https://verskucko.com

Címke: vágy

  • Szabó Lőrinc: Meg fogok halni

    Meg fogok halni, súgta valaki,
    mikor kezet csókoltam és közelről
    megláttam a ruhán s az ingen át
    melled kezdetét s térdeid fölött
    friss husodból annyit, amennyin elfér
    egy kéz, vagy ezer csók. Kivánjalak?
    Meg fogok halni! Néztem arcodat
    s öledet is megizleltette már
    az az egy kézcsók, egész bőrödet
    fölvonultatta ajkamon, s örök
    gyönyörüségre vágyott ez a perc.
    Meg fogok halni, súgta valaki.
    Meg fogok halni könyörtelenűl
    s lehetsz enyém: én mégis megöregszem
    s meg fogok halni, mint te, akivel
    be akart csapni most a feledés.
    Meg fogok halni, én, e szomju lélek,
    ki ma örökre megkivánt: e test
    meg fog halni s csak az marad utána,
    hogy elmesélte vágyát s elmesélte,
    hogy lemondott rólad, mert élete
    az öröklétben csak egy pillanat volt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sergio Solmi: Szerelem

    Mintha ellenségek lennénk,
    gyöngék és soha sem fáradók,
    mintha álomban: némán és nyugtalan,
    viaskodunk halálig.

    Felhők játéka, szerelem, örökké változó,
    akár szemed!
    Az enyhe évszak apró jelére
    téliessé komorul.
    Felragyognak a vak,
    keserves órák
    és a kiúttalan, meddő várakozás.

    A messziségből támadsz,
    a könnyek közt üdébb a hangod,
    fájdalmam meghat, őszintébb leszel.
    És én örömmel alázkodom meg
    bocsánatod remélve.
    A seben, melyhez te érsz,
    elevenebben sarjad a vágy,
    felszabadultabb és csapongóbb
    a nevetés könnyes szemedben.

    S a régi kín újból reám szakad;
    szomorgok, örülök örökkévalóságodnak,
    mint mozdulatlan föld
    a szüntelen változó egeknek.

    S már-már vidáman nézek életemre,
    e szeszélyesen viharzó
    tavasz-időben,
    mely a szerelmet kizsendíti, mint zápor a zöldet.

    Papp Árpád fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi sándor: Hajnali intermezzó

    Hajnal volt, jaj, csoda-hajnal:
    fönn a hold,
    lenn a föld,
    középen a hajnalcsillag
    tündökölt.
    – Ha akarnád, fűzfa lennék,
    mindig itt a parton állnék.
    – Akarom, csak most ne menj el.
    – Jaj, ki az ott:
    – Csak egy árnyék.
    – Ha akarnád, folyó lennék.
    – Gát lennék, hogy ne mehess el.
    – Fűzfa leszek, folyó leszek,
    csak most, csak most még eressz el.
    – Nem lát senki, csak a hold lát,
    meg az az egy árva csillag.
    – Jaj, a hold, a holdtól félek.
    – Ne félj tőle, mindjárt itthagy.
    – De ne hagyjon, jaj, ne hagyjon,
    ne hagyjon a hold el engem,
    fűzfád leszek, folyód leszek,
    csak most, most eressz el engem.
    – Fűzfám vagy már, folyóm vagy már,
    partod vagyok, őrző gátad,
    ne félj, ne félj, csak egy árnyék,
    a virágok még nem látnak.

    – Ne félj, ne félj, csak a harmat.
    – Takard el a teleholdat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Jutalom

    Mikor zöld szemeid kékké változnak,
    s testeden verítékfilm ragyog,
    forró leheleted szám perzseli,
    és ajkad pirosan duzzad,
    hallani izgatott, halk sóhajod,
    bőrömön selyem-bőröd érezni:
    édes jutalom ezt nekem
    látni és karjaidban átélni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: Őshagyaték

    Szerelem –
    vér, s vágyhalak a testben,
    a tengermélye neszben.
    Szerelem –
    szemünk vétkes bíbora,
    a meredek hegy orma,
    ölünk őshagyatéka;
    Szerelem –

    jóillatú, friss széna,
    önfeledt elragadtatás,
    csukottszemű gyönyör-élet,
    darázs-vágy, mérgezett ének.
    Szerelem –
    életjegy erős testeden!

    1969
    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Noa Noa

    Fáradt, fantasztikus és beteg zene árad,
    Idegen illatok és idegen zene.
    Látok égő talaj ölén nagy, szomjú fákat,
    Melyeknek bús vihar áldása kellene!

    Látok a végtelen meddő méhébe veszve
    Fehér madarakat lebegni nesztelen,
    Óriás, bíboros virágok néma kelyhe
    Ujjong a nap felé, mely áll a rőt egen!

