Címke: vágy

  • P. Pálffy Julianna: Emlékké szépülnek a pillanatok

    Emlékké szépülnek a pillanatok,
    hiába fogytak el a percek,
    nem lettek hónapok és évek,
    mégis mi voltunk egymásnak lélegzet,
    szomjat oltó nedű,
    vad éhet csillapító étek.

    Balzsam voltál a szívemen, fényem,
    visszaragyogtál rám, csillagom,
    csak néha folyhatott titkon érted
    könny az arcomon,
    mert úgy szerettelek,
    gyengéden féltve –
    óvtalak magamban is –
    s nem vártam semmit cserébe.

    Ha téged álmatlanná sújtott a bánat,
    magányod metsző hidegét
    sütötte felém
    börtönbe zárt vágyad,
    és te szikrázni hívtál,
    lángoló örvényben,
    mámortól édes édenben élni,
    ahol megtanítottál engem –
    vagy én tanítottalak téged, Kedves? –
    csókdallamokkal szerelemzenélni…

    Forrás: Facebook

  • József Attila: Csak a tenger jött el

    Melled két pólusa közt a kék sugár –
    A kötéltáncos álma áll azon.
    A felhő elfoszlott, hogy föllebeghess
    És én már túlsokat kerestelek –
    Nyugodt, mély vizek leheletével száll már az enyém
    S magányos, nagy fenyőmről hullong a jóhúsú toboz.
    S a legmagosabb füvek is kinőttek már a dombon,
    Szívükben szép, zöld tüzek égnek,
    Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
    S az Úr
    Nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
    Ott áll az útjuk végén…
    De én nem vagyok fáradt, kedvesem –
    Csak a tenger jött el a küszöbömig.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Leleszi Balázs Károly: Szívdobbanás egy ház előtt

    És a szerelem szövétneke mily´ törékeny.

    Eljöttem érted kedvesem, virágot és madarat találsz a tenyeremben,
    úgy mint régen a gazdag vándorkereskedők, akik messzi tájakról
    érkeztek
    és ritka virágokat, beszélő madarakat rejtettek iszákjukba.

    Nos kérlek, engedj be, régmúlt emlékeket őrzök a szívemben,
    kibújtam most a házak árnyékából, ahol úgy éreztem vékony
    karjaimban ringatlak
    és mégsem vagy olyan messze, mint álmaimban egy tutaj,
    amely a nagy folyam mélyén sodródik az ismeretlenbe.

    Sokáig kerestelek, de nézd, most már együtt vagyunk.

    Mondd eljössz-e velem, hogy újból csókjaidból meríthessek erőt?
    Mondd kedvesem, elkísérnél-e oda, ahol élek, hogy szemed
    kékje fölverje az üres teret?

    Kérlek ne szólj! Látom, hogy csomagolsz és mosolyogsz rám.
    És elindultunk a házak között, amikor az emberek nehéz
    álmukat aludták.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tótfalusy István: A gubbiói farkas éneke

    Milyen jó meglapulni ennek az embernek karjai közt.
    Milyen jó idesimulni ösztövér testéhez.
    Milyen jó lustán, kedveskedőn nyalogatni a kezét meg az arcát.
    Milyen jó hosszan belemélyedni szeretet-barna szemébe.
    Milyen jó hallgatni szíve dobogását –
    meleg, mély, nyugodt szíve-dobogását.

    Eddig nem értettem magamat.
    Nem értettem, mi az az erő,
    az a kéjekre szomjas vad erő,
    ami űz, hajt az emberek ellen.

    Most már tudom.

    Azért harcoltam eddig mindenki ellen,
    mert azt akartam, hogy legyőzzenek.
    Azért szaggattam ízekre annyi embert,
    mert azt vártam, hogy megszelídítsenek.

    De a testük nem volt elég meleg ahhoz,
    hogy odabújjak mellé,
    és a kezük nem volt elég szelíd ahhoz,
    hogy megnyalogassam,
    és a szemük nem volt elég tiszta ahhoz,
    hogy megbabonázzon,
    És a szívük nem volt elég nyugodt és mélydobogású,
    hogy lecsendesítsen és álomba andalítson.

    Megöltem őket,
    mert nem voltak ilyenek, mint ez az ember.
    Megöltem őket,
    mert nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy megalázkodjam előttük.

    És én úgy szeretek megalázkodni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Végh Sándor: Gyere felém!

    Gyere felém! Jöhetsz még? Persze, hogy közeledned kell, tudom, hogy előbb-utóbb ideérsz! Át, s keresztül bolyongtam a várost érted, miattad, de hát nagyon el lehet bújni! Hiába ismerlek, csak találgatom, hogy hol lehetsz, csak érzem létedet, de biztosan elkerültük egymást, vagy túl korán, vagy túl későn érek oda, pont oda, ahol már voltál, vagy még ahová te nem érkeztél meg! Tudom, érzem, és nem kedvez a szerencse, miért is bízom reá? A bizalom záloga máshol keresendő, így hát adtam esélyt találkozásunknak egy teljes óra terjedelméig. Ismerem magam, én vagyok az, ki keres, kutat, s én lennék az, akire várni kell!

