog.
    Próbálja szárnyát, csiripelget,
    Kinéz a fészek peremén,
    Köröskörül hány friss rügyecske,
    Hány új kukac, hány új remény!

    Én, tollavesztett vén madár, ki
    Átdideregtem a telet,
    Talán utólszor ünnepellek:
    Szervusz, te kedves kikelet!
    Mikor fölérsz a Rózsadombra,
    Tündérkirálynő közeleg,
    Rímek csipognak körülötted,
    Szapora, olcsó közhelyek.

    Tündérkirálynő! Cifra jelző
    Nyüzsög nyomodban, rengeteg!
    Jöttödre, illő tisztelettel,
    Ma én is hárfát pengetek.
    Dal vagy, virág vagy, napsugár vagy,
    Idők vén fáján ifjú ág,
    Álom, remény, vágy, szerelem vagy,
    Élet, szabadság, ifjúság.

    És még mi minden! Jó jövendő
    Annak, ki fáradt, gyönge, bús,
    Mosoly, derű, fény, biztatás vagy,
    Ezerszer áldott március.
    Evoé! Itt vagy! Balzsamoddal
    Hűsíts sok égő sebhelyet.
    Tudod-e még, ki voltam egyszer?
    Emlékezel rám, kikelet?

    Én voltam az, ki… ej, no, mindegy!
    Jött sok vad év, zord sáska-raj.
    Öreg vagyok már. Új tavasz, te
    Fiatalabb vagy, mint tavaly.
    Szoríts magadhoz. Jőjj, ölelj meg,
    Mint rossz fiát a jó anya.
    Szálljon feléd, ha elbúcsúzunk,
    Lelkem utolsó sóhaja.

    És vidd magaddal ezt a sóhajt,
    Fájó, szerelmes levelet,
    Ki tudja, hogyha újra eljössz,
    Találkozom még teveled?
    Habár ez többé nem divat ma,
    Nyújtsd búcsúcsókra szép kezed,
    S nevess síromra akkor is majd,
    Mikor már régen nem leszek.

  • Heltai Jenő: Gyöngyvirág

    Egy szőke lányt ismertem egyszer,
    Egy szőke kislányt, őz-szeműt.
    Megittasult a gyöngyvirágtól,
    S azt hordta mindig, mindenütt.

    Május havában volt, s ilyenkor
    Szerelmes az egész világ.
    S ilyenkor nyílik kinn az erdőn
    A gyöngyvirág, a gyöngyvirág.

    Szerettem én is a virágot,
    Mindet szerettem egyaránt,
    A gyöngyvirágot is szerettem,
    De jobban azt a szőke lányt.

    Ő egy virágba volt szerelmes,
    Mely egy pohárka vízben állt…
    És viszonozta hő szerelmét
    A gyöngyvirág, a gyöngyvirág.

    Én nem tudom, miről beszéltek
    Csillagsugáros éjjelen,
    Míg én reménytelen magányban
    Bolyongtam úton-útfelen.

    Csak azt tudom, hogy így születnek
    A legnagyobb tragédiák,
    S hogy elsőrangú intrikus volt
    A gyöngyvirág, a gyöngyvirág.

    Ma is, ha még a szőke lányra
    S a gyöngyvirágra gondolok,
    Eszembe jut, hogy ily vetélytárs
    Nagyon veszélyes egy dolog.

    Őrizze féltőn minden ember
    Szerelmesének ablakát,
    Hogy ne kerüljön soha abba
    A gyöngyvirág, a gyöngyvirág!

  • Heltai Jenő: Macskák

    Ha kitekint az éjszakába,
    Gondol-e arra, nagysád,
    Miért nyávognak oly veszettül
    A háztetőn a macskák?

    S míg ön merengve álmodozna
    Az illatos tavaszról –
    Kémény körül mért kergetőznek
    A kis cica s a kandúr?

    Oh, asszonyom, ha ön kíváncsi,
    Megmondom íme önnek:
    A vágy ad itt most szerenádot
    A jéghideg közönynek.

    Kegyednek nem tetszik a nóta?
    Pedig hát megbocsássa,
    Minden zenénél szebb a kandúr
    Lázas, vad nyávogása.

    A kis cicának, látja, tetszik,
    Lassan már hajt a szóra…
    Oh, nagyszerű szerelmi himnusz,
    Oh, macska-pásztoróra!

    Oh, asszonyom, hát tudja-é, hogy
    Minékünk mit jelent ez?
    Ez annak a nagy úrnak ujja,
    Ki mindent jól berendez.

    Oh, ne ütődjön meg tehát egy
    Könyörgő vallomáson,
    S hallgassa meg irgalmas szívvel
    Az én bús nyávogásom.

  • Heltai Jenő: Dal a vánkosról

    Napsugáros délelőtt van,
    Házad előtt ballagok,
    Rám mosolyg az emeletről
    Gyöngyvirágos ablakod.

    Gyöngyvirág közt gyöngyvirágnál
    Illatosabb hó-selyem,
    Fehér vánkos, puha vánkos
    Kacérkodik énvelem.

    Budapesten sok az ablak,
    Gyöngyvirágos közte sok,
    Itt is, ott is ki-kirakva
    Délelőtt a vánkosok.

    De olyan, mint ez a vánkos,
    Nincs sehol több, annyi szent –
    Hisz a legszebb szőke kislány
    Tegnap éjjel rajt pihent.

    Szívemen oly titkos, édes
    Gyönyörűség suhan át.
    Érzem is a szőke hajnak
    Mámorító illatát.

    Ha azóta untalan a
    Sáros utcát taposom,
    Te vagy oka, selymes, habos,
    Puha, fehér vánkosom.

    Látja más is azt a vánkost,
    De nem tudja, hogy mi az,
    Ez a vánkos a költészet,
    Ez a vánkos a tavasz.

    Ez a vánkos sok bolondos,
    Furcsa dolgot súg nekünk,
    Ha azé a szőke lányé,
    Akit éppen szeretünk.

  • Heltai Jenő: Madrigál-féle

    Hogy csókoltál és hogy csókoltalak,
    Hogy együtt ültünk akácfák alatt
    Valamikor májusba… ketten…
    Ma tél van, elfeledtem.

    Hogy szerettél és hogy szerettelek,
    Hogy öleltél és hogy öleltelek
    Lopva, titokba, önfeledten,
    Ma tél van, elfeledtem.

    A tél havával mindent behavaz,
    Téllé fagyott szívemben a tavasz:
    Ma tél van, elfeledtem,
    Hogy szerettél és hogy szerettelek,
    Hogy öleltél és hogy öleltelek,
    Hogy csókoltál és hogy csókoltalak,
    Hogy együtt ültünk akácfák alatt,
    Valamikor májusba… ketten…