Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak sokfajta nedve,
Száguldjátok be vetekedve.
Kicserélődve, fiatalon,
Szomorú kedvvel, víg haraggal
Legyünk mi két kárhozott angyal.
Legyünk a Tavasz gyermekei,
Kik arcukat vetik az Égnek,
Kik nedvesek s mégis elégnek.
Csönd legyen akkor az Ég alatt,
Bomolva, szökve, válva rügybe
Mi leszünk a Tavasznak üdve.
Mi legyünk akkor az Ég alatt
A legszebb két tavaszi jószág,
Túlzás, betegség, de valóság.
Forrás: MEK
Bús maskarája a világnak,
Apolló, a faun-mezű:
Üzenek néked, Léda. Várlak.
Tavasz van itt a Duna-tájon
És én olykor vért köhögök,
Szép itt az élet, csupa álom.
Pán-kereső utamba most már
Mámor-gályák utasa, én,
Itt állok a zord Bizonyosnál.
A lelkem még ronggyá-szedettebb,
Testem röpítné könnyű szél
Hádesz felé. És, és: szeretlek.
Új dalokat nem hallasz tőlem,
Csókom sincs csókolnivaló,
De kellesz e tavasz-időben.
Hogy akkor majd reám hajoljál,
Fülembe csókold, mit te tudsz:
„Csúf faunom, Apolló voltál.”
Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei
Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak sokfajta nedve,
Száguldjátok be vetekedve.
Kicserélődve, fiatalon,
Szomorú kedvvel, víg haraggal
Legyünk mi két kárhozott angyal.
Legyünk a Tavasz gyermekei,
Kik arcukat vetik az Égnek,
Kik nedvesek s mégis elégnek.
Csönd legyen akkor az Ég alatt,
Bomolva, szökve, válva rügybe
Mi leszünk a Tavasznak üdve.
Mi legyünk akkor az Ég alatt
A legszebb két tavaszi jószág,
Túlzás, betegség, de valóság.
Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei
Felhők vonulnak,
de mögöttük ott a nap.
Csak el kell hinni,
hogy nem tűnt el.
A föld mélyén rügyet álmodik a fa,
a hó alatt már mozdul a zöld.
Az élet sosem felejt el visszatérni,
csak néha elbújik,
amíg mi siratjuk.
Tavasz lesz újra.
Nem ugyanaz, mint tavaly,
de tavasz –
mert valakinek hinni kell benne.
És ha nem maradt más,
legyen az az ember én.
Ájtatos madár fütyüli,
barbár jóság minden hangjegy.
Jön a tavasz, tündököl,
csókoltat, de mégis elmegy.
Négy fogacskám elhagyott
s az ifjúság bölcs varázsa,
ó négy márvány liliom,
négy világtájat pusztulása.
Bánatos virág-szivem
fekete almát kuporgat.
A cigányos alázat
tündér álmaimra forrad.
A Rózsadombon már tavasz van,
Dőlnek az édes jó szagok,
Az új madár a régi ágon
Nem énekel még, csak dadog.
Próbálja szárnyát, csiripelget,
Kinéz a fészek peremén,
Köröskörül hány friss rügyecske,
Hány új kukac, hány új remény!
Én, tollavesztett vén madár, ki
Átdideregtem a telet,
Talán utólszor ünnepellek:
Szervusz, te kedves kikelet!
Mikor fölérsz a Rózsadombra,
Tündérkirálynő közeleg,
Rímek csipognak körülötted,
Szapora, olcsó közhelyek.
Tündérkirálynő! Cifra jelző
Nyüzsög nyomodban, rengeteg!
Jöttödre, illő tisztelettel,
Ma én is hárfát pengetek.
Dal vagy, virág vagy, napsugár vagy,
Idők vén fáján ifjú ág,
Álom, remény, vágy, szerelem vagy,
Élet, szabadság, ifjúság.
És még mi minden! Jó jövendő
Annak, ki fáradt, gyönge, bús,
Mosoly, derű, fény, biztatás vagy,
Ezerszer áldott március.
Evoé! Itt vagy! Balzsamoddal
Hűsíts sok égő sebhelyet.
Tudod-e még, ki voltam egyszer?
Emlékezel rám, kikelet?
Én voltam az, ki… ej, no, mindegy!
Jött sok vad év, zord sáska-raj.
Öreg vagyok már. Új tavasz, te
Fiatalabb vagy, mint tavaly.
Szoríts magadhoz. Jőjj, ölelj meg,
Mint rossz fiát a jó anya.
Szálljon feléd, ha elbúcsúzunk,
Lelkem utolsó sóhaja.
