„A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa.”
Gárdonyi Géza
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: titok
-
Kosztolányi Dezső: Mélyek a kutak
Mi lett belőle, istenem, mi lett?
Én nem tudom. Hiába kérditek.Csak azt tudom, hogy fújnak a szelek,
órák peregnek, erdők zengenek.Csak azt tudom, hogy mint a gondolat,
vágtatnak az örök kerékfogak.Csak azt tudom, hogy tisztult árnya mély,
s rengő öbölbe zeng és sír a szél.Csak azt tudom, hogy búsak az utak,
és mély az élet, mélyek a kutak.Forrás: Lélektől lélekig
-
Mészáros Ferenc: Egyszer mindenre fény derül
A hallgatag órákon,
keresed magad, de nem találod.Pedig ott vagy, ott rohan
a vér ereidben, és a szív is ott
dobban benned, mégis
keresel valakit, aki te vagy, az igazi, a
tiszta, az ember…
Hallgatag órákon vitatkozol a csenddel…Valakit keresel, aki az
ég tükrén néz vissza rád, mikor a Nap
rád nyitja fényeit,
keresel valakit, pedig ott van, hiszen ő
vagy te is, csonttalanul,
hústalanul, árnyék, amit a fény rajzol
lépteid elé. Ha nem
hunyod be szemeidet, látod…Kísértenek életen át
árnyékaid, az álmok…Pedig ott van, ott vagy
az idő romjai mögött, tépázott
ábrándokba öltözötten…
Ott vagy magad, ahol rongyokban
koldul a lélek, és
az éjbe rejtőzve keres menedéket… Ott
vagy, néha csillanó
reménnyel, s megtalálod önmagad is
egyszer… Úgy virrad fel
lényed, mint a reggel…Valami visz, rángat, nem
tudni merre, miért? Valaki keresi
kezed, talán csak egy
érintés villámaiért, talán csak azért,
hogy a pillanat megváltsa
az időt? Talán csak azért, hogy a
fényben megtaláld a
helyed, a mindenért, vagy a semmiért?… Valamit, valamiért…
Mennyit vitáztak,
kutakodtak a bölcsek, a tudók, mennyi
erőt rabolt el a
rettegett titok, a farkasétvágyú jövő, és
mennyi hit tört meg a
jéggé fagyott álmokon… Válasz még
nem érkezett, pedig a
kérdés ott lebeg, időtlenül… Egyszer
mindenre fény derül.Forrás: Lélektől lélekig
-
Szabó Magda: Ma még enyém egészen
Ma még enyém egészen,
mint könny a pilla szélén,
köd és álom takarja,
s a titkokon lakat.
Mint magzatot borítja
az emlék gyönge burka,
beszélni nem tanult még,
gőgös és hallgatag.
Ma még enyém, de holnap
a rímek ráomolnak,
a hangok szertehordják
száz szomjas szájon át,
csengős bokák kerengve
megpörgetik ütemre,
a fátyla földre zizzen,
feltárja homlokát.
Hogy titkolnám, ha hagyna,
takarnám önmagamba,
hogy ne tudjam én se, hogy van,
ne tudja senki se;
szemembe ül, kibámul,
részt kíván a világból,
ott villódzik szavamban
játékos szelleme.
A börtönét kitárja,
megvillan gyenge szárnya,
ma még enyém, de holnap
elnyeli a világ,
és ki magában óvja,
én leszek árulója,
dicsekvő balga szókkal,
remegő rímen át.
Forrás: Vers mindenkinek
-
Nadányi Zoltán: Arcom a kezemben
Az én összeszorított szám
senkihez se szól, csak hozzám.Szívhez szól, az én szívemhez.
És a szív felszól a szemhez.Mondja neki, hogy mit hallott,
az a néma száj mit vallott.A tükörhöz mentem, néztem,
titoktartó-e a két szem.Láttam, hogy kiadna rajtam,
behúnytam és eltakartam.Most már az is titoktartó,
őrzi kettős börtönajtó.Ki hozzám jön, így lel engem,
némán, arcom a kezemben.Forrás: Lélektől lélekig
-
Radnóti Miklós: Rózsa
Egy bordóvörös könyv vagy –
Dús, csevegő szirmok lapjaid,
Melyek között a szél borzolva lapoz…Nehéz illatú, nedves szirmaid
Telítve vannak titkos regékkel,
Melyeket a múlt a földben hagyott…Lapoz, lapoz szirmaid közt a szél,
– Pompás kötésed most nyíl épp széjjel,
S elmeséli nékem amit olvasott…Forrás: Lélektől lélekig
-
Wisława Szymborska: Beszélgetés a kővel
Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az, eressz be.
Be akarok bensődbe lépni,
és körülnézni ott,
belélegezni téged.- Menj innen – szól a kő.
- Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
Ha darabokra törnek is,
zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk.
Homokká morzsolódva sem
eresztünk be senkit.
Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Csupán kíváncsiság vezet:
egyetlen esélye az élet.
Be akarom járni palotádat,
majd a levél s a vízcsepp bensejét.
Nincs sok időm e feladatra.
Halandóságom indítson meg téged. - Kőből vagyok – szól a kő -,
arra hivattam, hogy komoly maradjak.
Menj innen.
Nincs nevető-izmom.
Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Tudom: nagy, üres termek tátonganak benned,
sosem látottak, hasztalanul szépek,
senkinek léptét soha nem visszhangzók.
Valld be, magad se tudsz róluk sokat. - Üres, nagy termek – szól a kő -,
de nincs bennük számodra hely.
Meglehet: szépek, de a te szegényes
érzékeid föl nem érik.
Megismerhetsz, de meg sosem tapasztalsz.
Egész külsőmmel feléd fordulok,
egész bensőmmel elfordulok tőled.
Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Nem keresek benned örök otthont.
Nem vagyok boldogtalan.
Nem vagyok hontalan.
Világom méltó rá, hogy visszatérjek.
Üres kézzel lépek be, és jövök ki tőled:
s bizonyítékul, hogy csakugyan benn voltam,
nem mutatok fel mást, csak szavakat,
melyeknek nem hisz senki. - Nem léphetsz be – szól a kő.
- A részvétel érzéke nincs meg benned.
Egyetlen más érzékszerv sem pótolhatja ezt,
még a mindent-látásig kiélesült tekintet
sem segít rajtad, ha híjával vagy ennek.
Nem léphetsz be: alig dereng benned ez az érzék,
fejletlen csíra, csak elképzelés.
Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
Nem várhatok kétezer századig,
hogy hajlékodba lépjek. - Ha nekem nem hiszel – szól a kő -,
fordulj a levélhez, azt mondja, amit én.
A vízcsepphez, azt mondja, amit a levél.
Végezetül kérdezd meg saját hajad szálát.
Nevetés feszül bennem, óriás nevetés,
bennem, a nevetésre képtelenben.
Kopogtatok a kő ajtaján.
- Én vagyok az, eressz be.
- Nincs ajtóm – szól a kő.
(Kerényi Grácia fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
-
Fodor Ákos: AXIÓMA
Nem az a titok,
amiről „nem beszélünk”.
A titok: s z ó t l a n.Forrás: Lélektől lélekig
-
Pilinszky János: Egy titok margójára
Takard le jól, mit elkövettél,
és élj utána szabadon, akár
egy sikeres merénylő. Tetted
kendő alatt, nélküled is megél,
majd túlnő rajtad, meghalad,
alig először, később azután
gyereksirásként, mint a végitélet,
mikor a bárány elkiáltja magát.Forrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő: Fáraók sírja felé
Egyszer megtalálnak.
Meg kell találjanak.Holdas éj lesz a sivatagon.
Két karom, ujjaim
kimerednek a homokból –
Lebontják, ássák a fövenyt
és megtalálnak:
a szívemet is,
a kincsemet is,
a titkomat is.Nyújtott énekkel, teveháton
ügetnek velem
remegő sugár-szőnyegen
Fáraók örök sírja felé.Forrás: Lélektől lélekig