    “S most én várok! Hátha fejetetejére áll a világ, időnként szerepet kellene cserélni a megértés tanulásában, s mégis; nem érdekel semmi, csak az, hogy veled legyek! Ha én nem talállak, keress te! Találj meg! Legyünk együtt! Mi érdekelhetne más a világból, csak te, és tudom, hogy jössz! Most fordulsz be a következő sarkon.

    Áldott az a kőépítményű szeglet,
    amely irányodat töri felém,
    vésett-írott emlékű az az aszfalt,
    melyet apró koppanó lépteiddel jelöltél meg,
    ne fordulj el, ne kerülj el, ne törődj senkivel,
    nincsenek véletlenek a mi dolgainkban,
    ide kell, hogy gyere, iszonyú erővel sugallom,
    hogy jöjj, úgy kérem, kívánom,
    akarom és az lészen saját örömünkre,
    nem törődve sem sérelemmel,
    másokkal, bárkivel,
    a világgal, vagy mással.
    Én pedig szeretni
    akarlak, és foglak!
    Hiába a töredékes mozdulások,
    meg a kezünkből kicsúszó akart sikerek,
    melyek véletlenekké silányultak,
    hiába a környezet, meg a rögök,
    melyek botlásainkat magyarázzák hites szóval,
    hiába, ha a mindenség is ellenünk van,
    ha te úgyszintén engeded,
    velem óhajtod, kéred is talán,
    teszel, hiszel, a gyönyörűség elvarázsol,
    néha szédülsz, de jól esik nemde?,
    kopogtatsz ide be, s majd ijedten tova el,
    félned mégsem kell, azt más óvatoskodja feléd,
    magadnak higgy, ha mersz, de ha nem, hát legalább nekem.
    A világ? Gyötrődnek, kínlódnak,
    küzdenek, ellene, s nem érte.
    Kérlek, ne menekülj, nem menekülhetsz!
    Hát mi elől?
    Fogadj el, s a többit, majd legközelebb!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Káli László: Rajtad kívül…

    Rajtad kívül nincs más menedékem,
    meddig szem ellát e sivár vidéken.
    Hozzád űz a vágyam minden éjjelen,
    s nappalom Tőled ragyog fényesen.

    Hiányzol. Ma jobban, mint máskor.
    Szeretném, ha itt lennél. Ha ölelnél.
    Hozzám bújnál, mintha soha többé
    nem akarnál elengedni. Mintha már
    nélkülem akár nem is bírnád tovább.

    Hiányzol. Tegnap óriás volt a Hold.
    Faggattam, hogy vajon hol vagy most?
    Hogy gondolsz-e Te is rám néha?
    S hogy éjjel, színezüst fényével
    betakart-e Téged? S hogy ha látott,
    vajon mosolyt varázsolt-e arcodra?
    S mit álmodtál éppen? Remélem szépet.

    Rajtad kívül nincs más menedékem.
    Hozzád s Te utánad vágyom.
    Rólad szól a legszebb álmom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Simone Weil: Idézetek

    „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után,
    ami a miénk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Géraldy: Idézetek

    “Ha nem szeret az ember, elég lehet a csók és a gyönyör, ha szeret: nem elég.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parti Nagy Lajos: Ujjaim kibogoznád

    ujjaim kibogoznád
    ha eljuthatnék hozzád
    és várnál kaviárral
    suhogó zöld madárdal
    lugasával

    színezüst halat adnál
    ott állnék asztalodnál
    napfény és hajad méze
    hullna a terítékre
    végre

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Faggatódzó óda a nőkhöz

    A föld alól nézzek vissza rátok?
    a jóvátehetetlen éjből,
    midőn kő és virág egymásnak támad
    valami ősi gyűlölségből?
    Midőn a tenger kosarából
    szétgurul a mélységek gyöngye
    s kezem se lesz már, hogy kedvetekért összeszedje?

    Agyag-homályból s gyökér-függönyön át?
    a földbe süllyedt tavasz templomromjai alól?
    Lódögök s kecske-csontvázak léckerítését szétfeszítve,
    míg kutyatej sárgul fönt s vadkapor?
    Elmerült tank csöve lenne a távcsövem
    s hajatok, mint gyakorlatozó vadászraj,
    szállna fölöttem kihívó suhanással.

    Hétköznapok és háborúk fenyegetnek örökké.
    Mosolygástok az egyetlen fegyverszünet.
    Kezetek az egyetlen házfal, amelynek nekidűlhetek:
    süsse arcom a nap, nyárvégi önkívület.
    Amit megérintettem eddig, el is hagytam,
    csak ti vagytok az egyetlen gyarmat,
    melyet naponta meghódítanék.
    Úgy gondolok a szátokra, akár egy hajóútra:
    alul a halálos víz, fölül az ég.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia