Címke: tavasz

  • Tóth Árpád: A tavaszi sugár…

    A tavaszi sugár aranyburokba fonta
    A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
    Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
    Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

    A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
    A park-őrző, borús csillámú rácsvasak
    Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
    Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

    Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,
    Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
    Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
    Eltűnt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott.

    Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
    Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
    Melyben pezsegve forr kedv és bú drága titka,
    Mint mélyen csillogó, nektár-ízű elegy.

    Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
    Kitágul… rezg, s ha kinyúlik a kéz,
    A Nap arany almáját a tenyeredben érzed…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Tudósítás

    Báránybőgéstől hangos a határ.
    Nyílik az ibolya.
    Tavasz van.
    Különben az utak tele sárral
    s az emberek panasszal.

    Forrás: Lélektől lélekig

    K

  • Juhász Gyula: Március idusára

    Vannak napok, melyek nem szállnak el,
    De az idők végéig megmaradnak,
    Mint csillagok ragyognak boldogan
    S fényt szórnak minden születő tavasznak.
    Valamikor szép tüzes napok voltak,
    Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
    Ilyen nap volt az, melynek fordulója
    Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

    Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
    És lángoló Petőfi szava zengett,
    Kokárda lengett és zászló lobogott;
    A költő kérdett és felelt a nemzet.
    Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
    Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
    Szépség, igazság lassan megy előre,
    Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.

    De azért lelkünk búsan visszanéz,
    És emlékezve mámoros lesz tőled,
    Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
    Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
    Mely új tavaszok napját égre hoztad,
    Mely új remények ibolyáját fontad.
    Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
    Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szép Ernő: Virágok

    Nincs nekem kedvenc virágom,
    melyik szebb, nem prédikálom,
    Mind szeretem, mind csudálom,
    tavasszal mind alig várom.

    És szeretem én a fákat
    amennyit csak szemem láthat.
    Szeretem, ó, a fanépet,
    a fák is olyan szépek, szépek.

    Nem mások ők, nézz csak rájok:
    égig érő zöld virágok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Radnóti Miklós: Tavaszi szeretők verse

    Látod!
    boldog csókjaink öröme
    harsog a fák közt és
    árnyékkal áldja
    testünket a táj! Hallod,

    hogy terül a füvön a
    fény és pattan a fákon
    dallal a hajtás! csak

    csörgető fekete tücskök
    zaja dicséri most
    fűnek és fának
    jó örömét! nézd,

    a vizen, messze partok
    homályos tövén
    tükrösen fénylik
    tavaszi kedvünk! mert

    mi vagyunk most a fű,
    a fa, a part, az öröm is
    és szépszavú áldása
    a tájnak!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilágyi Domokos: Szemedből

    Szerettem volna, ha hozzám bújsz,
    szép szóval szíven simogatsz –:
    ne törjünk egymásra – már úgyis
    ránk tört ez ideges tavasz;

    az első ibolyák s az első
    ibolyántúli sugarak
    járatják bennünk a rügyedző,
    újratavaszodó tudat

    s remény s rettenet örök táncát
    – kín a szülés s a születés –;
    fagy-ütötte, tetszhalott kívánság
    után a beteljesülés

    ne vég legyen –: kezdet, új vágyé,
    küzdelemé, tovább, tovább,
    hogy önmaga elől világgá
    ne bujdoshasson a világ – –

    bújj hozzám, honomul, honodhoz.
    ölelj, biztass – csírát a rög –:
    szemedből vetítsem világgá
    a megszelídített jövőt.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Kosztolányi Dezső: Áprilisi ezüst eső

    Szeles, fehérlő délutánon,
    mikor dalt hallasz messze, távol,
    a tiszta, illatterhes égből
    hull a napfényes, könnyü zápor.

    Akáctömjén röpül a légben,
    a lomb merengő, szűz fehérség,
    kis, ideges lányok kacagnak,
    veri az ördög a feleségét.

    Nyílt arccal isszuk az esőt fel,
    agyunkba rózsaszínű láz kap,
    vékony, ezüst esőfonálon
    fehér angyalkák citeráznak.