    Táncolj Noa Noa, beteg vágyak virága,
    Táncolj Noa Noa, asszonyok asszonya,
    Hajad, mint Tahiti égő fövenye sárga
    És gyilkosan forró szád véres mosolya!

    Táncolj Noa Noa, táncolj be bús szívembe,
    Tiporj közönyösen, táncolj Noa Noa,
    Ó részeg feledés, ó gyilkoló szerencse,
    Táncolj Noa Noa, asszonyok asszonya!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Semper idem

    Már rámtalált megint, amit kerestem
    és kielégült messzeségbe
    sodródott a tegnapi énem,
    a gazdagságom, szegénységem
    furcsa káosza:
    játékos kéz ossza
    számomra a lapot,
    most, lám, boldog vagyok:
    ez oly hirtelen s édes ájulás,
    e szédülésben eltompul a tegnap
    friss lüktetése,
    a vágyó tegnapé,
    a dolgos tegnapé,
    a ma után törtető tegnapé, –
    s a ma nem több, mint lomha kanapé,
    melyen lustán s kéjesen elterülök
    s nem dolgozok,
    nem is örülök
    és szunyókálva s nagyon üresen,
    álmos szemmel
    a holnapot lesem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idegen szerető

    Te, ki vagy?
    Nehéz selyem vagy és egy ember.
    Forró az árnyékod, a nap van benned, vagy gonosz tüzek?
    Az ágy fölvett, mint egy táj a vihart. Ha levonulsz, mi marad itt utánad?
    Nem ismerem a szemedet és dörömbölök most rajtad.

    Bocsáss meg, idegen szerető, foglak és kiáltom, bocsáss meg. A kezem
    hiába fogja még a fejedet, már széjjelhulltál, mint a kéneső
    mohó és durva ujjaim alatt, idegen anyag vagy, mint az öröm.
    Lehet, hogy ének vagy és én süket. Lehet, hogy válasz vagy és én a néma.

    Mért nem adsz jelt, csodálatos kapocs, füttyszó, állati nesz, ami
    megtöri ezt a gonosz varázst, s az idegen test vére zúgni kezd
    a föld a te véred ütemére? Százszoros visszhanggal dobolva fel
    a szíved dobbanását s életed taktusát fölvenné, mint a folyó
    az idegen folyó ömlését, biztosan és észrevétlenül ölelve át
    társát az ég alatt és fut tovább a mély tájak között, nagy s meztelen
    ömléssel, tisztán s egyenletesen?

    Nyílj meg ember, mint egy folyam! Szomjas vagyok! Szólj és én szólok!
    Tapogatjuk egymást, vadak vagyunk s színes tollakkal kelletjük magunkat,
    tüzet rakunk most idegen anyagból és táncolunk, de a tűz kialudt.
    Sötétedik közöttünk, este lesz és mi ketten élni fogunk tovább
    idegen fák alatt, már nem is látlak és vad madár leszel az álmaimban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: Gyere szeretni!

    Alkonyodik,
    füst és őszirózsa-illat kering a kertben,
    az utcán szédülnek a lombkoronák –
    két szememben orkán süvít végig,
    csókförgeteg!

    Emlékeink sokáig dörömbölnek,
    játszanak velem,
    nevetnek, sírnak, vigasztalnak!

    Belém karmoltak a vágy tigriskarmai,
    gyere, itt a szerelmes idő,
    gyere szeretni!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Benyó Judit: Szeretőm dicsérete

    Vállad úgy érintem meg,
    akár egy csengőt,
    kulcscsontod pengeni hallom,
    mintha a legfinomabb gitár szólna.

    Mellkasodon szépen elalszom,
    és karom keresztülvetem feszes derekadon.
    Mint fiatal nyárfáé, olyan csípőd lengése –
    hosszú lábszáraidat olyannak érzem,
    mint az erdő indáinak szorítását.

    Tested illatát dicsérem,
    amikor mellettem vagy,
    mintha az élő világ tükrébe néznék.

    Áldom testedet ma,
    és mindenkor áldani fogom karjaid, ujjaidat,
    melyekben a ragaszkodás vérerei folydogálnak!

    Mint az ananász íze, olyan szádé is,
    fogaid fehérek és nevetéskor fényesek –
    homlokodhoz gyakran úgy érek,
    mintha ékszered volna,
    és szemed olyan óriásnak látom,
    mint a Holdat.

    Szerelmesem,
    szemöldököd fekete íve
    egy kis rigómadár tollának formájához hasonló.

    Orrod ékes és rugalmas, akár egy elefántcsontdísz,
    füled kanyargói édes labirintok!

    Bőröd alatt az izmok olyanok, mint a dróthuzalok,
    és izzóak bőröd alatt a plazmák!

    Nagyszerű harci dobok pergése az ágyékod!

    Forrás: Lélektől lélekig