És vidd magaddal ezt a sóhajt,
Fájó, szerelmes levelet,
Ki tudja, hogyha újra eljössz,
Találkozom még teveled?
Habár ez többé nem divat ma,
Nyújtsd búcsúcsókra szép kezed,
S nevess síromra akkor is majd,
Mikor már régen nem leszek.
Egy szőke lányt ismertem egyszer,
Egy szőke kislányt, őz-szeműt.
Megittasult a gyöngyvirágtól,
S azt hordta mindig, mindenütt.
Május havában volt, s ilyenkor
Szerelmes az egész világ.
S ilyenkor nyílik kinn az erdőn
A gyöngyvirág, a gyöngyvirág.
Szerettem én is a virágot,
Mindet szerettem egyaránt,
A gyöngyvirágot is szerettem,
De jobban azt a szőke lányt.
Ő egy virágba volt szerelmes,
Mely egy pohárka vízben állt…
És viszonozta hő szerelmét
A gyöngyvirág, a gyöngyvirág.
Én nem tudom, miről beszéltek
Csillagsugáros éjjelen,
Míg én reménytelen magányban
Bolyongtam úton-útfelen.
Csak azt tudom, hogy így születnek
A legnagyobb tragédiák,
S hogy elsőrangú intrikus volt
A gyöngyvirág, a gyöngyvirág.
Ma is, ha még a szőke lányra
S a gyöngyvirágra gondolok,
Eszembe jut, hogy ily vetélytárs
Nagyon veszélyes egy dolog.
Őrizze féltőn minden ember
Szerelmesének ablakát,
Hogy ne kerüljön soha abba
A gyöngyvirág, a gyöngyvirág!
Ha kitekint az éjszakába,
Gondol-e arra, nagysád,
Miért nyávognak oly veszettül
A háztetőn a macskák?
S míg ön merengve álmodozna
Az illatos tavaszról –
Kémény körül mért kergetőznek
A kis cica s a kandúr?
Oh, asszonyom, ha ön kíváncsi,
Megmondom íme önnek:
A vágy ad itt most szerenádot
A jéghideg közönynek.
Kegyednek nem tetszik a nóta?
Pedig hát megbocsássa,
Minden zenénél szebb a kandúr
Lázas, vad nyávogása.
A kis cicának, látja, tetszik,
Lassan már hajt a szóra…
Oh, nagyszerű szerelmi himnusz,
Oh, macska-pásztoróra!
Oh, asszonyom, hát tudja-é, hogy
Minékünk mit jelent ez?
Ez annak a nagy úrnak ujja,
Ki mindent jól berendez.
Oh, ne ütődjön meg tehát egy
Könyörgő vallomáson,
S hallgassa meg irgalmas szívvel
Az én bús nyávogásom.
Napsugáros délelőtt van,
Házad előtt ballagok,
Rám mosolyg az emeletről
Gyöngyvirágos ablakod.
Gyöngyvirág közt gyöngyvirágnál
Illatosabb hó-selyem,
Fehér vánkos, puha vánkos
Kacérkodik énvelem.
Budapesten sok az ablak,
Gyöngyvirágos közte sok,
Itt is, ott is ki-kirakva
Délelőtt a vánkosok.
De olyan, mint ez a vánkos,
Nincs sehol több, annyi szent –
Hisz a legszebb szőke kislány
Tegnap éjjel rajt pihent.
Szívemen oly titkos, édes
Gyönyörűség suhan át.
Érzem is a szőke hajnak
Mámorító illatát.
Ha azóta untalan a
Sáros utcát taposom,
Te vagy oka, selymes, habos,
Puha, fehér vánkosom.
Látja más is azt a vánkost,
De nem tudja, hogy mi az,
Ez a vánkos a költészet,
Ez a vánkos a tavasz.
Ez a vánkos sok bolondos,
Furcsa dolgot súg nekünk,
Ha azé a szőke lányé,
Akit éppen szeretünk.
Hogy csókoltál és hogy csókoltalak,
Hogy együtt ültünk akácfák alatt
Valamikor májusba… ketten…
Ma tél van, elfeledtem.
Hogy szerettél és hogy szerettelek,
Hogy öleltél és hogy öleltelek
Lopva, titokba, önfeledten,
Ma tél van, elfeledtem.
A tél havával mindent behavaz,
Téllé fagyott szívemben a tavasz:
Ma tél van, elfeledtem,
Hogy szerettél és hogy szerettelek,
Hogy öleltél és hogy öleltelek,
Hogy csókoltál és hogy csókoltalak,
Hogy együtt ültünk akácfák alatt,
Valamikor májusba… ketten…
