titkok-titka, te,
nem vonásaid szépek:
arcod gyönyörű
Forrás: Lélektől lélekig
titkok-titka, te,
nem vonásaid szépek:
arcod gyönyörű
Forrás: Lélektől lélekig
Vannak dalok, mik titkosak,
szívünk éjében élnek,
elfojtott, néma dalai
mély szenvedélynek.
Vannak gyöngyök, mik titkosak,
örvény mélyén teremnek,
becsesek, fénylők, nem valók
az embereknek.
Forrás: Lélektől lélekig
Virágok közt hevertünk… Nemcsak arcod,
egész tested oly idegen varázzsal
kezdett ragyogni, mintha tűnt korok
titkai keltek volna újra benned,
s az esti rét minden füve-virága
lassan feléd fordult: új fény felé.
Először szótlanul csodáltuk az
isten homlokán szálló fellegek
szenvedélyes vörösét, majd, mikor
elhallgattak a lombok énekes
lakosai, melled fölé hajoltam
s átcsapott rajtam a rémült, a boldog
felismerés, hogy míg az alkonyat
lobogása koszorúzta fejed:
a szűzi Hold szállt le benned az égről
s a buja Flóra csókol csókjaidban.
Forrás: Lélektől lélekig
Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se – jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életemet
úgy édesíti, édes nevedet:
nevedet, édes, a pár szótagot,
mely tündéri burkoddá változott,
röpítő közegeddé, nevedet,
mely körém gyújtja az emlékedet,
fűszerként csendít a nappalon át,
s beillatosítja az éjszakát,
s úgy tapad a számba, tüdőmbe, hogy
már majdnem te vagy, amit beszívok,
már majdnem te: minden lélegzetem
veled itat és zsongat édesen:
édes neved betölti szívemet,
s csak titka, te, vagy nála édesebb.
Forrás: Lélektől lélekig
Halkan mondjad, – hangosan hallik, –
vissza ne verjék messzi falak.
Leírni talán nem is szabad.
Orcádra fessed rózsaszínnel,
bújtasd mosolyos csigaházba,
didergésbe és könnyű lázba.
Rejtsd pillád alá, meg ne lássák,
akadó lélegzetbe vessed.
Hogyha szereted, így szeressed.
Forrás: Lélektől lélekig
A büszke szem az égre bámul;
a néma szájban titok él.
A büszke kéz, az összezárul;
a büszke szív, az nem remél.
Én feléd nézek két szememmel
s a szájam zárt, mert titka van.
S feléd lengetem két kezemmel
a szívem, amely nyitva van.
Forrás: Lélektől lélekig
Beteg virág vagyok:
Láthatatlan féreg
Éji vihar szárnyán
Egy szirmomra tévedt;
Ágyat vetett bennem,
Szép kármin ölemben,
S most sötét szerelme
Titkon megöl engem.
(Képes Géza fordítása)
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
K
Mindent, mindent tudhattok rólam!
Nagy bűneim ólmos sötétjét…
Átkos életem hogy hajol
a sors korbácsa alatt kétrét…
Botlásaim pojáca-táncát,
tévedt siklásait kezemnek…
A keserű falat ízét,
mikor elrejtőzve eszem meg…
Hisz csontig meztelen vagyok,
akárki a szívemig láthat…
A szent ledérség árkain
hagytam el színes, rongy ruhámat…
Mindent, mindent tudhattok rólam!
Még azt is, hogyha jót cselekszem…
De ha én kérdem: ki vagyok?! –
nem felel rá, csak két meredt szem.
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
Emeld fel bíbor képedet,
Csendes Esthajnal!
Enyhítsd meg a természetet
Harmatillattal.
Hozd alá a fáradt szemnek
Kivánt álmait,
Fedezd bé a szerelemnek
Édes titkait.
Titkon nyílnak az életnek
Legszebb rózsái,
Mély titokban csörgedeznek
Legszebb órái.
Ah, nékem is van egy titkom
Szívembe rejtve!
Nem szabad azt kimondanom:
El van temetve.
Nem szabad kijelentenem,
Mely boldog vagyok;
S hogy ki az én Egyetlenem,
Kiért hervadok.
Csak a néma hold mosolyog
Rám szemérmesen,
Mikor az örömcsepp ragyog
Forró szememen.
Forrás: Arcanum