    Piros a síró égnek arca,
    s a lágy eső vígan pörög le,
    mint fiatal, szelíd leányok
    titkos szerelmü, enyhe könnye.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Tegnap még hó esett

    Tegnap még hó esett, ma nap süt, kék az ég,
    nézem hunyorgó medveszemmel, egy ütemmel lemaradva
    a tündéri változásról, makacsul tovább hull bennem a hó,
    de azért a napsütést is észlelem, sós áramütésíz bizsereg
    a nyelvem hegyén, a drótkerítésen fennakadt kátránypapír
    csattog, mintha szárnya nőtt volna, s repülni vágy a kert,
    az akácfák csúcsán szél motoz, fészekben kuksoló rigók
    tolla közé fúj, szédíti őket tavasszal, maggal, némelyik
    már a csőrét tátja, énekelne; repedezik bennem is
    a megkövesedett tapasztalás, az agyamba nyomtatott
    naptár, hogy hiszen tél van, legalábbis a Földnek
    ezen a pontján, ahol én sem vagyok szabadabb, mint a fa,
    ó, nem úgy vagyok fogoly, hogy ezt meg azt nem engedélyezik,
    ellenük éppen harcolhatok is, ha kedvem tartja, komolyabb
    s szigorúbb rabság az enyém, s nem szökhetek előle örök
    napsütésbe, vinném magammal, mivelhogy bennem van,
    télen hullna bent a hó, tavasszal patak áradna,
    nyáron arany kalász ringana, ősszel szőlő mézesedne,
    vagyis hiába minden szökés, ahhoz újjá kellene születni,
    s máshol, de se újjászületni, se szökni nincs kedvem,
    mivel jól érzem magam e végleges kötöttségben s úgy
    vagyok szabad, hogy elfogadom s már együtt repülök
    a kerttel, holott nagyon jól tudjuk, hogy nem moccanunk,
    s mint csodát éljük át e tündéri változást, a télbe
    benyilallt tavaszi napot, örömünk apró, de valódi,
    mert mi tudjuk, hogy mit kockáztatunk, mindent, mi
    változhatatlan, mert csak így vagyunk, amik vagyunk,
    s nincs több hely a világban, csak ez az egy, mert
    a hely is mi vagyunk, az ég is, s talpunk alatt a sírgödör.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Luminița Mihai Cioabă: Fájdalom

    Megérted-e valaha is
    mint havazik a szóban?
    Megérted-e valaha is
    mint zuhog lélekben a vágy?
    Megérted-e valaha is
    a falevelek könnyét?
    Meglehet sohasem
    fogod tudni
    hogy minden áldott éjszakán
    átgyalogolom a holdat
    s a hasadó hajnalon
    hamut hozok talpamon.
    Szerelmed Fájdalom
    Fájdalom Szerelmed.
    Meglehet sohasem
    fogod tudni hogy
    Életet adtál a Halálban
    a falevél zöldjét
    még
    mielőtt
    az éjszakában a fákból
    szerte a világon pont
    robbannak a rügyek.

    * * *

    Ujjászületek az idő sodrában
    nyersében a tavaszi zöldnek
    és legyilkoltan roskadok össze őszi zokogásban
    tudván hogy
    ismét újjászületek

    Forrás: MEK (Balogh József fordítása)

  • Radnóti Miklós – Tavaszi szeretők verse

    Látod!
    boldog csókjaink öröme
    harsog a fák közt és
    árnyékkal áldja
    testünket a táj! Hallod,

    hogy terül a füvön a
    fény és pattan a fákon
    dallal a hajtás! csak

    csörgető fekete tücskök
    zaja dicséri most
    fűnek és fának
    jó örömét! nézd,

    a vizen, messze partok
    homályos tövén
    tükrösen fénylik
    tavaszi kedvünk! mert

    mi vagyunk most a fű,
    a fa, a part, az öröm is
    és szépszavú áldása
    a tájnak!

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) / Radnóti Miklós versei