https://verskucko.com

Címke: vágy

  • Szabó Lőrinc: Ezeregyéj

    Hogy bármi voltál légyen, annyi se kellett,
    hogy legyél: a hit gyönyöre
    maga építi, amit ostromol.
    S oly laza a lélek szövete, oly
    vékony réteg az érző pillanat,
    s ami – valóság? – rajta áthalad,
    olyan kétes, és a jelen mögött
    – vagy előtte – olyan nagy az örök,
    oly tengersok a többi, az, amit
    a szellem őriz és elevenít,
    rajtad s máson, perc és anyag felett,
    olyan úr az emlék s a képzelet,
    hogy érzékeid eseményei,
    a testi mámor tűnő tényei,
    mellette mind csak koldús unalom:
    ezeregyéj forog át agyadon,
    úgy húnynak-gyúlnak a csillagai,
    ahogy téged álmodik valaki.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Závada Péter: Szemcsapágy

    Ki érti, mondd, az ősi formulát:
    miért a nyárra ősz, s az őszre tél?
    Az ón az új mi végre fordul át,
    mint két fogaskerék, mi összeér?

    Ki érti, mondd, talán az alkotó,
    miért a késztetés, a görcs, a vágy?
    Miért rotál tucatnyi vasgolyó,
    s kering az év, e lomha gömbcsapágy?

    Miért követsz, s miért követlek én?
    Önzéseink körhinta-tengelyén
    csupán a kattogás kering velünk.

    Miért, ha míg e verset gépelem,
    akárha két parányi gépelem,
    egymáson elforog tekintetünk.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Ki érti?

    Szerettem volna adni,
    de nem volt: mit. –
    Szerettem volna kapni,
    de nem volt: kitől.

    Szerettem volna enni,
    de üres volt a tányér. –
    Szerettem volna menni
    de nem volt: hová.

    Szerettem volna halni,
    de a Halál kitért. –
    Szerettem volna élni,
    de nem volt: miért.

    Forrás: fb – szeretem a verseket

  • Babits Mihály: Festett cél, puszta semmi

    Nem tudok kavarogni s nagyra menni,
    mint a vidám dúshomlokú fiúk:
    érzem, hogy festett céljuk puszta semmi
    s a nagy dicsőség álmai hiúk.
    Érzem, hogy legjobb resten elpihenni
    s nincsen tovább már törekedni út:
    rosszkor születtünk s nincs mód újralenni,
    nekünk csupán az élet csontja jut.

    És mégis egyre futok, egyre vágyom
    s valamit keresek még e világon,
    mit nem fogok meglelni sohasem.
    A régi vágyat, régi ifjuságot,
    a régesrégen elhervadt virágot
    s leszüretelt gyümölcsöt keresem.

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Húnyt szemmel…

    Húnyt szemmel bérceken futunk
    s mindig csodára vágy szivünk:
    a legjobb, amit nem tudunk,
    a legszebb, amit nem hiszünk.
    Az álmok síkos gyöngyeit
    szorítsd, ki únod a valót:
    hímezz belőlük
    fázó lelkedre gyöngyös takarót.

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Kosztolányi Dezső: Miért?

    Ti kérditek, miért vagyok?
    Miért kelek fel újra?
    Hogy lássam, mint a kósza szél
    a lányok aranyos, finom haját
    könnyes arcukba fújja.
    Hogy várjam azt, ki eljövend,
    egy lány, vagy nem tudom ki,
    oly jó álmodni tétlenül,
    s szeles időben szürke ég alatt
    dalolva kóborolni.
    Hogy imádjam, szegény hivő,
    mi fájó s halhatatlan.
    Hogy elsirassam csendesen
    a zokogó szeptemberi esőt
    egy bús, haldokló dalban.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Kiss Kálmán – Üzenet a hegyről

    Ülök a hegyen, kezemben pohár,
    aranylón csillog boromban a nyár.
    A madárzajos csend oly ringató,
    s úgy csillámlik, mint odalent a tó.

    Itten akár én boldog is lehetnék,
    El-elmélázok, szíven üt az emlék.
    S felüvöltenék, mert nem vagy velem,
    egyetlen Drága, te vad, szertelen,
    gyönyör, gyöngédség, seb, sajgó hiány,
    dadog a szívem, annyira kíván.

    Ide idézem emlékalakod,
    hogy megöleljen, mert magam vagyok.
    Érzem a szádat, forró és puha,
    testeden most e szép táj a ruha.
    Ölébe fogad engemet e táj,
    bódulat ringat, már semmi se fáj.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Ady Endre: Sóhajtás a hajnalban

    Óh, pírban fürdő,
    szépséges világ,
    pihent testeknek
    boldog, lomha kéje,
    rejtelmes, fényes,
    ezer puha fészkű,
    gyönyörű város.

    Óh, szent hajnal-zengés:
    Élet szimfóniája,
    csodálatos Élet,
    be jó volna élni.

    Mennyi öröm zúg
    és mind a másé,
    mennyi arany cseng
    és mind a másé,
    mennyi erő küzd
    és mind a másé,
    mennyi asszony van
    és mind a másé,
    mennyi új kéj zsong
    és mind a másé,
    mennyi szándék tör
    és mind a másé,
    mennyi minden van,
    mennyi szép minden,
    mennyi szent minden
    és mind a másé.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Oscar Wilde: Hélas

    (Israel Efraim fordítása)

    Hogy minden szélnek hárfája legyen
    Lelkem, elfújjon minden szenvedély,
    Azért lett sutba dobva régi mély
    Bölcsességem s a komoly fegyelem?
    Talán újraírt tekercs életem,
    Ráfirkált egy gyermeteg ünnep-éj:
    „Fújj lusta dalt, únt furulyán zenélj!”;
    S azzal a minden-titkot szétkenem.

    Volt perc, hogy lábam csúcsra hághatott
    Volna, s egy disszonáns akkord – a lét –
    Csaknem az Isten füléig hatolt:
    Halott az az idő? Egy pici bot
    A románcnak épp hogy mézéhez ért,
    S el kell vesztenem lelkem örökét?

    Forrás: Magyarul Bábelben

    Oscar Wilde: Hélas!

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Meghemperegtem minden vágyba lent
    s lant lett a lelkem, min a szél zenél.
    Ezért veszett el, ami bennem él,
    kemény hitem s tudásom is, a szent.

    Most életem elfirkált pergament,
    amelyre egy ünnepnapon sekély
    dalt írt a rímes, könnyű szenvedély
    és az egésznek titka tönkrement.

    Járhattam volna egykor fénybe, szép
    ormon, dalolva téged, tiszta élet,
    hogy megbűvöljem az Isten fülét.

    Elmúlt e kor? Varázsvesszővel épp
    csak érintettem a mesét, a mézet –
    és árva lelkem kincse semmivé lett.

    Oscar Wilde: Hélas

    (Tellér Gyula fordítása)

    Lelkem, sodorván minden érzelem
    árja, lett bármily-szél-pengette lant –
    s én ezért adtam túl tovasuhant
    bölcsességemen s jó fegyelmemen?
    Hiszem: sorsom csak átírt pergamen,
    melyre vigalmon suhanc-kéz kapart
    henye virelait és furulyadalt,
    alattuk ép a teljes rejtelem.

    Bizony, volt kor, mely napos csúcsra
    volna, a létből – mely zajjal tele –
    egy tiszta húrt zengetni Istenig.
    Hát nincs tovább? A vágy mézcseppjeit
    csak megérintette pálcám hegye,
    s most lelkem jussa vesszen el vele?

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Ladányi Mihály: Szép vagy

    Tűzijátékot gyújtanék neked szerelem,
    káprázatos rakétákat,
    hogy elbűvöljelek,
    hosszú verssorokat, hogy körülöleljék tomporodat,
    és égő mondatok hálóiba
    fogjam melledet…

    De lebiggyeszted a szád, csak akkor ragyogsz föl,
    mikor tükörbe pillantasz.
    Szép vagy, mint egy húsevő növény,
    álmos és izgalmakra éhes;
    csókom ijedt állata végigmászik karodon, nyakadon,
    aztán égető nedvek emésztenek el.

    Néha boldogan mesélnék fekete napjaimról,
    a kövekről, amiket
    a feneketlen szakadékba cipelek,
    szánnivaló énekeimről,
    amiket az emberek fülébe üvöltenék,
    hogy felébredjenek,

    az őrült órák kalapácskattogásáról,
    amit egész éjszaka hallok,
    míg nézem a hold lassan menetelését
    a fal penészvirágai közt.
    Szemem leragad reggel a villamoson,
    de aztán újra rád nyílik, szerelem,
    mert te vagy az én napom, tündöklő-tomporú!

    Most
    e kocsmában várok rád,
    ahol piszkos abroszokon
    kiloccsant borcseppek vöröslenek,
    s a fejeket támasztó karok erdejében
    riadt kutyatekintetek
    csillagai közt

    a világból,
    mely a cigarettafüst ősködéből kifordul sisteregve,
    tested forró pusztái villognak csak szemembe,
    ahol, kopott csavargó,
    kiszáradt torokkal kószálok és
    háromnapos szakállal,

    s már csak fáradt, véres szemem
    néz szembe a világgal.

    Forrás: Magyar Bábel