Szavak szárnya gondolataimba beakad
visszaránt minden régvolt pillanat
leül a félelem – elfordul a csoda mérgesen
szólnál hozzám
de nem szabad
szólnék hozzád
de nem bírok
szólnál –
de szavad lépte hangtalan
fájdalom szorít s vinnyogás
akiben világ lángja volt simogatás
félek?
olyan mélyről jön a csend
hozzád rohan – s eltemet
egyedül sír a félelem –
benned jár a végtelen
szédülnek a képsorok
odamennék
de nem tudok
sírnék az alvó éjeken
torkom szorítja életem
engedj
virágot szedni sírokon
hóként belep a fájdalom
liliom fehérsége nő a dombokon
emlékeim szívemben leporolom
ne menj el
nem mehetsz
itt sír könnyeden a vad képzelet
letörli a földet
hóförgeteg
kitemet a szeretet
gyere vissza – adj újra életet
Forrás: Lélektől lélekig